Polgármesteri Hírlevél – Online

Letölthető itt!

Berlusconi a pináról nevezné el pártját

A több szexbotrányba és megvesztegetési ügybe keveredett Silvio Berlusconi olasz kormányfő új nevet keres pártjának, amelyet 2009-ig Forza Italiának (Hajrá, Olaszország) neveztek, majd a szélsőjobboldali Gianfranco Fini Nemzeti Szövetségével való egyesülés után Popolo della Libertà-nak, Szabadság népének.

Berlusconi úgy látja, az embereknek ez a név már nem szimpatikus. A 75 éves kormányfő a kormánykoalíció képviselőinek kifejtette: minden javaslatra nyitott. A kormányfő olasz lapok szerint úgy fogalmazott: “Azt is mondták nekem, hogy a legnagyobb sikert a Hajrá, pinával! (Forza Gnocca) lehetne elérni.”

Berlusconi pártjának egyik képviselője szerint Berlusconi javaslata egyáltalán nem helyénvaló és még csak nem is vicces. Antonio Borghesi, az ellenzéki Értékek Olaszországa egyik képviselője szerint viszont ez a név megfelelően kifejezné az olasz kormányfő életstílusát és politikai felfogását.

A nyúlon túl…

Szeptember elsejével lezárult a „Nyúl-unk a munkáért” program pályázatainak beadási határideje.

A Zika Szövetkezet és a Nagyhajmási Gazdaszövetkezet munkahelyteremtő faluközösségi programját élénk érdeklődés övezte. A program a nyúltenyésztés fellendítését, hagyományainak felelevenítését, a háztáji gazdálkodás erősítését célozta meg, és elsősorban a hátrányos helyzetű, elszegényedett régiók falvaiban élő gyermekes családok számára kínál lehetőséget életkörülményeik javítására. A megyei nyertesek kedden Törökszentmiklóson vehették át a nyulakat a Székács Elemér Szakközépiskolában.

— A határidő leteltéig összesen 235 településről 4282 család jelentkezett a programunkra, amit mi átütő sikernek értékelünk — mondta el a helyszínen Kis Zoltán, a Vidékfejlesztési Minisztérium Vidékfejlesztési Főosztály Térségi Programok Osztályának vezetője. — Szolnok megyéből tizenöt település pályázott, közülük Jánoshida és a Közép-Tisza-völgyi Népfőiskolai Társaság nyert. Utóbbi régiós összefogást valósított meg Törökszentmiklós, Nagykörű, Mezőtúr, Kétpó és Örményes részvételével. Jánoshidán húsz család nevelhet majd nyulat, míg a másik öt településre összesen huszonöt jószág kerül majd.

YouTube előnézeti kép

Príma Primissima média különdíjas a Körös Televízió

Múlt hét végén átadták a festői környezetű szarvasi viziszínházban egy gálaműsor keretén belül, a békés megyei Príma Primissima díjakat. Megyei Príma lett vitéz Sinka Brigitta sakk nagymester, a szarvasi Tessedik Táncegyüttes, valamint Fekete Péter a békéscsabai Jókai színház megbízott igazgatója. Az elismerésben részesült még további 8 ember, ők a „2011. évi Kiváló Mestere” címet tudhatják magukénak. Mezőtúri érintettsége is van a díjazottaknak, hiszen a kitüntettek között van a január óta városunkban is látható Körös Televízió is, amely szerkesztősége a Príma Primissima média különdíját vehették át a nívós eseményen. A díjat Sipos Zoltán ügyvezető-tulajdonos, valamint Kóródi Ágnes Anita főszerkesztő vették át. A díjátadó ünnepségen részt vett Demján Sándor is, a Príma Primissima díj megálmodója, a Vállalkozók Országos Szövetségének elnöke.

A fotót köszönjük Babák Zoltánnak a Newjsag.hu főszerkesztőjének.

Árverés alatt a strandunk! 25 milliós APEH tartozás!

