Sándor Icát, a szolnoki fodrászt és sminkmestert tartotta legjobbnak a közelmúltban az öttagú szakmai zsűri, így megnyerte az országos fodrászversenyt, épített fantáziakonty kategóriában Mezőtúron.
— Minden versenyre úgy megyek, hogy nyerni szeretnék, de van úgy, hogy sajnos nem sikerül — kezdte Ica. — Tavaly meg voltam győződve róla, hogy első leszek, de egy ponttal lemaradtam a dobogóról. Abba teljesen bele voltam betegedve. Így most különösen örültem, mikor kimondták, hogy nyertem. Ez egy kicsit kárpótlás volt számomra — mondta Ica, aki azt is elárulta, miért nevezett a versenyre.
— Három évvel ezelőtt a szervező, Kozma Izabella, mezőtúri fodrász felkért, hogy nevezzek a versenyre — életem első versenyére. — Azelőtt soha nem érdekeltek ezek a dolgok, de az Izával időközben kialakult barátságunk miatt, és hogy szakmailag is fejlődjek, most már rendszeresen indulok.
Ica épített konty kategóriában indult, amire két órája volt.
— Ez nem hagyományos konty. Fantáziadús, épített kontyokat kell készíteni, amiket hétköznapokon nem lehet viselni. A verseny témája az Amazonas volt. A kiírásban az állt, hogy a növény- és állatvilágot, vagy az indián kultúrát kell megjelenítenünk. Próbáltam olyasmit kitalálni, ami remélhetőleg másabb, mert nehezebb kivitelezni. Így egy kígyót készítettem. A kígyót — ami kétméteres volt —, hajjal és aranyszínű füstfóliával vontam be — ez egy nagyon vékony alufólia —, ami olyan hatást keltett, mintha a kígyó vedlett volna. Ezt a modellem, Papp Lili fejére raktam. Alá készítettem egy kontyot. Egy másik kígyót, ami a hajából indult, a vállára helyeztem. Mivel a pontozásnál figyelembe veszik a teljes megjelenést, a sminkjét is elkészítettem. A modellből igazi kígyót varázsoltam. Kígyómintás trikinit viselt, a testét is fóliával és kígyómintákkal díszítettem. Illetve egy macskaszem kontaklencsét raktunk be a szemébe, hogy még hitelesebb legyen — árulta el.
— Hogyan készülsz egy versenyre?
— Leginkább fejben. Erre a versenyre Izával találtuk ki a formát. Napokon keresztül ötleteltünk, hogy tudjuk megoldani, hogy tartós és mutatós legyen.
— Miért pont Lili a modelled?
— Az elmúlt években többször dolgoztunk együtt. Jól bevált modell, aki nagyon szép és csinos. Fegyelmezett és némán tűr mindent. Továbbá bírja a kontaktlencsét is — zárta szavait Ica, aki hozzátette, a versenyek, fodrász és divatbemutatók, fotózások, valamint a szalonmunka együtt alkotnak egyensúlyt az életében, mert a munkája a szenvedélye.
Hozzászólások