A választási eljárásról szóló 1997. évi C. tv. 38. § (1) bekezdés b) pontja alapján tájékoztatom a Tisztelt Választópolgárokat, hogy Mezőtúron a helyi önkormányzati képviselők, polgármesterek, és a kisebbségi önkormányzati képviselők 2010. október 3. napjára kitűzött választásán az alábbi jelölteket vette nyilvántartásba a Helyi Választási Bizottság:
Polgármester választás jelöltjei
Csányi Tamás Jobbik
Herczeg Zsolt FIDESZ
Lévai Sándor CME
Rózsa Endre MSZP
dr. Zsolnai János független
Egyéni választókerületi választás jelöltjei
01. sz. választókerület
Deák István CME
Sánta Mihály MLE
Soós György MSZP
Szabó András FIDESZ
Szecsei Attila Jobbik
02. sz. választókerület
Anka János független
Csányi Tamás Jobbik
Csikós István Bálint CME
Gránicz János független
Iván Sándor független
Kovács Mihály MSZP
Lipták Sándor Attila MLE
Németh Zoltán független
Tóth Péter FIDESZ
Tóth Zsolt független
03. sz. választókerület
Ballók László MSZP
Banya Kálmán Zoltán független
Harmat Mihályné FIDESZ
ifj. Juhász Béla MLE
Kálnai József független
Kötél János Jobbik
Lévai Sándor CME
04. sz. választókerület
Bán Lajos MLE
Beke Gábor Endre Jobbik
Patkós Éva FIDESZ
Takács Imre MSZP
Túróczi Ilona CME
05. sz. választókerület
Domokos Szilvia CME
Körmöndi Antalné MSZP
Patkós Lajos FIDESZ
Sárvári Attila MLE
Szabó Tamás Jobbik
06. sz. választókerület
Berényi Béla Jobbik
Molnár Mihály CME
Pongrácz Zoltán MLE
Szűcs Dániel FIDESZ
Takácsné Farkas Bernadett MSZP
07. sz. választókerület
Bélley Ferenc MLE
Csipes Ádám Jobbik
Herczeg Zsolt FIDESZ
Kovács Károly MSZP
Tar Mihály CME
08. sz. választókerület
Batta Attila Viktor FIDESZ
Kovács Imre László Jobbik
Kovács László Magyarok Szövetsége Egyesület
Kudlacsek András CME
Rózsa Endre MSZP
Seresné Metzker Krisztina MLE
A fenti jelölő szervezetek megnevezését és hivatalos rövidítését az alábbiak szerint alkalmaztam:
Magyar Szocialista Párt (MSZP)
Fidesz – Magyar Polgári Szövetség (FIDESZ)
Jobbik Magyarországért Mozgalom (Jobbik)
Civil Mozgalom Egyesület (CME)
Mezőtúri Lokálpatrióta Egyesület (MLE)
A jelölő szervezetek kompenzációs listájával kapcsolatban külön hirdetményt fogok közzé tenni a lista bejelentési határidejének lejártát és a Helyi Választási Bizottság döntését követően.
Kisebbségi önkormányzati választáson induló jelöltek
Kiss Hajnalka LUNGO DROM
Rafael István LUNGO DROM
Rafael Istvánné LUNGO DROM
Rafael János LUNGO DROM
dr. Szűcs Attila
jegyző
Forrás: mezotur.hu
Én az 1. számú választó kerületben lakom, tehát első sorban az itteni jelölteket vizslattam. Bár a kampány érdemi része még csak ezután kezdődik(legalább is gondolom), így előzetesen eléggé lesújtó a véleményem az ügyben. Lássuk akkor őket szépen sorjában.
Deák István: nem sokat tudok róla, de nem túl jó ajánló levél a jelölő szervezet neve, legalább is amit itt Túron jelent.