Árverés alapadatok
Árverés megnevezése: Ingatlan
Végrehajtási ügy száma: 8087137325
Árverés kategória: Egyéb
Árverés sorszáma:
(Ezt a számot kérjük befizetéskor a közlemény rovatban feltüntetni!)
14627/101025
Adós ÁFA/EVA alany: Igen
Árverés meghirdetése: 2010-10-25 15:05
Árverés kezdete: 2010-12-11 08:00
Árverés befejezése: 2010-12-14 21:00
Ügyintéző : Bozsó János (Észak-alföldi Regionális Főigazgatóság Szolnok megyei Igazgatósága, Végrehajtási Osztály 1.)
Ügyintéző telefon: 06(56)502970
Ügyintéző email: eaf@apeh.gov.hu
Az árverezett tétel megtekinthető, hely: ingatlan címén 
Az árverezett tétel megtekinthető, idő: 2010-11-15 10:00-tól 2010-11-15 11:00-ig

Tartozás jogcíme Követelés jogosultja Tőke Pótlék Végrehajtási költség Mindösszesen
Adótartozás APEH 24 872 697 499 000 5 000  
Összesen:   24 872 697 499 000 5 000 25 376 697

(Jelenleg még nem lehet licitálni.)
Árverezett tétel adatok

Ingatlan megnevezése: Strandfürdő
Becsérték: 191 000 000 HUF
Árverési előleg: 19 100 000 HUF , mely összeget a 10032000-01601075 számú APEH Elektronikus árverés vételára központi végrehajtói letéti számla nevű számlára kell megfizetni kizárólag átutalással, a közlemény sorban feltüntetve az árverés sorszámát és a befizető adóazonosítóját (pl.: 9999/999999 8999999999).
Minimálár megjegyzés:  
Minimál ajánlat regisztráció: 124 150 000 HUF felett
Lakóingatlan Nem 
Költözhető Nem 
Egyéb infó: A Strandfűrdő és Fedett Uszoda Mezőtúr város belterületén ,intézményi és családiházas környezetben található.
Ország: Magyarország
Megye: Szolnok
Cím irányítószám, város: 5400 Mezőtúr
Cím utca: Fekete István  út
Házszám, emelet, ajtó: 1. 
Tulajdoni hányad: 1/1
Végrehajtás földhivatali bejegyzés száma: 30895/2009.02.20
Végrehajtás földhivatali bejegyzés kelte: 2009-02-20 00:00
Helyrajzi szám 2048 
Terület 46 465 m2 
Földrészleten lévő építmények felsorolása Az árverésre kerülő ingatlan felépítményeit részletesen tartalmazza a becsatolt 2010.07.11.-én készült ún. Ingatlanforgalmi érték megállapítás. 
3.a Megközelíthetősége kiépített 
3.b Közforgalmi közlekedéstől távolsága 3   m
5. Külön engedély nélkül beépíthető Nem 
Utcafront hossza    m
6. Közművesítettség foka vezetékes víz, villany, gáz, csatorna, egyéb (telefon) 
7. Talajának minősége  
8. Növényzete gondozott-parkosított 
9. Kerítése van 
Kerítés anyaga  
10. Bejegyzések a tulajdoni lapon Az ingatlan kizárólag az APEH vh.jogával terhelten kerül árverezésre. 
Égtáj szerinti fekvése  
GoogleMap URL  
 
Épület név: Strandfürdő
Az épületben lévő lakások – üdülőegységek száma:
Szobák száma: 0 darab
Építmény típusa főépület 
15.a Megközelíthetősége kiépített 
15.b Közforgalmi közlekedéstől távolsága 3   m
16. Rendeltetése (használat módja) egyéb (Strandfürdő) 
21.a Rendeltetése (használat módja)  
17.a Szintek száma  
Készültségi foka    %
17.b Alapozása  
Szigetelése  
17.c Falazata  
17.d Tetőszerkezet  
17.e Tetőtér beépítettsége  
17.f Életkora    év
Állapota jó 
17.g Alápincézett  
Lift Nem 
17.h Alapterülete 46 465   m2
Alapterülete    m2
17.k Épület fűtése gáz 
17.l Épület közművesítettsége vezetékes víz, villany, gáz, csatorna, egyéb (telefon) 
19. Egyéb megjegyzések  
17.j Burkolat  
21.b Falazata  
21.c Állapota  
21.d Egyéb megjegyzések  

Helyiség típus: szoba
Helyiségek száma: 0 darab
Szoba mérete: 0.0 m2
Padló típusa: egyéb
Fűtés: gáz
Szoba leírás:  

Tétel ismertető word vagy PDF formátumban:  

Mezőtúri fürdő.pdf, 0.9 MB   (Ment, Megjelenít)

Képgaléria

Feltöltött képek (10: db)
DSCF0433.jpg
DSCF0434.jpg DSCF0437.jpg DSCF0438.jpg DSCF0439.jpg
DSCF0441.jpg DSCF0442.jpg DSCF0443.jpg DSCF0449.jpg DSCF0457.jpg

Kattintson a kép ikonokra a nagyobb nézethez!

