Karácsonyi koncert

plakat

A Party Music Band szalonzenekar a 2003-as Művészeti Napok alkalmával járt először Mezőtúron. A helyi közönség olyannyira megszerette a remekül muzsikáló együttest, hogy még ugyanabban az évben – a közönség kívánságára – ők adták városunkban a karácsonyi hangversenyt is. Íme, ez év karácsonyán újra Mezőtúron muzsikál a zenekar.
Az együttes 1997 májusában alakult. Repertoárján – mely természetesen folyamatosan bővül – a klasszikus komolyzenétől a népszerű, könnyűzenei slágerekig, a filmzenéig sok-sok minden található. Instrumentális zenét játszanak, játékukról lerí, hogy ízig-vérig muzsikusok. A zenekar tagjai képzett szimfonikus, színházi zenekari előadóművészek és zenetanárok.
Szerezzen családjának és önmagának egy remek, hangulatos estét! Jöjjön el december 21-én, kedden 18 órakor a közösségi házba a Party Music Band hangversenyére!

A Party Music Band szalonzenekar a 2003-as Művészeti Napok alkalmával járt először Mezőtúron. A helyi közönség olyannyira megszerette a remekül muzsikáló együttest, hogy még ugyanabban az évben – a közönség kívánságára – ők adták városunkban a karácsonyi hangversenyt is. Íme, ez év karácsonyán újra Mezőtúron muzsikál a zenekar.
Az együttes 1997 májusában alakult. Repertoárján – mely természetesen folyamatosan bővül – a klasszikus komolyzenétől a népszerű, könnyűzenei slágerekig, a filmzenéig sok-sok minden található. Instrumentális zenét játszanak, játékukról lerí, hogy ízig-vérig muzsikusok. A zenekar tagjai képzett szimfonikus, színházi zenekari előadóművészek és zenetanárok.
Szerezzen családjának és önmagának egy remek, hangulatos estét! Jöjjön el december 21-én, kedden 18 órakor a közösségi házba a Party Music Band hangversenyére!

Interaktív kiállítások, prevenciós filmvetítések

plakát

Fesztiválmustra 2010: hova menjek a nyáron?

Böngészgettem, találtam egy érdekes sort…illik elolvasni, majd gondolkozni…

Forrás: Beol.huKezdetben vala a Diáksziget, mely a kilencvenes évek első felében komoly áttörést jelentett a hazai kultúrában. Elsősorban azért, mert itt biztos otthonra találtak a médiából kiszorult zenék és azok rajongói.

A Sziget nem csak kulturális, hanem üzleti értelemben is sikernek bizonyult, így vidéken is gombamódra szaporodtak a többszínpados, nagy sztárokat felvonultató fesztiválok. A Szigettel egy időben, párhuzamosan indult a mezőtúri Wanted, majd Wan2, mely három éve már nem létezik, ugyanis egy nagyberuházás miatt nincs alkalmas helyszín a városban.

Él és virul viszont a 2000-ben indult Hegyalja Fesztivál Tokaj és Rakamaz határán, a Tisza-parton, mint ahogy sikersztori a soproni Volt Fesztivál és a pécsi Rockmaraton is a régiek közül, valamint feltámadt halottaiból a SZIN (Szegedi Ifjúsági Napok).. Az elmúlt években is több A-kategóriás zenei nagyrendezvény indult: a Balaton Sound Zamárdiban, a Campus Debrecenben és a Fishing on Orfű, melynek főszervezője az immár Kossuth-díjas Lovasi András.

Nem feledkezhetünk meg a sokakban kellemes emlékeket ébresztő EFOTT-ról sem, mely annyiban tér el a többiektől, hogy minden évben más helyszínen tartják, szervezője pedig minden évben más felsőoktatási intézmény diákönkormányzata. E két változó érték miatt az EFOTT-ok színvonala meglehetősen hullámzó.

