„Senki nem lehet olyan szegény,
hogy ne tudna jót tenni embertársaival”
Felhívás jótékonysági adakozásra!
Kedves Ünnepre Készülő Mezőtúriak!
Karácsony a jócselekedetek időszaka. Szeretteinkkel
együtt az adventi készülődés közben sem feledkezhetünk
el azokról, akik számára még az ünnep is súlyos nélkülözést,
kényszerű lemondást tartogat. Különösen szívszorító, ha ez
a nehéz helyzetben élő családoknál kisgyermekeket érint.
Fontos, hogy az idei ünnepen az ő asztalukra is kerülhessen
egy kis szeretetcsomag, ezért a város összefogásában bízva
Karácsonyi ajándékgyűjtést hirdetek
rászoruló, nehéz sorsú, alapvető szükségleteket
is tartósan nélkülöző gyermekeink számára.
Felajánlható adományként (nem terhelve
pluszköltséggel a családi kasszát) jó szívvel
fogadunk elsősorban feleslegessé vált, kinőtt,
megunt, vagy még szeretett, de nélkülözhető,
mások számára is értéket jelentő, használható
ajándéktárgyakat, tárgyi adományokat. Olyan
állapotban, ahogy mi magunk is elfogadnánk
másoktól. A felajánlott ajándék lehet ruhanemű,
játék, mesekönyv, vagy bármilyen hasznos eszköz,
de lehet tartós élelmiszer is, amire az ünnepek között,
és azt követően is rendkívül nagy szükség lesz.
Adományaikat az alábbi címen várjuk és fogadjuk:
Mezőtúri Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
Városháza Déli-porta (postával szemben)
Telefon: 06-56/551-915
Hétköznapokon 8-16.30 óráig, Pénteken 8-12 óráig
A beérkező adományok a rászorulók között
folyamatosan kerülnek szétosztásra.
Az akciót városi média-összefogás segíti.
„A szándék mérettetik meg nem az adomány”
Segítsen Ön is, hogy egy kis odafigyeléssel, jó
szándékkal hozzájárulhassunk minden nehéz
körülmények között élő gyermek ünnepi öröméhez.
Én magam is így teszek.
Mezőtúr Város Önkormányzata és a Polgármesteri
Hivatal valamennyi dolgozója nevében ezúton
kívánok a Mezőtúriaknak áldott, békés Karácsonyt
és reményteli, összefogásban is eredményes Újévet!
Herczeg Zsolt
polgármester





Kedves Mezőtúri Barátaim!
Jelen állás szerint úgy tűnik, hogy az adományozási kedv és
hajlandóság K.O. vereséget szenved a közömbösséggel szemben.
Városunkban napok óta tart a médiaösszefogással
támogatott nagyszabású jótékonysági kampány.
Ez az ünnepi felhívás fut a rádióban, a TV-ben, két portálon,
a Facebookon, a Mezőtúr és Vidéke pedig címoldalon hozta le.
Fontos küldetése lenne: a lakossági közadakozás kiterjesztésének
elősegítésével az egyre növekvő számban rászoruló mezőtúri
gyermekek karácsonyi megajándékozása, megsegítése.
A hívó szóra a jó szándékú mezőtúriak közül az elmúlt napokban
többen is azonnal cselekedtek, ám annak ellenére, hogy a helyi
média gőzerővel futtatja a felhívást, alig mozdult meg a város:
az eddig beérkezett felajánlások mennyisége jó, ha összesen 6-7
rászoruló család számára elégséges, ami ugye, nem egy szívdobogtatóan
jó arány, főleg ha azt nézzük, hányan is lakják Mezőtúrt.
Tisztelettel kérek minden kedves fórumlátogatót, véleményvezért, hogy
a személyes ismeretségi, baráti köreikben történő SOS híreléssel,
példamutatással, a közösség élenjáró véleményformálóiként együttesen,
és külön-külön is segítsék, népszerűsítsék ezt a fontos kezdeményezést.
Mivel a várt és fogadott adományok döntően a háztartásban fellelhető
gyermekjátékok, ruhák, mesekönyvek (bár tartós élelmiszerre is nagy
igény van), így elsődlegesen fontos az óvodás, iskolás gyermeket nevelő,
adakozó szellemű családok megszólítása. Ezen kívül nagyon lényeges
gyermekeink karácsonyi jótékonyságra való közvetlen motiválása:
Az iskolai téli szünet kezdetével itt az ünnepi alkalom a közös,
családi jótékonysághoz. Gyermekeinket ebbe belevonva ismertethetjük
meg a jótékonyság alaplépéseivel, hogy az ajándékozásra szánt dolgok,
általuk történő személyes kiválasztásán és odaajándékozásán át ők is
megtanulhassák, átérezhessék a hétköznapi jótékonyság gondolatiságát,
annak fontosságát, és hogy az adományozási kultúra, a másokkal való
törődés is az alapvető nevelés, a természetes közösségi viselkedés része.
Jótékonysági akciónk végeredménye természetesen nem lesz közömbös.
Közösségben emberként az határoz meg bennünket, ahogy gondolkodunk,
ahogy gondoskodunk egymásról, másokról. Így most ez a Karácsony előtti
adománygyűjtés fontos erőpróbája, egyben vizsgája is lesz a mezőtúriak
összefogási képességének. Természetesen nem a com-on fog múlni annak
sikere, de segítő-támogató együttműködésetekkel Ti sokat tehettek érte.
(marketingesként én magam is szorgalmazom az önkéntesség, a jótékonyság
mélyebb társadalmi beágyazódásának elősegítését: konferencia-előadásom
összegzéséről a Mezőtúr és Vidéke a december 2.-i kiadásában számolt be.)
Kérem, hogy segítsetek Ti is: szépítsük meg együtt
Mezőtúr nélkülöző sorsú gyermekeinek Karácsonyát!
Köszönettel,
Máté József
szervező
Talán azért nincs kedv adakozni mert már sokunknak NINCS MIBŐL!!
Kedves Máté Úr!
Kérem adjon egy nevet címet, egy rászoruló családét.
Igérem adakozom nekik. Összeállítok egy csomagot, amelyben lesz könyv, játék, élelmiszer, édesség, gyümölcs, de még tisztító és tisztálkodási szerek is.
De…ugye megérti látatlanba nem kívánok adakozni. Túl sok a rossz szájíz az adakozásokkal kapcsolatban. -:(
Ha így is megfelel az adományozási szándékom, meg fogjuk találni egymást. -:)
Az előttem írónak igazat adok. Mi adakozunk – erőnkhöz mérten -, de személyre szabottan. Szeretem látni, hova kerülnek a dolgok. Félre ne értsék, nem hálát várok, persze egy köszönöm jólesik. De így tudom, mire van szükség, minek örülnek, és tényleg használni/megenni ők fogják és a gyerekek. ( Nem kerül pl. fillérekért máshová, amire már volt példa. Sajnos. Egy hölgyön láttam meg azt a szép kötött pulóvert, amit én egy fázó rászorulónak adtam, aki – mint kérdésemre elmondta – , a piacon vette. No comment. )
Most is állítottunk össze csomagokat, már ott vannak, akiknek szántuk, határon innen és túl.
Békés karácsonyt!
Kedves khm-khm!
Mindig szívdobogtató érzés, ha egy jószándékú,
de még kevésbé tapasztalt adományozni vágyót
erősíthetek meg elhatározásában:)
Bizonyára elsőre elkerülhette a figyelmét, hogy a
fenti felhívásban is szereplő mezőtúri Szociális
Intézmények Családsegítő Központ és Gyermekjóléti
Szolgálat az, aki hivatalból várja és fogadja a felajánlásokat.
Fenntartója az a kistérségi Berettyó-Körös Többcélú Társulás
http://www.bktt.hu/, aminek elnöke történetesen nem más, mint
Mezőtúr polgármestere, az ünnepi közadakozás meghirdetője.
A családsegítőben dolgozó munkatársak egész évben szoros
kapcsolatot tartanak fenn a mezőtúri és kistérségi nehéz sorsú,
elszegényedett családokkal, azok gyermekeivel, így mindenkinél
jobban ismerik a szociális terepet. Így aztán magam is az ő szakmai
tapasztalatukra, belátásukra bíztam a családunk által odaajándékozott
adományok célba juttatását. Az Ön kéréséhez (rászoruló család
kiválasztása) ők fognak konkrét, testreszabott tippekkel szolgálni.
Természetesen megértem, ha nem kíván „látatlanba” adakozni.
A pontos tájékozódás és a közösségi jótékonyság hiányából adódó
elbizonytalanodás, az elmúlt évek rossz társadalmi tapasztalatai
(több szervezet is foltot ejtett az adományozás intézményének
tisztaságán) sokakban kongatták meg a vészharangot.
De – és ez a lényeg – nem Mezőtúr az a hely, ahol a civilszervezeteknek,
alapítványoknak lesütött szemmel kell járniuk! Jótékonysági akciónkkal
nem megfoghatatlan távoli célokra, hanem egy jól behatárolható, élő helyi
problémára szeretnénk egy kis ünnepi gyógyírt találni. Itt és most, a mi nehéz
sorsú családjaink megsegítésén és a városi összefogás megteremtésén van a
hangsúly. Talán senki nem kövez meg, ha azt mondom: az önkéntességről, a
jótékonyságról, a civilségről létezik egy magasabb szintű, fejlettebb gondolkodás.
Ennek magvait most kezdjük városunkban elhinteni. Sajnos Mezőtúr nehezen ébred…
Jó példával addig is mások járnak elöl. Elgondolkodtató, hogy a
Túri családsegítő egyik legnagyobb adományozója egy külső szervezet.
A budapesti illetőségű Nemzetközi Jótékonysági Hölgyklub (melynek
minden tagja önkéntesként tevékenykedik) adományaival gyorsabban
eléri a mi szegény sorsú mezőtúri családjainkat, és jobban ismerik
szegényügyi helyzetünket, szociális problémáinkat, mint mi, itt élő
mezőtúriak: http://mkskft.hu/uploads/18-01-08.pdf (4. oldal)
Ami biztos: az adományozás mechanizmusát a legegyszerűbb emberi
érzések mozgatják. Éltetője az önzetlenség, ami természetes bizalomra
épül és jóhiszeműségből táplálkozik. Ezért a feltétlen segíteni akarás
az, ami az IGAZI adományozót jellemzi.
Ezt a fontos ökölszabályt figyelembe véve sem lenne jó, ha a
város a kezdeti közömbösséget, most gyanakvással váltaná fel:)
Sorry, ha kissé hosszasan boncolgattam volna a témát, de tudom,
hogy kezdő adományozó koromban én is ugyanezekbe a kételyekbe
botlottam, és milyen jól jött akkor egy segítő kéz…
Kedves khm-khm, Kedves hadapród!
Tegnap a családsegítőben járva egy rendkívül megindító telefonbeszélgetésnek
lehettem fültanúja: a szolgálat vezetője az ünnepi adománycsomag érkezéséről
éppen akkor közölte az egyik családdal a jó hírt, ahol a nem remélt nagy
szerencse hallatán az anyuka és a gyermekek szinte sikoltoztak az örömtől:
„Jézusom, ez tényleg igaz…?!” Könnyekig meghatódtam.
Kívánom, hogy Önök is sokszor éljenek meg hasonló érzést.
Köszönet minden adakozónak és adakozni vágyónak!
Máté Józsi és a könnyekig meghatódás:-)))))
Jó színész lenne belőle, az tuti és még milyen simulékony!
CIVILKONFERENCIA MEZŐTÚRI ELŐADÓVAL
„Az önkéntesség szerepe az adományozásban” címmel zajlott nemrég Budapesten a
CivilKomP társadalmi célú kommunikációjának 9. fóruma, melyen városunkból Máté József meghívott szakmai előadóként szerepelt.
- Mezőtúriként milyen apropóból vettél részt ezen a konferencián?
- Egy olyan témában kaptam felkérést, ami egy részben általam kifejlesztett programként mostantól új eszközökkel segíti az egyéni és céges adakozás gyakorlatát. Előadásom az intézményesített jótékonyság jövőbeni irányáról szólt. Arról, hogyan hálózzuk be együtt Magyarországot és szűkebb környezetünket a hétköznapi jótékonyság gondolatiságával, hogyan segítsük elő annak társadalmi beágyazódását. Az úgynevezett „Adományháló” projektünk az „Önkéntesség Európai Éve – 2011” programsorozat céljaihoz igazodva teremti meg az önkormányzati szegénypolitika társadalmi háttértámogatásának lehetőségét, hálót feszítve a szociális célú közösségi törekvéseknek. Úgy tűnik: ezzel a modellértékű kezdeményezéssel új irányt mutathatunk a civilszervezetek és önkormányzatok számára is.
- Véleményed szerint miért fontos az önkéntesség például Mezőtúr életében?
- Az önkéntesen, segítő szándékkal elvégzett munka mértéke tesz egy várost igazán élővé. Ha a mi kis helyi társadalmunk komolyan veszi szociális problémáit és a környezetében felmerülő kérdéseket, ha tettekkel is hozzájárul a hely fejlődéséhez, az pozitív hatással fog visszahatni Mezőtúr egészére. Nem nézhetünk el például az elszegényedés növekvő problémája fölött. Ha együttesen önként nem próbálunk tenni ellene, nem karoljuk fel a legkiszolgáltatottabbakat, nem erősítjük a közösségi tudatot, az összetartozást, akkor holnap már azok számára is nyomasztó hely lesz Mezőtúr, akik ma még jól érzik itt magukat. Fontos, hogy városunk vezetői az emberek jó szándékára építő környezet kialakításában higgyenek, hisz ez tovább növeli a segítő szándék megnyilvánulását. Az önkéntes segítő kezek a szociális védőhálót erősítik, a mindennapok barátságosabb légkörét teremtik meg. Ha egy olyan közeget teremtesz, melyben normálisnak számít úgy adni a másiknak, hogy nem vársz cserébe semmit, ez válik tendenciává, ez lesz a természetes. A régmúltban ehhez Mezőtúr már szolgált jó példákkal, megmutatva, hogy egy városnak az ereje a közösség erejében lakik. Erős város akkor lehetünk, ha újra erős közösséget tudunk építeni. Ennek fontos építőköve lehet az önkéntesség, a jótékonyság.
- Milyennek látod ma a mezőtúriak jótékonyságra való hajlandóságát?
- Az egyéni jótékonyságnak, adakozásnak nálunk is van hagyománya, működő gyakorlata, ám közösségi szinten mindez még meglehetősen esetleges és szervezetlen, nem kap elég figyelmet és publicitást a téma. Sajnos ma a lakosság nagyobb részét a helyi közügyektől, az egymástól való elfordulás jellemzi: a közöny, az érdektelenség, az érzéketlenség az úr. Pedig most, mikor nehéz időket élünk, minden eddiginél nagyobb szükség van a civil összefogásra. Ennek tényét az egyéni felismerés szintjén kell tudatosítanunk. A jótékonyság magvait azzal is elültethetjük a fejekben, ha egy-egy ügy mellett széles körben kampányolunk. Fontos, hogy mindig legyen egy fáklyavivő, aki az adott ügy élére áll. A konferencián ilyen volt például Miklósa Erika a világhírű operaénekes, aki mint az Önkéntesség Éve Nagykövete, sok szép gondolattal ajándékozta meg a hallgatóságot. További érdekesség, hogy a rendezvény fővédnöke és egyik szakmai előadója dr. Latorcai Csaba a KIM helyettes államtitkára volt, akinek édesapja révén (Latorcai János a református gimnáziumunk igazgató tanácsának elnöke) Mezőtúrhoz is van kötődése.
- A konferencia tükrében milyennek látod a mi civil szervezeteink helyzetét, lehetőségeit?
- Mezőtúron sokféle civil szervezet létezik, működik. Többen városi ügyekben is igen aktívak.
Aktivitásukat, tenni akarásukat mutatja, hogy egy figyelemreméltó polgármesteri kezdeményezéstől vezérelve nemrég közös tömörülésbe szerveződtek, és különféle rendezvényeken (már az önkormányzattal karöltve is) voltak együttes civil megmozdulások. A helyi civil szervezetek megerősödése az önkormányzatnak is elemi érdeke, mivel egy jó kilábalási várospolitika megvalósítása csakis a lakosság, a civilszféra támogató együttműködésével lehetséges. Ahhoz, hogy egy ilyen típusú közreműködésben eredményesebbek lehessenek civil szervezeteink, jobban össze kell hangolniuk a céljaikat, feladataikat, meg kell találniuk az ebben való helyüket, szerepüket. Fontos az is, hogy tevékenységük bemutatásához az önkormányzat széles és folyamatos nyilvánosságot, médiatámogatást tudjon biztosítani, ám az politikailag semmilyen érdeket ne szolgáljon.
- A helyi civilszervezetekkel hogyan tervezed megosztani az itt szerzett információt, tapasztalatokat?
- Tervezek egy írásos összegzést, amit nemcsak a civilszervezeteinkkel, hanem természetesen az önkormányzattal is igyekszünk majd közösen kiértékelni, de a soron következő városi civil fórumon is szívesen nyújtok erről tájékoztatást az érdeklődőknek. A konferencia előadásainak teljes anyaga hamarosan elérhető lesz a szervezők honlapján: http://www.civilkomp.hu. Továbbá szeretnék beszélgetős TV műsorokat készíteni a témáról, a mindenkori aktuális civilhelyzetről.
(Mezőtúr és Vidéke)
“intézményesített jótékonyság”???? Ez lehetne egy új adónem is:)
Tisztelt Polgármester úr, Tisztelt Máté úr!
Olvastam a felhívást, és a tv-ben is láttam. Látom, ahogy itt a com-on Máté úr kapálódzik, hogy menjenek az adományok. Csatlakozom az előttem szólókhoz, akik nem adakoznak a közösbe. Mi is segítünk rendszeresen főleg ruha és ágyneművel rászoruló családokon, de néha műszaki cikk is akad. DE!!!! Itt idézek Máté úr egyik hozzászólásából: ” az elmúlt évek rossz társadalmi tapasztalatai (több szervezet is foltot ejtett az adományozás intézményének
tisztaságán) sokakban kongatták meg a vészharangot”. Én megnevezem az általam ismert egyik szervezetet, amelyik nagyon rossz példát mutat. Ez a magyar állam (kormány)!!! Lásd, a vörösiszapkárosultaknak összegyűlt pénzek, és természetbeni adományok. A pénzből a károsultak még egy huncut garast sem kaptak (esetleg kis alamizsnát), de emlékparkra, emléktáblára, hasonló baromságokra telik belőle. EZT A PÉNZT NEM ERRE ADTUK ÖSSZE (én sem 1-2 sms-t küldtem el). Amíg ez a rezsim lesz ott fent, és az ő talpnyalóik a helyi szinteken, addig én ilyen közös adakozásban nem fogok részt venni. A rászorulóknak személyesen továbbra is segíteni fogunk, de “add ide, és majd mi szétosztjuk”, ilyenben köszönöm de nem.
Kedves Sir Nyeteg!
Annak ellenére, hogy a fogalmat ma még csak óvatosan ízlelgetjük,
az intézményesült jótékonyságra a fejlett nyugati kultúrákban már
évtizedek óta léteznek működő, bevált megoldások (pl. charity shop).
De a sikeres külföldi példák mellett a régmúltban már születtek idehaza
is példaértékű értékű társadalmi modellek ( pl. az „Egri Norma”, vagy
„Magyar Norma” 1927-ből!) ami iránytűként szolgálhat ma is a helyi
közösség szervezett összefogásához, újraépítéséhez.
Ezek továbbfinomított változatával a jövőben sok
magyar település, így Mezőtúr is megismerkedhet.
A szegényügy az mindig helyi ügy is. Közügy. Mindannyiunk közös ügye.
A jótékonyság az a lelkiismeret, a szív adója. Persze, mindig vannak, akik
itt is a kiskaput választják. Mindig voltak-lesznek lelkiismereti adócsalók,
akik a politikai hangulatkeltés, olcsó politikai haszonszerzés vágyával másokat
is arra buzdítanak, itt a com-on is. Akik adakozás- és összefogás-ellenes
magatartásukkal, névtelenség mögé bújva semmibe veszik, nyilvánosan
becsmérlik mások közösségért tett erőfeszítéseit.
Lelkük legyen rajta…
kicsikocsi!
Mindössze a hozzászólásod második bekezdéséig jutottam, amikor már biztosra vettem, hogy Fideszes adománygyűjtőket fogsz előrángatni valahonnan. Nos, még ezt az elképzelésemet is sikerült felülmúlnod.
Általában jól szórakozok a hozzászólásaidon. Most sincs ez másként…
A fentiektől függetlenül Békés Boldog Ünnepeket mindenkinek!
Délután 4 órakor elkezdődött a demonstráció a parlament előtt, az LMP tüntetés második felvonása, “Zúg az Orbán takarodj”!
józsi , igen van tüntetés.
Egyet nemértek, hol vannak a hősök a csukjás,símaszkosok?
Mindenki képes és csak úgy kiáll tüntetni, ez már gyalázat!
E gy autót nem borogattak, se kukát.!
Mi van már itt?Hát tüntetés az ilyen?
Szebb jövőt ! )
Tisztelt Máté József!
Adományoznék én is ha tudnám, hogy ki kapja. Nem akarok olyannak adni aki lehet másnap le kur.a anyáz az utcán. Az ilyeneknek nem vagyok hajlandó adni ajándékot és nem is érdemelnek meg semmit.
Se köszönet nem kell, se az, hogy tudják ki adta, csak becsületes gyerek és
család kapja, hát ezért nem adományoznak sokan, mert ez nem biztosított.
A másik ok, hogy nehezen tudnak megélni a dolgozó családok is.
Jövőre legyen a szegény családban élő, jól tanuló gyerekeknek ajándékosztás,
ők megérdemlik, nekik szívesen adok majd.
karácsonyt, viszont! És minden fórumolvasónak is!
Egy agymosott polgármester.
Azért van egy kis jó is abban, hogy eddig mi nem jutottunk el.
http://altnyil.nolblog.hu/archives/2011/12/25/Enekelve_koszont_a_fideszes_kepviselo/
Most, hogy az alkotmányba került, hogy jogfolytonosság okán bűnös az MSZP, az alkotmányba került, amit az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek talált (ügyes, így már nem lesz az), s mintha reinkarnálódott volna nálunk a Kedves Vezető, kapom a levelet, hogy megszűnik az Erste helyi fiókja.
Csak annyit akartam na, hogy remélem és kívánom, hogy nagyon hamar kapnak méltó munkát az ott dolgozók, mert mezőtúri viszonylatban ritka kedvesek, gyorsak és hozzáértőek voltak!
A bankot nem sajnálom, tőlem akár mind megszűnhetne. Nincs mit betenni, igaz kölcsönt se kérek. Tartom magam a mondáshoz:Addig nyújtózkodj ameddig a takaród ér.A bank szó az én szótáramban szinonim a rabló szóval:))
“Lesz még egyszer szép a világ,lesz még Magyar Köztársaság.” Bródy János
Lesz még Magyar Köztársaság!!!
Reméljük .
obsitos, a Vatikán bankja se a könyörületességéről híres.
Akkor ?))
üdv
Ha valakinek nincs se megtakarítása, sem hitele, azaz közvetlenül semmi dolga a bankokkal (el se merem képzelni azt a világot, ahol közvetetten sincs), akkor őt még érzékenyebben fogja érinteni, ha egy esetleges vesztes eu-s per után fizetnie kell majd a kormány (parlament) hülyesége miatti büntetéseket. Mert ugye az év utolsó ülésnapján ezt is megkaptuk.
“Addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!” Épp ezt említette a köztársasági elnök is az újévi köszöntőjében. Circa 900 négyzetméternyi ingatlantulajdonnal ( és nem Tiszabőn, hanem többnyire Budán) a háta mögött. Csak legalább ne olyanokkal magyaráztatnák a devizahitelesek gondjának megoldását, aki az idén is 5 milliárdos kötvénykibocsátással, rokonoknak adott milliós tanácsadói megbízásokkal “rendezgetik” Zugló helyzetét. És ne is olyanokkal, akik a messze legeladósodottabb várost vezetik.
Senki sem szereti a bankokat, nekem is csak homályos érzésem van, hogy nem jó egy nemzeti bank devizatartalékát felélni pusztán pökhendi virtuskodásból. Biztosan nagyon demagóg vagyok, de elmagyarázhatnák végre, mit is jelent szerintük az, hogy fontos az IMF-hitel, de nem húsbavágó. És nem hazug, gyűlöletkeltő, bayeri húsleves-matekkal. Ne ejtsék ki azt a szót, hogy államcsőd, isten ments, magyarázzák körül, akár a megszorításokat, csak tegyenek már végre valami értelmeset és hatásosat is ellene.
Az államadósság 82.6 %,1995-ben volt ekkora magas,A frank árfolyam 260 Ft körül,gondolom már nagyjainkat ez nem érdekli,hisz tudatosan generálják.
Kedves Helyi 1.
Sajnos igazad lesz, bár ne lenne.
Szomorú napra ébredtünk jan 1-én.
Vége a köztársaságnak.
Bár még mindig van nehány elvakult,igaz volt a 40.es évek végén is.
Évekig tapsolták pirosra a tenyerüket a zemberek.
Szomorú időszaknak nézünk elébe.
Most mondhatjuk ,hogy Szebb Jövőt !!
Kedves kérdés.A sok közül egyet nem értek,minek palika ha nem köztársaság vagyunk,mert köztársasági elnök,vagy nem,vagy csak jobb kéz a sok közül?Egy gond az egészben úgy sz…nak ránk ahogy van.Petike is megmagyarázta a tüntetést,ezek meg sem hallották”Orbán takarodj”. Mint a hülye gyerekek,tudomást sem vesznek róla.Valószínű tükörbe néznek,amikor az zembereket nézik hülyének.Köszönjük a 2/3-ad 1/3-ának,a kétharmadot nemesebb célokra is fellehetett volna használni,de céljuk más volt.Büntetni amiért 8 évig nem voltak a zsíros fazék mellett.
Helyi1 !
Eddig se volt jelentősége palynak.Visszaáll a 49-es állapot
Ezek akkor térnek észhez ha fejbecsapja őket a gereben nyele.))
Bár nemtudom ))
A szoci kormányok 8 év alatt nemokoztak annyi kárt, mint ezek másfél év alatt.
Jó teli a zsebük, a miénk meg ürül, és még képesek lesznek az eltolt dolgaik miatt megsarcolni mesmeg a népet./ mai hír/. Sajna még mindig van akitől nemvettek el eleget, de maj rájön.
Egyébként egypárt rendszer van. A forgatókönyv megvan, még Matyi megírta. Csak elő kell venni ))
Éljen a Köztársaság !!!!
http://kitartas.mozgalom.org/aktualis/hogyan-kerult-ki-nemetorszag-a-csodbol
http://komlomedia.wordpress.com/2012/01/03/miert-kellunk-az-eu-nak/
Ezeket a rendkívül komoly, mély elemző írásokat nagyon megeröltető olvasni, talán szemléltetve könnyebb lesz:
http://www.indavideo.hu/video/South_Park_s13_e13_Margatitaville__SZINKRONOS
A jótékonyságtól elkanyarodtunk. Pont a 8 év miatt jutottunk ide, teljesen el van adósodva az állam és a lakosság is. Nehéz évek vannak még előttünk, a neheze még csak most jön. A külföldi bankoknak nem az a lényeg, hogy fejlődjön az ország, hanem minél több hitelt vegyünk fel és fizessünk pontosan. Amíg nem csökken az államadósság addig nem lesz könnyű, aki az ellenkezőjét állítja az hazudik.