Nagyobb nézethez kattintson a képre!
Árverési hirdetmény

Kétfarkú vitára fel!

Kit érdekel, hol laksz – FIZESS!!!

Garygaby elhagyta Mezőtúrt! Majdnem…

Néhány hónapja úgy döntöttünk, hogy másutt próbálunk szerencsét, mivel az én munkahelyem a cégem termék-transzferei miatt bizonytalanná vált, s mielőtt elköltözött volna a cég, én kerestem új munkát. Persze keresgéltem volna Mezőtúron is, de éppen úgy jártam, mint olyan sokan már előttem, akik ebbe belefogtak, hogy nem találtam semmit. Így aztán 240 km-el távolabb találtam meg azt a céget, amely nem csak alkalmaz, de a közvetlen vezető azt is érezteti: szükség van a munkánkra.

Az első időszakban nem igazán jutott időnk arra, hogy olyan pőre dolgokkal foglalkozzunk, hogy bejelentkezés, meg házorvos választás. Most, úgy két és fél hónap után azonban már bejegyzett tartózkodási hellyel rendelkezvén úgy döntöttünk, hogy egy helyi adónem, jelesül a kötelező szemétszállítás alól kijelentkezünk.

Előzetesen azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a Polgármesteri Hivatal igazgatási osztályára kell menni, majd ezután a Víz és Csatornához, ahol elintézik, hogy ne kelljen olyan dolog után fizetni, amit nem is veszünk igénybe. Totál egyszerűnek tűnik az egész, nem igaz? De nem az, mert Mezőtúron élből azt feltételezik, hogy az, aki eleddig rendesen fizetett valamit, az hazudik, és így akar kibújni a további sarc leróvása alól.

Nos, aki eddig nem tudta volna, azoknak elmondom, hogy úgy lehet kijelentkezni a szemétszállítás díjának megfizetése alól, ha az Igazgatási osztályra befárad az ügyfél, visz magával 2 (azaz kettő) tanút, akik aláírásukkal igazolják, hogy  a delikvens „nem tartózkodik életvitelszerűen az adott ingatlanban” (idézet az Igazgatási Osztály vezetőjétől). Az itt kapott hatósági igazolással a kezében elfárad a Víz és Csatornához, akik ezek után már díjmentesítik.

Azt hittem, rosszul hallok, ezért felhívtam a Víz és Csatornát is, de ott ugyanezeket mondták el. Arra a kérdésre, hogy a tanúk igazolásához ne vigyek e még 4 tanút, csak egy halk kacaj volt a válasz.

Számomra csak nehány kérdés merül fel:

  1. -          Miért nézik élből az embert hazug szemétládának? Aki képes elmenni 240 km-re, hogy ott bejelentkezzen egy másik lakásba (a feleségével együtt), és ott munkát vállaljon, csak azért, hogy ne kelljen fizetnie?
  2. -          Mitől nem hivatalos a lakcímkártyám, amin fehéren feketén ott van: NEM Mezőtúron tartózkodok (sok minden más egyéb miatt, nem is akarnék).
  3. -          Az APEH-től rövid úton le lehet kérni: NEM Mezőtúr környékén dolgozok, 240 km-ről pedig nem fogok naponta hazajárni.
  4. -          Az sem igazolja, hogy nem tartózkodok Mezőtúron, hogy  immárom 3 hónapja nem kerül ki az utca sarkára a kukám (mert be nem jönnek érte), vagyis nem keletkezik szemetem…
  5. -          Arról is szólhatnánk, hogy vajon valóban mindenki fizet-e szemétdíjat Mezőtúron, aki életvitelszerűen ott tartózkodik, és ha nem, akkor arra milyen szankciókat hoztak (mert nekem azonnal kilátásba helyezték, hogy a tartozást majd rátáblázzák a házra…)
  6. -          A vízműnek nem elég igazolás, hogy 3 hónapja nincs fogyasztás a vízóráimon, holott addig 12-18 köbméterért csengettem a zsetont (arról egy másik cikkben lehetne írni, hogy a túri vízért mennyiben jogos ilyen horribilis pénzt kérni)