Mára rendkívül telített a piac, azaz sok esemény kínálja magát, így a fesztiválok kénytelenek megkülönböztetni magukat a többiektől. Ezt egyrészt a vonzó nevű világsztárokkal tehetik, másrészt pedig azzal, hogy felerősítik valamelyik profiljukat. A Hegyalja például a zöld értékeket és a világörökség-turizmust kommunikálja, a Balaton Sound kimondva-kimondatlanul a jólfésült-jólöltözött-jólkereső yuppie-k fesztiváljaként határozza meg magát.

A Campus nevéhez méltóan az egyetemi ifjúságot célozza, míg a SZIN ugyancsak a zöld eszmékkel kacérkodik. Világsztárokban sincs hiány, minden fontosabb irányzat (rock, elektro, világzene, pop) nagynevű reprezentánsai tiszteletüket teszik Magyarországon. Néhány igazán jól csengő név: Iron Maiden, The Wailers, Faitless (Sziget), Motörhead, Groove Armada, Goldie (Hegyalja),  Pet Shop Boys, Chemical Brothers, Jamiroquai (Balaton Sound), Billy Idol, Prodigy, Soulfly (Volt), Exploited, Ensiferum (Rockmaraton), NOHA, Russkaja, Scooter (SZIN). (tovább…)

Duma! Zene! Tánc! @ Mezőtúr

A Duma Zene Tánc rendezvénysorozat ismét Mezőtúron a Főiskola Menzáján 2010. február 26 – án este 7 órától!

Az est dumafelelőse : BÖDŐCS TIBOR!

Az est zenekara: SZOMBATI & STELLI (akusztikus gitár show)

Az est táncfelelősei: DJ DAVE & DJ NAZO ( Nosztalgia party)

Jegyek elővételben már kaphatók 2000 Ft -ért Mezőtúron az Actor Kft. Kreatív Papír Írószer boltjában és a Főiskolán az Optanet Kft. Ügyfélszolgálatában!

Bővebb információ : www.dumazenetanc.hu

Mezőtúr legyőzte az esőt

Mezőtúr legyőzte az esőtIdőről-időre megzavarva a nap eseményeit az eső. A túriak azonban nem hagyták magukat, az időjárással dacolva, kitartóan járták az utcákat.

Forrás: Szoljon.hu / L. Murányi László

(tovább…)

Fesztivál és vásár Mezőtúron

Augusztus 19-én szerdán kezdődik, és augusztus 22-ig tart Mezőtúron az immár hagyományosnak számító arTúr Művészeti Fesztivál. A négynapos programkavalkádot a középkori gyökerekkel rendelkező, hajdan Európa-szerte ismert Túri Vásár követi, augusztus 23-án vasárnap.

- Aligha van még az országban másik olyan város, amelyiknek olyan régi, máig őrzött vásártartási hagyományai lennének, mint Mezőtúrnak – ajánlotta büszkén dr. Draskovits Dénes polgármester az előttünk álló nyárvégi napokat. – Nagy Lajos király 1378-ban adott városi rangot és vásártartási jogot a városunknak, és egy 1781-es megyei leirat azt említi, hogy a túri vásárok nagyobbak, mint például az egriek.

A történelmi időkben különösen a marhavására volt élénk Mezőtúrnak. Egyes források szerint az ország Nyugat-Európába menő marhaexportjának negyedét a túri vásárról indították útnak, míg a balkánit száz százalékban. Volt, hogy három, sőt négy vásárnap is volt évente a városban évente, ám 1958-ban betiltották. 1992-ben éledt újjá a hagyomány, és mindennel együtt már az 1880-ik Túri Vásár lesz az idei – állítja Draskovits polgármester.

- Már pedig a hagyomány kötelez bennünket – teszi hozzá. – Az arTúr Művészeti Fesztivállal együtt, nagy eseménye ez a városnak. A vásár napján megtelik a város vendégekkel. Az itt élők szabaddá teszik ezt a hétvégéjüket, az elszármazottak hazalátogatnak, a családok együtt vannak, és jó hangulatban ünnepelnek. Olyan ez a hét mindig, akár a búcsuzó nyár utolsó csókja. A testvértelepüléseink idén is képviseltetik magukat.

A gazdasági válság nem kedvez az ilyen jellegű rendezvényeknek sem. Apadtak a pályázati források, de hála a támogatóknak, a város, anyagi erején felül teljesítve, idén is várja a Túri Vásárra a vendégeket.

