„Senki nem lehet olyan szegény,
hogy ne tudna jót tenni embertársaival”
Felhívás jótékonysági adakozásra!
Kedves Ünnepre Készülő Mezőtúriak!
Karácsony a jócselekedetek időszaka. Szeretteinkkel
együtt az adventi készülődés közben sem feledkezhetünk
el azokról, akik számára még az ünnep is súlyos nélkülözést,
kényszerű lemondást tartogat. Különösen szívszorító, ha ez
a nehéz helyzetben élő családoknál kisgyermekeket érint.
Fontos, hogy az idei ünnepen az ő asztalukra is kerülhessen
egy kis szeretetcsomag, ezért a város összefogásában bízva
Karácsonyi ajándékgyűjtést hirdetek
rászoruló, nehéz sorsú, alapvető szükségleteket
is tartósan nélkülöző gyermekeink számára.
Felajánlható adományként (nem terhelve
pluszköltséggel a családi kasszát) jó szívvel
fogadunk elsősorban feleslegessé vált, kinőtt,
megunt, vagy még szeretett, de nélkülözhető,
mások számára is értéket jelentő, használható
ajándéktárgyakat, tárgyi adományokat. Olyan
állapotban, ahogy mi magunk is elfogadnánk
másoktól. A felajánlott ajándék lehet ruhanemű,
játék, mesekönyv, vagy bármilyen hasznos eszköz,
de lehet tartós élelmiszer is, amire az ünnepek között,
és azt követően is rendkívül nagy szükség lesz.
Adományaikat az alábbi címen várjuk és fogadjuk:
Mezőtúri Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
Városháza Déli-porta (postával szemben)
Telefon: 06-56/551-915
Hétköznapokon 8-16.30 óráig, Pénteken 8-12 óráig
A beérkező adományok a rászorulók között
folyamatosan kerülnek szétosztásra.
Az akciót városi média-összefogás segíti.
„A szándék mérettetik meg nem az adomány”
Segítsen Ön is, hogy egy kis odafigyeléssel, jó
szándékkal hozzájárulhassunk minden nehéz
körülmények között élő gyermek ünnepi öröméhez.
Én magam is így teszek.
Mezőtúr Város Önkormányzata és a Polgármesteri
Hivatal valamennyi dolgozója nevében ezúton
kívánok a Mezőtúriaknak áldott, békés Karácsonyt
és reményteli, összefogásban is eredményes Újévet!
Herczeg Zsolt
polgármester
Hozzászólások