Emlékeztető!”Csak szabad emberek alkothatnak szabad társadalmat.Ha a lélek zavaros,akkor zavaros az érzékelés.Ha zavaros az érzékelés ,zavaros lesz a gondolkodás,a zavaros gondolkodás hibás döntéseket szül,azok pedig rossz tettekben végződnek.”2010.március 15.
Kedves jó Bence!
Nemtudom eddig hol éltél, de hogy nem itt az biztos.
Az elmult nyolcévből már majd kettőt A zorbánék csináltak.
Mióta harcolnak az államadósság csökkentése miatt, azóta emelkedik.
Elég ha megszólal két három okostojás már vége is.
Igazad van a bankokat illetőleg, legelőször a magyar “mibankunk, meg a takarékszövetkezetek emeltek kamatot.Vagy Csányi úr illenkor nem magyar ? )
Akkor most mi is van?
Világosíts meg bennünket !! )
üdv
kérdés!
Elég nagy “önbizalommal” foglalsz állást olyan dolgokban, ami távolról sem ennyire egyértelmű nálunk jóval okosabbak számára sem.
Ha már itt tartunk, a szardobáláson túl te sem túl sokat kanyarítottál még erre a fórumra. Akár te is kezdhetnéd a megvilágosítást, ha már ennyire nagy a mellényed. De akár csatlakozhat a többi szardobáló kolléga is.
Sajnos én is rengeteg kritikát tudnék ide írni. Rengeteg számomra is értelmetlen dolog történik és sajnos az általános megítélés sem a biztos gazdasági/politikai környezet stabilítás érzete irányába tendál. És sajnos magas és kevésbé magas szinteken is a konkrét fehér galléros bűnözést tapasztaljuk akár direktben, akár a médián keresztül. Tisztelet a kivételeknek!
Mégsem állítható egyértelműen, hogy nincsenek törekvések a konszolidációra. És ami a legfontosabb, az elmúlt két ciklus után az előző gárda méllyen hallgasson, mert már pusztán a politikai jelenlétük is vérlázító, nemhogy a folyamatos kritikájuk. És igen, kedves “kérdés”, biztos lehetsz benne, hogy az előző két ciklusnak meghatározó szerepe volt az ország tökéletes kiárúsításában és tönkretételében. Arról nem is beszélve, hogy ilyen előzmények után, fű alatt jelenleg is gátlástalanul rombolják a kormányzat és ezen keresztül Magyarország nemzetközi megítélését és legalább annyira hajtják az országot a csőd felé, mint az általad kritizált kormányzati intézkedések.
Ha már 49-et hoztad szóba, akkor én hadd hozzam 56-ot. Mert a drága balliberális barátaink most úgy használják az IMF-et a politikai hatalmuk érdekében, ahogy a kedves édesapjuk és Kádár elvtárs használta a szovjet tankokat. Csak most ők nyugati segget nyalnak a keleti helyett mert éppen az a divat, meg arról fúj a szél. A módszer nem változott, csak az irány. Undorító és felháborító!!!
Számomra a fő kérdés, hogy egy esetleges kormányzati bukás esetén a mi szintünkön szerited fog-e profitálni bármelyikünk is? Vajon az előző garnitúra kezébe adnád -e ismét a sorsodat? Vajon egy további jobbikos térhódítás mit csinálna az államháztartással, ha már az állítólagos FIDESZ diktatúra hírére ennyire próbálja a pénzvilág beborítani a magyar gazdaságot?
Tényleg érdekelne, hogy ezt végiggondolja itt valaki???
Mai hír: “A PROBLÉMÁT ORBÁN VIKTORNAK HÍVJÁK!”
Realista megvilágosodott! Szokatlan. Hajrá!
Gyűjtöttünk sok játékot és hasznos holmit a rászorulóknak, ha csak egy embernek is sikerült őszinte örömet okoznunk, már megérte.
helyi!
Nem árt ha elolvasod még egyszer a hozzászólásaimat. Rá fogsz jönni, hogy mindig ugyanezt képviseltem. Arról nem tehetek, hogy te eddig ezt nem értetted…
Kedves csirmi!
A jótékonyságnak több fokozata, minőségi szintje létezik.
De Te a hozzáállásoddal biztosra veheted, hogy dobogós helyen állsz.
http://kuruc.info/r/7/90540/
Realista!
Ha elismered, hogy számtalan értelmetlen, destabilizáló-szerintem egyszersmind felháborító -ügyet lehetne említeni az elmúlt másfél évből, akkor már csak azt nem értem, mi alapján gondolod, hogy még mindig inkább ez.
Konkrét programot a Fidesz is elfelejtett közölni annak idején, még a választások után fél évvel is csak a határidőket ismertük, amikor aztán majd megtudjuk…, vagy ha nem, akkor a következő magas fényű rendezvényen.
A választójogi törvény teremtette meg a lehetőségét, hogy a kétharmad eltávolítsa a tehetetlen kormányzatot, s hogy releváns legyen az amúgy persze költői kérdésed.
Az előző választójogi törvény. A Fidesz erősen megnehezítette ezt az esélyt is. (Azt el kell ismerned, hogy minimum ennyivel megfejelte az elmúltnyolcévet.)
A kétharmadból legalább félharmad egyébként is s(z)árdobálásból jött össze, hadd dobáljak akkor már én is még egy kicsit.
A konszolidáció kifejezés még azokra az intézkedésekre is túlzás, amelyek egyébként a szakemberek szerint is ésszerű átalakításokat eredményeznek. Ennek a szónak a konnotációja sugalmaz valamiféle nyugalmat. Hát az nincs, csak folyamatos harc. A metódus pedig? Valamit hónapokig, évekig szivárogtatnak, aztán egy éjszaka alatt végighajtják a parlamenten, “kodifikációs remekműveket” firkantva. Hallom a helyi tévében, és még a Népszabadság is támogatóan ír róla, hogy a vízközmű törvény valami ilyesféle értelmes dolog. És akkor még ezt is nevetségessé teszik azzal, hogy a szilveszteri buli előtt közvetlenül belepréselik a dohányzásellenes törvények közül azt, amelyik a kaszinókat kiveszik a tiltásból. Eszükbe jutott a lobbipartner, vagy hogy ez az állam érdeke is, mert a Szerencsejáték Zrt kezében van a két legnagyobb? Hát, egye fene! És hogy alkotják meg ezt a vízipipa törvényt? Úgy, hogy ez is csak két napot élt.
A másik “kodifikációs remekmű” az egyházi törvény, ami már csak nevében az, megalkotásának módjában pedig egyenesen alkotmányellenes volt, így újrázni kellett.
Nos ennél, a gyors december végi újraszavazás után, kis híján sarokba szorította és alkupozícióra kényszerítette őket az egyetlen élesebb eszű jobbikos képviselő.
Tökéletes a médiatörvényünk, az európai normáknak megfelel, csak a gyakorlatban kitakargatnak, kirúgják az ellen tiltakozókat és még azokat a híradósokat is eltávolítják, akik egyszeri alkalommal,pusztán csak a nevüket nem hajlandók adni ehhez a botrányos ügyhöz.
Kitiltják a parlamentből az Indexet, letiltják a Kétfarkú híradó paródiáját, persze, hisz épp ez a hangszín, amivel szemben impotensek.
Az iskolaigazgatók olvassák a pápai körlevelet (pedig feltételezem,maga a pápa sem gondolja komolyan, hogy az ilyesfajta erőltetett evangelizációnak hatása volna), az egyetemek lesik a büdzséjüket, azoknak a gyerekeknek a nagy része pedig, akik jogi, közgazdasági vagy bölcsész pályát képzeltek maguknak a szerteoszló jövőképüket. Pedig oly sokáig vajúdott ez a köznevelési törvény, éppúgy mint a felsőoktatási, s megint csak, egyetlen téli éjjelen sikerült megszavaztatni őket. Igaz, a Fidesz egyetlen hiteles oktatáspolitikusa nem tudta áldását adni rá.
A szemünk előtt fokozzák le a szakmunkát betanított munkává, hogy megmaradhassanak a munkahelyek, na meg az az oktrojált idea, hogy a ma igazságtalan SZJA miatt “senki nem kereshet kevesebbet, mint tavaly”. Trükközgetnek szinte mindenütt vagy megszűnnek.
Hadd ne folytassam! Az az alapattitűd, amelyet néhány civil szervezet és ellenzéki erő mutat, hogy a jogbiztonság kikezdhetetlensége alapvető kritériuma a konszolidációnak, jelen pillanatban nekem elegendő. Amit eddig tett a kormány, az alapvetően kudarc, mutatja a kormányzati megszólalások dallamára ugráló forintárfolyam, s hogy az IMF-re szorulnak, szintén. Mint 2008-ban.
Habár bízom -a rendkívül ügyes választójogi törvény ellenére is- a 2014-es kormányváltásban, azt is mélyen remélem, hogy az olyan lesz majd, hogy nem kerül az addigra megszűnő Nemzeti Galériába a 2012. jan. 2-i tüntetés mellett operabálozók antiikonja.
Realista!
Csatlakozom hely2-höz, 2 kiegészítéssel. Az egykulcsos adóval senki sem járhat rosszul, hangoztatta pártunk és kormányuk (de azt sem mondták, hogy mindenkinek jobban kell járnia). Ha a tavalyi és az idei várhat hivatalos inflációt nézem, akkor is minimum 10%-ot bukik a zemberek 80%-a. Ugyanis hiába emelték a minimálbért, a nettója ugyan annyi, mint 2010-ben! De hozzáteszem, hogy én a hivatalos inflációt magasról lesz*rom, mert engem az nem érdekel hogy a plazma tv ára a felére esett, és a többi luxus termék ára is csökkenni kezdett. Engem az érdekel, hogy a kenyér ás 20, a zöldség-gyümölcs 30-40, de az élelmiszerek is nagy átlagban 15%-al lettek drágábbak, a gyógyszerekeről nem is szólva. Én az eddig ~100 ft-ért kapott gyógyszeremet ezentúl “ingyen kapom, 100% támogatással” ezért fizetem a 300 ft-os dobozdíjat.
A másik példa. Azt mondta a mini Napóleon, hogy meg kell védeni az ország érdekeit. Teljesen igaza van! De! Ezt csak úgy lehet megtenni, hogy mindenkit, aki szembe jön velünk, minimum orrba verjük de ha lehet, akkor inkább tökön rúgjuk? Nem jobb lenne leülni a külföldi bírálókkal, és meghallgatni az érveiket, és egyiket-másikat megfogadni? Biztos, hogy mindenki rosszat akar nekünk, aki bírálni meri a kormányt? Mit fognak csinálni, ha az unió tényleg példát akar statuálni, és elzárja az uniós pénzforrások csapját?
Igen most jut eszükbe a túlzott deficiteljárás is 2004 óta. Mielőbb csomagolni kell Belgiumból amondó vagyok. Ezek kicsinálnak minket. Ez már nem az az Unió amihez csatlakoztunk anno.
http://medwe.blog.hu/2012/01/11/pali_bacsi_bukta?utm_source=bloghu_megosztas&utm_medium=facebook&utm_campaign=blhshare
Helyi!
Tudsz netán valami tájékoztatást nyújtani a Teleki esetleges egyházi fenntartásba kerülésével kapcsolatosan? (Az előnyök nagyjából ismertek a köznevelési törvény alapján. És a feltételek? Ahogyan ez néhány hónappal ezelőtt-kissé fura szövegkörnyezetben-egy istentiszteleten elhangzott, az előző népszámlálási adatok alapján a lakosság több mint fele felekezeten kívülinek vagy ateistának vallotta magát. Úgy gondolom, nem csak a jelenleg érintett, hanem a potenciális szülőket és diákokat is érdekelheti az ügy.)
“kérdés” -nek válasz
Magyarországon élek és itt is akarok élni.
Nem a FIDESZ és Orbán Viktor érdeme, hogy ide jutott az ország,
bizonyos magyar emberek juttatták ide, akiknek nem tetszik most, hogy felelősségre akarják vonni őket.
Most mindent megtesznek, hogy megússzák.
Vajon ki volt hatalmon 8 évig?
Nézzük a tényeket is, hogy mennyi volt az államadósság amikor hatalomra jutottak és mennyi amikor megbuktak.
Akkor miért a FIDESZ a hibás?
Ne a külföld mondja már meg, hogy mit csináljunk!
Fejezzük be a rendszerváltást, kerüljenek börtönbe a bűnösök akik ide juttatták az országot és a lakosokat.
Sok a hazaáruló magyar akiknek köszönhetjük ezt, ők tehetnek a mai helyzetért.
Bence!
Akkor menjünk sorba.
Hogy idejutottunk abban nagy része van a fidesznek is. Ha jól tévedek már volt egy kormányuk.Azért volt mit elsumákolni nekik is.
Ne az elmúlt nyócévet emlegessük, hanem az elmúlt 22 évet.
Senki nemtudta, hogy mit kezdjünk magunkal.
Tehát az államadósságért igen nagy mértékben felelős az összes kormány.
Most meg odajutottunk, hogy a nagy szabadságharcba mindenkivel összeveszünk.Amilyen kis ország vagyunk, mondj egy fél hónapot, hogy nem tartoztunk valahova.A magyar egyik ösmérve sajnos. Mindig tartozni kell valahova,mert a saját szabadságával nem tud mit kezdeni. Egymásnak esnek, ha
kell , hanem.(
Rendszerváltás, hmm!
Akkor a kisztitkároktól kezdve mindenki vonuljon ki a politikából, jöjjönek semleges emberek, – ha vannak.
Még egy kérdés, melyik pártban hány régi kommunista vagy párttag, netalán tisztségviselő van?
Ha elkezdjük akkor takarítsunk rendesen!
A hazaárulózás kétélű dolog.Anno Görgeyt lehazaárulózták, pedig az egyetlen épeszű tettet ő csinálta. Nagy szavakkal óvatosan kell bánni.
üdv !!
Kedves “helyi 2″
Ez egy új nick, igaz? A stílus nagyon árulkodik. Miért nem vállalod a régi nicked?
Alapvetően tisztelem az olvasottságod, de szokás szerint elbeszélünk egymás mellett…
Ha a Teleki egyházi kézbe adásának előnyei számodra a köznevelési törvény alapján ismertek, akkor megint csak azt szeretném mondani, hogy: Ébresztő!!!
Tényleg tiszteletreméltó az ilyen szintű elméleti tudás, de sajnos azt érzem, hogy nagyon-nagyon nem látod a fától az erdőt.
Mielőtt “helyi” barátunk teljesen a keblére ölelne: eszem ágában sem volt a FIDESZT védeni. De azt a szintű szardobálást és vakvágányon közlekedést, ami ezen a fórumon folyik már nem hagyhattam szó nélkül.
Elvtársak!
Jobb lenne hallgatni. Amikor a háztetőn ülve nézitek, hogy viszi a folyó a házat, akkor az önelégültség érzése viszonylag rövid lesz…
helyi 2.!
Úgy tudom az ingatlan(ok) maguk nem kellenek nekik, ha erre oldalára céloztál a dolognak a “feltételek” hangsúlyozásánál. Az meg hogy ki megy egyházi fenntartású iskolába, mindenkinek egyéni ügye, vagy a szüleié. Nem feltétlen kell kereszténynek, Istenfélőnek lenni ahhoz, hogy valaki egyházi iskolában tanuljon. Ezt magamról tudom. Ilyen értelemben nem változott a köznevelési törvény .
Nem tudom miért kérdezel tőlem ilyet, mintha többet tudnék valamivel is mint te!
realista!
Felesleges találgatni. Nem tök mindegy?
Nem is szabad szótlanul tűrni az ilyet!
Nem ülünk a ház tetején! (jan 21)
Az egyházi és magánintézmények az e törvényben foglalt, az általánostól eltérõ szabályok szerint mûködhetnek és
szervezhetik tevékenységüket.
(2) Ha a nevelési-oktatási intézményt egyház vagy más nem állami szerv, nem önkormányzat tartja fenn:
a) a nevelési-oktatási intézmény vallási, világnézeti tekintetben elkötelezett intézményként mûködhet, és ennek
megfelelõen a gyermekek vagy a tanulók felvételének elõfeltételeként kikötheti valamely vallás, világnézet
elfogadását, és ezt felvételi eljárás keretében vizsgálhatja,
b) nem kell alkalmazni a gyermekek, tanulók felvételével kapcsolatos rendelkezések közül a kötelezõ felvételre
vonatkozó rendelkezéseket, valamint az osztály-, csoportlétszámokat meghatározó rendelkezéseket a maximális
létszámra vonatkozó rendelkezések kivételével
Kedves Realista!
Pl. a fentiekre gondoltam, de talán nem megfelelően használtam az előny kifejezést. Mert ami az egyik félnek előny, a másiknak hátrány. Valóban nem ismerem belülről a finanszírozási rendszert, és lehet, hogy rosszul is olvastam, de mintha 2010-ig azok az önkormányzatok, amelyek egyházi fenntartásba adták az iskolájukat öt éven keresztül fizethették a kiegészítő támogatást. Így nem pusztán gazdasági szempontok alapján döntöttek az átadásról, hanem egy város hagyománya, a társadalmi igény is szerepet játszhatott benne.
Az egyházak kiegészítő támogatást kapnak az alapnormatíván felül és ezt az összeget az alapján számolják ki, hogy az önkormányzatok átlagosan mennyivel egészítették ki az állami normatívát. A tavalyi év szeptemberétől 82 önkormányzati iskola került egyházi fenntartásba, zömében azok a szegényebb települések kényszerültek átadásra, akik egyébként is kisebb összeget tudtak az iskolájukra fordítani. Maradtak tehát a relatíve nagyobb összeggel hozzájáruló önkormányzatok iskolái, és ez elvileg azt kell hogy jelentse, hogy az egyházi kiegészítés is nő. Ha az átadások szaporodnak, ez a tendencia folytatódik, akkor még inkább???
Lehet, hogy nem így van, ezért lettem volna kíváncsi arra, hogy majd valaki helyreigazít és elsorolja az indokokat. Mert valami gikszer mégis csak kell legyen ebben a finanszírozási rendszerben és a köznevelési törvényben, ha ennyire el kívánjuk kerülni az állami kézbe vételt.
Örömteli, hogy újra beindul majd a felsőoktatás a városban, még azt is megértem valahogy, hogy “alája” egy szakirányú középszintű képzést képzelnek, habár jó esetben egy felsőoktatási intézmény a hallgatókat tekintve legalább regionális, de még inkább országos merítettségű, de azon komolyan meglepődtem, hogy lehetséges, hogy nem marad egyetlen gimnázium sem a városban, ahol a világnézetileg semleges oktatás megvalósulhatna. (És nem abban a gyakorta félremagyarázott, süket értelemben, hogy olyan nincs is, mert az ateizmus is egy világnézet, mely pedig a materializmusban gyökerezik, hanem aszerint, hogy ez a világnézet nem számon kérhető, maximum az egyes tanárok belátása szerint alakítható.)
Őszintén kíváncsi lettem volna véleményekre vagy valami tájékoztatásra, mert van az a pénz, van az az előny és van az a szabad mozgástér, amivel talán elfogadható a döntés, de olyan nagy a csend. Csak egy kép a Néplapban, hogy a valamit kézműveskedő lányok jövőre már talán katolikus iskolában kézműveskednek.
Amikor először hallottam, harmadkézből, hogy összehívták a szülőket, azt gondoltam, biztosan csak azt mérték fel, kik akarnak hittant és kik erkölcstant tanulni. Ennyire meglepett.
Lehet, hogy nem látom a fától az erdőt, de mindig olyan maszlagokon kell fennakadnom a tisztánlátásban, miszerint a leminősítésekkel akarják elvenni a földjeinket és a vizeinket, hogy egymilliárdos kommunikációs pályázaton feltételként szabják, ki ne mondassék a reform szót, helyette újjászületés szerepeljen, s hogy gyakorta szúrják be a szokásos, jól bevált hívószavakat, úgyis mint nemzeti, együttműködés, virágzó, megvédjük ésatöbbi.
Még kormányzati szinten is visszaköszön, hogy nem lehet multizás és bizonyos csoportok körbeemlegetése nélkül jóízűen megenni még egy pacalpörköltet sem.
Amúgy meg, persze, igyekszem függetleníteni magam a 4Gy-s identitásomtól és elkerülni, hogy másokat sodorjak a saját véleményem és kérdéseim miatt kényes helyzetbe. Gondoltam, “nagy leleplezés” nélkül is sejthető számodra.
Helyi!
A feltételekkel kapcsolatosan nem céloztam semmire, kérdeztem csupán. Ha valamire mégis, akkor a belinkelt, a törvény szerint megengedően feltételes a. pontra gondoltam.
Igaz nem ehhez az anyaghoz szól:Andráska8 2012.01.21. 21:58:20
HSZ: ‘Egyszerűen teljesen le vagyok dermedve.Én a Kossuth-tér mellett,a Falk Miksa utcában lakok.Gondnokként teszek,veszek.Megyek ki a ház elé,áll ott egy társaság.Rögtön levettem,hogy románok.Nagyváradról jöttek.Kérdezem tőlük,hogy segíthe…tek-e valamit.Kérdezték,hogy a Népligethez milyen módon jutnak el,elmondtam nekik.Ezt követően szó,szót követett.Kiderült,hogy fejenként 3500,-forintot és egy ebédet kaptak azért,hogy legyenek.A busz, amivel jöttek,azzal a lendülettel,hogy kiszálltak hazament.Gyakorlatilag itt hagyta őket.A beszélgetés közben jött egy idős házaspár,akik szintén kérdezték,hogy merre kell menni a Népligethez.Elmondták,hogy 1000,-forintot és egy ebédet kaptak azért,hogy itt legyenek.A busz persze őket is itt hagyta őket,oldják meg jelszóv…al.Ők Pécsről jöttek.Beszélgetés közben szinte megszégyenülve tekerték össze a magyar zászlót és tették el a táska mélyére.
Emberek,én gyerek koromban – már pedig voltam – a tanítónéni a fa vonalzóval ütött szét rajtunk,ha valakin nem volt kokárda.Március 16-án pedig azért,hogy miért van rajtunk.Most – higgyétek el az átlag életkor 60 év volt az általam látott emberek között – szinte mindenki díszelgett a kokárdával.Teljesen szét vagyok esve,egy jelképet ennyire és ilyen módon kisajátítani???És!!!!!!!Láttam olyan molinót,amit már Szolis demón is láttam.Akkor most mi van???Nem tudja,tudják – két emberes molinó – hogy hol vannak?Vagy csak azért jönnek,voltak hogy legyenek???’
Hülye vagyok 2012.01.21. 23:52:10
Akkor számolgassunk.
Ha volt 400.000 ember ahogy állítják, és a felük nem budapesti (figyelembe véve mennyire szeretik Pesten a fideszt) akkor ez 200.000 ember utaztatását jelenti, buszokkal. Vegyük azt hogy átlagban 150 km-re laknak (van aki a határon túlról jött állítólag) az oda vissza 300 km, bérelt busz esetén kb 2500 ft-os utazási költség.
Ez 200.000*2500=500.000.000 Ft. FÉLMILLIÁRD FORINT!
És ezt “civil szervezetek” fizették ki! NA DE MIBŐL???
bogancs · http://nivo.blog.hu 2012.01.22. 00:01:40
Éder Mihály · Kiemelt hozzászóló
Valóban méltó a válasz. Méltó gazdaságilag inaktív emberekkel védetni az adóemelést. Méltó pénzért idehurcolt külhoni magyarokkal védetni a növekvő inflációt. Méltó, egy cigánygyülölő Szlovák vállalkozó mellé kissebbségi vezetőket állítani. Méltó a munkásőrség lapjának elhivatott szerkesztője mögé felsorakoztatni azokat akik egykoron május elsejéken a “Pártot” éltették. Méltó nyugdíjasokat sorakoztatni egy milliárdos nagytőkés mögé.
http://mno.hu/gazdasag/tobb-mint-negymilliard-eurot-utaltak-at-magyarorszagnak-tavaly-1045533.Kérdésem,hol van ez a pénz???
Jótékonyságból vizsgázott a város:
33 rászoruló család ünnepét szépítette meg a mezőtúriak összefogása!
Herczeg Zsolt polgármesterként sokszor megtapasztalta már, hogy a lakosság bajaival való személyes törődést, odafigyelést nem csak jó szívvel veszik tőle a mezőtúriak, de szinte már hagyományszerűen el is várják. Mikor Karácsony előtt hírét vette, hogy városunkban egyetlen civil- és karitatív szervezet sem folytat átfogó jótékonysági gyűjtést, azonnal akcióba lendült: ünnepi közadakozást hirdetett nehéz sorsú családok javára.
A felhívást a helyi média azonnal felkarolta, míg az adományok fogadását és szortírozását a mezőtúri Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai vállalták fel. Az átfogó villámkampány eredményeként így gyorsan bekapcsolódhattak a gyűjtésbe azok a lelkes adományozók, akiknek fontos volt, hogy a szeretet ünnepén segítőleg adhassanak rászoruló családoknak, gyerekeknek. A Karácsony előtti napokban sorra érkeztek az adakozó kedvű mezőtúriak, melynek köszönhetően sok értékes és hasznos holmi került a szolgálathoz. Az adományozók leginkább játékokat, mesekönyveket, édességeket, ruhaneműket (főként meleg gyermekruhákat, kabátokat) illatszereket, száraztésztát, cukrot, kávét, teát, lisztet, kekszet, szaloncukrot, stb. hoztak. A szolgálat munkatársai (ismerve a gondozott és más nehéz sorsú családok gyermekeinek korát, szükségleteit) a személyre szabottan összeállított, előre kicsomagolt hasznos ajándékokat Karácsony előtt, és a két ünnep közt személyes kiértesítést követően adták át, vagy jutatták el az arra érdemes családoknak. Az adományozottak örömét – gondolom – nem kell leírni. De szívmelengető érzés volt megélni, látni a meglepetés varázserejét, a boldogságot sugárzó hálás gyerektekinteteket, a szülői meghatódottság és a sokszor könnyekig ható megrendülés szavakkal ki nem fejezhető pillanatait. Összességében mintegy 30 család kapott zsáknyi terjedelemben ajándékot a beérkező adományokból (Herczeg Zsolt, Boldog István és Herceg Antal példamutató együttes ajándékozásáról – amivel további három családnak szereztek nagy-nagy örömöt – a Mezőtúr és Vidékében adtunk hírt). Akár elégedettek is lehetnénk az eredménnyel, ha az éremnek nem lenne másik oldala. De van. Igaz, a polgármester hívó szavára egy jó ügy érdekében megmozdult a város, de mégis keveseket tudott megmozdítani: a várt összefogás így csak körvonalaiban valósult meg. Nagyjából csupán minden 600. mezőtúri érezte fontosnak, csak minden 240. háztartás gondolta úgy, hogy ünnepi hangulatban tettekre váltja a közösség iránti felelősségét. Ezek a számok sajnos messze nem tükrözik a tehetősebbek, a segíteni tudók arányát. Miért baj ez? Mert ma egy közösség értéke abban mutatkozik meg, ahogy a szegényeiről gondoskodik. Az elszegényedés elleni harc Mezőtúron is közös probléma, mindannyiunk közös ügye. Ha elnézünk fölötte, ha együttesen önként nem próbálunk tenni ellene, nem karoljuk fel a legkiszolgáltatottabbakat, nem erősítjük a közösségi tudatot, az összetartozást, akkor holnap már azok számára is nyomasztó hely lesz Mezőtúr, akik ma még jól érzik itt magukat (a témáról bővebben a mezőtúr.com-on). Tudjuk: senki nem dúskál ma a javakban, most is leginkább családok adományoztak családoknak, főként a háztartásokból, lehetőségéhez mérten mindenki abból adott, amije van. De fontos, hogy a szeretet ünnepén még inkább gondoljunk azokra a családokra, gyerekekre, akik szűkös anyagi lehetőségeik miatt szerényebben, nélkülözve ünnepelhetnek. Ám a valódi jótékonyság nem az ünnepnapok kiváltsága. Jó lenne, ha ennek helyet tudnánk csinálni a közgondolkodásban, ha széles körben is hagyományt tudnánk teremteni az adományozásnak, és gyermekeinket is rá tudnánk vezetni az adományozás érzésének szépségére. Szükséges, hogy gyermekeinket szülőként a családban, pedagógusként az iskolában megismertessük a jótékonyság alaplépéseivel, hogy ők is megtanulhassák, átérezhessék a hétköznapi jótékonyság gondolatiságát, annak fontosságát, hogy az adományozási kultúra, a másokkal való törődés is az alapvető nevelés, a természetes közösségi viselkedés része. Köszönet minden kedves adományozónak, akik a névtelenséget kérőkhöz hasonlatosan ugyan nem igénylik, de példamutatásukkal megérdemlik, hogy nevük itt most említésre kerüljön:
Herceg Antalné, Kereszténydemokrata Néppárt helyi szervezete, Karsai István, Kéki Andrásné, Csepregi Károly, Hadaghián János, Kovács Zoltán, Valócsik Imréné, Katona Zoltánné, Szendi Ilona, Papp Márta, Veres Alexandra, Nagy Szilvia, Törjék Lászlóné, Szabóné Erzsike, Máté Péter, Aszódi Kisáruház, Bordács Lajos, Balogh Ibolya, Szilágyiné Zoltán Márta, Bense Róbert, Karsai Gerda, Karsai Réka, Csipes Zsuzsanna, Éger Ádám, Borbély Sándorné, Borbély Renáta, Besztercei Pál, Vékony Ferenc, Fodor János, Takács Barbara…
(Polgármesteri Hírlevél)
Máté József szerint:
2012. január 24. kedd – 23:29
Ekkora propagandadumát…:(((
Csöpögő, mézes-mázos, sablonokból épített szöveg, amely megrendelésre készült.