A Túri Vásár műsorvezetője : R.KÁRPÁTI PÉTER a Barátok Közt – Berényi Andrása lesz!

(tovább…)

Körülbelül 2000-en buliztak a Nemzeti Utcabálon, szombaton

Nem várt tömeget vonzott a VI. Nemzeti Utcabál, Mezőtúron, a Kossuth téren! Az est a Három Anikó és hastáncosainak műsorával indult, némi késéssel ugyan, de fergeteges sikerrel. A hastáncosok kitettek magukért, lázba hozták a férfinépet és a kilátogató mezőtúriakat. Ekkor a nézősereg mintegy 100-200 fő között lehetett. Herbály András látványos bűvész-show-ja a misztikum és a káprázat világába kalauzolta el a gyerekeket és a velük együtt ámuló felnőtteket. Ez után a zenéé volt a főszerep a színpadon. A túrkevei F.Tóth Trió csapott a húrok közé és próbálta táncra perdíteni az utcabálozókat! Az est fénypontja természetesen a DESPERADO zenekar fellépése volt este 10 óra körül, amikorra az utcabálozók száma elérte a kb. 2000 főt! Azt kell mondjam, hogy egy utcabálon rég láttam ennyi embert együtt bulizni, együtt csápolni, együtt énekelni a színpadon fellépő zenekarral! A hangulat frenetikusan jó volt, a DESPERADO nagyon jó bulit csinált és a tetőpontig fokozta a hangulatot, a Táncolj, Akarom Őt, Gyere és álmodj… és még sok slágerükkel. A Tűzijáték tette fel a koronát az estére a lelkes mezőtúriak nagy örömére, majd a bulit természetesen az est zenei házigazdái, az F. Tóth zenekar zárta.
Összességében úgy gondolom, hogy egy igazán színvonalas rendezvényen vehetett részt aki kilátogatott, hiszen minden megvolt ami a jó hangulathoz kellett : hideg sör, pörkölt, meleg étel, lufi, ugrálóvár, kürtőskalács, olcsó árak, színvonalas kiszolgálás és színvonalas szórakozás!

Remélem jövőre a VII. Nemzeti Utcabálon még nagyobb tömeg lesz és újra együtt bulizhatunk barátainkkal, családunkkal! Még egyszer nagy köszönet a Nemzeti Szálloda vezetőségének, hogy 3 év kihagyás után ismét megszervezte a Nemzeti Utcabált!

Képek hamarosan felkerülnek a Pont Rádió Honlapjára!
Forrás: -f-/Pont Rádió Online

VI. NEMZETI UTCABÁL – MEZŐTÚR

Kis szünet után ismételten Nemzeti Utcabál színesíti a “nyári forgatagot” Mezőtúron, a Kossuth Téren, a Nemzeti Szálloda szervezésében! A zenét a túrkevei zenekommandó, az F. Tóth Trió szolgáltatja délutántól egészen kifulladásig! Az est jó hangulatáról, a rádió két közkedvelt műsorvezetője: Majszika és Franky gondoskodik! Ezen kívül lesz Hastáncbemutató,Bűvész-show,  VI. Nemzeti Sörivóverseny, Vidám Színpadi Játékok, vattacukor, játszóház, büfé, fagyi, hideg sör és minden ami a jó hangulathoz és szórakozáshoz elengedhetetlen!

 

Az est fénypontja a DESPERADO együttes fellépése lesz, ami szerintem kitűnő választás, mert őket aztán ismeri kicsi, nagy felnőtt, de meg a nagymamák, nagypapák is dúdolják feldolgozásaikat és saját dalaikat!

Természetesen a megszokott tűzijáték sem fog elmaradni, amit hajnalig tartó mulatság tesz még színesebbé!

A belépés ingyenes,szóval várnak kicsit és nagyot 2009. Július 11-én, szombaton 17 órától a Nemezeti Szálloda elé!

