Nem lesz rendőrképzés a mezőtúri főiskolán

A Szolnoki Főiskola az idei tanévre teljesen megürítette a mezőtúri fakultásának épületét, és a képzést a megyeszékhelyre koncentrálta. Az üresen maradt hatalmas épületegyüttes hasznosítására azonnal megindultak a tárgyalások és a találgatások.
Kedvező fordulat lehetősége rajzolódott ki az ügyben nemrég, amikor híre ment, hogy a Belügyminisztérium esetleg rendőr tiszthelyettesképzést telepítene Mezőtúrra. Logikusnak látszott a terv, hiszen több régi honvédségi lőtér is rendelkezésre állna a kiképzéshez. A város vezetői közül többen úgy kommentálták akkor az információt, hogy valószínűleg a település közbiztonsági helyzetének is jót tenne ez a lépés.
Lapunk a napokban a Belügyminisztérium sajtóosztályától megtudta: valóban megvizsgálták egy mezőtúri tiszthelyettesképző iskola esélyeit, de végül elvetették a lehetőséget, mert az objektumot alkalmatlannak tartják erre a célra.
Úgy tudjuk, hogy közben a református egyháznak is tervei lennének a főiskola üres épületével: abban felső fokú műszaki szakképzést indítanának, hiszen ilyen típusú képzése az egyháznak még nincs, ám az ingatlan egymilliárd forint körüli vételára jelenleg áthághatatlan akadálynak látszik.
forrás : Szoljon.hu – L. Murányi László

Megszűnik a Szolnoki Főiskola?

Az eladósodott, pénzügyi gondokkal küszködő Szolnoki Főiskola vezetése már nem sok reményt lát egy esetleges stratégiaváltásban vagy megszorítócsomagban. Egyértelműen az integrációra, egy nagyobb felsőoktatási intézménybe való beolvadásra törekszik – számol be a Magyar Nemzet.

A lap úgy tudja, már meg is kezdődtek a puhatolózó tárgyalások az egyik legnagyobb fővárosi egyetemmel az esetleges beolvadásról. Az oktatók egy része azonban attól tart, hogy az önállóság elveszítése hosszú távon a szolnoki képzés megszűnéshez vezet, hiszen a nagyobb intézmények sok esetben teljesen felszámolják az általuk bekebelezett intézményeket.

Természetről, környezetről tanácskoztak

Nemzetközi környezetvédelmi és vidékfejlesztési konferenciának adott otthont június 30. és július 2-a között Mezőtúron a Szolnoki Főiskola Agrárgazdálkodási Intézete. Ezúttal már tizenhatodik alkalommal.

A konferencia központi témája idén a komplex vidékfejlesztés volt. Külön szekció tárgyalt részletesen a természetes- és szennyvizek kezeléséről, a természetes élőhelyekről, valamint a környezettudatosság kérdéseiről.

A programban nagy hangsúlyt kapott a természeti értékek és a turisztika. A konferencián döntően hazai felsőoktatási intézmények által delegált doktoranduszok és hallgatók vettek részt.
Forrás: Szoljon.hu

Tájos Találkozó 2010

A mezőtúri főiskolán 2000-ben kezdődött a tájgazdálkodási mérnökök képzése. Több éves előkészítő munka után ebben az évben engedtek zöld utat e szaknak, amikor is az első évfolyam pótfelvételivel juthatott be erre szakra.Az országban is egyedül álló képzést, a “Bolonya folyamat” parancsolt megállj-t, 2005-ben kezdett az utolsó évfolyam. Közel 1400 fő vallhatja magát “papír szerint” is tájgazdálkodási mérnöknek.
A szakot patronáló tanszék: jelenleg a Vidékfejlesztési és Tájgazdálkodási Tanszék találkozót hirdet a végzett tájgazdálkodási mérnök szakos hallgatók számára.
Szeretettel várunk minden érdeklődőt 2010. július 10-én szombaton a főiskolára egy batyuk kerti partira. Érdeklődni és jelentkezni lehet az 56/551-033 telefonszámon, vagy személyesen a Vidékfejlesztési és Tájgazdálkodási Tanszéken.