Már látom a glóriát a “jó emberek” feje fölött.
Ha a zembereknek lenne munkájuk, megfizetett munkájuk Mezőtúron, akkor nem kellene jótékonykodnia senkinek. (Mert ez esetben csak az nem dolgozna, aki nem akar…, az olyat meg dolgoztatni kellene.)
Fidesz szócső közpénzen, semmi más.
Még az is megtörténhet, hogy ezeknek a ….. szobrot állítanak.
Kedves alex969!
Igazad van: ez csak egy afféle fent elrendelt propagandaszöveg lehet. Miként azt is utasításban rendelték el, hogy Karácsony előtt senki ne merjen a városban szervezett jótékonysági gyűjtést kezdeményezni rászorult mezőtúri családok javára, mert az esetleg halványítaná az önkormányzati propaganda fényét…
Te tényleg így gondolod?
Szerinted természetes dolog az, hogy a helyi civil és jótékonysági szervezetek kezdeményezése híján itt is újra a polgármesterünknek kellett példát mutatnia?
Szerinted normális az, hogy egy 18 ezres zárt közösség nagyobb része olyan elszigeteltségben él egymástól, közös problémáitól, mintha legalább is tanyán élne?
Szerinted rendben van az, hogy egy széthúzó, lerombolt közösség ereje és összetartozása nélkül kell ma a polgármesternek megpróbálnia lépésről lépésre visszaszerezni és megtartani mindazt, ami még Mezőtúr.
Kérlek, olvasd el alaposan még egyszer, és értsd meg a sorok világos üzenetét: a polgármester nem magáról beszél, hanem RÓLAD! Közösségről, összetartozásról, arról, hogy a saját közösséged részeként Te is felelősséggel tartozhatsz mások iránt. Ő nem helyetted akarja kitalálni, hogy mi jó Mezőtúrnak, hanem veled együtt. Te ebben tudsz-e, akarsz-e partner lenni? Persze, ha nem vállalod fel a közösségedet, nem kell a felelősséget sem…
Elvárod, hogy a közösség figyeljen rád, oldja meg a problémáidat, de Te teszel-e bármilyen kis erőfeszítést a közösségedért? Elvárod, hogy figyeljenek rád, tegyenek érted, de Te nem akarsz mások problémáira figyelni. Ha pedig ezt más teszi meg helyetted (történetesen a polgármester) az számodra csöpögő, mézes-mázos propaganda.
Akkor igazából mit is akartál mondani? Miért is húztad fel magad?
Talán azon, hogy a közösség feje megpróbált odahatni a közösség szívére? Ő ezt önként tette: a közösségépítésnek ez a szintje nem polgármesteri feladat, de ő mások helyett (társadalmi szervezetek, véleményvezérek, hangadók, stb.) ezt is felvállalja. Népszerű ember, aki nem hivalkodik, nem szorul rá olcsó praktikákra. Tőle hallottam: „Azért jótékonykodj, mert helyesnek érzed és ne azért, hogy beszélhess róla!”
Biztos vagyok benne, hogy Te is jó ember vagy. Meglehet, hogy csak az bosszant: a médiaösszefogás ellenére sem értesültél a jótékonysági gyűjtésről, és lemaradt a neved a listáról.
Tény: a fejlettebb gondolkodású településekkel mi ma még jótékonyságban sem tudunk versenyezni. Ahhoz, hogy ez a város egy kicsit is megújulhasson, a közösségről alkotott eddigi gondolkodásunkat is meg kell újítani. Ebben sokat segíthet az aktuális Polgármesteri Hírlevél, ami már a postaládádban van, és amiből a fenti cikket is idéztem. A hírlevélben található kérdőívet kitöltve és visszajuttatva most Te is átfogó véleményt mondhatsz az önkormányzat munkájáról.
Úgy vélem, a közös, együttes gondolkodásra neked is meg van ma az igényed, és bőben lenne is mit kibeszélni. Ha a véleményedet, ötleteidet a neved felvállalásával is megtennéd, de itt nem akarod, akkor írj bátran, megadom a címem: varosmarketingmtur@gmail.com
Minden kedves hozzászólónak és olvasónak szeretném megköszönni az ügyben kifejtett aktivitását, támogatását. Azoknak is, akik nem a városi akció égisze alatt adományoztak. Azoknak is, akiket a jövő adományozóiként foglalkoztatott a jótékonyság kérdése és gondolata. És azoknak is, akik e topicot alkalmi lerakóhelynek tekintették politikai sárdobálásuk szellemi végtermékéhez. 2012-ben nekik is lesz alkalmuk próbára tenni adakozási kedvüket és hajlandóságukat:)
Tovább folytatódik a propaganda duma. Azt nem magától csinálta, a szájába-kezébe adták, utasították, ezt kell tenned, ezért tettünk oda, “ahova” (bagisan).
Muszáj megint felragyognom, mert túl nagy lett itt a sötétség…
“alex969-nek…”
„Ha a zembereknek lenne munkájuk, megfizetett munkájuk Mezőtúron, akkor nem kellene jótékonykodnia senkinek. (Mert ez esetben csak az nem dolgozna, aki nem akar…, az olyat meg dolgoztatni kellene.)”
Ember! Ez nem Meseország, hanem Magyarország!! De olyan hely a világon nincs, nem volt és nem is lesz, ahol mindenkinek jutna munka. Legfeljebb csak Marx betegesen ködös elméjében. Sajnos Mezőtúron ma is tömegekben mérhető azok száma, akik még mindig úgy érzik, hogy válogathatnak. Legtöbbször el se fogadják a felkínált munkát. Tudom, tapasztaltam. A munka rongyszőnyegét pedig pont azok húzták ki alólad, akik az országodat kiárulva letakarították az egész magyar termelőipart a térképről. De ha te tudsz kőlevest főzni, a polgármestered biztos vevő lesz a receptre. Világhíres leszel. Ne álmodozz, hanem ébredezz!!!
“Karcsinak…”
Ne a saját korlátoltságodat vedd alapul mások képességeinek a megítélésekor. Így azt az érzetet kelted, hogy mindenki olyan hülye, mint te vagy. Próbálj inkább olyan okossá válni, mint mások, megtanulni az emberek tiszteletét és akkor talán egyszer még a polgármester választásra is benevezhetsz. Amúgy a fogalomértéseddel is baj van. A propaganda célja az emberek politikai véleményének befolyásolása. A propaganda szó jelentése: „terjeszt”. Itt te vagy (meg még pár ideszokott idióta) aki terjesztesz. Valótlant, hamisat, rossz szándékkal, névtelenül…
A kommunikáció jelentése: valamit közössé tenni, közösen tanácskozni, valamit átadni egymásnak. Összeköttetést, érintkezést, tájékoztatást, ismeretek, információk átadását, cseréjét jelenti. Kíváncsiságból most olvastam végig a polgármester hírlevelét. A polgármester ebben láthatóan kommunikál. Jó gondolatokat próbál közössé tenni, megosztani. Ez a kommunikáció kétoldalú, ami párbeszéden alapszik. A te “propagandád” öncélú, rossz, ártó és kártékony. Amit ő propagandaként terjeszt, az nem más, mint egy újszerű gondolkodás, szemlélet, felfogás népszerűsítése. Érzed a minőségi különbséget? Nem baj, de azért ne zárd ki, hogy mások igen.
Emberek! Ti tényleg csak arra használjátok a fejeteket, hogy legyen mire kalapot tenni?! Tőletek bűzlik és rohad itt minden topik! Itt nyáladzotok a com-on értelmes gondolatok nélkül a saját sötétségetekbe zárva, elriasztva minden értelmesen hozzászólni tudót! Pedig Mezőtúrt megvilágítani csak fénnyel lehet, amihez sokak világító gondolatára szükség lenne. „Jobb meggyújtani egy gyertyát, mint átkozni a sötétséget.”
Nektek gyertyátok nincs, vagy tüzetek?
Belelátok az agyatokba.
Sajnos…
fény!
…ragyogj, ragyogj, csillagom!
Csak olvasd is el, amit írsz!
Fröcsögő és csak számodra tartalmas, amúgy tartalmatlan, cirkalmas megfogalmazású, “szótárból plagizált” a szöveged. Nem különb, mint amilyet ostorozol.
„fény”-telen, de nem sötét!
Látszik, hogy te sem bírod a fényt, ahogy nem bírod a pengeéles, kristálytiszta gondolatokat sem. Ma este percekre elsötétült a város. Ugye nem te voltál? Az azért pozitív, hogy legalább már a szótárat elővetted. Amúgy, ha hozzám van mondandód, akkor tedd magadévá a legfontosabb alapszabályt: ha vitába szállsz, a témát támadd, ne az embert. Cáfolj, érvelj! Pont erről beszéltem, hogy a magadfajták züllesztették le mostanra a com-ot a gondolkodók kiszorításával, de közben még egy értelmes gondolatot, félmondatot sem tudtatok hozzátenni a város dolgaihoz. Annyira sem futja, hogy esetleg rákérdezzetek Karcsira: nem nyitna-e nektek egy zugot valahol a com-on, ahol egymáson gyakorolhattok?
A karakterpocsékoláson túl egyébként akartál volna mondani valamit?
Kedves Barátaim!
Lám-lám, senki nem akarja észrevenni a csavart (a szakmámban ezt hívják úgy, hogy gerillamarketing). Pedig előző meghökkentő levelemmel – amivel görbe tükröt tartok a fórumozók elé – arra próbáltam egyértelműen rávilágítani, milyen megtévesztő lehet a névtelenség itt a fórumon, ha nem tudjuk, hogy melyik nick név mögött ténylegesen ki is rejtőzik, ki kivel beszélget. Bizony ez még akkor is okozhat fájó félreértést, ha a másik irányába megfogalmazott véleményünket alapvetően a jó szándék vezérli. Ha meg ellentétes a szándék, az még rosszabb.
Tény: ahogy az ország (és más nemzetek), úgy mi mezőtúriak is nagyon nehéz idők elé nézünk, és az összefogás lehet a túlélés egyik záloga. Próbáljuk meg ezt itt a fórumon is. Ez a város, ez a reménykedő közösség többet érdemel annál, minthogy negatív gondolatokkal húzzuk vissza azokat, akik tenni képesek érte. Ha őket támogatjuk, magunkon is segítünk.
De nemcsak tanulsággal akarok élni, hanem javaslattal is: tegyük a mezőtúr.com-ot újra szalonképes véleményközponttá: hozzunk létre (legalább egyes topic-okon belül) olyan fórumot, amire külön belső szabályrendszer érvényes, hogy felszabadultabban lehessen véleményt, jó gondolatokat cserélni. Íme:
1) Itt csak teljes, valós névvel szólhatsz hozzá
2) Légy kedves és segítőkész
3) Ha vitába szállsz, a témát támadd, ne az embert
Bízom abban, hogy ez a kis tanulságos közjáték sokakat eltérít majd az értelmetlen, arctalan, manipulatív megnyilatkozásoktól és sok-sok őszinte, saját nevünkkel is vállalható véleményt felszabadít. A fricskáért remélem, senki nem neheztel rám, és sokan támogatják majd kezdeményezésemet.
Máté József szerint:
2012. január 26. csütörtök – 00:38
Én megválogatom a barátaimat, tehát nem hozzám szóltál. Én is tanácsolok, javaslok azonban neked valamit:
Ha nem tetszik a mezőtúr.com, menjél máshova szajkózni az álomvilágodról alkotott, valamint a mások által sugallt gondolatokat
Megint okoskodsz és lököd a panelszövegedet.
Másold egymás mellé a hozzászólásaidat, és keresd meg benne a mindannyiszor előforduló szavakat.
Írd egymás mellé őket, és van egy újabb hozzászólásod.
A témától függetlenül “fénnyel” majdnem 100%-ban egyetértek.
Kedves Máté József, Fény!
A Polgármesteri Hírlevélben van egy melléklet, azon szerepel-többek között- egy kérdés, ami arra vonatkozik, mennyire hasznos, informatív, milyen minőségű…maga a kiadvány. Egytől ötig lehet pontozni. Vegyük úgy, hogy akik itt megszólaltak csak 1 pontot, esetleg kettőt adtak ezekre a kérdésekre. Ha valós a kérdőív és semmiféle propaganda -szándéka nincs, az itt hozzászólok nem hülyék automatikusan. Ha meg hülyék, lehessen csak négyest vagy ötöst osztani. A kérdőívet nem tartom rossz ötletnek, csak legközelebb lehetőleg kicsit több konkrétum szerepeljen benne (a hírlevél hasznosságát -hülyén- én is csak kettesre tudom értékelni, mert a kapcsolattartási szándékon kívül értelmét nem látom).
Ha nem már létező projektek utólagos legitimációjára használják, akkor biztosan hasznos lesz majd. Bordács László igazgató úr tényként említette, hogy a Túri Vásárt a tavalyi helyszínen rendezik meg, így már oly mindegy, mennyire tetszett ez a lakosságnak. (Nekem egyébként igen, és csak azért nem a legmagasabb tetszésfokon, mert a nagytemplom órájának újraindítása előtti fesztiválok programjai számomra érdekesebbek voltak.)
A városi honlap szerkesztése elindult, csak úgy látom megakadt. De igen, legyen ez majd színes, tartalmas, interaktív, kivéve, ha a kedvesség fokára, egy ember stílusára egységes szabályok érvényesek.
A városmarketing-projekt gondolom már elindult, ha már van városmenedzser poszt és ez az, amiről kb. egy éve Klausmann Viktor beszélt. Szükség van rá, valószínűleg hasznos is lesz, ha a visszajelzéseket számításba veszik, a hibákból tanulnak. Ha legközelebb olyan művésszel kooperálnak majd, aki az ígéretnek megfelelően továbbzenél a túriakkal, nem kacsintgat ki zenélés közben “propaganda” célzattal és a puszta neve hozza majd a látogatókat (akik beférnek a koncertre), mert nem játssza el egy kultfilm zenéjét a szerző nevének említése nélkül, kvázi sajátjaként.
A jótékonysági akcióval kapcsolatosan kár volt a polgármestert emlegetni, senki nem kérdőjelezte meg a jószándékát. De kár minden 599. lakosban is lelkiismeret-furdalást kelteni, mert ezer okuk lehet arra, hogy nem adományoztak és ez egy karácsonyi akciónál sokszorosan érvényes. Eltúlozni a meghatódottságtól könnyes szülői szemeket szintén kár, mert ez éppen egy olyan alkalom, amikor leginkább maguk szeretnének örömet szerezni a gyerekeiknek, akkor is, ha év közben kisebb kínnal fogadják az adományokat.
Jövőre talán jobban sikerül, ezek szerint nem válik be, ha nagyon sokat beszélnek, sőt oktatnak róla! A vörösiszap-katasztrófánál elég volt félperces képsor, s mindenki könnyes szemmel nyomogatta a telefonját. A részvét és a jószándék benne van az emberekben, talán csak más módszerrel kell előcsalogatni.
A görbe tükrödet végképp nem értem, mert már jó ideje az egyetlen trollkodás az volt ezen a fórumon, amikor minden topicot végiggyertyáztál. Gondolkodtam is, megőrültél-e vagy csak vicces vagy. Sem kedve, sem ideje nincs arra senkinek, hogy öncélúan vagy alantas szándékból álkommenteket írjon ide. A politikai jellegű bejegyzések nem a semmiből jönnek, a várospolitika sem tudja függetleníteni magát az országostól. A helyi tv közvetíti az ogy-i képviselő évértékelőjét, a civil fórumnál azt hittem, téves a cím, annyira propagandaszagú volt, és jártak itt egyéb kormány-és fideszes frakciótagok is.
Én Fénnyel semmiben nem értek egyet, Máté Józseffel akár több ponton is. Ha roppant tájékozottak leszünk( pár mondat erejéig pl. hozhatnál nekem fényt a korábban feltett kérdésemre is), apróbb dolgokban be leszünk vonva a döntéshozatalba, az évértékelő a térség képviseletéről fog szólni, s ha már zavarónak tartod az itteni bejegyzéseket, a Polgármesteri Hírlevél is mentes lesz politikusok emlegetésétől, akkor talán itt is áttevődnek majd a hangsúlyok a várospolitikára.
Annyiban én is csatlakoznék a kritikát megfogalmazókhoz, hogy amennyiben Máté úr nem egy köztünk élő szent, akkor valóban picit megmosolyogtató némely hozzászólása.
Esetleg érdemes lenne odafigyelni, hogy ne essünk át a ló túlildalára, mert bár a cél nemes és talán hajlamosabbak vagyunk picit “jobbá válni” az ünnepek varázsa alatt, de alapvetően senki sem változik infantilis birkává. Így a túl vastag cukormáz már nem kis ellenérzést kelthet sokakban, erre pedig senkinek sincs szüksége.
Viszont, még ha a fenti gondolat propaganda célzatú is (amiben nyilván van valami, hiszen a politika erről is szól), számomra legalább annyira visszatetsző az a hozzáállás, amiről “fény” is ír.
Végezetül, sajnos, nem véletlen, hogy az emberek nem adakoztak. Ez nem a lehetőségekről, vagy a jó szándékról szól. Egészen másról sajnos, amiért én nem tudom elítélni azokat, akik nem adnak, vagy nem ebben a formában adnak.
Figyeltétek Achs tanár urat a helyi lapban? Na ehhez tartsátok magatokat helyi képviselők!!!!
Dicsértessék!
Kedves helyi2. !
Nagyon remélem, hogy a kérdőív nyílt kérdései mögött egyértelműen látszik a mezőtúriak kendőzetlen aktuális véleményének, igényeinek megismerésére irányuló őszinte polgármesteri szándék. Bevallom: gondosan szerkesztett kutatási kérdéseinket mi is ugyanúgy ízlelgetjük ma még, mint Ti. Próbáltuk tökéletesre hangolni, ám kérdőívünk értelemszerűen nem lehet teljes, mivel a társadalmi hiányérzetnek eleget téve, a lakosság két évtizeden át felgyülemlő kérdéseit kellett leszűkítve aktualizálni az embereket ma leginkább foglalkoztató témák figyelembevételével. Ám ami igazán fontos, az mind benne van. Maga az anyag a törzskérdésekkel már hónapokkal ezelőtt elkészült, beleértve a Túri Vásárral kapcsolatos felvetéseket is. A lakossági megkérdezéseket amúgy rendszeressé tesszük, ezek között szerepel majd hivatali ügyfél-elégedettség vizsgálattal, közbiztonsággal, önkormányzati újsággal, háziorvosi és járóbeteg-ellátással, közbiztonsággal, stb. foglalkozó kutatás is. Jó hír, hogy elektronikus kérdőív is készült, de ezt csak az új honlap beüzemelésekor lesz elérhető.
A Polgármesteri Hírlevél kölcsönös előnyeit – ami többről szól, mint egy általad feltételezett kapcsolattartási szándék – hosszasan sorolhatnám, amiből néhányat azért megemlítek: a hírlevél egy hiánypótló szolgáltatás, tisztán és olvasmányosan csakis önkormányzati és közösségi hírekről tájékoztat. Profiltiszta sajtótermék, ami egyetlen célterületre fókuszál: az önkormányzat és a lakosság kapcsolatának javítására a minőségi tájékoztatás megteremtésén keresztül. De a Polgármesteri Hírlevél nem csupán egy új médiatermék a mezőtúriak asztalán, hanem az önkormányzati megújulás hírnöke is! Helyet csinál a közösségformáló, városjobbító új gondolatoknak. Jövőformáló új elképzeléseket oszthat meg az emberekkel. Lehetőséget biztosít, hogy a polgármester elmondjon, megértessen, elfogadtasson iránymutató gondolatokat, egyúttal választ és megoldást adjon a lakosságot foglalkoztató kérdésekre, problémákra. Elősegíti a közhangulat, a városlakók életminőségének, komfortérzetének javítását, a lakossági betekintés nyújtását az önkormányzati döntések hátterébe. Őszinte, hiteles gondolatokkal világossá teszi az önkormányzat szándékait, céljait, segít megerősíteni a lakosság saját önkormányzatába, közösségébe vetett hitét, a mindenki egyformán számít, a mindenki véleménye fontos közösségi érzet és lokális összetartozás-tudat megteremtését. Közösséget épít, összefogást erősít. Segít abban, hogy mi egy sokezres közösség részeként ne csupán fizikailag próbáljuk meg élni ezt a várost, hanem lelkileg, szellemileg is. Segíti a városlakók önkormányzattal szembeni együttműködési hajlandóságának, közösségi aktivitásának javítását, élénkítését. Együttműködést generál. Vagyis rendkívül összetett szerepe van, ami sokféle igényt elégít ki. Pont azt a kommunikációs mosolyszünetet hivatott felszámolni, amit a demokráciatanulás évtizedei idéztek nálunk elő. Remélem, hogy ezek a lényeges plusz szempontok – amivel részedről is további értelmet nyerhet a dolog – jelentősen javíthatnak a hírlevél hasznosságára adandó kettes értékeléseden.
A világhálón jelenleg látható honlapképződmény csupán egy átmeneti szükségmegoldás:
a háttérben folyamatosan dolgozunk az új honlapon, ami februárban lesz látható, és tavasszal véglegesedik. Sőt, egy másodlagos (szabadidős, kulturális, közéleti) portál is készülőben van. Ezek együtt napi szinten tudnak majd információt biztosítani az önkormányzat, a város ügyeiről. Lassacskán már körvonalazódik a városmarketing terve is…
A jótékonyságról való gondolkodás, elmélkedés önmagában még nem jócselekedet. A jótékonyságról nem beszélni kell, hanem gyakorolni. A számokkal pedig nem szerencsés dolog vitába szállni. De senki nem kerül ezért szégyenlistára. De utólag nem kell magyarázkodni. Főleg nem mások helyett. Ezer okot említesz. Én csupán azt tudom, hogy ki, miért adott. Azt nem, hogy ki, miért nem. Én csak azt tudom, hogy volt pár ember, aki hívó szóra Karácsonykor megpróbált valamit tenni a városáért, annak szegényeiért. Az eltúlzott érzésekről meg csak annyit, hogy ha még nem éltél meg hasonlóan megrendítő élethelyzetet, mert adakozóként nem lehetett még részed hasonló szívdobogtató élményben, akkor Te vagy az, aki igazából szegény. Gyanítom, hogy ma kétféle Mezőtúr létezik: egyik a valóságos, a másik meg az, amelyikben Te élhetsz. A polgármester ma napi élet szintjén találkozik megannyi nyomorúsággal, kilátástalan, nehéz sorssal, amiből minden este hazavisz magával egy keveset. Ha ilyen behatóan érdekel az önkormányzat munkája, akkor javaslom, hogy ne hagyd ki a szegény sorsú családokkal való megrázó találkozások élményeit sem. Nem akarok veled cinikus lenni, de az amúgy nagyon figyelemreméltó kommentedbe ez a naiv, kételkedő mondatocska nem kellett volna, e témában már korábban is gúny tárgyává próbáltak tenni ezen a topicon, ami persze nem baj. A fogalmazásban nem volt túlzás: azt írtuk csak meg, amit akkor és ott éreztünk, ami megtörtént. A jótékonysági akcióval kapcsolatban fogadjuk el azt a feltételezést, hogy Mezőtúron az adományozási kultúra és hajlandóság még nem tartozik az ősi, veleszületett képességek közé. Ezt is tanulni kell, tanítani. Tapasztalatból tudom, hogy ez más településeken miért tud jól működni, és nálunk miért nem. Gyakorló marketingesként úgy gondolom, nem kell találgatnom miben volt a hiba. Jótékonyság, önkéntesség témájában olyan úttörő szakmai projekteken dolgozom, ami segítő iránymutatással szolgálhat Mezőtúr számára is a jövőben.
Kedves Realista!
A jótékonyság terepén sokfelé végzek önkéntes szakmai munkát. Az adó, a szív hangja mindenhol ugyanúgy szól. De itt nem az adóval, vagy az üzenet erejével volt gond, hanem a vevővel. Pedig éppen csak a kisbíróval nem doboltattuk ki. Nálunk egyszerűen csak nem akart megmozdulni a város. Persze a dolog ennél azért összetettebb, vannak mélyebb okok is: ebben mi összekacsintásból is értjük egymást.
Összegezve: Polgármesteri Hírlevelünk egy országosan is példaértékű kezdeményezés, amit már szakmai körökben is figyelemreméltónak találtak. Oda nincs bejárása a nagypolitikának és nem is lesz. Az a mezőtúriakról szól. Fontos, hogy a városért tenni akaró embereket ne az határozza meg, hogy melyik politikai párt oldalán állnak, hanem az, hogy Mezőtúr oldalán. Hiszem, hogy ma olyan polgármesterünk van, aki mögé – hívó szavára – előbb-utóbb még az örökös fanyalgók is felsorakozhatnak…
„helyi 2.”-nek, a topicok végiggyertyázásáról….
