A gyakorlati hadkötelezettséget csak veszélyhelyzetben vezetik be, minden, 18. életévét betöltött hadkötelest nyilvántartanak majd.
A törvényt a parlament 297 igen, 18 nem és 41 tartózkodás mellett fogadta el. A Fidesz és a KDNP képviselői igennel, az LMP-sek, és a hivatalosan függetlennek számító Demokratikus Koalíció tagjai nemmel szavaztak, a Jobbik tartózkodott – számolt be a szavazásról az Index.
A kormány elméletben visszaállítja a hadkötelességet, ennek pedig feltétele a hadkötelesek nyilvántartási rendszerének szabályozása.
A gyakorlati hadkötelezettséget csak veszélyhelyzetben vezetik be, de a törvény indoklása szerint annak teljesítésére a katonai igazgatási szerveknek már békeidőben fel kell készülniük. Ennek érdekében minden, 18. életévét betöltött hadkötelest nyilvántartanak majd. A hadköteleseknek kötelező lesz megjelennie a katonai alkalmassági vizsgálatokon.
“A gyakorlati hadkötelezettséget csak veszélyhelyzetben vezetik be,”
Egy esetleges fegyveres konfliktus esetén gondolom megkérik a támadót hogy várjon amig a kiképzést megkapják a behivottak. Előzetes , még békeidőben történő kiképzés nélkül csak golyófogónak lesznek alkalmasok.
Aki ezt kitalálta hogy háborúban olyanokat hívnak be akik nem voltak sorkatonák annak annyi köze van a honvédséghez mint a drága Szekeres Imre miniszter úrnak.
Egy háború esetén mire a magyarok észbe kapnak, már nem is lesznek.
ez egy vicc,
Azért arra kíváncsi lennék,hogy “Újdonsült 2.ős”állampolgáraink,szavazóink, melyik zászló alatt lennének kötelesek bevonulni veszélyhelyzetben.Vagy ők csak állampolgárok és nem hadkötelezettek?
Amikor katona voltam akkor három töltényt lőttünk el.
.
.
Remélem nem gondolja senki, hogy Rambóvá váltunk ott
Csak azt nem értem miért van fogpiszkáló a számban azóta