Szóval Mezőtúron még sokáig csak az a lényeg, fizess, hogy a szolgáltatást igénybe veszed-e, az nagyon nem érdekel senkit, sőt, az a legjobb, ha csak fizess, mert akkor az Önkormányzatnak, illetve a szemetezést végző képviselőnek így sokkal több marad.  Hiszen, szerintem nem véletlenül hozták meg így, ebben a formában az ide vonatkozó rendeletet. Ám véleményem szerint nem ezzel a módszerrel kellene az embereket a városhoz láncolni, hanem mondjuk élhetőbb környezettel, a vállalkozásokat, letelepülni szándékozó cégeket jobban pártoló ipar és önkormányzati politikával.

Persze, abban a 3 órában, ameddig legutóbb Mezőtúron voltam, a sok minden egyéb mellett már nem jutott időm arra is, hogy összeszedjek két szomszédot, akikkel elmenjek a Polgármesteri Hivatalba, hogy leigazolják, nem is vagyok ott, így aztán tovább kell fizetnem, hogy ne jegyeztessen be a város jelzálogot a házamra. Ez az intézés most tavaszra marad, vagy ha esetleg valaki addig megveszi a házat, akkor megoldódhat hamarabb… Tényleg, nem kell valakinek egy túri lakóház? Kellemes önkormányzat…

Játszótér épült a városvezetők tiszteletdíjából…

… Abonyban!

SNC00425

SNC00424

Dunaharasztiban és Fóton is beteg az egészségház ügye!

Száz kisvárosi önkormányzatot környékezett meg egészségház-építési tervével egy vállalkozói csoport. A települések ingyen kapnák meg a vadonatúj orvosi rendelőket, de vajon mi ebben az üzlet a vállalkozóknak. Az első szerződéskötők közé tartozik Dunaharaszti, ahol már el is kezdődtek az építések. A HVG cikke alapján bemutatjuk a fóti példát, hisz az emberekben, a döntéshozókban és az érintettekben hasonló kételyek merülhettek fel, mint Fóton. A városnak egyébként bizonyos szempontból jókor jött a beruházó, hisz a Damjanich utcai orvosi rendelő elég rossz állapotban van.

egeszseghaz2

Túl szép ahhoz, hogy igaz legyen – röviden így összegezhető, hogy mi a baja a kétkedő fótiaknak ( és a dunaharasztiaknak is) a Szirt-Invest Befektető és Vagyonkezelő Kft. ajánlatával. A 2006 februárjában alapított, 3 millió forintos törzstőkéjű, Sziklai Attila gyógyszerész-közgazdász és Gremsperger Gábor ügyvéd tulajdonában lévő budapesti cég ugyanis azzal kereste meg még tavaly júliusban a fóti jegyzőt, hogy az általuk kiszemelt telekre felépítenének egy egészségházat, amely a felnőtt háziorvosi és gyermekorvosi praxisoknak adna helyet, s amelyben a cég gyógyszertárat is üzemeltetne.

egeszseghaz1

A Szirt-Invest azután a kulcsrakészen berendezett, összesen több mint 300 négyzetméteres épületet az egészségügyi alapellátás biztosítására 99 évre ingyen az önkormányzat rendelkezésére bocsátaná, annak csak a rezsit kellene állnia. Bár a pénzügyi hátteret nem részletezték, arra utaltak, hogy a terv megvalósítását a gyógyszertár jövedelméből finanszíroznák. Még egy mentőautót is késznek mutatkoztak venni Fótra, amennyiben ajánlatuk kedvező fogadtatásra talál.