Én bírom a „fényt”! De valós névvel, valós gondolatokkal rendelkező valós emberként vállalom fel magam itt a com-on, kockáztatva, hogy célponttá válhatok. Miért teszem ezt? Mert, ahogy minden helyi média, úgy a mezotur.com számára is fontos lenne a megújulás. Mert Mezőtúr (versenytársaival ellentétben) még mindig egy bebábozódott város, ahol becsontosodott a szemlélet, a közgondolkodás, ahol széthúz a közösség, és ahol a köztájékoztatás megújításával, a közösségi szemlélet tágítgatásával kell ma helyet csinálnunk a jó gondolatoknak. Mert engem a városvezetéshez hasonlóan – a politikai sárdobáláson felülemelkedve – csakis Mezőtúr, a közösség jövője, a város szellemi megújulása érdekel. És mert hiszem, hogy közületek ebben sokan partnerré tudnak/akarnak lenni. Tudom, hogy sokak számára még szokatlan itt a com-on ez az újfajta gondolkodás, de higgyétek el az önkormányzat és a város már ebbe az irányba tart. Ezzel szemben ez a fórum folyamatosan elhalva, egyre inkább fekete lyukként omlik magába. Hadd kampányoljak mellette, immár „fény” nélkül.
A lassan kimúló mezotur.com talán megérdemel annyit, hogy tartsunk fölötte egy kis csöndes elmélkedést:
1. Szerintetek miért halódik hosszú ideje ez a fórum?
2. Miért nincs az a szellemi pezsgés, mint kezdetekkor volt?
3. Ha ez az egyetlen városi média, ahol van lehetőség véleménycserére, miért szűkült le a kör pár magányos fórumozóra?
4. Miért van az, hogy egy Mezőtúr nevét viselő fórumon egyetlen városi témájú híranyagot sem övez vad véleménycsere, sőt, a legtöbb helyi érdekeltségű hírt egyáltalán nem is kommentelik?!
5. Miért tartja magát távol már jó ideje sok-sok ember ettől a helytől?
6. Üzemeltetőjének szándékaival szemben miért vált alkalmatlanná és méltatlanná ez az oldal arra, hogy a Mezőtúrról elszármazottak köldökzsinórja legyen?
7. Egyáltalán: mezőtúriak kommentelik még ezt a fórumot?
Szívesen megismerném a válaszaitokat…
Máté József szerint:
2012. január 27. péntek – 06:29
“Hiszem, hogy ma olyan polgármesterünk van, aki mögé – hívó szavára – előbb-utóbb még az örökös fanyalgók is felsorakozhatnak..”
Javaslom a polgármesterednek, hogy tartson távolságot, ha mögé állsz. Így elkerülhető lesz “egy csúnya dolog”.
Neked javaslom: írjál, csak írjál…., csak írjál! Írd ki magadból a világfájdalmadat! Itt teret kapsz, és akkor nem fog haldokolni ez a com.
Kedves alex969 !
Köszönöm a kérdésekre adott válaszaidat.
Jó veled beszélgetni.
???
Kedves Máté József!
A szegény sorsú családokkal való találkozás élményét szívesen kihagynám, de nap mint nap szembesülök vele. Semmiféle jóérzés nem tölt el, ha egy egyedül maradt rokonom felnőtt létére örül a szaloncukornak és hogy egyáltalán kap valamit karácsonyra, az pedig kifejezetten elszomorít, hogy örül a megmaradt ételnek. De a valamiféle jobb helyzetben lévő rokonaim többsége is egy fillér nélkül marad hó végére, így aztán elsősorban rajtuk “gyakorlom a jótékonykodást”. Szerintem alex969 is valami ilyesmire gondolhatott, hogy nagyon sokan nem hazaviszünk ebből egy darabkát, hanem együtt élünk vele. Aztán hogy marad-e, amiből ismeretleneknek is jut, más dolog. Elárulom, összepakoltam egy kisebb csomagot a városi akcióra- akkor még nagyon szívesen-, aztán az utolsó pénteken baleknak éreztem volna magam, ha beviszem. Elteszem jövőre, ha biztosítottnak látom, hogy senkit nem érdekel, hogy ki adja és garantáltan nem jelenik meg a példás adományozók neve a Polgármesteri Hírlevélben, nagy valószínűséggel beviszem.
Abban nem kételkedem, hogy ennek a témának szakembere vagy, de például Kovács Erika gyógyulásáért példásan összefogott a város, pedig nem volt abban a felhívásban semmi tudomány, csak egy minden sallangtól mentes, őszinte riport. Elsorolhatnám még, hogy miféle érzések motoszkálnak bennem, amikor hajléktalanoknak adok (adtam,valamikor Pesten, amikor még látszódhattak) vagy szörnyű katasztrófák idején nyomogatom a telefonom, a fórumozók kedvéért mégis inkább kihagyom. Egy biztos, egyik sem írható le abban a himnikus hangnemben, amiben te írsz erről. Mezőtúron nagyon szűk az a réteg, amelyet megtalálsz ezzel, még ha nagyobb városban profin működhetne is. (Szerintem.)
Kétségtelenül pezsgett a fórum valamikor, de abban is volt azért egy kis fullasztó egyoldalúság, azt meg kizártnak érzem, bár tudni nem tudom, hogy nem helyben lakóknak,főleg ilyen rendezvények tekintetében holtszezonnak számító időszakban, bármi okuk volna “magányosan” fórumozgatni itt.
Kedves Máté József!
Az, hogy felvállalod a neved az egy lehetőség. Ettől nem vagy több. Ez egy ilyen fórum. Ha nem tetszik csinálhatsz olyat amilyet szeretnél. Meg, hogy is gondoltad? Regisztrálni akarok és névvel címmel lejelentkezek valahol, majd kapok egy jelszót? Aztán meg jön Adatbázis Marci, ha csúnyát írok?
…
Az adományozás szép és nemes dolog. De. Ilyen csöpögősen megírni? A megjelent cikk egy nagy semmi. Két Eszmeralda meg három Rozalinda után még elmenne. Ez nem újságírás. Tudnék több témát is adni, ha nagyon szeretnél.
Szép az elszántságod, de tavaly hol voltál? Vagy az a gyűjtés nem volt fontos? Vannak itt a városban sokan, akik tesznek valamit önzetlenül. Arról miért nem írsz? Az is legalább oly nemes. Összefogásról papolni mikor csak egy csoport seggét fényezzük???
…
Válaszok a kérdésedre:
1. Nem haldoklik csak uborkaszezon van.
2. Kicsit változik a fórum, de a szellemi pezsgés kicsit erős.
3. Szomorú, hogy ez az egyetlen hely. A városvezetés még ezt is szeretné elhallgattatni. Te is. Nem vagyok “magányos” (ezek a túlzások zavaróak minden írásodban).
4. Ez akkor most mi, ami itt folyik??? Rossz helyre írtad.
5. Nem tartja.
6.Honnan tudod, hogy mi volt a szándék? Alkalmatlannak két médiát is tudok: Index, Polgármesteri hírlevél.
7. Egy igennel tudok szolgálni.
…
Kicsit visszaolvasva talán sértő a hozzászólásom, bocsánat, de ha már ilyen a hangulatom:
Fénynek szüksége van a gyertyára és tűzre, hogy legalább kívül legyen világos.
Tessék már belenyugodni kedves fórumozók, hogy Máté Józsi ezért kapja fizetését a mi adóforintjainkból, hogy kötetlen munkaidőben csöpögős, öntömjénező írásokkal örvendeztesse meg elsősorban kenyéradó gazdáit (polg. mesteri kabinet), másrészt a mélyen tisztelt népet. Ezzel együtt gondolom munkaköri leírása a mezotur.com folyamatos szkennelése is. Úgy látszik kap akkora zsét, hogy megérje a nevét is vállalni. Így mégis csak hitelesebb a ny@lás…
Mondjuk a néhány éve megjelent “behugyoztak az oncsai kocsmába” cikkje és hasonló megmozdulásai után már nehéz hitelt varázsolni a szavainak. Így javaslom mindenkinek, hogy tegye oda Máté úr mondanivalóját, ahová az érdemes…
Koxi
Tisztelt Máté József!
Visszatérve a jótékonysági adományozásra. Szervezzenek idén is, de lehessen választani kinek ajánljuk fel. Nem névre és címre gondolok, hanem pl. jó tanuló
vagy beteg gyereknek és ezt szerződésben rögzítsék is, hogy annak adják oda. Sajnos Magyarországon nem lehet bízni senkiben, ezért kell a szerződés. A lényeg, hogy olyan gyerek kapjon ajándékot aki tesz is valamit, ez az én véleményem. Felnőtteknek nem akarok adni, mert aki cigizik vagy alkoholt iszik az nem érdemli meg, mert ha nincs pénze akkor ne költsön több ezret dohányra és italra és ezt amúgy sem lehetne ellenőrizni.
Kedves helyi 2. !
Látod, az ilyen és hasonló gondolatoktól lesz rokonszenves és emberi ez a fórum, mint amit most Te itt megosztasz velünk. Hidd el: a com-on – sokakhoz hasonlóan – engem sem a névtelenség zavar, csak az olyan másokat durván sértő-bántó gondolatok, vélemények, amihez nyíltan már nem meri adni a nevét annak gazdája. A jó gondolatokkal soha nem kell álnév mögé bújni. Ám Te bebizonyítod: egy nick mögül is lehet valódi emberi arcot mutatni.
Megértem, hogy Te adományozóként sem akarsz előlépni a szerény névtelenségből. De Mezőtúron sajnos ma még igen nagy szükség van a példamutatásra. Újító gondolkodásban, felelős, segítő cselekvésben egyaránt. Pont azért, mert közösségi szinten hiányoznak a példás célok, a példás összefogás, a hétköznapok egyszerű példaképei. Ezekre pedig óriási szükség lenne a nehéz időkben, amikor is a legjobb tanítás a személyes példamutatás. Gyermekeink, barátaink, az egész közösség felé. Mezőtúrról talán azért is hiányoznak régóta a példaképek, a közösségi fáklyavivők, mert megkopott az egymás iránti megbecsülés, a tisztelet. A példamutatás különösen felértékelődik a mi környezetünkben, ahol a többség számára a jótékonyság, hétköznapi jócselekedet ma még csak úri passziót, és nem természetes emberi normákon alapuló viselkedést jelent.
Nekem személy szerint is szívügyem a jelen és jövő generációinak személyes adakozást segítő közösségi szemléletre nevelése, formálása. Az, hogy Mezőtúrt is lépésről-lépésre behálózzuk a hétköznapi jótékonyság gondolatiságával. Sajnos ehhez ma még nem alakult ki Mezőtúron egy stabil társadalmi fogadóbázis, ami automatizmussá tehetné a jótékonyság, az önkéntesség szerepét, feladatát. Egyrészt, mert a civil jótékonyság közösségi kultúrája – aminek a mi kis helyi társadalmunkba is előbb-utóbb be kell majd ágyazódnia – a mi neveltetésünkből több generációkra visszamenőlegesen hiányzik (ennek okait majd egyszer még részletesebben kifejtem). A másik fő ok, hogy az erre irányuló tudatos, szemléletformáló nevelés erősen hiányzik ma még a szülői és iskolai pedagógia, a közösségi tájékoztatás eszköztárából, a városi médiakommunikációból.
„Jót tenni könnyű, ha sokan segítenek.”
A jótékonyság – egyes tévhitekkel ellentétben – tudatos cselekvés, nem csak ösztönösség. Sosem véletlenül adunk: az mindig szándékos. A jótékonyságnak, a közösségről való gondolkodásnak és gondoskodásnak különböző szintjei, fokozatai vannak. Ezek komoly minőségi különbségek. Szokták mondani, hogy az igazi jótékonyság nem az, amikor abból adsz, ami neked már fölösleges, hanem abból, amire neked is szükséged lenne. Mi itt még csak az evolúció alján állunk, Mezőtúrnak ebben van még hová fejlődnie, de a kezdő lépéseket már megtettük, amik biztatóak.
Köztudott tény, hogy a multiknak nincs szíve. Mégis a jótékonyságban, adakozásban, társadalmi felelősségvállalásban élenjárnak, hihetetlenül fejlett vállalati kultúrával, szemlélettel. Ebben idehaza is fényévekkel előrébb tartanak, mint a mai magyar társadalom.
Ami biztos: a jótékonyságról való személyes gondolkodásunk szintje határozza meg az ezt mozgató tetteinket, a közösségen belüli szerepünk értékét. A másokról való gondolkodásom és gondoskodásom határoz meg a családom, a barátaim, a munkahelyem, a lakóhelyem közössége felé. Értékes emberként tekint-e rám a környezetem, vagy sem? Az adakozás nem a melldöngetésről szól. A hétköznapi jótékonyság követője nem felhívásra cselekszik. Ő maga is meglátja, hogy hol lehet, hol tud segíteni. Tudom, hogy Mezőtúron sokan vannak azok, akik a hétköznapok csendes adományozói. Csak a szűk környezetemben is többeket ismerek közülük. Tehetősebbeket, szerényebben élőket egyaránt.
Amúgy biztos vagyok abban, hogy a jótékonyság gondolatisága az itt kommentelők egyikétől sem áll távol. Ezért nem ostorozni, hanem ösztönözni, segíteni, megajándékozni szándékozom őket egy korszerű, ízig-vérig közösségi látásmód ingyenes átadásával.
Bevallom: magam sem csak azért gondolkodom így, mert még csecsemőként ezt szoptam ki a kisujjamból, hanem mert kiváló mestereim, példaképeim voltak. Ilyenné formáltam magam, ilyenné formált a környezetem. Ezt a pozitív szemléletet szeretném továbbadni a közösség felé is. Sallangmentesen, tisztán, őszintén.
Kovács Erika példája is élesen bizonyítja, hogy Mezőtúron ma leginkább még csak akkor vagyunk hajlandók adni, ha konkrétan, megszemélyesítve látjuk azt, hogy ki szorul segítségre, ha szó szerint beletolják az arcunkba a problémát. De el tudod Te azt képzelni, hogy az önhibájukon kívüli szegény családokra még külön billogot nyomjunk azzal, hogy rivaldafénybe állítjuk őket, maradék önbecsülésüket is jól megtiporva? Gondolod, hogy ezt kellett volna itt is tenni? Ugye nem?
Az pedig, hogy kit mennyire érint meg egy-egy segítségkérő üzenet, az máshol sem a település méretétől függ, hanem a gondolkodásának fejlettségétől, annak minőségétől. A felhívással ezt is szerettük volna felmérni: hogy állunk ma ezzel Mezőtúron.
Hiszem, hogy 2012-től a jótékonyságnak közösségi szinten is turbófokozatba kell kapcsolnia.
A közösség jócselekedeteinek, tartós összefogásának egész éven átívelő tevékenységsorozattá kell kiszélesednie, ezért ahogy a polgármester úr, úgy én sem egyszeri akciókban gondolkodom, hanem folyamatban, egész évre szóló kimunkált jótékonysági programban.
Lehet, hogy ez a hosszúra sikeredett válasz egy kisebb szakmai tanulmánnyal is felér, de ezt mind a Te gondolataid, felvetéseid hozták elő. Ám ezzel talán meg is valósult a fórum legfontosabb célja: az értelmes párbeszéd.
Kedves nemtudomanevem!
A válasz egyszerű: ne írj ide csúnyákat.
Tudom, hogy ez a fórum nem a gonosz tanyája. Tudom, hogy üdvözítő érzés, ha az ember a személyiségéből kibújva néha belerúghat egyet a világba. Lázadni muszáj. De azt ne engedd, hogy ez az anonim lehetőség átformálja a személyiségedet. A személyiségén kívül előbb-utóbb az önbecsülését is elvesztheti az ember, ha arra használ egy fórumot, hogy ott élje ki a sötétebb oldalát. Hidd el, hogy minden kimondott szónak súlya van. A Tiédnek is. Amit jegyeznek valahol. Hiába bújunk el bármi mögé. A nevem felvállalásával én önmagamat is felvállalom magam és a világ felé. Ezzel csak az leszek, aki vagyok. Nem több, nem kevesebb. De legalább meg tudom őrizni vele a hitelességemet.
Ez a Mezőtúr nevét viselő véleményfórumnak arról kellene szólnia: cseréljünk gondolatokat, ütköztessünk érveket, beszéljük ki a város dolgait. De mostanra, mintha kiszorult volna belőle a város. Ez az arcnélküli fórum nem tekinthető valós közösségnek. Nem a valódi Mezőtúrt tükrözi. Itt nem egymáshoz beszélgetünk, csak elbeszélünk egymás mellett. Nélkülözve minden személyes kontrollt. Ne tegyük ismét a város erkölcsi-szellemi posvánnyá. Ha beleragadsz a com-ba, ott is fogsz maradni.
A véleményedet persze igyekszem tisztelni. Az egész felhívás megmozdulás, összefogás célja az volt, hogy másokon segítsen. Ez sokaknál célt ért. Sajnálom, hogy a megjelent cikk (ami „egy nagy semmi” és minden bizonnyal dilettáns írhatott) nem indította be nálad és utólag sem erősítette meg az ünnepi adakozási kedvet és hajlandóságot. Ám ezzel a bátor névtelen megnyilatkozásoddal adományozók és adományozottak sokaságát bántod meg. Azon is háborogsz, hogy „csöpögős” a megjelent jótékonysági cikk, ám azon már nem, hogy egy ekkora városban senki más nem szervezett ünnepi ajándékgyűjtést a város szegényeinek. Ez normális? Ez lenne itt a com-on a meghatározó közösségi szellem? Ez lenne ma Mezőtúr? Aligha.
Kérdezed, hogy hol voltam tavaly e témában? Itt is, ott is. Mivel szívügyem az önkéntesség országos népszerűsítése, részt veszek több társadalmi projekt kidolgozásában, szervezésében.
A jótékonyságról (pl. konferenciákon) a legkorszerűbb felfogásban igyekszem üzenni. A kérdés inkább az, hogy az előző évek szervezői most hol voltak? Senkinek nem állt szándékában elenni az erre hivatottak kenyerét, de tétlenül sem lehetett nézni a helyzetet.
A megírásra javasolt témáidhoz tisztelettel várom konkrét ötleteidet.
„Összefogásról papolni, mikor csak egy csoport seggét fényezzük?”
Valószínűleg a Te éber figyelmedet is elkerülhette itt a com-on az a fokozott önkormányzati törekvés, ami az elmúlt bő egy évben a fejlődés irányába próbálja állítani Mezőtúrt. Még a vak is látja a polgármester közösség dolgaihoz való őszinte, eredményes hozzáállását. A napi ügyek szintjén is jól érzékelhető a lakosság magasabb szintű kiszolgálása, és biztatóan alakul a helyi demokrácia és a települési összefogás erősítése. Szomorú, hogy ez az új irány és gondolkodás, ami felé végre sikerült elmozdítani a várost, még csak nyomaiban sem köszön vissza itt a com-on. A városvezetésben kezdetektől kemény munka folyik, ahol ma csakis a várospolitika kap teret. A polgármester összefogást kezdeményezett: a város érdeke fölülír minden más politikai érdeket. Aki ennek szándékát vagy eddigi eredményeit kérdőjelezi meg, az téved. Aki pedig ezt nyílt ellenségeskedéssel támadja, az rombol. Saját közössége, saját városa, Mezőtúr ellen van.
A kérdéseimre adott válaszaiddal (amit köszönök) sajnos nem került nyugvópontra a kérdés…
Kedves Koxi!
Benned kit tisztelhetek, hogy szemtől szembe válaszolhassak a felvetéseidre? Vajon létező személy vagy, vagy csak a “com” gonosz szelleme? Én arra használom ezt a topicot, hogy másokon segíthessek. Te arra, hogy másoknak árthass vele. Például most nekem. Ha célzottan engem támadsz, arra személyesen jó okod lehet. Akkor miért nem osztod meg ezt az infót a többi fórumozóval is. Kérlek, tedd egymás mellé a kettőnk gondolatait, próbáld megvizsgálni azok minőségét, értékét, szándékát. Hidd el, a fórumozók többsége különbséget tud tenni, hogy melyikünk mondanivalója való a lefolyóba. Te csak illemhelynek használod ezt a fórumot. Tudod, hogy ezzel valójában nem is nekem ártasz, hanem a többi tisztességes fórumozónak, és a com megítélésének? Neked ugye ez semmit nem számít? A lakókörnyezetemben mindenki tudja rólam: korábban is kiálltam már másokért, az oncsai közösségért. Nyíltan, szemtől-szembe szállva harcba a helyi hatalommal, az akkori városvezetéssel…
Azért örülök, hogy az olvasóm maradtál.
“Máté József”-nek:
Azt javasoltam
…írjál, csak írjál…., csak írjál! Írd ki magadból a világfájdalmadat! Itt teret kapsz!
Visszavonom!
Kedves Máté József!
Igyekszem nem túl sértő lenni, de ez nem azért van, mert nem a valós nevemet használom. Meg van rá a saját okom. Mikor itt a fórumon egyesek azzal fenyegetnek, hogy felfedik a kilétemet, mert nem ugyanaz a véleményem mint neki az bántó. Ezek után meg lelép a fórumról és még ő van megsértődve az több mint érdekes. Sajnos ma olyan világban élünk, hogy a politikai hatalom keresztbe tesz azoknak akik nem egy véleményen vannak. Ezt a témát szerintem zárjuk le, mert úgy érzem ebben nem fogunk egyet érteni. Esetleg csinálhattok egy fórumot ahol csak névvel lehet hozzászólni. Ott viszont nem lesznek „érdekütköztetések” a fent említett okok miatt (én biztos nem leszek jelenleg).
Én is adakozom, de máshogy. Ismerősöknek adok általában már nem használt gyerekruhákat, játékokat. Van amikor én is kapok. A mai helyzetben sajnos nem tehetek többet, mert a családomtól nem tudok és nem akarok többet elvonni. Sajnos a csekkek is elég későn fizetődnek be. A te adományozási felvetésedben egy nagy hiba van. Manapság sokkal többen szorulnának adományra, mint aki adakozhatna. Sajnos ez ma Mezőtúr, ez ma Magyarország.
Szívügyed az önkéntesség. Akkor miért nem írsz a Kóborkásokról, a Családsegítőkről vagy Lokálosok akcióiról. A teljesség igénye nélkül és mivel a Lokálosok honlapján találtam sok infót egyben:
- Ott voltál mikor a tavat takarították?
- Ott voltál mikor a vasút környékét szépítették?
- Ott voltál a május elsején?
- Ott voltál a nyári buliban?
- A sárkányhajózásnál?
- Esetleg a Polgárőrök (sima és jobbos) munkája?
Ha igen az dicséretes. Ha nem, akkor legalább miért nem írtál róla? Mert előadásokat azt tartasz az önkéntességről…
„Még a vak is látja a polgármester közösség dolgaihoz való őszinte, eredményes hozzáállását. A napi ügyek szintjén is jól érzékelhető a lakosság magasabb szintű kiszolgálása, és biztatóan alakul a helyi demokrácia és a települési összefogás erősítése.”
Na erről beszélek, ez egy nagy túlzás. Igazságtartalmáról meg ne most vitatkozzunk. Javaslom, hogy Polgármesteri hírlevél helyett tartson mondjuk hetente kétszer fogadóórákat a Polgi. Az igazi kommunikáció. A hírlevélre szánt pénzt meg adományozzák el, bár más helye is lenne szerintem. A feltett kérdések meg alapból hibásak, de ezt egy másik topikban, ha megkérdezik.
Szándékaid jók, de a napellenzőt le kellene venni. Kenyéradód (már ha igaz) már-már hősként való ábrázolása meg unszimpátiát ki vált ki belőlem. Ne Te döntsd el, hogy ha nem állok be a sorba, akkor én már csak rombolhatok Mezőtúron.
És akkor témák:
- A fent említett közösségek önkéntes munkájáról való beszámolás.
- Mezőtúr milyen anyagi helyzetben van most? Mennyi az adósság? Ki mikor vette fel a kölcsönt (valami hitel) Most, hogy áll? Mennyit és hogy fogja visszafizetni a város? Ez lenne az önkormányzat elsődleges feladata.
- Oktatási bizottság elnöke milyen érvek alapján lett az aki? Hogy előzött meg egy több éves igazgatói tapasztalattal rendelkező tanárt, vagy egy főiskolai tanárt, vagy egy több éves tapasztalattal rendelkező tanárt, úgy hogy, még a szóbeszédek szerint a főiskolai diplomája sincs meg.
- Középiskolába hová írassam a gyermekem, ha nem szeretném egyházi iskolába járatni?
- …
Tisztelt Bence!
Az adakozási kedv és hajlandóság felerősítése érdekében azon dolgozunk, hogy ezt a kérdést a jótékonyság terepén, Mezőtúron is mind inkább a bizalom légköre vehesse körül. Köszönöm a jó meglátásokat, amit továbbítok: az önkormányzat biztosan igyekszik majd ezeket is figyelembe venni új szegényügyi-szociális programjának kialakításakor. Ami biztos: legközelebb Gyermeknap előtt tervezünk hasonló összefogást, amikor is újból megmozdulhat a város…
Kedves nemadomanevem!
Most vadul élcelődhetnék azzal, hogy „a demokrata nem fél…”, de én igyekszem tiszteletben tartani azt az okot, ami miatt nem a valós nevedet vagy kénytelen használni. Bármi is legyen ez az ok. De… Ha arctalanul szállsz vitába, mindig a témát támadd, ne az embert. Cáfolj, érvelj, de ne támadj övön alul! Ne próbáld elítélni, ne próbáld aláásni mások saját közössége iránt tett erőfeszítéseit, legyen az játszótér-felügyelő, vagy polgármester. Csak így maradhatsz hiteles, mi több: akár még rokonszenves is.
Az természetes, hogy mindenki a saját lehetőségéhez, erejéhez mérten segít. (ez persze nem mindig igaz, mivel Te arányaiban lehet, hogy néha többet adsz a kevésből, mint azok, akiknek bőven van miből, de hát ugye „a szándék mérettetik meg, nem az adomány”)
Azt írod: „Manapság sokkal többen szorulnának adományra, mint aki adakozhatna…”
Egyetértek veled, mert ez pont azt a szabályt erősíti, hogy mikor a közösségen belül nagy a baj, olyankor egy emberként még nagyobb szükség van a közösség oszlopainak számító segíteni tudó-akaró emberek jó szándékára, példamutatására. Mert, ha ők jó példával járnak elöl, Te is jobb szívvel adsz a kevésből.
Valamit pontosítsunk: én legtöbbször nem adományozásról beszélek, hanem jótékonyságról. Jót tenni, jót cselekedni, önként, önzetlenül. Ennek végtelen sok formája létezik. Fogunk még róla beszélni és kell is. Mert ha meg akarjuk újítani ezt a várost, ahhoz először a gondolkodásunkat kell megújítani. A közösségről való eddigi gondolkodásunkat is. Meg kell tanulnunk újra közösségben gondolkodni. Én csupán arra szeretném kinyitni a szemeket, hogy létezhet a civilségről, a civil létről egy, a Mezőtúron megszokottnál magasabb szintű, más minőségű gondolkodás is. Én elsődlegesen ezzel segítem a civileket, a szociális munkát.
Biztosan az is elkerülte a figyelmedet, hogy a kampányban a Családsegítő szerepe és fontossága messze magasan ki volt kiemelve. Ha visszaolvasod a teljes topicot, láthatod: már az elején is erről beszéltünk. A mezőtúri civilszervezetek tavalyi erő-egyesítési törekvéseit pedig (aminek pont a polgármester volt anno a fő kezdeményezője) már eddig is sok jó gondolattal támogattam. De írtam szívmelengető sorokat az augusztus 20-i közös rendezvényeinkről (sárkányhajózás, lampionúsztatás) mélyen szántó társadalmi üzenettel.
A Lokálosokat személy szerint kedvelem, de egyes megmozdulásaikat nem támogathatom.