Olasz bivalyok legelhetnek és tejelhetnek majd a mezőtúri mezőn

Hat tagú olasz küldöttség érkezett Mezőtúrra, hogy a tervezett bivalytenyésztési és sajtkészítési projektről tárgyaljon az érdekeltekkel.

Forrás: Szoljon.hu

(tovább…)

HALŐRI TANFOLYAM INDUL A FŐISKOLÁN

2009. évben az EGT, a Norvég Finanszírozási Mechanizmus valamint a Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzat közös pályázatot hirdetett “Környezettudatos nevelés és a fenntarthatóság pedagógiája” címmel. A Szolnoki Főiskola „Környezettudatos oktatás és szemléletformálás a Szolnoki kistérség gyermekei és diákjai számára, a táborok szervezésével, a kerékpáros közlekedés, és túrázás feltételrendszerének javításával” címmel sikeres pályázatot nyújtott be.

A Mezőgazdasági Tanszék 2010. február 8-tól gyalog, kerékpár és horgász túravezető képzéseket indított a nappali tagozaton és a felnőtt oktatásban tanuló hallgatók számára. A kuriózumnak számító horgász túravezető oktatás részeként a halőrzés jelentőségéről, hazai viszonyairól is tanulhatnak a hallgatók.

Jelentkezés és bővebb felvilágosítás:

Pongráczné Dr. Barancsi Ágnes

Elindultak a gyalog, kerékpár és horgász túravezetői tanfolyamok a Szolnoki Főiskolán

A Szolnoki Főiskola 2009. szeptemberében elnyert egy norvég alapú, gyalog) kerékpár és horgász túravezető képzésre irányuló pályázatot. A projekt ütemtervének megfelelően 2010. február 8-tól elindult a tanfolyam a Szolnoki Főiskola mezőtúri intézményében. Hazánkban eddig soha nem volt horgász túravezető képzés. A főiskola nem kis büszkeséggel könyvelheti el, hogy a képzés első ízben itt indul Mezőtúron. Az intézmény a norvég kapcsolatának és a Mezőtúri Horgász Egyesület progresszív támogatásának köszönhetően reményekkel tekint a jövőbe. A következő tanévben új szakirányként vagy új felsőfokú szakképesítésként szeretnénk az oktatási struktúrába illeszteni a horgászati, halászati, halőri és túravezetői ismereteket, tapasztalatokat.

A tanfolyam vizsgával zárul, melynek sikerességét a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Magyar Természetbarát Szövetség és a Mezőtúri Horgász Egyesület bronz fokozatú oklevéllel és jelvénnyel ismeri el. A horgász túravezetők az oklevél mellett halőri vizsgaigazolást is kapnak.

A 3 szakág első 10 oktatási anyaga közös, utána a szakágak időben és térben is szétválnak. A közös órákon a természetjárás történetéről, a táborszervezésről, egészségügyi ismeretekről, természetvédelemről, turizmusról, ökológiai, meteorológiai ismeretekről, védett növényekről, állatokról tanulhatnak a részvevők. A speciális szakági órákon a kerékpározás közlekedési szabályairól, a halfajokról, horgászfelszerelésekről, jogi szabályozásokról, halőrzésről szerezhetnek információkat. Az érdeklődők a terep és a gyakorlati oktatás alkalmával megtanulnak tükrös tájolóval tájékozódni a turista térképen, önálló túraútvonalakat kialakítani, szét-és összeszerelni a kerékpárjukat.

Pongráczné Dr. Barancsi Ágnes
főiskolai adjunktus

Gyors költözést, vagy vaklármát jelent a levél a főiskolán?

Az utóbbi hónapokban többször is foglalkoztunk a Szolnoki Főiskola Mezőtúri Fakultásának sorsával.

Megírtuk, hogy a város és a főiskola vezetői gyakorta egyeztetnek egymással, annak érdekében, hogy a mezőtúri képzés a lehető legkisebb csorbulást szenvedjen. Arról is szóltunk, hogy milyen ütemezésben tervezi a főiskola az elméleti képzés Szolnokra telepítését.