Sánta Mihály: nem szokásom mások magánéletében turkálni, de amikor valaki politikai pályára lép, ezzel is számolnia kellene. Az én értékrendembe nem fér bele, hogy valaki csapot-papot hátrahagyva (asszony+3 gyerek, a legkisebb alig pár hónapos) lelép, hogy az új babájával kezdjen új életet, mert szerelmes lett. Ettől persze még lehetne rendes ember, de ha valaki így bánik a “szeretteivel”, attól mit várhatnék én, akit nem is ismer?
Soós György: róla mindent elmond az a tény, hogy az elmúlt 8 év történései után összeállt a “komcsikkal”. Miféle ember tesz ilyet?
Szabó András: Azt szoktuk mondani: Mindennek van teteje. Meg alja is. Ő ez utóbbi. Akkor se szavaznék rá, ha nem lenne másik jelölt.
Szecsei Attila: A kommunista fiacskája, aki történetesen antikommunista. Azért még jól elvannak egy háztartásban. Úgy vannak vele, valamelyik majd csak bejön. Róla sem mondhatok mást, mint a Szabó “úrról”. Soha.
Szóval bajban vagyok, mert nincs támogatható jelölt a körzetemben. Mi lehet a megfejtés? Vagy el sem megyek, vagy költözzek pár utcával odébb?
Hát igen, több jelöltnél is felmerülnek hasonló problémák. De a túriak megoldják. Ők nem a jelöltet nézik, hanem azt, hogy milyen színben indul és e szerint szavaznak. Így azt sem tudják, hogy kik képviselik az érdekeiket helyi szinten :S
Kedves Figyelő!
Az ember magánélete, a szó is magában hordozza a jelentést csak rá tartozik, és nem áll jogában senkinek azt nyílvánosan minősíteni. Természetesen véleménye mindenkinek lehet és biztosan van is, de próbálja magában tartani azt. Itt csak az érem egyik oldalát mutattad meg, azt hogy mit tett a Misi, de azt nem hogy mi állhatott a háttérben. Én sem tudom de nincs is közöm hozzá, hiszen magánélet.
Sánta Mihály a legtámogathatóbb a jelöltek közül, erről te is meggyőződhetsz ha megismered, és talán akkor nem azok a dolgok jutnak vele kapcsolatban eszedbe, ammihez egyébként sincs közöd.
Kérek mindenkit ebben a helyi kampányban résztvevőt ill. városlakót, hogy a magánéleti dolgokat ne hozza felszínre, nem hiszem hogy bárki akkora úr hogy bíráskodhatna az érzelmek felett.
Keressük azokat a jelölteket, akik ismerik a közjó fogalmát és szakértelmükkel, iskolázottságukkal emberek iránti lojalitásukkal képesk a várost gazdaságilag, szociálisan, és erkölcsileg a megfelelő irányba terelni.
Gratulálok minden jelöltnek, nehéz feladat hárul rájuk, van akire azért mert alkalmas és ezt kell az ismeretlenségből kidolgozva magát a városlakók tudatába égetnie, és vannak azok akik, ismertek de alkalmatlanok ennél sokkal kisebb léptékű feladatok elvégzésére is, nem hogy arra, hogy a városlakókat képviselve felelősen döntsenek dolgokban.
A városvezetés nem lehet politikai pártok érdekképviselete!!!
Atis
Figyelő!
Költözz át a 2. körzetbe, ott találsz 10 jelöltet is. Abból csak szimpatikus valamelyik, ha nem, akkor maradj inkább otthon.
Jaja!
Elég baj az, ha csak a pártot nézi valaki, miközben a jelölt egy nagy nulla. Szerintem van olyan képviselőjelölt aki 4 év alatt bizonyította, hogy alkalmatlan a következő 4 évre.
Kedves Atis!