Az én önkéntességről vallott elveimmel ütközik az, ha valaki egy-egy ügyet csak marketing eszköznek használ fel saját arcának népszerűsítéséhez. Erről itt nem is kívánok több szót ejteni.
Sajnálom, hogy Te válogatás nélkül, bigott módon utasítasz el mindent, ami a jelenlegi polgármester érdemét és eredményességét igazolja. Bátran kimondható: soha nem volt még Mezőtúrnak ennyire felkészült és közösségre érzékeny vezetője, mint a mostani. Az emberek – akik ugyebár nem hülyék – ezt ma már folyamatszinten is látják, érzékelik, tapasztalják. Mi több: ezt igénylik, ezt várják el tőle. Miként a hiteles, őszinte tájékoztatást is.
Ennek okán, az önkormányzati kommunikáció ma az egyik legkényesebb és legnagyobb szakmai felkészültséget igénylő terület, ami két évtized után végre értő kezekbe kerülhet.
Ezért is szomorú, hogy most – amikor nagy gonddal és szakmai hozzáértéssel készülünk felépíteni Mezőtúr új arculatát, marketingjét, kommunikációját – Te azt szajkózod, hogy nem kell hírlevél, nem kell megújuló köztájékoztatás, vagyis tartsuk sötétben a mezőtúriakat, nincs szükség az előttünk álló utat megvilágító jó gondolatokra, azok közzétételére. Elutasítod, hogy menedzser személetre cseréljük le a rendszerváltástól az utóbbi időkig konzerválódó silány minőségű önkormányzati, várospolitikai gondolkodást. Te tényleg azt várnád el, azt tartanád helyesnek, hogy mindezt szorítsuk vissza a falak közé és menjünk vissza az önkormányzati kőkorszakba?!
De Te nem csak a Polgármesteri Hírlevélben leírtak helyességét és igazságát kérdőjelezed meg, hanem olyan bebetonozott szakmai evidenciákat is, amihez nincsenek meg az alapvető ismereteid. El kell fogadni, hogy a kommunikáció, a marketing az egy szakma, aminek épp úgy helyet kell csinálni a gyakorlatban, a megújuló önkormányzati köztájékoztatásban, mint a jó gondolatoknak. Ez az új szemlélet egymás igényeinek, gondolatainak, véleményének kölcsönös megismerését is szolgálja, segíti.
Amit végképp nem értek: elégedetlen vagy, de mégis ellenzed a változást. Te itt nem vitatkozol, csak elutasítasz. Ócsárolod a hírlevelet, anélkül, hogy a tartalmi részletekbe menve észérvekkel boncolgatnád azt sorról-sorra, pontról-pontra. Még a kérdéseid sem voltak valódiak, őszinték. Érthető, ha ilyen gondolatokhoz félsz nyilvánosan felvállalni önmagadat.
Az természetes, hogy mindenben nem érthetünk egyet, de ha Te mindent mereven elutasítasz, ami önkormányzati pozitívum, ha dacosan elhatárolódsz attól, hogy Mezőtúrral várospolitikai kérdésben mi bármiről is közös álláspontra jussunk, azzal csak még jobban elszigeteled magad a véleményeddel.
Nem tudom (bár sejtem), hogy igazából mi zavarhat téged. De ha magadban tartod, esély sincs rá, hogy kibeszéljük. Én nyitottan, bizalommal fordulok feléd. Vagy tőlem is olyan hiteltelen álválaszokat szeretnél kapni, mint amit Te adtál nekem a com-os kérdéseimre?
Talán feltűnt, hogy a Polgármesteri Hírlevél aktuális száma a közösségépítés, a tartós összefogás jegyében íródott. Miért? Mert a közös jó ötletek mellett van még egy meglévő és kiaknázatlan erőforrásunk, ami szinte korlátlan mértékben rendelkezésre áll, csupán felszínre hozni és aktivizálni kell. Ez az erőforrás az együttműködés. A város is jobban teljesít, ha a közösség segíti egymást. Ez a hírlevél fő mondanivalója. Ezzel szemben a Te indulatkeltő, ködös megnyilatkozásaid a széthúzást erősítik. Erre mondtam neked, hogy ez szemlélet közösség ellenes, városellenes. Szeretném, ha ebben rámcáfolnál.
Amúgy nem vagyok sem sztárcsináló, sem elfogult polgármester-rajongó. Lehet bárkinek nyíltan szimpatizálni, vagy szembehelyezkedni vele, de van, amit semmiképp sem tudunk elvitatni:
Tetteivel és magatartásával:
1) ő az, aki ma irányt és minőséget szab a közösség szerepéről alkotott gondolkodásnak, cselekedeteknek
2) nehéz időkben is mindenkit megelőzve, mindenkinél jobban odafigyel a város egyben tartására, értékeinek megőrzésére
3) ő ma a kiemelt közösségi ügyek legfőbb kezdeményezője és támogatója
4) egyedüliként jelenik meg olyan gondolatokkal, mondanivalóval, aminek sem politikai
terepen, sem a helyi civil társadalom szintjén nincs ma alternatívája (ha mégis létezik ilyen, akkor kérlek, tedd közzé)
Amit ígérhetek: minden korrektül feltett aktuális kérdésről, közösségi témáról rendszeresen tájékoztatva lesznek a mezőtúriak itt a com-on is.
Tisztelt Máté Úr!
“nemadomanevem” első két kérdése mindenképpen rendben van, de akár a második kettő is.
Tény, hogy a második kettő kérdés nyilvánvalóan támadó, de véleményem szerint a nyíltan feltett kérdés máris egy lehetőség a nyílt válaszra. Ezáltal tehát lehetőséget kapott félreértések nyilvános eloszlatására. Értékelje a lehetőséget és éljen vele. Talán a sok írnivalója között nem is mérte még fel ennek a jelentőségét. Az igazi kommunikáció valahol itt kezdődne… ezen csatorna ár/érték arányának versenyképességéről már nem is beszélve…
A polgármester személyével semmi baj, ahogy a jótékonysági törekvésekkel sem. Ellenben a kommunikáción bőven van mit javítani, már csak az Ön fórumbeli sorait olvasva is. Hozzáteszem, hogy ennyi kárörvendő, nyálcsorgató, már-már hivatásos ellenlábas mellett ez nem egyszerű feladat, de legalább ezt az ellenszenvet nem kellene fokozni.
Az a cél, amit Ön a jótékonyságon keresztül megálmodik, sajnos, jelenleg egy utópia. Fényévekre vagyunk attól, hogy akár a közelébe érjünk annak, hogy ezt csupán átérezzük. Az átlag embert ennél sokkal hétköznapibb és égetőbb problémák foglalkoztatják, így teljesen fölösleges a jótékonysági témát ilyen szinten túldimenzionálni. Arról nem is beszélve, hogy az emberek ostorozása marketing szakmai szempontból még egy amatőr dolog is.
Kérdésére az én válaszom: Ez a fórum a választások alatt élt igazán. A választások rég lezárultak, az ez irányú kedélyek csitultak, így az emberek érdeklődése is lankadt. (Csak, hogy egy aknát is elrejtsek itt, a Lokálosok tevékenysége is visszább esett…) Most országosan a FIDESZ köpködésen van a sor és ez tükröződik itt a fórumon is. Röviden ennyi.
Esetleg érdemes elgondolkodni azon, hogy az itt nyilvánosan felmerülő értelmesebb kérdésekből hogyan tudnának városkommunikációs oldalról profitálni valamit…
Kedves Máté József!
Lehet, néha személyeskedőnek tűnik a hozzászólásom, de igyekszem a témánál maradni. Személyeskedésről az esetedben szó sem lehet, mert fogalmam sincs ki vagy, csak a fórumról meg az újságból ismerlek. Alapjában véve a Polgármester úrral sincs bajom, személyét nem támadtam, csak az általad leírt írásokat tartom túlzónak.
Azt írod, hogy a témát támadjam ne az embert. Ezzel szemben, Te sorokon át ecseteled, hogy milyen lehetek. Jelzem: nem, nem vagyok olyan. Nem rombolok, csak van amiben nem értek egyet. Ez is vihet előre.
Az adományozás, jótékonykodással, önkétességgel semmi bajom. Támogatom, tisztelem azokat akik ebben részt vesznek.
De.
Egy önkormányzat (polgármester) elsődleges feladata nem ez. Természetesen segítse, de sokkal fontosabb feladati is vannak. Azokat kell rendesen csinálni. Marketing kell, de pont olyankor költenek rá pénzt amikor az nincs? Ez zavar. Alig tudnak megélni az emberek (legalább is én) és ilyenekre költünk? Vagy legalább is költik mások az adóforintjaimat. Öt évvel ezelőtt semmi nem volt. Azóta van Index tv, Mtúr és vidéke, most meg ez a hírlevél is. Ezekre mennyit költünk 500 ezer megvan havonta? Vagy több? Attól nem lesz jobb, hogy ezekből a médiákból csak az jön le, hogy “hú milyen jó, milyen ügyesek vagyunk”. Holott a város még soha nem volt ilyen rossz anyagi helyzetben. Arról nem is beszélve, hogy szinte már semmink nincs, ami érték lehetne. Ezzel nem támadok csak tényt állapítok meg.
Még egy érdesség amit nem tudok hova tenni. Írtad:
“A Lokálosokat személy szerint kedvelem, de egyes megmozdulásaikat nem támogathatom.
Az én önkéntességről vallott elveimmel ütközik az, ha valaki egy-egy ügyet csak marketing eszköznek használ fel saját arcának népszerűsítéséhez. Erről itt nem is kívánok több szót ejteni.”
Pedig erre kíváncsi lennék, kérlek mondj példát. Az adománygyűjtés nem marketingeszköz az önkormányzatnak? Ha nem akkor, hogy van ez? Ha a lokálosok (vagy mások) szemetet szednek akkor “mocskos marketing, nem megyek”, ha az önkormányzat gyűjt az “jó marketing”. Nem érzed az ellentétet?
Azt meg ugye belátod, hogy, ha valaki jó dolgokat tesz a közösség irányába annak “arca népszérűsödik”.
ui.: Igazad van a több ezer sor között tényleg méltattad a Családsegítőket. Más “önkénteseket” nem, vagy csak negatív értelemben.
A nagyszüleimtől hallottam, hogy milyen sok gyár/üzem, mezőgazdasági stb. munkahely volt nem is az “őskorban” Mezőtúron. Akkor még a jótékonyságra, adakozásra sem ilyen módon volt égető szükség, hanem pl. véradás volt. Talán az lenne az igazi, ha csak olyan jóra lenne szükség, hogy elbeszélgetek az idős szomszéddal, ellapátolom a havat, és nem arra, hogy adni kelljen életerős ember családjának azért, mert ő nem kap még esélyt se, hogy kereshessen tisztességes munkával tisztességes bért. Vagy ez az utolsó szlogen már soha nem lesz Magyarországon aktuális?
Tisztelt Realista!
Ön lehetőséget kínál nekem félreértések nyilvános eloszlatására: élek vele!
Mielőtt bármelyik „kérdésre” válaszolnék, illő lenne tisztázni, mindenki felé tudatosítva: nem vagyok sem az önkormányzat kisbírója, sem tudakozó, hogy álnéven felvetett álkérdésekre válaszolgassak hiteltelen álbeszélgetést imitálva. Én ezen a topicon Máté József-ként a mezőtúriakat bátorítva igyekeztem felkarolni egy nemes ügyet, egy közadakozást hirdető összefogást, amihez egyesek ahelyett, hogy tettek volna, inkább elvenni próbáltak belőle.
Ennek ellenére én fegyelmezetten úgy viselkedem, és olyan korrekt szabályok szerint játszom, mintha egy jó kávé mellett, valami barátságos helyen beszélgetnék nyíltan, szemtől-szembe a partnereimmel, akik köré bizalmi légkört próbálok varázsolni, azért, hogy oldjam a névtelenség miatti egyenlőtlenség érzésének nyomasztó meglétét.
Tisztelt Realista!
Ön egy ilyen nem szemtől-szembeni felállásban milyen logika alapján várja el tőlem azt, hogy olyan felvetésekre válaszoljak, ami mögött nem csak az ember, de a szándék sem látszódik tisztán? Fedezék mögül, hogy lehet nyílt kérdést feltenni?! Azért mert én itt tisztán látszom, mint célpont, még nem jelenti azt, hogy ok nélkül kell lőni rám, az általam is képviselt ügyre, vagy akár az önkormányzatra. Én úgy gondolom, hogy ebben a kérdésben egy Realistától a reális helyzetlátás ennél valamivel nagyobb belső szigort követelne meg. Ha szakmai éleslátás híján itt valaki nem ismert volna fel valamit, az csakis Ön lehet. Nem azért mert nem elég realista (mindig érdeklődve olvasom a hozzászólásait), hanem mert ez a nem létező virtuális közeg ekkorát torzít a benne tanyázók valóságérzetén.
Természetesen senki ellenérzését nem kívántam kiváltani a hozzászólásaimmal, mindig a tisztelet vezérel (még ha ez nem is mindenkivel kölcsönös) és az a türelmetlen tenni és segíteni akarás, amivel a közösségi szemléletet igyekeznék kitágítani más dimenziók irányába.
Az Ön állítása szerint a kommunikáción bőven van mit javítani, míg „nemadomanevem” szerint most nem szabadna költeni marketingre. Érdekes ellentmondások. Sajnos ma pont a lakosság az, aki még nehezen hajlik a párbeszédre: a Polgármesteri Hírlevélben közzétett kérdőívet (amin az önkormányzat munkáját lehet részletesen kiértékelni) eddig alig páran juttatták vissza. Éppen ezért én nem ostorozok, csupán tükröt tartok a város elé, amiben tisztán látszódik: Mezőtúr megújulásának leggyilkosabb ellensége ma a közösség ügyeivel szembeni közöny, a közömbösség, az érdektelenség, a széthúzás. Ez sajnos bebetonozott tény.
A kommunikáció javítására megtett bárminemű új ötletre, jobbító javaslatra személy szerint is nyitott vagyok, és a városnak is elemi érdeke az együttgondolkodók körét minél jobban kitágítani. Mezőtúr húsz éven át csak ébredezett, míg mások turbófokozatba kapcsoltak. Páran azért hiszünk még abban, hogy Mezőtúr még sok területen fejlődőképes, versenyképes lehet. Az utópisztikusnak tűnő gondolatokat (irányuljon az társadalmi, vagy gazdasági fejlődésre) pedig nem kell reménytelenül eltemetni. Higgye el, hogy Mezőtúron kívül sok olyan település létezik, ahol az egy-két évtizeddel ezelőtt megálmodott „utópia”, ma már az ott élők valóságos, gyümölcsöző jelene, ami a jövőjüket is biztosabbá, kiszámíthatóbbá teszi.
A korábbi kérdésekre adott válaszával egyetértek. A com-ról feltett kérdéseimre kezdetektől megvannak a saját szakmai válaszaim is – amik nem csak a com, de a teljes mezőtúri média megújulását segíthetik – de én azért emellett őszintén kíváncsi vagyok a laikus értékelésekre: ha tehetem, én is szívesen tanulok másoktól…
Kedves nemadomanevem!
Hidd el, hogy nekem fiktív személyként is tiszteletreméltó beszélgetőpartner vagy. Az, hogy itt lelkesen gyűrjük egymást, csak előbbre vihet. Mindkettőnket.
Feltételezem, hogy polgármester nem a polgármesteri feladatai helyett jótékonykodott, hanem azok helyett, akik valamilyen okból sajnos mindezt elmulasztották megszervezni. Mert ő a saját munkája, a város problémái mellett, még mások személyes bajaira is fordít figyelmet, energiát. Ezért ő a polgármester.
Nagyon örülök, hogy szóba hozod a marketing kérdését. Mert ma csakis a marketing az, ami versenyképessé teheti a gondolkodásunkat, az önkormányzatot, a várost a környező fejlődő települések mezőnyében. Hogy miért? Mert a marketing és a városmarketing is több, mint kommunikáció: a városmarketing a modern városmenedzselés bibliája.
Röviden: a városmarketinges varázspálca, mint tervezési eszköz, olyan szakmai praktikák és stratégiák halmaza is, ami új dimenziókat nyithat a modern városfejlesztés számára. Ide tartozik Mezőtúr meglévő és feltáratlan erőforrásainak felismerése, számbavétele, újragondolása, hasznosítása, összehangolása. Megnövelhetjük vele Mezőtúr versenyzési képességét és hajlandóságát, nagyobb eséllyel szállhatunk versenybe a befektetőkért, a jó ötletekért, kapcsolatokért, olyan előnyök, lehetőségek megszerzésért, amikkel a fejlődés irányába állíthatjuk a várost. Mezőtúr esetében ez egy különösen összetett és szerteágazó feladat, mivel két évtizedes lemaradást kell vele bepótolnunk.
De ez a marketingtevékenység csak akkor lehet sikeres, ha egy több szempontból is vonzó városra támaszkodik. És itt jön be a marketingünk másik fontos területe: a marketingkommunikáció, ami Mezőtúr versenyképes új arculatának kialakítását és támogatását segíti, illetve megpróbálja eladni, elhelyezni a városmarketing által újragondolt Mezőtúrt a turisztikai és befektetői piacokon (a Polgármesteri Hírlevélben ezt részletesebben is kifejtettem).
Amiről Te beszélsz, az igazából ennek a szakmai munkának csak egy kicsi, de fontos szelete: a helyi média, ami a köztájékoztatást, a lakossági kommunikációt hivatott közvetíteni, és ami jelen állapotában a lüktetőbb önkormányzati kommunikáció eléréséhez marketinges vérátömlesztésre szorul.
De ami ennek a kis szakmai kitérőnek a lényege: a jó marketing egy városnak mindig befektetés! Ez a tétel Mezőtúr önkormányzatának gazdálkodásában sem kiadás, hanem befektetés. Így kell rá tekinteni, így is kell kezelni. Az önkormányzat bármi egyébre is költi el az erre szánt kevéske pénzt, annak eredménye nem lesz látható, érzékelhető. Ellenben a marketing ma az egyetlen olyan önkormányzati befektetés, ami csekély ráfordítás mellett is sokat hozhat. A polgármester az önkormányzattal ennek tudatában aknázhatja ki a városmarketing előnyeit, sokrétű hasznosságát.
Azt mondod, hogy már semmink nincs, ami érték lehetne. Igaz. De új értékek maguktól sehol nem teremtődnek. Ám létezik egy értékteremtő erő, a legnagyobb érték, amit úgy hívnak: összefogás. Az, amelyikkel ki lehetne forgatni a sarkaiból ezt a várost. De a lakosság együttműködési hajlandósága nélkül ez nehezen megy. Ami sajnos még addig sem terjed ki, hogy saját önkormányzatának munkáját egy-egy kérdőív kitöltésével támogassa. És ez nem ostorozás, ezek a szomorú tények.
Kérdezed: „Az adománygyűjtés nem marketingeszköz az önkormányzatnak?…”
A válaszom egyértelmű NEM! Az önkormányzat nem szavazatokat gyűjtött, hanem adományt. Nem a hatalomért (vagy az ellen) kampányolt, hanem a szegényekért. Nem választás volt, hanem Karácsony. Nem választást kellett megnyernie, csak a lakosságot…
Ha ebben a kérdésben Te mégis megpróbálod szembehelyezni a Lokálosokat a polgármesterrel, akkor tisztán és világosan kell látnod azt is, hogy egy-egy társadalmi megmozdulás kezdeményezőjeként, kit mi mozgat, miben lehet eltérő a motivációjuk.
Szerinted melyik felet hitelesítheti jobban egy ilyen kezdeményezés?
A polgármestert, aki – közülünk való hétköznapi emberként – egy jó ügy érdekében példamutató civil akar lenni, vagy azt a civilt, aki jó ügyek népszerűsítésében építve fel önmagát szeretne egyszer polgármesterré válni?
Az, akinek nyilvános politikai megbízása, vagy az, akinek eltitkolt politikai ambíciója van?
Az, amelyik egy közösen menedzselt gondolati körbe kívánja bevonni a városának lakóit, vagy az, amelyik a város helyett kíván gondolkodni?
Természetesen ebben nincs semmi kivetnivaló, sőt: a polgármesterhez hasonlóan én magam is támogatom a civilek minél nagyobb térnyerését. A Lokálosok társadalmi céljaival támogatólag egyetértek, de a módszerekkel, eszközökkel nem mindig. Ha segítségemet kérik, nem fogok kitérni előle…
Sokirányú feladataim miatt rövid időre ki kell szállnom az aktív társalgásból, de ahogy időm engedi, minden érdeklődő felvetésre megválaszolok. Köszi a megértést.
Addig is javasolnám megvitatni az aktuális helyi ügyeket, például Achs tanár úr Mezőtúr és Vidékében megjelent kitűnő írása igazi hús-vér téma. Bemásolhatná ide valaki, de talán egy új topicot is megérne a dolog…
Kedves Máté Úr!
Nem szeretném ebben a kontextusban tovább boncolgatni ezt a témát, de három gondolattal mégiscsak reagálnék a hozzászólására:
“Az Ön állítása szerint a kommunikáción bőven van mit javítani, míg „nemadomanevem” szerint most nem szabadna költeni marketingre. Érdekes ellentmondások”
Nincs itt ellentmondás. “nemadomanevem” nem költene erre, én pedig azt mondom, ha már felmerült ilyen gondolat, lehet csiszolni a megfogalmazáson annak érdekében, hogy minél kevésbé tűnjön irányított promóciós anyagnak (még ha az is).
“Ön egy ilyen nem szemtől-szembeni felállásban milyen logika alapján várja el tőlem azt, hogy olyan felvetésekre válaszoljak, ami mögött nem csak az ember, de a szándék sem látszódik tisztán? stb.”
Nekem teljesen mindegy, hogy Ön, vagy más válaszol. Ez a rész lényegtelen volt a mondanivalóm szempontjából. Ahogy az is az, hogy valós vagy fantázianéven történik a kérdés feltétele, amíg az normális hangnemben és értelmes, megválaszolható témával kapcsolatban történik. A lényeg az, hogy egy sokakat foglalkoztató kérdés végre napvilágra került és lehetőség van nyilvános válaszra, vagyis esetlegesen vitatott döntések nyilvános magyarázatára (aztán lehet ezzel egyetérteni, nem egyetérteni, csámcsogni rajta stb., de legalább tényekre és nem szóbeszédre építkezve). Továbbra is hangsúlyoznám ennek a lehetőségnek az értékét, és amennyiben Ön felel a városi kommunikációért ez bizony Önt érinti kisbírói kinevezés nélkül is.
„Higgye el, hogy Mezőtúron kívül sok olyan település létezik, ahol az egy-két évtizeddel ezelőtt megálmodott „utópia”, ma már az ott élők valóságos, gyümölcsöző jelene, ami a jövőjüket is biztosabbá, kiszámíthatóbbá teszi.”
Megintcsak túlzónak tartom amit ír, és az ok/okozatot sem ide vezetném vissza, de ez más téma.
Zárásként, szeretném hangsúlyozni, hogy amit írtam, azt építő jelleggel írtam, amikor azt éreztem, hogy teljesen rossz irányba megy az itteni beszélgetés. Alapvetően nagyon pozitívnak tartom a polgármester úr személyét és tevékenységét és bízok benne, hogy a tevékenysége annyira sikeres lesz, amennyire sokan hiszünk benne. Ugyanakkor örülök annak is, hogy a sokszor itt hömpölygő szenny között ez a fórum lehetőséget nyújt néhány felszínre kerülő értelmesebb téma megvitatására is.
Tisztelt Máté Úr!
A katasztrófa jelentés Mezőtúrra is elért időben, melyet a Polgármester is fontosnak tartott írásos formában is megerősíteni.
Nekem, mint egyszerű mezőtúri adó fizetőnek egyetlen egy kérdésem van: a Polgármester felhívását nem lehetett volna a város üzemeltetéséért felelős cég vezetőjének elküldeni?
Hol van az a sok közmunkás aki alig várja, hogy tisztességes munkáért fizetést kapjon?
Hol vannak a hó eltakarítást végző gépek? Lehet, hogy most tankolnak?
A városi kommunikáció eddig tartott? Kibújt a szög a zsákból? Rövid időn belül kimondani, hogy a Lokálos “állítólagos” polgármester (ön) jelölt a hibás mindenért? Zavaró a tiszta víz a pohárban?
Máté Úr!
Ön kiállt az “oncsaiak” mellett korábban, most is kiáll? Akkor kérje számon az utak tisztítását! Tájékoztatom, hogy hivatalosan nincs Oncsa, csak Székeskert és a többi. Önnel még nem közölték? Kérdezze a Képviselői fogadóórán a Képviselő Urat!
Úgy érzem, hogy most bizonyíthatott volna a városvezetés a “katasztrófa” előjelzése után.
Ön szerint a mezőtúri lakosok láthatták, tapasztalhatták a felkészültséget, szervezettséget? No, de majd a kommunkáció!
Jelzem a mai napon jó néhány Képviselővel és P. Hivatali alkalmazottal (és még az Alpolgármesterrel is!) találkoztam a városban, érdekelne az Ő véleményük is!
Máté Úr!
Vajon a korábban segítségre számító emberek most segítettek a másként (pl. hólapátolás) segítségre szoruló embertársaikon? Bocsánat, ez egy utópisztikius gondolat menet volt, de érdekelne a “kommunikációs” válasz!
Két dologban érzem, hogy nem teljesen az jött le amit akartam. Az egyik, hogy nem feltétlen a Lokálosokat akartam kiemelni, hanem a helyi önkéntes szervezeteket, csak a Lokálosokról találtam több infót a neten. Ennyi. Viszont itt nem értem Máté urat. A Polgármester mellé odaáll, a Lokálosok mellé nem “önkéntes ügyekben”. Pedig mind a ketten elindulnak a választásokon. Vagy nem? A Polgármester mit tett, mielőtt a székébe került? Realista aknájára csak annyi, hogy szerintem nem, de lehet el sem tudom dönteni én magam.
A másik félreértett dolog, hogy nem az a véleményem, hogy ne költsünk marketingre és kommunikációra. Hanem, hogy elég legyen az Indexre és a Mtúr és vidékére kiadott havi több száz ezer. Talán az indexet a lefedettség és a minőség miatt el is lehetne felejteni.
Harmadrészt sajnálom a hozzáállást is. Hirdetjük, hogy mennyire fontos a kommunikáció. Aztán szép csendben lelépünk. A Polgármester fel tudja használni ezt az oldalt, hogy tájékoztasson, de talán jogos felvetésekre már nem érkezik válasz. Én nem azt mondom, hogy ez lenne kommunikáció, de talán valahol itt is kezdődhetne.
Achs tanár úr írása jó, szerintem mindenképpen egy tanúságos – mindenkitől mentes – magánvélemény, nem boncolgatásra való. Ha tanár úr csak tudásának a tizedét át tudná adni a helyi újságíróknak, bizony jó cikkek jelennének meg.
Másoljátok már be ide legyetek szívesek!
Tisztelt Havas!
Úgy látom nem csak a város, de a hangulat is elég jeges itt a fórumon.
Nekem úgy tűnik (főleg a többiek kommentjét látva), hogy több itt a mesterségesen generált hűhó, mint a természetesen nyakunkba hullott valódi probléma.
Fogalmam sincs, hogy Mezőtúrnak hány hóeltakarító gépe van, annak mennyi kezelője lehet, mennyi a hadra fogható közmunkások száma, stb. De az biztos: kevesebb, mint amennyi a pillanatnyi tennivaló, a hóval együtt rájuk szakadt feladat.