Forrás: Pont Rádió Online

Vonattal Hegyaljára: a visszautat ajándékba kapod

A MÁV-START Zrt. 50%-os alkalmi menettérti kedvezményt biztosít a Hegyalja Fesztivál látogatói részére a teljes árú 2. osztályú menetjegy árából bármely belföldi állomásról Tokaj állomásra.

Ez azt jelenti, hogy bármely magyarországi vasútállomáson veszel jegyet Tokajig, jelezd, hogy a Hegyaljára igyekszel és kérj 50 %-os kedvezményű alkalmi menettérti jegyet. A fesztiválon a MÁV-START sátorban minden nap délután 3 és este 7 között kérhetsz Hegyalja Fesztivál pecsétet a jegyre. Hazautazáskor elég a lepecsételt jegyet megmutatnod a kalauznak.
Az alkalmi menettérti jegyekkel az odautazást 2009. 07. 14-én 0 órától lehet megkezdeni, a visszautazást pedig – a jegyre nyomtatott érvényességi dátumtól függetlenül – 2009.07.20-án 24 óráig be kell fejezni.

Utazási kérdésekben nem csak a Hegyaljások, de a MÁV-START Zrt is szívesen segít Neked itt Keresd őket, ha csoportosan utaztok, vagy ha kerékpárodat is hozod. Utazási információ: www.mav-start.hu telefonon: MÁVDIREKT 06 40 494949

Az alföldi vidék szeretetére nevelt diákok

Hatszázhatvan fiatal vett részt azokon a tájbejárásokon, amelyeken a Körös és a Berettyó vidékét ismerhették meg. Mindezt a mezőtúri műszaki és mazőgazdasági főiskola pályázati programja tette lehetővé.

A mezőtúri műszaki és mezőgazdasági főiskola huszonöt — főként kelet-magyaroprszági — partner középiskolával indította tavaly decemberben azt a pályázati programját, amivel a középiskolás diákok környezeti nevelését szándékoztak erősíteni. A két jól elkülönülő részből álló projekt a napokban fejeződött be. Összesen 660 fiatal vett részt azokon a tájbejárásokon, amelyek keretében a Körös és a Berettyó vidékét ismerhették meg az érdeklődők. A tájbejárások sikerét az is biztosította, hogy azokat Tóth Albert, az Alföld és a Kunság természeti kincseinek legjobb ismerője vezette.
Közel háromezer diákot mozgatott meg a projekt másik tartalmi eleme, az az előadás-sorozat, aminek tematikáját maguk a diákok határozhatták meg. A hét választható téma közül a klímaváltozás, a megújuló energiaforrások ügye, a hulladékgazdálkodás és az egészséges élelmiszer előállítása váltotta ki a legnagyobb érdeklődést. A főiskola előadói járták az intézményeket, és előadásokat tartottak a helyben kiválasztott témákban. Alkalmanként 120-130 középiskolás diák hallgatta a főiskola előadóit, a környezettudatos élet legfőbb kérdéseiről.

Forrás:  szoljon.hu /Murányi László/

A Hegyalja fellépőire idén először a közönség is szavazhat

Lépj föl te is a Hegyalján, április 15-ig jelentkezhetsz! A fesztivál programjába idén első alkalommal a közönség is beleszólást kap. Mozgósítsd a rajongótáborod: a www.bandland.hu oldalon leadott szavazatok döntik el, kik közül kerülnek ki a Hegyalja 2009-es fellépői. ndítsátok az idei fesztiválszezont már most a Jelentkezések menüpont alatt elküldött Hegyalja-nevezéssel. Az idén tízéves Hegyalja fesztiválon nem csak a befutott kedvencek, de feltörekvő új zenekarok is lehetőséget kapnak, hogy megvillantsák tehetségüket. A fesztiválra jelentkező zenekarok és DJ-k mindegyike jó eséllyel pályázik a fellépésre a tokaj-rakamazi fesztiválon. A döntésbe idén először a rajongók szavazatai is beleszámítanak.

Regisztráljatok a http://www.bandland.hu/RegisterAccount.aspx oldalon, és mozgósítsátok a rajongótáborotokat!

(tovább…)

Page 1 of 212»

Mezőtúri hirdetések

Powered by 7feeds

Hozzászólások

Videók amikre büszkék vagyunk