Nem is volt sok ellenzője a csábító tervnek. Az önkormányzat és a cég közötti, nem túl részletes, kilencoldalas szerződést idén januárban aláírták. A megvalósítás mégsem borítékolható, a képviselõ-testület kisebbségben maradt kétkedői – a Fideszből kilépettek által alakított Polgári Frakció tagjai – sikerrel kezdeményeztek ugyanis helyi népszavazást az ügyben; már csak a voksolás időpontjának kitűzésére kell várni. Az ellenzők rossz érzését részint a Szirt-Invest által kiszemelt helyszín táplálta. A beruházók – akiket egyébként a helyi MSZP-elnök képviselt egy önkormányzati bizottsági ülésen – ugyanis éppen a szocialisták által külsősként a területfejlesztési bizottságba jelölt Takács István házát vennék meg, miközben nem messze attól az önkormányzatnak is van üres telke. Ettől függetlenül politikailag kiegyensúlyozott a terv támogatása: azt a fideszes képviselők is lelkesen támogatták.

A fóti szerződés szerint négy felnőtt-, három-három gyermek- és fogorvosi praxis, egy-egy nőgyógyász szakorvosi és orvosi ügyeleti, valamint védőnői szolgálati helyiségből és patikából álló egészségházat épít a Szirt-Invest, amelyre legkésőbb májusig megkéri az építési engedélyt. Ettől számítva egy éven belül felépíti az ingatlant – vállalta a cég, amely még abba is belement, hogy egy lámpás gyalogátkelőhelyet építsen, sőt egy terepjárót is vesz az önkormányzatnak. Ezért cserébe viszont majd egy évszázadra vállalta a képviselő-testület, hogy „minden eszközzel” elősegíti, egyetlen háziorvosi rendelő se maradjon üresen az épületben. Azonnal megszűnik például az önkormányzat használati joga, ha az ő hibájából nyolcra csökken a praxisok száma, vagy az orvosok nem költöznek be időben az új épületbe. Ha így szűnne meg a szerződés, akkor a városnak meg kell vennie az egészségházat, és 25 millió forintos meghiúsulási kötbér is terheli.

A cég ajánlata jókor jött Fótnak. Az egészségügyi fejlesztés éppen napirenden volt a településen. A kétkedőknek nem is az időzítéssel, sokkal inkább az információhiánnyal és a nagy sietséggel volt gondjuk. A képviselők ugyanis csak októberben szereztek tudomást a nyári ajánlatról – amit az egészségügyi koncepció vázlata mögé tűztek, és úgy került a szakbizottság elé –, amiről aztán két testületi ülés után már szerződtek is. Az ellenzők szerint Fótnak van egészségháza, ami saját telken áll, ráadásul bővíthető lenne. Igaz, az épület felújításra szorul, de így legalább nem egy vállalkozó kényének-kedvének van kiszolgáltatva a város, méghozzá túlságosan hosszú időre.

„Gondoltuk, ez a telek üzleti szempontból megfelelő” – indokolta a helyválasztást a HVG-nek a több gyógyszertárat is üzemeltető Sziklai, hozzátéve, a forgalmas főút mellett van jó helyen a beruházás. Fótra – elmondása szerint – egy baráti beszélgetés alkalmával talált, és a település fővároshoz való közelsége keltette fel az érdeklődését. Rugalmasságát jelezve hozzátette: a népszavazásra tekintettel elfogadott szerződésmódosításban lemondott a 25 milliós kötbér lehetőségéről, és csak a számlával igazolható költségei megtérítését kéri, ha végül meghiúsulna az építkezés.

A Szirt-csoport nem csupán Fóton szándékozik egészségházat építeni. Azóta, hogy 2006 decemberétõl szabadabban lehet patikát nyitni – most már nem kell helyi gyógyszerésznek lennie a többségi tulajdonosnak –, számos kisvárosi önkormányzatot kerestek meg. A HVG tucatnyi településen találta nyomát az „üzletkötésnek” (lásd táblázatunkat). Sziklai közlése szerint pillanatnyilag húsz-harminc önkormányzattal, településsel tárgyalnak, ám hogy melyekkel, arról üzleti titokra hivatkozva nem kívánt nyilatkozni. De, mint mondta, olyan helyeket kerestek, ahol van mit javítani az alapellátás minőségén, és van fogadókészség az önkormányzatban.