Én csak azt tudom, hogy ez a hirtelen lehullott nagy mennyiségű égi áldás a közeli Békéscsabán is rendkívül komoly nehézségeket okozott. Pedig ott aztán van pénz, paripa, fegyver…
Én csak azt tudom: az önkormányzatnak a helyzetre való saját technikai, műszaki felkészülése mellett, maradt még ideje másokat (a várost) is felkészíteni, tájékoztatni.
A helyi médiában (amit a legtöbb mezőtúri nem néz, nem hallgat, és nem olvas) tájékoztatva lettek a lakosok, hogy először a kiemelt fontosságú főbb útvonalak lesznek megtisztítva – már amennyire ez lehetséges – aztán következhetnek a kisebb utak. Sok ember megfeszített folyamatos munkával most is ezen dolgozik, pedig nyilván ők is szívesebben töltötték volna a családjuk körében a hétvégét.
Én az Oncsa egyik kis (földes) utcájában lakom, a mi utunkat is teljesen betemette a hó. Mozdulni se tudok az autómmal, de ezért még nem követelem senki fejét, mert tudom: sokkal fontosabb most a központi utaknak (amik Mezőtúr közlekedési verőerei) a megtisztítása, hogy legyen a boltokban friss meleg kenyér, hogy időben el tudjon jutni a mentő, ha baj van, hogy zavartalanul működhessenek a közösségi alapszolgáltatások…
Mert tudom, hogy ilyen helyzetben a közösség összérdeke mindig fölülírja az egyéni igényeket (a közösség lényegét, fogalmát érdektelenség miatt itt most nem részletezném), és ezért sokakkal ellentétben én ilyenkor hajlandó vagyok felrántani a gumicsizmát, és elsétálni a boltba.
Valljuk be: felkészítés ide, tájékoztatás oda, mi mezőtúriak (vagy legalább is sokan közülünk) nem tudunk (akarunk) igazán alkalmazkodni ehhez a helyzethez.
Egyesek számára még mindig divat szidni, bármiért felelőssé tenni az önkormányzatot, miközben a mezőtúriak jó része még azt is elvárná, hogy a háza előtti járdáról is az önkormányzat takarítsa el a havat.
Azon hőbörgünk, hogy meteorológiai vészhelyzetben nem kapjuk meg a nekünk kijáró magas szintű szolgáltatást, a helyett, hogy annak örülnénk, hogy egyáltalán tudunk valahogy közlekedni. Érdekes ellentmondás, hogy autózva járjuk körbe a várost azért, hogy elmondhassuk: hol nem tisztították még meg az utakat.
De a szomszéd „Mari nénit” vajon megkérdeztük-e, hogy hozhatok-e neki is valamit a boltból, mert szegény még az ajtót is alig tudja kinyitni a nagy hótól??
Mikor másokért kellene (lehetne) segítőleg tenni valamit (pl. karácsonyi adománygyűjtés), olyankor mélyen hallgat a fórum tisztelt népe, de ha ő értük kell tenni másoknak (pl. önkormányzatnak, városnak), és az nem teljesül azonnal, akkor szitkozódva felhördül topic.
Kíváncsi lennék, hogy ha kiállna a polgármester hólapáttal a kezében, hogy „Na, emberek, akkor gyerünk együtt havat takarítani!”, a fórum legnagyobb hangú elégedetlenkedői közül vajon hányan tolonganának az önkéntes feladatért? Az ő személyes példamutatása találkozna e annyi vállalkozó szellemmel, mint amennyien itt ócsárolni próbálják a probléma kezelését?
Aztán vannak itt, akik hóágyúval lőnek verébre. Ők azok, aki valós akadályokkal próbálják eltorlaszolni az előbbre jutást. Ma született álneveken olyan itt tanyázó politikai keselyűk bújnak elő a témára, akik kiéhezett hatalmi vágytól vezérelve, vad tehetetlenséggel próbálnák szembefordítani a várost a polgármesterrel, az önkormányzattal. Ők azok, akik körülbelül annyit tesznek a városukért és olyan minőségben, mint ami itt a fórumon a mondanivalójuk.
Pedig elmondhatnák nyíltan is a véleményüket. Ebben a városban szólásszabadság van, működik a helyi demokrácia. Jó példa erre Achs tanár úr esete is, aki magánvéleményének városi híreknél nagyobb terjedelemben adhatott hangot nemrég a Mezőtúr és Vidékében.
Mezőtúron ma bármit meglehet mondani nyíltan, őszintén. Úgy gondolom a polgármester ebben is jó példát mutat nekünk. Én nem vagyok a város szóvivője, csupán az önkormányzat munkáját és a civil törekvéseket segítve, egy-egy ügy kapcsán megpróbálok rávilágítani arra, hogy azért lehet másképp is gondolkodni városról, közösségről, összetartozásról…
Két évig sváb településeken is éltem (Piliscsaba, Pilisvörösvár), ha most példákat kezdenék el mesélni arról, hogy ott hogyan működnek a dolgok, a kapcsolatok, hát… belepirulna a város.
De ha már ennyire beleástuk magunkat a hóba: egyik barátom pár hete kint volt Tirolban, ahol az osztrákok a rájuk szakadt 3-4 méteres hó ellenére is higgadtan, mosolygósan kezelték a kérdést. Pedig ott egy kicsit nagyobb gondot okozott a hó, mint nálunk. Csak nem a fejekben.
Ha mi sem drámaként élnénk meg egy-egy ilyen természetes élethelyzetet, ha változtatni tudnánk azon a szemléleten, hogy a mezőtúri ember már reggel látja a Napot lemenni, akkor a reakcióink sem lennének ilyen túlfűtöttek, indulatosak.
Ha a mezőtúri lakosság nem csupán lakosság lenne, hanem közösség, akkor nem csinálnánk húszcentis hóból kétméteres problémát. Akkor a hóesésben sem csapást, politikai összeesküvést, össznépi tragédiát látnánk, hanem a gyermekeink örömét, a tél ajándékát.
Ez hát Máté József véleménye.
Ki az, aki saját nevén felvállalva mellé teszi a sajátját??
“Ma született álneveken olyan itt tanyázó politikai keselyűk bújnak elő a témára, akik kiéhezett hatalmi vágytól vezérelve, vad tehetetlenséggel próbálnák szembefordítani a várost a polgármesterrel, az önkormányzattal. ”
Ezért szembe is köpnélek, nem dicsérnélek, bármit mondasz!
Máté Úr!
Mikor veszi már végre tudomásul: ez egy olyan fórum, ahol ha akarom kiírom a teljes nevem, ha akarom akkor pedig nem!!!
Az helyettesítené a keselyű-csőrömet!
Az előttem szóló által idézett, Ön saját keze által leírt mondatokért pedig: nem szemen köpném, mert még a nyálamat sem érdemli meg, de a hólapátomat szivesen a képébe tolnám.
Tisztelt Pokróc!
Látja, én egy jó ügy érdekében a nevem is bátran vállaltam a véleményeimhez.
De hogy arcul köpjön érte, előbb szembe kell néznie velem. Itt a lehetőség:
A fórumozók köréből mától önkénteseket szervezek idős emberek háza körüli hó eltakarításhoz. Ha ilyen sok felesleges nyála van, kérem, ne rám pazarolja, hanem köpjön a tenyerébe, és ragadja meg a hólapátját és a kínálkozó lehetőséget. Én ott is Máté József leszek…
Javaslom valami hozzáértőnek, hogy meglepi gyanánt csináljon már egy matejozsef.hu weboldalt ennek a fizetett agitátornak. Nem tudok mást gondolni, csak azt, hogy a .com fórumozóit akarja bosszantani, a véget nem érő ömlengésével, vagy ami rosszabb, hogy mint egy megszállott hittérítő akarja ráerőltetni mindenkire, hogy milyen jó ez a városvezetés.
Vagy ez valami új vallás? Ez a szent és magát mennyei magasságokba emelő Máté József még pár nap múlva szerintem azt is levezeti nekünk, hogy Ő a bibliai József leszármazottja és így közeli rokonaként tekint a Messiásra is. Persze szigorúan Fidesz vonalon… és ha ma itt élne köztünk Jézus, akkor látva ezt a sok jóságot és önkéntességet, biztos a Fidesz önkormányzati jelölt-gárdájára szavazna:-))))))
(még mindig) Tisztelt alex969 és más (fény)érzékeny betolakodók!
1. Tudtommal Ti rondítottatok bele az én topicom-ba, lejáratva a várost a külvilág felé is: „Na, ilyenek lehetnek ezek a mezőtúriak!”. Ha csak ártó gondolataid vannak, ha pusztán kedvtelésből próbálsz besározni egy nemes ügyet, nem kell hozzászólni, ha csak rombolni akarsz, keress más témát. Ha ilyen súlyosan adakozás-, közösség-, és összefogás ellenes vagy, akkor azt hirdesd egy másik topicon, ne ezt szennyezd be a véleményeddel. A topicot az ügy védelmében ezennel lezárom.
2. Csak óvatosan az arctalan tettleges fenyegetőzéssel. Ha véletlenül mégis is arcul találna egy eltévedt hólapát, akkor nincs olyan IP cím a com-on, aminek gazdája ne találtatna meg fénysebességgel…
Máté Józsefnek!
Akkor a szembeköpés még mehet, azért nem kezded el nyomozni az IP-címemet?
Tudod, már más is kezdett fenyegetőzni ilyennel, de később visszavonulót fújt.
Van az embereknek is tűréshatára, amelyet te már átléptél. Ezt tudomásul kellene venned, ha az agysejtjeid az ilyet hajlandóak lennének még befogadni.
Tényleg egy nem létező névtelen senki akar egy nevét + véleményét is nyíltan vállaló VALAKI-t szembeköpni????? Vannak még csodák:)
Meglep, hogy létezik még ez fórum. Azt hittem Karcsi már rég elföldelte ezt az egész szarkupacot. Szégyent hoz rá is, meg Mezőtúrra is!!!
A Józsi biztosan megint elutazott, mert nagyon csendben van.
Vagy az orrára koppintottak a “főnökei”? -))
Máté Józsefnek!
Ne haragudjon, de amit Ön itt művel a fórumon az már egyenesen „bicskanyitogató”. Itt senkinek nem volt baja a nemes ügyekkel csak az Ön hozzáállásával. Másra sem használja ezeket a dolgokat, mint hogy takarózzon vele. Egyszerűen unszimpátiát váltva ki az emberekből. Ha a városvezetés szerint ez jó kommunikáció, hát akkor menjen a városvezetés is velem ne próbáljon meg kommunikálni. Ez nem az Ön topikja, bárki írhat bele. Ez alapján maga senki ahhoz, hogy lezárja.
Ha arcul találja egy hólapát, akkor látnia kellene azt is ki fogja a nyelét. Bár amennyire rövidlátó… Már vártam mikor kerül elő egy jó kis fenyegetés is. Sajnos jellemző napjainkra, hogy ha valaki nem áll be mellénk az már csak rossz, romboló lehet. Marad a fenyegetőzés és ezt demonstrálva akár tehet is néhány kört a városban kézen fogva Adatbázis Marcival.
Ön tehet akármilyen felhívást nem vagyok hajlandó Önnel együtt lapátolni. Nem azért, mert elutasítom e nemes ügyet, hanem mert, nem akarok magával együtt csinálni semmit. Egyébként mikor hétvégén havat lapátoltam nem álltam meg a portám határánál, „besegítettem” másoknak is. Az itt hozzászólóknak igaza van. Nincs eltakarítva a hó a közterületeken. Ahogy ma átszeltem a várost nagyrészt csak azokon a járdákon lehetett a lehetőségekhez képest közlekedni amit „magánszemélyek” takarítottak el. A többi a város és az önkormányzat feladata lenne. Ezt nem végezték el nincs ezen mit szépíteni. És nem az a megoldás, hogy kiáll a Polgármester, hogy gyerünk lapátoljunk együtt. Igaz az ő feladata is lenne, hogy takarítva legyenek az utak, de nem így. A várost minden bajával együtt vezetni kell. Ha ez nem megy át kell adni valaki másnak a vezetést. Ne legyen már az kifogás, hogy ha nem csináljuk „együtt” nem megy. Így bárki tud várost vezetni. Ami meg végképp visszataszító, hogy szenté avató ódákkal szemeteli tele az összes médiát amihez csak hozzáfér.
Tényleg egy nem létező névtelen senki akarja elföldelni a fórumot????
Mezőtúron megint elszabadult az Állatkert!!! Bedobnak egy agyat közétek a ketrecbe és ti jellemző módon mit csináltok vele? Egyből felzabáljátok!!! Úgy óbégattok, hogy az a város határán is túlhallatszik. Ennyire fájdalmas dolog ma otthon a szellemi fejlődés? Tényleg csak a jók mentek el ebből a városból?? Az a maradék, aki meg másképp gondolkodna, azt meg egyből lerántjátok a saját szintetekre? (tisztelet az egy-két kivételnek, aki néha értelmeset is ír ide) Nem tűnt még fel, hogy minden jóérzésű ember menekül ettől a helytől? Vagy ez lenne a cél?!
Máté úr!!
Nem lát a szemétől, vagy az olvasással van gondja?
Nem én akartam szembeköpni, ember, én a hólapáttal kívántam Önnek egy találkozót!!:)
Tudja, hogyan kell visszagörgetni, hogy ismételten el tudja olvasni a bejegyzésemet?
Szóljon, ha nem, SEGÍTEK.
“Bedobnak egy agyat közétek”…. ki dobta be, milyen agyat?
Tisztelt Máté Úr!
Köszönöm az igazi “kommunikációs” véleményét. Köszönöm, hogy kioktatott mit is kell tennem.
A nick névből sokszor kitalálható -az írás stílusa és egyéb információk összevetésével- a valós személy. Nem kívánom a nevem közzé tenni, de a hétvégi hótakarításban kb. 10 órát+egyéb költségek “társadalmi munkáztam” természetesen közterületen. Ön hol lapátolt?
Nem a Polgármesternek kell lapátolni, a szervezésre vannak “fizetett” emberek.
Máté Úr!
Talán egyszer kezet fogunk egymással megismer és rájön, hogy nem csak a tüzet szítom.
Az előző húsz évet az Ön helyében nem emlegetném, hisz jó néhány ember a hivatalban végig ott volt, de a képviselők egy része is beleesik. A mondás elejét idézem: ahonnan eszünk… !
Bocsánat a vulgáris mondatért, de van új Munkatörvénykönyve…..és ne kerüljön bajba…
Ma is jártam a városban, igaz nem felderíteni. Az előző években megszokott közterület tisztítás (közmunka program) valahogy földalatti mozgalommá változott. (nem látni belőle semmit!)
A korábbi években a kommentekből azt is tudni véltük, hogy melyik búfelejtőből irányították a tisztítást, ma meg nem is tudjuk ki az irányító.
Karácsony előtt a segítésre buzdítottak, voltak akik segítettek, most Őket kellene megszólítani: emberek lapátolni kellene! Ön szerint hány önkéntes jelentkezne?
Hát igen: a mérlegnek két serpenyője van….
Még mindig kérdés: a mezotur.hu mikor fejlődik fel a beharangozott szintre? Igen, azt is szoktam nézegetni…
Az IP címről: egyszerű vagdalkozás “hogy majd kikérjük”, a dörzsölt kommentelő csak olyanokat ír amit bizonyítani is tud… no meg nehezen bizonyítható, hogy ki ütögette a billentyűzetet. Egy jó ügyvéd és bukik a kikérő, nem fenyegetni akartam, de olvasson utána a jogi fórumukon.. Adta már fel Mezőtúron nagy okos.
De írjunk Achs Tanár Úr írásáról.
Máté Úr!
A Tanár Úr egy szép fogalmazást írt, mely csak a valós tényeken alapul és hihetetlenül tárgyilagos. Olvasatomban azonban Mezőtúr “temetési beszéde” és ez sokkal nagyobb tragédia mint, hogy karácsonyra kevesen adakoztak.
Köszönöm a Tanár Úrnak a figyelem felkeltő írást és hajrá Mezőtúr, hogy az írás csak jóslat maradjon.
Máté Úr!
Ön szerint egyformák vagyunk, vagy vannak többek is, bár a “Lézer Jánostól” már tudjuk, mindenki annyit ér amennyije van! Tényleg: Mezőtúr gazdag város?
Az Oncsa sem maradjon ki: mi a véleménye a kocsmaajtó elé épített játszótérről. Nehezen lehet az új Nemzeti Alap Tantervbe illeszteni a személyiség fejlesztő hatását.
No, de várjuk mosolyogva a havat és az Ön válaszát.
Létezik a cikk elektronikus formátumban? Tegye már be végre valaki!
http://www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=1030
Köszi!
Szívesen!
Egy pici köpködést viszont muszáj megejtenem. Ha elfogadjuk, hogy érthető racionalizálás következtében kellene Szolnokra bejárniuk a szakmunkásoknak és ugyanebből az okból bocsátanának el tanárokat, ha a Teleki állami kézbe kerülne, akkor, némi eleganciával és a kiegyensúlyozott tájékoztatás jegyében, levehetné az Index a műsoráról a Vagyunk mi új Táncsicsok című film második részét. (Az elsőt sajnálnám, miközben tudom, önkényesen megvágni megint csak nem illendő.)
Mert akkor ugyanúgy nevezhető a falusi iskolák bezárása is érthető racionalizálásnak, vagy Hoffmann Rózsa (a kormány is) is elmondta a maga kis oktatásügyi öszödi beszédét.
Én csak annyit szeretnék, hogy ne hangozzanak el olyan mondatok, miszerint “megdöbbentő, hogy a lakosság több mint fele felekezeten kívüli vagy ateista”, s addig itt nem is lesz, már arra sem emlékszem micsoda, gondolom, rend, fejlődés , újjászületés, amíg ez így marad, s remélhetőleg, a mostani népszámlálási adatok majd mást mutatnak. Én speciel szégyellném magam, ha valaha, felcserélve a szereplőket, azt mondanám, gondolnám, hogy addig itt nem lesz rend, szellemi fejlődés, amíg a lakosság majdnem fele keresztény.
És a miniszterelnök szájából sem tetszik, ha kérdőre vonva, azzal a schuman- idézettel vág vissza, miszerint Európa vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. Talán nem olvasott egyebet ettől a francia kereszténydemokrata politikustól és büszke is volt magára, hogy az Európai Parlamentben a közös Európa egyik atyjától idéz, valójában viszont bakot lőtt. Mert épp Franciaország példája mutatja, hogy remekül működik, virágzik az egyház az államtól elválasztva is. Úgy, hogy egyfelől hivatalos adat nincs is, hogy Achs tanár úr szavait idézzem, az átlagosnál még szekulárisabb ország felekezeten kívülieket számláló statisztikájáról (nem hivatalosak adatok szerint, ez magasabb mint 40%), mégis, ha valaki pl. katolikusként világot szeretne járni, minimális költséggel, hasznos szolgálati, ugyanakkor szórakozási lehetőségekkel, akkor Franciaország maga a kánaán.
Abban maximálisan egyetértek a cikkel, hogy az egyházi szervezeti, szervező és közösségteremtő ereje hatalmas, és bár néha bennem is felötlik, hogy egy-egy tarisznyába rejtett Biblia a császárnak szól, mert láttam sokakat, akik ugyanúgy pezsegtek a rendszerváltás előtti szervezetekben, mint most az egyházak körül- beszámítva persze azt is, hogy közülük néhányan biztosan valóban megtértek-, én mégis ebben, és nem a gátlástalan köpönyegforgatásban látom a gyakori pálfordulás okát.
Ennek egy piciny, de működőképes alternatíváját láttam a lokálosokban, és ezért zavart, zavar most is, hogy a kelleténél több támadásnak vannak kitéve.
Kedves Máté József!
Kire gondoltál konkrétan? Ki akar polgármester lenni? Bélley Ferenc? Honnan tudható ez? Persze ezzel újrakezdődne egy meddő vita itt, úgyhogy inkább hagyjuk!
Továbbra is károsnak tartom a polgármester (és az egész kabinet) hosszas dicséretét , mert megakasztja a valódi kommunikációt. Képzeld csak, ha olvasná ezt a fórumot és szeretne itt megnyilvánulni, hogyan tehetné azt ezentúl másképpen, mint kinyilatkoztatva. Én, xy, ki “tényszerűen” az eddigi legjobb polgármester vagyok, olyan jövőformáló gondolatok forrása, melyeknek jelen pillanatban nincs a városban alternatívája, azt mondom… . És ez akkor is igaz, ha összesítve a sikeres projektek számát és összehasonlítva az előző ciklusokéval, valóban jobb eredmény jön majd ki.
Achs cikkét nem tartom a szólásszabadság bizonyítékának, és semmi olyasmi nincs benne, ami az eddigi megnyilatkozásai alapján nem lett volna sejthető róla. Úgy tűnik, egyszerűen csak épp annyira hűséges a neveltetéséhez, hitéhez, iskolájához, városához, mint amennyire a kollégáihoz és a volt, jelenlegi és jövőbeli tanítványaihoz. Egy ilyen “konstelláció” nem eredményezhet másfajta állásfoglalást. Nem támadta a városvezetést, a várost, csak kérte, hogy egy kicsit nagyobb figyelmet fordítsanak az iskolájára és jobban becsüljék azt.
Azért a “felekezeten kívüliek és ateisták” nevében köszönet a tartózkodásért!
A Teleki igazgatója is nyilatkozik a Mezőtúr és Vidékében.
A részletes interjú fent van a http://mezotur.virtus.hu/ portálon.
Átfogó és alapos az interjú, amit a http://mezotur.virtus.hu/ hoz le a Teleki igazgatónőjével. De ennél is jobban szíven ütött a Mezőtúr és Vidékében a polgármester úr vallomása az oktatásfinanszírozásról. Az államtól kapott normatív támogatáson fölül évente további 500 millió, vagyis félmilliárd forinttal finanszírozza a város saját oktatási intézményeinek működését, 350 millió Ft-os helyi adóbevétel mellett!! Ha ez így van, akkor semmi csodálkozni való nincs Mezőtúr eladósodottságán. Azon, hogy hitelekből tengődik. Költségvetésileg saját intézményei falják fel a várost. Ezért nem jut pénz értelmes dolgokra pl. fejlesztésekre, munkahelyteremtésre. Megengedhetetlen luxus, hogy ennyire lecsökkent születésszám és elfogyó gyereklétszám mellett Mezőtúrtól ma százmilliókat vegyen el egy-két presztízsből fenntartott kirakat-intézmény, a saját munkahelyének fennmaradásáért lobbizó érdekkörével. Néha én is megugatom a kormányt, de ez a visszaállamosítás talán nem is jön nekünk annyira rosszkor, ha ezzel több maradhat a város kasszájában. A magam részéről díjazom, hogy Mezőtúrt még mindig iskolavárosként híreljük, na de ne ilyen áron! Ma az ország minden önkormányzatánál ésszerűsítések, összevonások folynak. Akkor itt se kéne így az ablakon kiszórni a sok pénzt. A megszorítás mindenkinek fáj, de akkor kevésbé, ha abból mindenkinek jut és mindenki kiveszi belőle a részét. Érintse ez a közalkalmazottakat is. Szerintem se lesz könnyű dolga a polgármesternek megértetni minden képviselővel, hogy ebben a helyzetben ne népszerű, hanem olyan bölcs és bátor döntéseket hozzanak, ami a lakosságnál a többség érdekét szolgálja.
Egy kicsi kérdés: az arTúr fesztiválra ki hívta meg a Forrás Színházat Győrből? Ki fizette a fellépést?
Kedves Figyelő!
Mit jelent az, hogy a “többség érdeke”?
Mire, kire gondol a “presztízsből fenntartott kirakat-intézmény” szókapcsolat megfogalmazásakor?
Tud-e olyan országot említeni, amely abba ment tönkre, hogy sokat költött iskoláira? (Ellenpélda van bőven Japántól Finnországig.) És tud-e olyan országot, rendszert mondani, ahol az iskola nem kerül pénzbe, ahol hozza a pénzt? (Pedig higgye el, hozza… valaki kiszámolta, hogy egyetlen gyermek elvesztése még Magyarországon is százmilliós kárt okoz gazdaságilag – a forrás most nem jut eszembe, de megtalálom, ha kéri.)
Ha lecsökkent a születésszám, akkor meg kellene fordítani a folyamatot. Ha nem, akkor az Ön (általam nem ismert) szektora is bajba kerül, csak kicsit később.
Mit jelent ez: “nem jut pénz értelmes dolgokra” – ki mondja meg, mi az értelmes?
És így tovább, és így tovább…
Kedve Achs Tanár Úr!
Örömmel vettem, hogy a “PMH bunkó szócsöve” eme pofátlan megfogalmazása öntől higgadt választ kapott, pedig igencsak bicskanyitogatóra sikerült ismét a hozzászólása.
Akit Achsné Gizi néni tanított, az nem tekinti soha a Telekit kirakat-intézménynek, és akiknek gyermekei is ott tanultak, az most fájó szívvel tekint a jövőbe…
De: aki korlátolt, ezt úgysem érti.
Kedves Tanár Úr!
Fontos tudnia: semmi gondom nincs a Telekivel. A fenntartóváltással kapcsolatban sincsenek aggályaim. Az interjú szinte minden mondatával egyet tudok érteni. De az oktatás ilyentén való finanszírozásával már nem mindenben. Úgy Mezőtúron, mint máshol, az elvvel és a gyakorlattal van a gondom.
Mit jelent az, hogy a „többség érdeke”?
A kérdésfeltevésből valószínűsítem, hogy mindkettőnknek mást. Nekem és sokaknak például azt, hogy egy láthatóan több sebből vérző önkormányzatnak ennyire erőn fölül finanszírozni, aránytalan mértékben, más területek rovására támogatni az oktatást megengedhetetlenül súlyos hiba. Még akkor is, ha ebből közvetlen haszna van. Ha Mezőtúr az oktatást befektetésként kezeli, akkor kell, hogy legyen kinyerhető haszna belőle. De nincs. Vagy talán itt csapódik le Mezőtúron az a tudásbeli többlet, amivel a Teleki vértezi fel volt és jelenlegi diákjait? Ezt egyikünk sem hiszi. Generációk óta időről-időre komplett „telekis” osztályok tűnnek el Mezőtúrról. Diplomásként ezeknek töredéke jön csak vissza, majd a kilátástalanság miatt megy újra el. A helyi oktatásba fektetett pénz nem biztosítja Mezőtúr számára a kívánt szellemi frissülést, minden területen hiányoznak az értelmiségi fáklyavivők. Kézzelfogható bizonyítéka ennek ez a fórum is. Itt nincs helye semmilyen újító gondolatnak. De a város szellemi fejlődése csak sokadlagos azon létbiztonságra vágyó ezrek számára, akik a mostaninál kicsivel élhetőbb Mezőtúrt szeretnének. Ha hihetünk a számoknak, akkor pont tőlük, előlük vonja el az önkormányzat Mezőtúr fejlődésének lehetőségét az oktatás javára. Valahol nagyon meg kellett érje az önkormányzatnak éveken át akár hitelből finanszírozni saját oktatási intézményeit még az egyensúly, a fenntarthatóság kárára is.
Mit jelent az, hogy a „többség érdeke”?
Azt, hogy a Telekin kívül is létezik élet. A falakon kívül is zajlik a dráma és kommunikáció. Napi szinten tizennyolcezer ember statisztál benne. Ugye ez elég nagy társulat, sokféle igénnyel és elvárással, amiből láthatólag csak igen kevés teljesül.
„Mire gondol a „presztízsből fenntartott kirakat-intézmény” szókapcsolat megfogalmazásakor?”