Nekem, mint választó polgárnak, igen is közöm van mindenhez, ami egy jelöltet jellemez. Egy ember jelleméről pedig a legtöbbet az árulja el, hogyan bánik a szeretteivel. Amint azt előző gondolataimban is fejtegettem, mindez magánélet egészen addig a pontig, amíg valaki közszereplést nem vállal. Ahogy azt mondani szokták, nem elég tisztességesnek lenni, annak is kell látszani. A Te okfejtésedből az derül ki, hogy szerinted ahhoz sincs senkinek semmi köze, ha valaki bántalmazza a családját, mert közben lehet, hogy “ismerik a közjó fogalmát és szakértelmükkel, iskolázottságukkal emberek iránti lojalitásukkal képesek a várost gazdaságilag, szociálisan, és erkölcsileg a megfelelő irányba terelni.”
Szerintem ez egyszerűen ostobaság. Ráadásul azt mondani, arra biztatni, hogy ha van véleménye valakinek azt tartsa magában! Már elnézést kérek, de 2010-t írunk. Ezzel elkéstél úgy 20-30 évet.
Sánta úr pedig messze áll attól, hogy “erkölcsileg a megfelelő irányba tereljen” bárkit is. Esetleg kérdezd meg tőle, ha már ilyen jól ismered, hogy erkölcsileg helyes-e egy apától, ha a saját gyermekei nem látogathatják az új fészkében? Ha találkozni akarnak vele, akkor azt csak előzetes időpont egyeztetés alapján kijelölt helyszínen tehetik?
Elnézést kérek a bő lére eresztett válaszért. Ez az ember természetesen nem ér meg ennyit.
De veled ellentétben, én hiszek a szólás és véleménynyilvánítás szabadságában. Ha pedig valakinek vaj van a fején az ne menjen a napra.
Szabó András..
Nagyokat köszön az Oncsán mostanában, de semmit nem fog tenni. Azért Soós György kocsmájában megissza a napi sör adagját
Ilyen amikor megfér a két párt egymás mellett!
Hurrá!
Tudtam én, hogy készül valami a Kertvásrosban. még ennyi a közérdekében tenni akaró ember. Ráadásul három!!! fő a politikai továbbképző cégtől (Vízművek)na ez a kánoán eljötte. Ami vizet a csatornások nem tudnak elvezetni majd Taly(j)iga bácsi a komájával ha az polgármester lesz elintézi, vagy nem haverok már?
De legalább igérjenek már valamit. Nagy a csend, baljósan nagy!
Igérjék meg, hogy a Kertvárosból mindekinek Dubai-t csinálnak és kollektíve jár -kertvárosi lakos jogon- a segély ha van munkád ha nincs! De kérem, hogy a spekulációs okok miatt ideköltözőket zárják ki ebből a juttatási formából. Szegény Hofi Géza ha élne.
Kedves Figyelő!
Mindenki úgy érzi hogy neki van igaza,hiszen azt írjuk le amiről igen is masszívan azt gondoljuk.De továbbra is azt gondolom az enbertársaink magánélatét nem feltétlenül kell kiteregetni, mert mostmár az aki nem tudta az is tudhatja. Akkor egyenlő esélyek elvén még ha fél igazságokat is tudsz a jelöltekről mindenkiről tedd közzé azt ami a magánéletére vonatkozik, és akkor teljes az igazságosságos vélemény nyílvánítás.
Szerintem vagy annyira jó ember, hogy ezt nem tennéd meg, nem feltételnül kell lesüllyednünk arra szintre amire a média tanít nap mint nap minket.
Te is tudod, ha rólad bedobok egy kemény valótlan dolgot a városban és azt szajkózom folyamatosan, nem tudod magadról levakarni még akkor sem, ha nyílvánosan sokkszor teszed azt.
Ezért gondolom hogy csak óvatosan a fogalmazással, a szavakkal “bántalmazza”.
Csak kérni tudok mindenkit, a jelöltek pozitív dolgait domborítsuk, hátha ez úttal megtaláltatnak a megfelelő emberek.
Atis
Atis! Egy képviselőjelölt nem magánember a kampány idején! Komolyan gondolod amit írsz? Ha igen akkor próbálj gondolkozni!