Az üzleti konstrukció meglehetõsen bonyolult, az ellenzők szerint egyenesen átláthatatlan, részint azért, mert Sziklaiék részleteket eleve nem kötnek a képviselők orrára. Az első egészségházak üzemeltetésére mindenesetre új cégeket alapítanak: ilyen van már Dunaharasztiban, Fóton, Halásztelken és Tolnán. A legelső egészségház Dunaharasztiban épül, a tervek szerint jövő hónaptól. Itt a Pályi Guido építőmérnök többségi és Sziklai családi cégének, a Pharma-Fő Kft-nek kisebbségi tulajdonában lévő, 2005-ben alapított, 3 millió forintos törzstőkéjű Minipláza Fejlesztő Ingatlanforgalmazó Kft. vásárolt az önkormányzattól 46 millió forintért telket, amit az épülettel együtt az egészségház felépítése után értékesít a Szirt-Investnek.

Pályi – egyébként Sziklai gimnáziumi osztálytársa – elõélete meglehetősen mozgalmas: 2002-ben építészeti nívódíjat nyert az újpesti Lahner lakópark beruházójaként, ennek ellenére a lakók számtalan hibával voltak kénytelenek szembesülni a beköltözéskor (HVG, 2002. december 14.). Pályit az alvállalkozók pedig csalás miatt jelentették fel. Nyomozás ez ügyben nem indult. Kétszer viszont már elítélték: csődbűntett miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság 2006 júniusában jogerősen pénzbüntetést szabott ki rá (de előzetesen mentesítette is a büntetett előélettel járó hátrányok alól), 2007 októberében pedig hitelező jogtalan előnyben részesítése miatt kellett fizetnie.

A meseszerű ajánlat nemcsak Fóton váltott ki kétségeket. A Pest megyei Üllőn például a saját praxisukat féltő patikusoknak és háziorvosoknak sikerült – igaz, állítólag csak átmenetileg – megakasztani a tárgyalásokat. Az ok nyilvánvaló: a rendelők szomszédságában nyitott Szirt-patikák a régiek számára jelenthetnek konkurenciát. Sziklai szerint harminc-negyven egységből álló patikalánc az, amit még saját tőkével, multinacionális cég bevonása nélkül képes finanszírozni, ugyanakkor ezzel a piac jelentõs szereplőjévé válhat, így a nagykereskedőkkel is eredményesebben tud majd tárgyalni. Hozzátéve: ő hosszú távú, húszéves megtérülésben gondolkodik. A gyógyszerészek szerint viszont ekkora egészségházak felépítése-fenntartása a benne lévő patikák jövedelméből nem finanszírozható, sejtésük szerint az egészségbiztosítás átalakításával vagy uniós támogatásokkal van összefüggésben a terv. Ezt Sziklai tagadta, ahogy azt is, hogy mögötte politikus potentátok állnának, mint ez az érintett településeken terjed.

Nem nyilatkoznak az illetékesek a fürdőfejlesztés jövőjéről

Egyre több mezőtúrit foglalkoztat mostanában a második éve húzódó fürdő- és termálprojekt sorsa. Az előzmények ismeretében nem meglepő: mi sem tudunk semmi újat mondani róla — de mire ez kiderült, akkorra számos hosszú és tanulságos telefonbeszélgetésen estünk túl.

Forrás: Szoljon.hu/L. Murányi László

(tovább…)

A patika a patikusé! Vége lehet az egészségház projektnek Mezőtúron!

Előzmény:

“A Magyar Gyógyszerészi Kamara, a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége, a Magyar Gyógyszerésztudományi Társaság, a Magyar Gyógyszerész Egyesület és a Magyar Gyógyszertár-tulajdonos Gyógyszerészek Szövetsége üdvözli az Európai Közösség Bíróságának május 19-ei döntéseit, mellyel a testület megerősítette, hogy minden uniós tagállam joga az egészségügy és ezen belül a gyógyszerészet nemzeti hatáskörű szabályozása.

A Bíróság ítéletében kimondta, hogy a betegek biztonságos és minőségi gyógyszerellátásának a szakmailag és egzisztenciálisan független gyógyszerész a letéteményese. Ennek érdekében az uniós országok kormányainak joguk van arra, hogy a gyógyszertárak tulajdonlását és működtetését gyógyszerészeknek tartsák fenn.