Ebbe minden olyan oktatási-nevelési intézményt belepakoltam, amiből több van Mezőtúron egynél-kettőnél. De ha már a Telekiből érdeklődik…
Az én területemen a piaci versenyképesség az egyik legfontosabb mérce. Ha valami versenyképességi alapon nagyon jó, akkor annak kell, hogy legyen kimutatható haszna. Márpedig ha egy közép-, vagy felsőoktatási intézmény nagyon versenyképes tud lenni, akkor az piaci alapon is képes működni, mint például sok alapítványi középiskola szerte az országban. Erről ennyit. Persze attól, hogy a mi Telekink, mint intézmény nem toplistás, még lehetnek – ahogy vannak is – igen kitűnő tanárai, akik kellő teret kaptak szakmai munkájuk kibontakoztatásához, amihez az önkormányzat már jó ideje igen szorgalmasan lapátolhatja bele a város pénzét. Talán ezért sem lenne szerencsés, ha ebben a kérdésben a Teleki szerepét bárki is túldimenzionálná, ahogy a többi intézményét sem.
„Tud-e olyan országot említeni, amely abba ment tönkre, hogy sokat költött iskoláira?”
Magam is oktatáspárti vagyok, de nem elfogult. Ha Mezőtúrt valóban az oktatási intézményei szorítják sarokba, akkor az már nemcsak a város egyéb területeken való fejlődését hátráltatja, már nem csak az önkormányzati működés biztonságát kockáztatja, de az önkormányzat és vele együtt Mezőtúr konkrétan tönkre is mehet benne. Ehhez, a kiszivárgó hírek szerint már elég közel állhatunk.
„Mit jelent ez: „nem jut pénz értelmes dolgokra” – ki mondja meg, mi az értelmes?”
Vannak, akik Telekiben gondolkodnak és vannak, akik városban, ahol a „Telekis” közösségen kívül létezik egy sokkal nagyobb közösség is. Az oktatásra költött pénz nem gazdátlan. Az a városé, a mezőtúriaké. A közösség pénzéről beszélve: ma értelmes dolog mindaz, ami közvetlenül szolgálja a lakosság életminőségének javulását. De megmondhatja Ön is, hogy mi az értelmes, mi meg majd finanszírozzuk
A városatyáknak kitartást, (nem betartást) a Telekinek biztosabb jövőt, Önöknek további szép szakmai sikereket kívánok!
Legközelebb egy hét múlva tudok válaszolni a nekem címzett kommentekre. Remélem, addigra egészséges, építő vita bontakozik ki a téma körül.
alex969-nek!
Megsúgom: neked akut önkormányzat-fóbiád van. Ha valaki ezt a témát hozza be ide, rögtön a torkának ugrasz. Számomra értékelhetetlen a nekem címzett beszólásod. Sajnálom, de nem tudok mit kezdeni veled…:)
U.i.: Lehagytál egy 9-est a nevedből. Figyelő mindig éber!:)
Kedves Figyelő!
Nagyjából értem, amit mond, sok-sok igazsága is van. De:
1. A vita kicsit okafogyottá válik, hiszen éppen változások között élünk.
2. Nyilván nem várom el, hogy az iskolái, fiatal gyerekei miatt menjen tönkre a város. De ha tönkremegy amiatt, mert áldoz a gyerekeire, iskoláira, akkor a rendszer a hibás, nem feltétlenül az iskola.
3. Hát persze, sok éve meg-megállok egy-egy tabló előtt: hányan is élnek Mezőtúron közülük, és tényleg katasztrófa! Csak éppen fordítsuk meg a kérdést: jobbat teszünk-e azáltal, hogy nem adunk nekik képzést, vagy ha már tizennégy éves korban elküldjük őket nagyvárosba? (A pletyka szerint van rá példa.)
4. Persze hogy van élet az iskola falain túl is. Sőt. Ott van csak igazán. Furcsának tűnhet: épp azért tudok róla, mert iskolában dolgozom. Olyan sorsokat látok, hogy csak! Olyan sorokat kapok gyerekektől, hogy csak! (Osztályaim tagjainak legalább félévente levelet kell írniuk nekem.) Kérdés, hogy ezeknek a gyerekeknek, családoknak mire van szüksége? Hadd higgyek abban, hogy jó iskolai munkára is. Igazolásul hadd javasoljak valamit: pont a múlt héten készítettem egy filmet, ennek kb. a 14-16. percében beszél Kitti és Ágoston, talán kiderül, hogy az iskolai munka milyen lehetőségekkel is rendelkezik:
http://www.youtube.com/watch?v=mW2LX_PEpYA
5. “Vannak, akik Telekiben gondolkodnak és vannak, akik városban.” Nyilván én elfogult telekis vagyok, pedig higgye el, látok sok bajt saját falainkon belül is, de egyáltalán nem többet, mint máshol. (Hogy ne hazai példát hozzak: tavaly Romániában az érettségizőknek vagy kétharmada megbukott, a neten terjednek a szörnyű iskolai felvételek portugál nyelvterületről, innen-onnan.) És a megszólalásaim zöme nyilván az iskolával foglalkozik. Mert nem akarnék bennfentesnek látszani bivalytelep- meg strand- meg hóügyben, miközben nem ismerem a hátteret sem, az ügyet sem. De az iskolához értek, és a hozzászólások most jutottak odáig, hogy úgy érezzem: megszólalok.
Szóval nem hinném, hogy szembe lehet állítani egy intézményt és egy várost. Mert a város a tanítványaimat jelenti, a kollégáimat, engem, azokat is, akik nem szeretnek bennünket, akik nem is tudnak rólunk stb. Ahogy nem lehetett volna jó szívvel azt mondani, hogy vannak a téglagyárban gondolkodók és a városban gondolkodók. A főiskolában és a városban. Strandban és városban.
Ha hagyjuk magunkat ilyen ellentétekre felültetni, akkor előbb-utóbb mindenkire sor kerül.
Tisztelettel, üdvözlettel: A.K.
(Ui. Sokszor zsűrizek színjátszó-fesztiválokon, Mezőtúrral összevethető nagyságú településeken is. El vagyok képedve, milyen színházterme van mondjuk Martfűnek, Szavasnak, Orosházának, Szentesnek, Sárospataknak, de akár Vásárosnaménynak is. Mi meg az ótvarban dolgozunk. És épp ma kifogásolta egy ellenőr a drámatermünk állagát. Pedig én szeretem a helyet: nagyon fel tudja dobni az embert, ha városa kulturális életének egy elég komoly szegmense épp egy ilyen sivár alagsori teremben készül el. De ne mondja senki, hogy az alagsori penészben végzett – talán minőséginek mondható – munka miatt nincs pénze a városnak. Főleg, ha az ott végzett munkák nyolcvan százaléka bármiféle fizetség nélkül történt az elmúlt években.)
Figyelő személyében van egy új Máté József. Hacsak ő nem maga.
Elég szánalmas dolognak tartom, hogy az oktatásra költött pénzzel magyarázzák már előre a veszteséget. Mert gondolom lesz nem csekély, csak erről még nem nagyon adott hírt a helyi média. Kicsit hihetetlennek tartom azt az információt, hogy a város plusz 500 millióval száll be az iskolák támogatásába. Inkább azt tartanám reálisnak, hogy ennyibe kerül egy évben a közoktatás Mezőtúron. De ebben benne kell legyen az állami támogatás is. Gondolom…
Ha már pénzekről beszélünk a városnak mennyibe került a strand? Kb. 100 millió a nagy semmiért? Esetleg egészségház? Vagy az itt elúszott milliók nem olyan fontosak, mint az oktatásba “belepumpált”. Esetleg az Achs tanár úr által válaszra sem méltatott győri Forrás színház?
A végére talán csak annyi, hogy Túrkeve (nem is oly messze), nem tart fent iskolát? Csak, mert a munkatársam szerint ott nem ment mínuszba a költségvetés. Ez, hogy lehet? Nem csak siránkozni kellene, hanem csinálni is valamit. Ha meg nem megy fel kell állni, oszt csókolom!
“nemadomanevem”-nek
A figyelő máté, aki maga a fény, nem figyel olyan nyelvi fordulataira a hozzászólásaiban, mint pl. a “Mezőtúr és Vidékében a polgármester úr vallomása”, valamint az “egy láthatóan több sebből vérző önkormányzat” kifejezések, ami a szervilis magatartás és kötődés eklatáns kifejezője lehet…
Öntsünk tiszta vizet a pohárba!
Ma a fenét keres az önkormányzat közelében egy olyan ember, aki a maga többszázmilliós kárt okozott a városnak? Szükség van még mindig a tanácsadói szerepére? Vagy olyan tudás (információ) birtokában van, amely miatt nem lehet (szabad) egyszer és mindenkorra eltávolítani?!
Rajta kellene behajtani mindazon kárt, amit okozott! Akkor talán (több) jutna az iskoláknak és nem lennének ilyen primitív elméletek, hogy az iskola (oktatás, tudás) rossz befektetés.
Tisztelt Fórumozók!
Pár hete egy ünnepi jótékonysági akció érdekében saját névvel indítottam topicot ezen a Mezőtúr nevét hordozó, közismert mocskolódásairól híres fórumon.
Az előző hozzászóló aljas indokból, névtelenség mögé bújva, nyilvánosan próbálkozik beszennyezni szakmai jó híremet a személyemmel és nevemmel összefüggésbe hozott valótlan és képtelen állításaival.
Ezúton tudatom az „alex969” név (és még ki tudja hány álnév) alatt tevékenykedő személlyel, hogy a mai napon jó hírnév megsértéséért, becsületsértésért, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért, stb. büntetőfeljelentést teszek ellene.
Ezúton üzenem: hangyányi esélye sincs megúszni a felelősségre vonást:
1. Rágalmazásért a közelmúltban államigazgatási eljárás során, már polgármestert is távolítottak el pozíciójából. Abban az ügyben is érdekelt voltam…
2. Nagy multik ügyfélszolgálati és kommunikációs menedzsmentjét is többször kényszerítettem már térdre magánemberként, villámsebesen, ügyvédi segítség mellőzésével
3. Sok-sok mezőtúri régi vágya teljesedik, ha most ezzel az üggyel elrettentő példát mutatunk a mezotur.com-on parazitáskodó hivatásos gyalázkodók számára
Amennyiben a http://www.mezotur.com nem tanúsít ebben segítő, rugalmas hozzáállást és együttműködési készséget, illetve bármi módon lassítani, akadályozni próbálná az eljárás menetét (amit jóhiszeműleg egyelőre nem feltételezek), úgy elkerülhetetlenül számolnia kell olyan következményekkel, ami az oldal jövőjét is negatívan érintheti.
A tisztességes, jó szándékú fórumozók kérdéseire rövidesen megválaszolok.
Hoppá, hoppá!
Én azt hittem ez a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság feladata!
Most jönni fognak az ilyen dumákkal, hogy megfélemlítetted őket, nincs szólásszabadság stb.
Abban igazad van, hogy meg kellene gondolni mindenkinek mit ír le, de ilyen esetben tűrni kell a kritikát….. vagy búj te is álnév mögé! Üdv! Sok sikert!
Máté Józsefnek!
Ha tudta, hogy:
“közismert mocskolódásairól híres fórum”
miért indított el topikot itt?
Mivel nem tagadta, gondolom Ön a fény és a Figyelő nevű felhasználó.
Kérem vegye figyelembe, hogy még mindig nem kötelező ide saját névvel írni. Azt, hogy Ön megtette a saját felelőssége, szerintem nem kérte meg rá senki. És mint ilyen kötelessége tűrni a személyére irányuló kritikát is. Aki erre nem képes ne álljon ki egy közösség elé. Az a stílus és “fenyegetőzés” amit Ön itt megtesz, szerintem nem fér bele egy olyan ember mondanivalójába, ki a kommunikációt hirdeti. Szerintem…
A rágalmazásos témát meg nem teljen értem. alex két bekezdést írt. Az egyiket Önről, a másikat valakiről. És igen, sajnos még mindig nem találtak felelőst például a strand ügyében. Hogy mennyi pénz? Nem tudom, mert nem írnak róla. Csak a szóbeszédekből lehet tudni, hogy kb. 100 millió. És ez mínusz a városnak. Talán, ha ilyen és ehhez hasonló dolgok is megjelennének, esetleg a végére járnának, nem lenne ez a sok találgatás.
Ön szerint ezért a mondatért indíthatna-e Ön ellen, ” jó hírnév megsértéséért, becsületsértésért, nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért, stb. büntetőfeljelentést” a mezotur.com:
“Mezőtúr nevét hordozó, közismert mocskolódásairól híres fórumon.”
“3. Sok-sok mezőtúri régi vágya teljesedik, ha most ezzel az üggyel elrettentő példát mutatunk a mezotur.com-on parazitáskodó hivatásos gyalázkodók számára” – én erre egyáltalán nem vágyom.
xy – tisztességes, jó szándékú fórumozó (szerintem)
Multikat kényszerített térdre
)))))))
Józsi te marha…
Nem Máté Józsi hanem egy másik, a fene se akar térdelni…:) Pláne Józsi előtt. Fúj.
Na de ki ez a Máté Józsi ?
Gyöngyszemek a szervilizmusra:
Bizonyára elsőre elkerülhette a figyelmét, hogy a
fenti felhívásban is szereplő mezőtúri Szociális
Intézmények Családsegítő Központ és Gyermekjóléti
Szolgálat az, aki hivatalból várja és fogadja a felajánlásokat.
Fenntartója az a kistérségi Berettyó-Körös Többcélú Társulás
http://www.bktt.hu/, aminek elnöke történetesen nem más, mint
Mezőtúr polgármestere, az ünnepi közadakozás meghirdetője.
Herczeg Zsolt polgármesterként sokszor megtapasztalta már, hogy a lakosság bajaival való személyes törődést, odafigyelést nem csak jó szívvel veszik tőle a mezőtúriak, de szinte már hagyományszerűen el is várják. Mikor Karácsony előtt hírét vette, hogy városunkban egyetlen civil- és karitatív szervezet sem folytat átfogó jótékonysági gyűjtést, azonnal akcióba lendült: ünnepi közadakozást hirdetett nehéz sorsú családok javára.
Összességében mintegy 30 család kapott zsáknyi terjedelemben ajándékot a beérkező adományokból (Herczeg Zsolt, Boldog István és Herceg Antal példamutató együttes ajándékozásáról – amivel további három családnak szereztek nagy-nagy örömöt – a Mezőtúr és Vidékében adtunk hírt).
De a Polgármesteri Hírlevél nem csupán egy új médiatermék a mezőtúriak asztalán, hanem az önkormányzati megújulás hírnöke is! Helyet csinál a közösségformáló, városjobbító új gondolatoknak. Jövőformáló új elképzeléseket oszthat meg az emberekkel. Lehetőséget biztosít, hogy a polgármester elmondjon, megértessen, elfogadtasson iránymutató gondolatokat, egyúttal választ és megoldást adjon a lakosságot foglalkoztató kérdésekre, problémákra.
Amúgy nem vagyok sem sztárcsináló, sem elfogult polgármester-rajongó. Lehet bárkinek nyíltan szimpatizálni, vagy szembehelyezkedni vele, de van, amit semmiképp sem tudunk elvitatni:
Tetteivel és magatartásával:
1) ő az, aki ma irányt és minőséget szab a közösség szerepéről alkotott gondolkodásnak, cselekedeteknek
2) nehéz időkben is mindenkit megelőzve, mindenkinél jobban odafigyel a város egyben tartására, értékeinek megőrzésére
3) ő ma a kiemelt közösségi ügyek legfőbb kezdeményezője és támogatója
4) egyedüliként jelenik meg olyan gondolatokkal, mondanivalóval, aminek sem politikai
terepen, sem a helyi civil társadalom szintjén nincs ma alternatívája.
Lehet feljelenteni, de vidd magaddal az OPNI-zárójelentésedet is, hozzácsatolva.
Stand up! Komédia….
Esetleg?:)
Esetleg 5. másodpercnél, mint konferencia előadó?:)
http://www.youtube.com/CivilKomP
Szerintetek meddig süllyedhet az a portál, ahol nincs ellenőrzés és az indulatoknak szabad a pálya?
Íme, a com-on “szabványosított” primitív „társalgó” személyiségjegyei, jellemzői / leírása:
1. Személyében sértegeti, degradálja azt a személyt,
…akinek érvelését és gondolatait nem érti
…akinek nem tud érveléssel válaszolni
…akinek más a politikai felfogása / más pártot támogat
…akinek más a vallási felfogása
…akivel már a múltban (eredménytelen) vitája volt
…akivel szemben kisebbségi érzése van
…mert azt hiszi más letiprásával ő maga emelkedik
…mert nem volt “gyerekszobája”
…mert elfelejtette, hogy volt “gyerekszobája”
…mert szellemileg alulfejlett
…mert szegényes szókincse csak ilyen szövegre alkalmas
…mert megsértették, és most “visszaüt”
2. Személyeskedő, többnyire saját magára jellemző (ostoba hangvételű) kommentekre képes ,
…mert így éli ki a közösségi gondolkodókkal szembeni frusztrálását
…mert sikertelensége miatt betegesen provokáló jellemű
…mert éretlen érzelmi intelligenciával rendelkezik
3. Ellenségének tartja és aszerint “kezeli / bünteti” azt, aki bírálja:
esetleges vitában “tartalék” nick neveit is bevetve falkatársaival “hordába verődve” siet támadásra
4. Barátjának tartja és aszerint “kezeli / jutalmazza” azt, aki dicséri:
esetleges vitában “tartalék” nick neveit is bevetve falkatársaival “hordába verődve” siet segítségére
5. Fejletlen ítélőképessége miatt képtelen differenciálni, összemosódnak nála a részletek az egyes személyek véleményét illetően és ezért bukdácsol a valós emberi közösségben, mert hamisan csoportosít.
Stb. stb….
Na, ki ismert magára? J
Balga Birka Banda!
ÉBRESZTŐ!!!
…Hagyjátok, hogy ez a dörzsölt és rutinos marketinges maga alá gyűrje a „com”-ot?
…Nem veszitek észre, hogy úgy játszik veletek, mint macska az egérrel?
…Nem veszitek észre hogy az ujja köré csavar benneteket?
…Nem veszitek észre, hogy pont az az érdeke, hogy általatok forogjanak azok a gondolatok, amivel elárasztotta a comot?
…Nem veszitek észre, hogy az ő akarata érvényesül minden téma irányításánál?
…Nem veszitek észre, hogy azért támadjátok a személyét, mert nem bírtok a gondolataival?
…Nem tűnt még fel, hogy szellemileg mennyire nem vagytok vele partiba?
…Nem tűnt még fel, hogy összesen nem tudtatok annyi jó gondolatot kiizzadni, amit ő itt egyedül ezen az egy topikon. Nézzétek már meg a Hsz-einek a minőségét: olyan mind, mintha egy professzor beszélgetne egy óvodással.
…Nem veszitek észre, hogy csak ügyesen felhasznál benneteket a saját céljaira?
…Nem látjátok át, hogy az ő trükkös kommunikációs praktikáinak vagytok a balekjai?
…Nem látjátok át, hogy az itt uralkodó primitívség tobzódására alapozva direkt arra utazik: hogy a “com” minél lezüllöttebb képet mutasson a saját mezotur.virtus.hu portálja mellett?
…Nem veszitek észre, hogy nem gyengítitek, hanem erősítitek őt minden támadó hozzászólásotokkal?
…Nem veszitek észre, hogy minél jobban erőlködtök, annál jobban az ő malmára hajtjátok a vizet?
…Nem veszitek észre, hogy minden egyes alkalommal mikor vele foglalkoztok, a „com”-mal együtt domborművet állítotok a kollektív balekságotoknak?
…és így tovább, és így tovább…
Aggyal, intelligenciával próbáljátok meg legyűrni, mert különben csak a csicskái maradtok….
Akinek nem inge, ne vegye magára:)
Jaj, ne folytasd már! Ha a marketinget nem manipulációs játéknak fognád föl és nem vennéd hülyére azokat, akiket meggyőzni szándékozol, fele annyi támadást sem kapnál. Már majdnem megsajnáltalak, mert én is jócskán kaptam sarat, de úgy látszik, ha a meggyőződésedért kapod, sírógörcs van belőle, ha meg a szakmai profizmusod villogtatásáért, akkor csak további provokáció.
Egész részletesen kitöltöttem a kérdőíveteket, de a franc se küldi el. Arról az indokolatlan magaslati levegőről, amiről most beszélsz, úgyis csak röhögtök az ilyesmin.Csak legalább lennétek a megvalósításban is annyira hibamentesen vérprofik, hogy ezt megtehessétek!
Tévedsz helyi 2, ez minden, csak nem marketing és nem manipluáció. Ez szánalmas, a legnagyobb jóindulat mellett is. Öngólok sokasága. Következetlenség. Átgondolatlanság.
Egy lehetetlen hasonlattal élve: Máté úr bevállalt egy halálugrást a disznóól fölött védőháló nélkül, csúnyán mellényúlt, lezuhant. Most meg ahelyett, hogy távozna, megvárja míg megeszik a disznók.
Én a helyébe nem hangoztatnám, hogy közöm van a városi kommunikációhoz. Remélem, ez nem is igaz. Szégyen!!! Mondom ezt erősen szimpatizálva a polgármester törekvéseivel.
Sajnos nincs mit aggyal legyőzni, mert az utolsó jópár megmozdulása minősíthetetlen. Ha az itt kárálókat szerette volna pozitívabb színben feltüntetni, nos, az sikerült. Jobb lenne csöndben távozni, amíg még nem késő.
A Teleki kérdéshez kapcsolódóan szerettem volna írni és kérdezni, de megvárom, amíg elhömpölyög a sz@r.
A nagy okos birkaolló-nak!
Már csak a Te stílusod hiányzott! Sokáig olvasgattad a szakkönyveket vagy Magadtól írtál hülyeségeket? Szerinted a fórumozók nem látják át Máté Úr trükkjeit? Nyugodj meg, átlátják és be is húzzák a csőbe. Lásd a feljelentéssel fenyegetést, egy olyan írás kapcsán amelyről minden Túri tudja, hogy miről szól.
No, de nézzük a dörzsölt marketingest (erről Rokker Zsolti is beszél a NEO FM-ben). Ha Ő Mezőtúr Szíjjártója és topon van miért nem tájékoztatta a magam fajta “birkát” arról, hogy ne is várjuk a közmunkásokat havat takarítani, mert nincs meghirdetve. Igaz tegnap a hátrányos helyzetűeknek még a pénzt is segítettek beosztani a vásárlásnál, gondolom az idős nyugdíjasoknak is így segítenek.
Hétfőn Gyomaendrődön átutaztam Kondoros irányába és mit látok? Az Endrőd Öregszőlő közötti kerékpár utat legalább 30 ember takarította kézi erővel, ott meghirdették?
A korábbi hsz-ben feltett kérdéseimre még várom Máté Úr válaszát.
Máté Úr tényleg énekes, zenekar vezető? Egy biztos, nem rendkívüli hómunkás mert nem láttam az utcán hólapáttal (még a Székeskertben sem!), pedig a kollégák (a havas emberek) megállnak egy köszönésre…..
Én azt olvastam a lap tetején,hogy mezőtúr.com a szólás szabadsága.
Megújultunk.
Kedves Máté József!
Elszörnyülködve és sajnálkozva olvasom a fórumon azt a mocskolódás özönt, amit az Ön személyére próbálnak most zúdítani egyesek. Tisztelem a tiszta gondolkodását, annak minőségét. Ismerem szakmai és közéleti írásait. Ezeket lehetőség szerint mindig igyekszem elolvasni a Mezőtúr.hu, a Mezőtúr és Vidéke, vagy a Polgármesteri Hírlevél oldalain. Nagyon kevesen vannak ma Mezőtúron, akik Önhöz hasonló hozzáértéssel, elhivatottsággal gondolkodnak a közösségről, vagy próbálnak tenni érte. Különösen nagyra értékelem a fórumon való egyenes, nyílt kiállását. Azt, hogy nevét felvállalva igyekszik példát mutatni és hitet tenni ügyek, emberek, vagy éppen az önkormányzata, a városa mellett. Szakértelmét és hozzáértését biztosan sokan irigylik. Sajnálom, hogy a személyét támadják és nem a gondolataival szállnak vitába. Az elhangzó állításokkal szemben Ön itt senkit nem bánt, nem sérteget, csak próbálja védeni személyes jó hírét az arc nélküli rágalmazóktól. Tegye meg feljelentését a rágalmazójával szemben, de én az Ön helyében ebbe Gonda urat is belevenném, aki hallgatólagos partner, csendestárs a gyalázkodók bátorításában, mert moderátori jogával élve egyszer sem inti önmérsékletre a szólás szabadságába mértéktelenül belefeledkező kommentelőket. Ez olyan rossz szájízt kelt sokunkban, mintha ez az oldal direkt erre lenne berendezkedve…
Sok értelmiségi barátomhoz hasonlóan én ritka vendég vagyok itt a fórumon, nagy néha reménykedve beleolvasgatok az itt folyó „társalgásba”, hogy aztán csalódottan állapítsam meg: ez a hely még mindig nem a jó szándékú gondolkodók terepe. Nagyon sokunkat pont ez tart vissza a vélemény nyilvánítástól. Saját privát e-mail címére (amit korábban itt nyilvánosan megadott) küldtem egy levelet pár szerény ötlettel, ami talán segítségére lehet a további munkájában.
Kedves Achs Tanár úr!
Önnek azt üzenem, hogy a változások után is tartsa ugyanilyen nagy lángon a Teleki-érzést, őrizze meg töretlen alkotói és személyes hitvallását, pedagógusként végzett kitűnő munkájával kollégáival közösen erősítse tovább iskolája jó hírnevét!
Nem is értem hogy az Önhöz és Máté úrhoz hasonló igazi lokálpatrióták, közösségükhöz hű tehetséges emberek miért nem tesznek együtt, közösen a városunkért? (Vagy lehet, hogy már el is kezdték? A mezotur.virtus.hu-n olvasott telekis interjú mintha már ezt sugallná…)
Tisztelt Moderátor!
Nemrég hozzászólást küldtem, ami nem jelenik meg a fórumon.
Az olvasható, hogy “A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik.”
Kérem kedves segítségét. Köszönöm.
Kedves Ágnes! (már ha hölgyet takar a név!)
Ön értelmiségiként kifogásolja a com-on folyó “véleménycserét” ugyan akkor com.-mentelőket rágalmazás gyanújával illet. Ha Ön értelmiségi, akkor néma értő olvasás keretében rájöhet, nem Máté Urat rágalmazták. Javaslom ne magyarázza félre a leírt mondatokat. Verset szokás így elemezni.
Máté urat senki nem “csesztette” míg ide nem jött és a véleményével felbőszített néhány Mezőtúrit.
Ágnes!
Olvassa el a topic elejét. A vitát az váltotta ki, hogy néhány ember segítségről alkotott véleménye más.
Lokálpatrióta….
Hogy ki is az?
Achs Tanár úr biztosan, mert sok-sok éve itt él.
Achs Tanár úr biztosan, mert messzire viszi Mezőtúr jó hírnevét.
Achs Tanár úr biztosan, mert kiállt nyíltan Mezőtúrért.
Magamat nem tartom lokálpatriótának, igaz a családfánk nem ágazik el e Városból, de próbálom a jó hírnevet és a “Mezőtúr” feliratot szertevinni az országban.
Tudja Ön, hogy hány ember szólít meg: “Te Mezőtúri vagy”? Tudja mit szoktam válaszolni: igen és büszkén teszem, de….