Ehhez képest, derült égből jövő villámcsapásként érte a a mezőtúriakat – oktatókat, diákokat és a polgármestert -, hogy egy merőben más tartalmú dokumentum terjedt a fakultáson. Egy “kiürítési terv”, határidőkkel és felelősökkel. A legkorábbi intézkedéseket már decemberi és jövő év elejei dátumokkal tartalmazza a dokumentum.

A főiskola vezetői közül lapzártáig dr. Túróczi Imre rektorhelyettest sikerült elérnünk az ügyben. Ő úgy kommentálta a hírt, hogy nem ismer ilyen tartalmú dokumentumot, miként arról sem, hogy az utóbbi hetekben megismert program megváltozna.

Fontos hír ezzel kapcsolatban, hogy két hete Mezőtúron tájékozódott a kialakult helyzetről a Hiller István miniszter megbízottja, és megjelenésünk napján a Szolnoki Főiskolán is tárgyal. A “mezőtúri főiskola” sorsát alapvetően befolyásolhatják a miniszteri biztos tárgyalásai.

Forrás: szoljon.hu

Továbbra is várják a vizsgázókat

A hírekkel ellentétben, továbbra is lehet nyelvvizsgát tenni a Szolnoki Főiskola Műszaki és Mezőgazdasági Fakultásán.
Az ORIGÓ Vizsgaközpont akkreditált vizsgahelyeként, az eltelt időszakban több ezer vizsgázót fogadott már a vizsgahely, és a visszajelzések szerint a többség pozitív benyomásokkal távozott az intézményből.

Az utóbbi időkben rohamosan csökkent a vizsgázók létszáma – tudtuk meg Bélley Ferencnétől, a nyelvvizsgahely vezetőjétől. Ez részben annak tudható be, hogy az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt a különböző vizsgarendszerek és a vizsgahelyek száma. A másik ok bizonyára a mezőtúri fakultás körül kialakult bizonytalan jövőkép, s a megszűnésről a vizsgázók körében elterjedt szóbeszéd.

A mezőtúri vizsgahely azonban él, s várj a vizsgázni szándékozókat. És nemcsak általános nyelvből (angol, német, orosz szóbeli és írásbeli), hanem gazdasági, mezőgazdasági illetve műszaki szaknyelvi vizsgát is tehetnek itt a jelentkezők.
Forrás: szoljon.hu

Főiskolán a Teleki-kollégisták

Az elmúlt tanévben a Teleki Blanka Gimnázium, Szakközépiskola, Szakiskola és Kollégium vidéki diákjait a főiskola kollégiumi épületében helyezte el a város.
A képviselő-testület és a Szolnoki Főiskola az erről szóló megállapodást a 2009/2010-es tanévre is meghosszabbította. Ezzel egy újabb esztendőre megoldódott a kollégisták helyzete.

Forrás: Szoljon.hu

Stúdióbeszélgetések a Pont Rádióban

A Fogadóóra meghívott vendégei:

  • 2009. szeptember 28. – dr. Szűcs Attila  – Mezőtúr Város jegyzője értékel
  • 2009. szeptember 30. – dr. Csellár Zsuzsanna – Egészségház projekt, új rendelő az Újvároson, Mi a helyzet a Kórházzal?
  • 2009. október  05. – dr. Székely Péter -a Szolnoki Főiskola Rektora -A Főiskola helyzetéről és a felsőoktatásról…(felvételről)

A programváltozás jogát fenntartjuk!

A Fogadóóra c. műsor minden hétfőn és szerdán délután 15 órai kezdettel kerül adásba!

A riporter: Szabó Ferenc

Elérhetőségeink:

06-30-311-24-24
radio@mezotur.com
www.radio.mezotur.com

Page 1 of 3123»

Mezőtúri hirdetések

Powered by 7feeds

Hozzászólások

Videók amikre büszkék vagyunk