Mindezekre tekintettel a gyógyszerészi szakmai érdekvédelmi szervezetek közösen fordulnak a kormányhoz, és kérik a gyógyszerellátó rendszer szabályozásának teljes körű felülvizsgálatát. Mindaddig, amíg erre sor kerül a további károkozás megelőzése érdekében, az alábbi területeken soron kívüli jogszabály módosítást sürgetnek:

1. a patikaalapítási szabályok változtatása, hogy a gyógyszerellátó rendszer teljes körű felülvizsgálatáig az új patikák alapításának a lehetősége a gyógyszertárral már ellátott területeken szűnjön meg;

2. a patikalétesítés 2010. január 1-jén hatályba lépő további deregulációja kerüljön törlésre;

3. a gyógyszertárláncok létesítését lehetővé tevő jelenlegi szabályokat szüntessék meg, és mindaddig új fúziókra ne legyen lehetőség, amíg az új szabályozás ebben a kérdésben végleges megoldást nem hoz.

Ennek érdekében a gyógyszerészi szervezetek soron kívüli tárgyalást kezdeményeznek az egészségügyi miniszterrel, az országgyűlés egészségügyi bizottságával, az MSZP elnökével és annak frakciójával.”

“Európai ítélet a gyógyszertárak tulajdonlásáról 2009-05-19

A gyógyszertárak tulajdon- és üzemeltetési joga kizárólag a gyógyszerészeké.

Összeegyeztethető az uniós joggal, ha a gyógyszertárak tulajdon-, illetve üzemeltetési jogát fenntartják kizárólag gyógyszerészek részére – mondta ki kedden közzétett ítéletében Európai Bíróság. A kérdés olasz, illetve a német jogszabályokban foglalt rendelkezések miatt került a luxembourgi székhelyű testület elé.

Az Európai Bíróság az ítéletben kiemelte: ha a gyógyszerészi képesítéssel nem rendelkezőket kizárják a gyógyszertárak üzemeltetésének – és a gyógyszertárat üzemeltető társaságokban való részesedésszerzésnek – a lehetőségéből, akkor az valóban a tőke szabad mozgásának korlátozását jelenti, ám e korlátozás igazolható a lakosság megbízható és színvonalas gyógyszerellátásának szempontjával.

A tagállam a rendelkezésére álló mérlegelési mozgástéren belül vélheti úgy, hogy ha a gyógyszertárakat gyógyszerészi képesítéssel nem rendelkezők is üzemeltethetik, akkor az a közegészségügyi kockázatot jelenthet – állapította meg a bíróság.

MTI”

A fenti két közlemény talán legfontosabb mondanivalója az, hogy a Bajcsy-Zs. út 43.  szám alatti ingatlanon megépítendő egészségház terve alapjaiban rengett meg az unió irányadó döntése alapján. A döntés lényege, hogy patikát csak patikus alapíthasson és az EU tagországok területén ne lehessen patika láncokat létrehozni. A mezőtúri Egészségház projekt gazdasági alapját az a megoldás képezte, hogy az üzemeltető az orvosokat egy helyre tereli és az ott üzemeltetett patika bevételeiből gazdasági hasznot remélve hosszú távon nyereségesen üzemelteti az egészségházat. Ez a megoldás csábító volt a város részée, hiszen a város részéről nem igényelt beruházást, sőt még az ingatlant is eladták a befektetői csoportnak.
Viszont ha ez a szabályozás átalakítja a magyarországi patikaliberalizációt akkor -többek közt- a mezőtúri egészségház még azelőtt csődbe megy mielőtt elindulhatott volna. De ez még nem minden, a város valószínűleg kénytelen lesz visszavásárolni – a szerződés szerint- az ingatlant és megtéríteni a beruházó összes költségét, hiszen nem a beruházó hibájából hiúsul meg az Egészségház projekt. Ráadásul az itt álló épületek bontását már megkezdték és így további anyagi kárt okozhat a városnak ha az Egészségház terve kútba esik.
Egyes vélemények szerint már a terv elővezetése idején gyanút kellett volna, hogy keltsen, mivel a 99 év nem belátható távolság egy 4 évre választott testület esetében, míg egyesek egyenesen egy-egy zsebbe ügyesen elhelyezett összegről beszélnek, amely összegek segítették a projekt elindítását.

-Gonda Károly-


Page 1 of 3123»

Mezőtúri hirdetések

Powered by 7feeds

Hozzászólások

Videók amikre büszkék vagyunk