Nem értem az Ön véleményét, mi a bajuk a Lokálpatriótákkal? Talán az, hogy az egyesületük támogatta a Herczeg Zsoltot a választásokkor? Nos, ha a támogatás jó volt akkor talán a kritikákat is meg lehetne hallgatni.
Sajnálom Zsoltot, hogy az ilyen kommunikációs taktikának is a hátrányát tapasztalhatja meg, ennél azért jóval többet érdemel.
Máté úr élet útját nem ismerem kellően, pedig az Oncsán van olyan ház amelyiknek a tulajdoni lapján az én nevem szerepel. Máté Úr Ön szerint lokálpatrióta, ha igen mikortól? Hangsúlyozom nem ismerem az élet útját, tehát a kérdés nem provokatív jellegű.
Aki adót fizet Mezőtúron, munkát ad embereknek az lokálpatrióta vagy egyszerűen hülye?
Gondolom az Ön által bíróságra “citálandó” Gonda Úrtól tisztességes adó bevétel folyik be a városhoz, talán a felhasználásáról is elmondhatja a véleményét.
A Teleki kapcsán röpködő számok késztettek arra, hogy végezzek néhány matematikai műveletet, a végeredmény…. A 350 mFt-os adó bevétel 1 %-át én fizetem. Fizethetném más városban is de nem teszem… Akkor lokálpatrióta vagyok vagy hülye?
Mit szeretnék?
Szeretném ha egyenlő polgár lennék, még ha nem vagyok “narancsos” akkor is!
Szeretném ha a munkájukban hibázók elismernék a hibát és esetleg levonnák a következtetéseket…
Egy klasszikus: ha a rendőr hibát talál bírságot alkalmaz….
“Tegye meg feljelentését a rágalmazójával szemben, de én az Ön helyében ebbe Gonda urat is belevenném, aki hallgatólagos partner, csendestárs a gyalázkodók bátorításában, mert moderátori jogával élve egyszer sem inti önmérsékletre a szólás szabadságába mértéktelenül belefeledkező kommentelőket.”
Kedves Ágnes!
A mezotur.com-on nincs moderálás és az a fajta cenzúráza amire ön gondol nem is lesz.. Hiszünk abban, hogy ez egyfajta önmérséklő egyensúlyt képes teremteni a gondolkodó és a mocskolódó kommentelők közt. Ez az egyensúly kisebb billegésekkel -mindkét irányba- szépen működik is már évek óta.
(Persze van egy automata spam szűrőnk ami a csúnya szavakra és a kommenten belüli linkek számára érzékeny, de ez nem jelent akadályt, maximum késedelmet a komment megjelenésében. )
Üdv
GK
Még mielőtt magam is elhinném a sok jót, eszembe juttatom pl. a mai matekóráimat… jaj… Szóval, hál’Istennek, a dolgok sokkal árnyaltabbak.
Ha már itt vagyok, tegnap kaptam egy linket, egy 1930-as szöveg az iskoláról. Nyolcvankét év alatt senki sem hallgatta meg (végül is csak egy később Nobel-díjassá váló ember mondta). Így aztán ne csodálkozzon senki.
Ágnes!
Máté Ágnes vagy maga Máté József? Nem unja még?
Figyelj Karcsi! Ez nem válasz!
Ez csak egy szánalmasan menedzselt fórum szánalmasan tehetetlen gazdájának szánalmas magyarázkodása. Egyszerűen csak arról van szó, nem vagy képes rendet tartani a saját portá(lo)don. Vagy talán nem is akarsz.
Milyen önmérséklő egyensúlyról beszélsz itt nekünk? Hallottál már ilyet akármelyik internetes fórumnál? Vagy tán valami egyedül álló médiakísérletbe vágtál? Amiről beszélsz az nem létezik! Ha nem próbálod meg tudatosan elválasztani a búzát az ocsútól, az értékest az értéktelentől, máris két dologtól fosztod meg magad: a minőségtől és a hitelességtől. Így legvégül tényleg csak a disznók maradnak, akik felfalják veled együtt a comot. Már a maradék normálisabb kommentelők is jó ütemben kezdenek elhülyülni. Értelmes, jobb ízlésű emberek ezért nem írnak ide. Csodálkoztok, hogy kiszállnak az agyasabbak? Disznók elé gyöngyöket?
Amúgy meg ez a hely hírportálként is régóta döglődik. Releváns, aktuális városi hírek sokasága marad komment nélkül, legfeljebb egy-két vakkantást kap néha némelyik téma. Szardobálás van, nem véleménycsere. Vitakultúrában, érvelésben kőbalta. Egymást analizáljátok és nem a témát.
Azt állítod erről az egészről – „kisebb billegésekkel szépen működik” ? Ezt értsük úgy, hogy te sikeresnek tartod a művedet? Megtudnád pár mondatban rendesen fogalmazni a com célját és küldetését? Mi a működésének lényege? Mi ebből a város előnye meg haszna? Talán a jó imidzs, amit rólunk mezőtúriakról festesz vele? Azzal, hogy (látszólag) a polgármester mögé álltok, inkább csak ártotok szegénynek. Mezőtúr egyetlen internetes fórumaként itt egy virágzó közösség kellene, hogy működjön. Miért nem olvasok itt a túri lokálpatriótizmust mások elől kisajátító hölgyektől / uraktól falrengető nagy gondolatokat? Talán mert nincs mit mondaniuk? Talán mert éppen ők azok, akik váltogatott álneveken írogatva hergelik a fórum közönségét? A lokalisták itt a saját oldalukon miért nem saját névvel kommentelnek úgy mint Achs, vagy Máté?
??????????????????????????????????
Nem akarom védeni G.K-t, de a jótékonysági felhívásból, hogy jutnak el az emberek a mocskolódásig? Értelmes ötleteket kellene adni, vagy leírni mi a probléma vele. A magyar emberek nagyon rosszindulatúak.
http://www.youtube.com/watch?v=KG3C-qj86WY
És ez? Így még árnyaltabb…
Nagy Senkinek!
Szintén Máté József? Kérem Önöket, Máté leszármazottjait (József, Fény, Birkaolló, Figyelő, Ágnes) fejezzék ezt itt be! Most már van új honlapjuk, csináljanak ott fórumot. Annyit és azt írhatnak oda amennyit csak akarnak. Saját névvel, címmel, telefonszámmal, fényképpel amit csak akarnak. Önöket ide senki nem hívta, folyamatosan csak züllesztik a fórumot és még képesek Gonda urat is okolni.
Gonda úr! A fent említett névvel rendelkező hozzászóló(k)nak az a problémája, hogy nincs moderálás. Kérem moderáljon. Törölje ki a hozzászólásukat, hadd legyenek megelégedve (takarítsa ki a korpát). Ha már megszólítottam szeretném megköszönni, hogy létezik az oldal. Igaz, hogy van “ez is meg az is”, de van! A Máté “seregnek” nyilvánvaló célja, hogy rossz színben tüntessék fel az oldalt, ne hagyja. Talán szeretnék megszüntetni, hisz ez az egyetlen “média” ami nincs még a kezükben. És mivel nem lehet, hát ne is legyen.
Egy kérdésem lenne. Lehetséges-e, hogy Ön meg tudja mondani, hogy a fent említett fórumozók közül, ki írt azonos címről. Ezzel szerintem nem sértene semmilyen személyiségi jogot, de csak kíváncsi lennék. Természetesen, ha nem lehet megértem.
u.i.:Realista! Én azért kíváncsi lennék a véleményedre.
Hétvége közeledvén én is hozzáfértem a géphez.
Ahogy elolvastam “nemadomanevem” legutolsó hozzászólását, úgy látom, szóról-szóra ugyanezt szerettem volna korábban megírni.
Én is ugyanazt éreztem – a stílusjegyek alapján – az ott említettek (nem írom ki a nevüket!) hozzászólásából, hogy egy és ugyanaz a személy ír-válaszol-válaszol…
Ez is egyfajta skizofréniát jelez! Aki így cselekszik – beteg ember. De miért is kell nekünk egy beteg ember gondolat- és hozzászólás-dömpingjét olvasnunk?!
tisztelettel:
Ha Gonda K. moderálna, az azt jelentené, hogy valamelyik oldal felé húz. Igaza van, hogy nem szól bele moderációval az itt folyó parttalan vitába. A legpártatlanabb az, ha hagyja mindenkinek hogy írjon. Az, hogy ezek az írások valakiknek szúrja a szemét, hát bocs… Max. majd jön Karcsiért a nagy fekete autó íccaka.
Kedves Gondolkodók!
Úgy látom a Teleki körüli kérdéskör az elmúlt egy hét során ugyan olyan érintetlen maradt, mint az én féltve őrzött szüzességem.:))) Achs tanár úrral mi itt kibeszéltük a témát. Sok kérdésben közös a meglátásunk. De szívesen megismertünk volna más véleményeket is. Mi történhetett, mi lehet a témaejtés oka?
A) Az összes kommentelő időközben minden létező hivatalos és háttér információt megtudott az ügyről és mindennel, mindenkivel egyetért.
B) Menet közben valami egészen más nagy horderejű téma került a boncasztalra.
Úgy látom a tisztelt nagyérdemű ez utóbbival volt elfoglalva: megfejtődni látszódik a Máté-rejtély!!! Vagy mégsem?:)) Mulatságos az a közösségi para, ami minden új hozzászóló mögött, minden sarokban jóbarátunkat véli felfedezni. Ennek örömére én is beszállok a játékba, fokozva kicsit a hatást.
Legutóbbi hsz-emben rápirítottam „alex969”-re, mert kihagyni bátorkodott egy 9-est sokat mondó nick-nevéből. Akkor nem árultam el e kicsiny malőr okát, nem lepleztem le őt ezért, de most kisördögként megteszem. Hi-hi-hi!
A lényeg: ha csak egyszer is hozzászólsz a fórumhoz a rendszer automatice megjegyzi a beírt neved és címed. Vagyis amikor legközelebb hsz-t küldesz, ezeket a mezőket már nem kell kitöltened, mert a szoftver magától megjeleníti a gépen a tartalmat. Tehát ahhoz ki kell törölnöd a Név és Email mezőben rögzült korábbi adatokat, hogy másik (ál)névvel (címmel) trükközhess a com-on. Vagyis az ominózus 9-es elhagyása nem más, mint egy figyelmetlen nicknév-váltás bosszúja. Következésképpen:
Kedves „alex969”, vagy inkább „nemadomanevem, vagy inkább tudomisénkivagy: te huncutul több néven is írogatsz ide a fórumra!:)))
Tessék már kicsit jobban odafigyelni a részletekre. Ne leplezzük már le magunkat ilyen gyermeteg hibácskákkal. Hagyjuk már meg az illúziót az oldal több ezres olvasótáborának és ne okozzunk nekik csalódást azzal, hogy a sok nicknév mögött csak pár jóember feszül egymásnak. Máskor több szerencsét.:)))
A két Szentgyörgyi bejátszás amúgy zseniális!
Figyelő!
Arra nem gondoltál esetleg ha többen is használják a pc-t ehhez a fórumhoz, vagy az előzmények törlődnek a gépről automatikusan és véletlenül elmaradt egy kilences?
Egyébként kezdetben én alex69-re emlékszem. Nem tudom miért lett 969!
Ja! Lehetne egy hivatkozás itt legalul /laptetejére/ gombbal. Köszi
Megtaláltam. Bocs!
Figyelő!
Én nem írok több néven a fórumra! Átmentem egy névváltozáson Adatbázis Marci óta, de nem írok több néven.
Kérem a moderátort nézze át ezt a topikot, ha nem nagy gond, és nyugodtan közölheti, ha van más név amihez köthető vagyok. Ha nem (mert így van) azt is kérem írja meg.
Alex meg majd megmondja, ha akarja, nem ismerem. Szóval Figyelő te nem tagadtad, hogy Máté József vagy? Ha meg rendesen figyeltél volna láthatnád, hogy a Teleki körüli kérdésekhez én is hozzászóltam.
Nem vagyok azonos “nemadomanevem”-mel, lehet, hogy nem is ismerem. Nem vagyok “Alex” sem. Csak simán egy alkotott “alex”. A “969″ meg egy kedvező formáció.
)
Mielőtt a Máté vs. fórumozók háború teljesen elkezdte volna lezülleszteni a topicot, a Teleki körüli beszélgetést több szempontból is érdekes témának találtam és Achs tanár úr cikke után érdeklődve vártam a fejleményeket.
A mocskolódást leszámítva nagyjából azt „kaptam”, amire számítottam: Sok mozaikdarabkát, ami kirakva, úgy érzem, igazolta eredeti elképzelésem. De javítsatok ki, ha nagyon elrugaszkodnék a valóságtól.
Alapvetően három nagyon fontos és szomorú tényt nem szabad kiindulásként elfelejtenünk:
Magyarország a népszaporulat tekintetében teljes mértékben követi a nyugat-európai trendet. Azaz a születések száma alacsony, a gyerekvállalás, a család ma már nem „divat”. Jóval idősebb korban vállal az átlagember gyereket és jóval kevesebbet. Ez anyagi helyzetünktől független, pongyolán fogalmazva egy ”kulturális trend” és a népesség drasztikus fogyásához vezet.
A második tény, ami bizony már csak a Magyarországhoz hasonló országokra jellemző: Az elmúlt 20-25 évben megtörtént az ország teljes kiárusítása. A magyar gazdaság mára konkrétan megszűnt létezni. Jóformán ami termelés ma van, az multikon keresztül, vagy multik beszállítójaként történik. Eltűnt a mezőgazdaságunk! Az országból elképzelhetetlen méretekben szívattyúzzák ki a pénzt. Ezt egy ideig az állami tulajdon eladásával lehetett ellensúlyozni, később hitelekkel majd végül folyamatos lakossági megszorításokkal. Itt tartunk most. És lévén Magyarország egy (Budapest)pólusú, mezőgazdasági ország a fentiek a vidéken élőket érintik legsúlyosabban és igen erőteljes elvándorlást eredményeznek. Ami a legfájdalmasabb, hogy ez a tény pont úgy igaz Pécsre vagy Szegedre, mint Mezőtúrra, csak a mértéke más.
A harmadik tény pedig, hogy mivel a nyugat-európai országok is népesedési problémákkal küzdenek, a „vándorlás” egyre jellemzőbben nem csak Budapestig történik. Nagyon sokan kelnek úgy útra, hogy soha többet ide vissza…
A fentieket figyelembe véve nem nehéz belátni, hogy a városvezetésben akár Miki Egér vagy Donald Kacsa is ülhetne, alpvető tendenciákon úgysem tudnak változtatni. A városvezetés egyetlen perspektívája jelen körülmények között mindössze a minél hosszabb túlélés lehet. A féket taposva minél jobban késleltetni a szakadékba zuhanást. Nem kimondottan szívderítő cél a mindennapokban. Az erre való törekvést nagyon erősen érzem a polgármester tevékenységében.
„nemadomanevem” valószínűsíthetően provokatív jelleggel feltette a kérdést: „Középiskolába hová írassam a gyermekem, ha nem szeretném egyházi iskolába járatni?” Az én fejemben az a kérdés fordult meg, hogy hova irassam a gyerekem, ha Mezőtúron nem lesz már működő középiskola.
„helyi 2” két mondatban ismét több megfogható, egzakt adatot hozott a népesség vallási megoszlásával kapcsolatban, mint én az egész írományommal. Mégis azt kell mondjam ,szinte teljesen érdektelen. Nem a szcientológiai egyház akarja az iskolát, hanem a katolikus. Némileg kicsavart logikával: hadd ne legyen már ez szentségtörés.
Achs tanár úr cikke elgondolkodtatott. Kérem, javítson ki, ha tévednék, de úgy érzem, ha ebben a témában 15 éve kérdezik meg, korántsem lett volna ilyen visszafogott a véleménye. Úgy érzem, teljes mértékben átérzi, mi forog itt kockán, még ha finoman hangot is ad kételyeinek.
És persze ne feledkezzünk meg „Figyelőről” sem. Teljesen közömbös, hogy „Máté klón” vagy sem, egy nagyon fontos pontot domborít ki. Felvetése azért különösen fontos, mert ugyanezt a véleményt pár éve Bokros Lajos szájából is hallottam. Azaz: ha nincs gyerek, be kell zárni az iskolát. Egyszerű ez, mint a Bokros csomag.
Aki az iskola falai között élte le az életét, annak a Teleki maga az élet. Aki meghatározó négy évét ott töltötte, vagy csak a városban sétálva megcsodálta a gyönyörű épületet, annak is pótolhatatlan érték. De nem kell sokat lépkednünk felfelé, hogy érzelmi kötelékek hiányában csak egy értelmetlen kiadási tétellé váljon egy költség oszlopban, amit ki kell húzni. Még pesszimistábban nézve, némi túlzással, egy vastag boríték hatására könnyen kerülhet a helyére egy Tesco Express…
Végül, de nem utolsó sorban itt az interjú a Teleki igazgatójával. Csak remélni tudom, hogy Máté úr másolta be. Szerintem magáért beszél.
Ja, és itt van még Mezőtúr szellemkastélya, amit valaha főiskolának hívtak. Mi legyen intő példa, ha nem ez?
Vannak pontok, amikor össze kell zárni a közös cél érdekében, még ha kompromisszumot is kell kötni bizonyos kérdésekben. Szerintem ez az a pont! Ha a tervek létrejönnek, az sok éve nem látott javulást okozhat a város életében. Szerintem tegyük össze a kezünket a lehetőségért… (úgyis előírás lesz…
)
Hozzáteszem, a strand projektből kiindulva nem árt tisztességesen körbejárni a témát az elkötelezettség előtt.
Még két gondolatot engeedjetek meg:
Az egyik Máté úrnak: Ön többször felvetett itt városmarketinggel kapcsolatos gondolatokat a saját nevével. Innentől Önt összekötik a városi kommunikációval. Szerintem megengedhetetlen az a tevékenység, amit it művel, még akkor is, ha ez magánemberként jogosnak tűnhet és sokak számára mulattató is lehet. A weboldal, amit itt hirdet, erősen munka fázisban van. Szerintem igen sok munkaórát igényelt volna még mielőtt elő szabadott volna hozakodni vele.
Általánosságban a fórumról: Régóta úgy érzem, hogy a Lokálpatrióta mozgalom egy picit balra tolódik. A hozzászólások számomra sokszor SZDSZ/LMP beállítottságot sugallnak. Ez az értékelhetetlen besorolású hozzászólásokat figyelmen kívül is hagyva, néhány láthatóan bukott szegfűs szaktárs folyamatosan mocskolódó írásával karöltve meglehetősen nagy hitelvesztést okozhat. A tévedés jogát fenntartom, de a veszélyt mindenképpen meggondolandónak tartom.
Végezetül elnézést kérek a hosszú hozzászólásért. Az esetleges reakciókat még megvárom, majd egy időre néma szemlélővé válok..
Realista, egyetértek. De, ez a Máté Jóska gyerek az RTL klubnál dolgozott, Én úgy tudom. Javítsatok ki, ha nem. Kíváncsian várom a reakciót.
Az a Máté Kriszta volt és a TV2-nél.
Tisztelt Fórumozók!
Már-már zavarba ejtő az a hisztéria itt a com-on, ami a személyem és szerepem körül kialakult misztikus rejtélyt övezi. A jó hír, hogy hamarosan „leleplezem” magam, addig legyen elég annyi, hogy a város jövőjéről szakmailag gondolkodók körébe tartozom. Ha ez téma a fórumozóknak is szívügye, bárkinek lehetősége van egy velem való személyes, ismerkedő beszélgetésre. Csak annyi a dolga, hogy ír nekem, vagy leszólít valahol és én szívesen leülök vele.
A félreértések miatt fontos leszögezni: itt a topicon a mindenkori véleményemmel semmilyen hivatalos, vagy önkormányzati álláspontot nem képviselek. Ehhez sem információm, sem kompetenciám nincs. Én csupán egy adott téma (jótékonyság) szószólója voltam, nem az önkormányzat szóvivője, mint aminek többen vélelmezni véltek. Sajnos egyesek olyan szerepbe képzeltek engem, mint aki választ adhat minden kérdésükre. Bárcsak úgy lett volna. Ünnepélyesen tudatom mindenkivel, hogy sem elfogult, sem elvakult nem vagyok az önkormányzattal szemben. Ugyanakkor szilárdan hiszek városunk jelenlegi polgármesterében, Mezőtúr jövőjében.
Ami nagyon elszomorít a com-mal kapcsolatban: ez fórum többnyire sajnos nem a szellem felszabadításának, hanem a feszültség levezetésének eszköze. Én csak a saját gondolataimat engedtem itt szabadjára, míg mások az indulataikat is. Az, hogy eltérően gondolkodunk / érzünk egy-egy üggyel kapcsolatban, még nem jelenti azt, hogy feltétlenül ölre is kell menni az igazunkért. A fórumozók ezen a topicon kezdetektől saját magukat hergelik. Nem gondoltam, hogy a jótékonyság, mint téma ennyi indulatot hoz elő. A hóhelyzet csak olaj volt a tűzre, de aki erről megkérdezett, annak is válaszoltam. Nekem sem voltak hiteles információim ok-okozati összefüggésekről, csak feltételezéseim és egy kis plusz bátorságom, amivel igyekeztem másoknál több derűvel fogadni a tél igazi ajándékát. Ennyi.
Az egész ügy egyik fő tanulsága az, hogy bőven van még mit javítani az önkormányzati kommunikáción, a köztájékoztatáson. Ahogy a portál üzemeltetőjének is van min elgondolkodni. Karcsival már személyesen is beszélgettünk a com megújulásának megoldásait keresve, és itt a fórumon is jó párszor elemezgettük ezt a kérdést. A szemfülesebbek még azt is kiszúrhatták, hogy a mezotur.virtus.hu-n még ajánlom is a com-ot az odalátogatóknak. Tehát nem érdekem a com lezüll(eszt)ése, ugyanakkor megakadályozni sem tudom. Menedzselés hiányában sajnos önmagát pozícionálja az oldal.
Szomorú tény, hogy ezen a fórumon saját névvel kommentelni sajnos ma még nem előny, hanem hátrány. Itt az számít igazi érdemnek, ha valaki névtelenül okádhatja rá egy valós személyre a mocskát. A fairplay a com-on sajnos még gyerekcipőben jár. Így saját névvel és arccal könnyű céltábla vagyok ahhoz, hogy gyáva hátba támadással, akár még igaztalan dolgokkal is meglehessen vádolni, rágalmazni. Pedig támadólag én itt senkire nem köptem sértő, bántó, mocskolódó, rágalmazó dolgokat. A rágalmazókkal szemben nálam ezért nincs pardon: nem tudok eltekinteni a feljelentéstől. Ez a fórum a barátságos szellemi bajvívás terepe kellene, hogy legyen. Aki úgy érzi, hogy ebben néha alulmarad és sértettségében okos, türelmes érvelés helyett inkább izomkodni próbál, az kapcsolja le a gépét és menjen le az edzőterembe. Ha nem, akkor pedig viselje a következményeket…
A lényeg: jó szándékkal arra kérném az egymással (velem/mellettem) hadakozókat, hogy inkább a város dolgaiban való közös gondolkodásra tartogassák szellemi muníciójukat, mintsem ilyen értelmetlen erőpocsékolásra.
Továbbra is szívesen megválaszolok (persze csak ha tudok) minden érdeklődő (városmarketinggel, közösségi gondolkodással összefüggő) kérdést.
Aki pedig szívesen lazítana egyet ma este, jöjjön el a Magyar Úti Megállóba, ahol Mammuttal nyomjuk a Rock&Roll-t!
Józsi!
Jelentkezz be egy nickname-el és kész! Mit kell ezt itt túlragozni!
Realista!
Nagyából egyet értek veled. Egyre kevesebben vagyunk, ez tény. Ezen nem változtathat senki, igaz. A Telekivel kapcsolatos döntést is el tudom fogadni, hisz olyan emberek (szülők, tanárok, diákok) voksoltak a katolikus mellett, akikhez képeset az én 1 db személyes véleményem semmi. És még ők mennyivel jobban is belelátnak….
Ami zavar kívülről. Nem is oly régen (talán 5-6-7 éve) még három különálló, saját fenntartású iskolája (8. utánira gondolok) volt a városnak. Most nem lesz egy sem. Ilyen gyorsan fogynánk? Szerintem egy városnak szüksége lenne “saját” iskolára. Sajnos nem lesz.
A másik zavaró, ahogy Achs tanár úr is megírta, hogy az egyházi iskolák többek. Itt arra az “országos” jelenségre gondolok, hogy az egyházi oskoláknak több jut anyagilag. Miért? Talán a legérdekesebb, hogy szerintem ők is az államtól – tehát tőlem is – kapnak pénzt. Az egyházira jut az “államira” nem?
Az idézett kérdésemre adott válaszodtól még azért igen csak messze állunk (remélem). Én tiszteletben tartom a hívőket, kérem ők is tartsák tiszteletben a nem hívőket. Nem vagyunk egy vallásos város, legyen hát lehetőségem gyermekem egy nem vallásos iskolába íratni. Helyben nem lesz, de talán addigra én is másképp látom a dolgokat.
Kicsit jobban kifejtve remélem kérdésem inkább kételkedő, mint provokatív.
Tökéletesen egyetértek veled, csak hogy a konkrét szavakra reagáljak….
Egyetlen tekintetben összevethető a katolikus hit és a szcientológia, egyikben sem hiszek.
S mert éppen úgy, ahogy a Fidesz_KDNP hozta a kétharmadot, a százalékos arány itt is magasabb…hát, legalábbis nem igazságos ez a fenntartóváltás.
A finanszírozási rendszerrel kapcsolatosan : a hírek szerint előkészület alatt áll egy új vatikáni szerződés is. Eddig megfelelő volt, talán az egyetlen elfogadott szerződés volt a Horn-kormány alatt megkötött, de most valóban “fokozódik a helyzet”. (Pedig az általad említett Bokros csomag hatását is dicsérhették volna, mert jócskán közrejátszott abban az a bizonyos rendkívül kedvező államadóssági rátában.)
S hogy Figyelő kérdésére is válaszoljak, az ellenállás nyilván azért csappant, mert amikor nagy nyilvánosságra került az ügy, már eldöntött volt, s mert nyilvánosságra került (sokak számára biztosan tudott volt) a város anyagi helyzete is.
Mert Kaposi József, a NAT-bizottság elnökének elmondása szerint a felső tagozatosok erkölcstan tantárgya a vallási ismeretek oktatására fog fókuszálni. Mert az ELTE etika tagozatának tiltakozó petíciót kellett benyújtania, mert úgy tűnik, ők nem taníthatják majd ezt a tárgyat, a Nemzeti Tankönyvkiadó nem fog magából alternatív tankönyveket ontani, nem lesz konkurencia…,ilyen feltételek mellett pedig már nem csak hogy mindegy erkölcstan vagy hittan, állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású egy iskola, hanem egyenesen előnyös lehet ez a változás. Ha az önkormányzatot “fel is menthetjük”, a kormányzatot és a parlamentet egyáltalán nem.
Külsőségekben változni ? Nem az a szentségtörés? Tegnap megnéztem a Teleki farsangjának beharangozó filmjét, s láttam a pince falán South Park dekorációt. Ilyesmikre gondolnak?
Három gépről olvasom a fórumot, egy újabb megoldás alex hiányzó számára.
Több névvel írtam én is, pl. féltem, hogy “gyermetegnek” hat gratulálni a vasút-modellezőknek.