A Kertvárosban meg azért indulnak annyian, mert ott indul a legerősebb párt leggyengébb embere! Ott látnak esélyt a legtöbben, nem is alaptalanul! Remélem igazuk lesz és más nyer (kivéve az MSZMP-s urat)!
Herceg Zsolt legyen a POLGÁRMESTER!!! Ő a legkorrektebb az egész bagázsban!!!!
Jaj, “mimi”!
Elgurult a gyógyszered?
Igazad van alex69 ELGURULT!
“Kedves” Figyelő!
Szerintem jobb lenne ha egy kicsit magadba néznél. Nem gondolkoztál még el azon miért van az, hogy Te mindenkiben csak a hibát látod????? Talán azért mert Te olyan tökéletes vagy! Akkor pedig meg is van az 1. sz. választókerület tökéletes jelöltje! Miért nem jelöltetted magad, ha Te olyan jó ember vagy??? A politikus adottságaid úgy is a felszínre ütköztek már:
-Másokat bírálni tudsz
-Hazudni tudsz
-A nevedet vállalni nem mered
Az induláshoz ennyi elég is lenne.
Egyébként csak nem a te határidőnaplódba van bejegyezve, hogy a Sánta Misi gyerekei mikor hová kérnek időpontot? Szerintem te az a tipusú ember vagy aki hall egy fél mondatot és mielőtt továbbadja valakinek még hozzátesz négyet.
kovács és alex69!!! anyukátok gurult el!!! Nézzétek már meg a többi jelöltet!!! Ész nem sok van…. De nálatok se!
Figyelő!
A jelöltekről írt véleményed elég érdekes.
Szerintem nem pártokra kell szavazni a képviselő választáson, hanem emberre. Nem azt kell nézni, hogy melyik inditotta, vagy melyik párt támogatja őket, hanem az embert. Ha nem ismered őket akkor el kell menned a fórumaikra vagy elolvasni az önéletrajzukat. Vannak jobboldali és vannak baloldali felfogású emberek és van egy egy embercsoport aki mindig odacsapódik ahol úgy érzi, jobban boldogul. Arra hajlanak amerre a szél fúj.
A rendszerváltás előtt itt az emberek kb. 70 %-a ahogy írod “komcsi” volt. Biztos az önös érdekeiket az szolgálta abban az időben. Érdekes hogy tudnak most az utóbbi 20 évben váltani.
Igazad van, ha valaki jelölteti magát, akkor legalább erkölcsileg legalább annyira legyen fedhetetlen, hogy megbízzanak benne az emberek akiket képviselni akar.
Én a Te választókerületedben két embert is alkalmasnak tartok, a támogató párttól vagy szervezettől függetlenül.
Mind kettő egyenes, becsületes ember.
Remélem nem kell elköltöznöd a város másik részébe, hogy tudj valakire szavazni, másutt sem jobb a helyzet a jelöltekkel kapcsolatban. Mindegyik ember, hibákkal, jó tulajdonságokkal, különböző politikai felfogással.
Egy tipp: Az embert nézd, akit eltudsz fogadni képviselőnek, és ne a pártot, vagy a szervezetet aki támogatja.
Szerintem Csányi Tamás úr korrekt. Ő az én polgármesterem. Viszont ezt nem a szókarate fogja eldönteni, hanem az 1 négyzetméter magánya.
Szerintem nem veszekedni kellene ,h kinek gurult el a gyógyszere hanem azzal a maradék kis ésszel ami van városunk jövőjét szebbé tenni:D => Szebb jövőt:P Legyen a polgármester Herczeg Zsolt:D:D:D
HERCZEG ZSOLT legalább a szomszédainak tanulna meg már köszöni, ha már odaköltözött a VIII.útba,vagy köszöni már luxus? Szép napot!
Majd akkor is jó és korrekt polgármesteretek legyen Herczeg Zsolt, mikor a választások után megkapjátok az utólagos vizdij elszámolást
Mert Herczeg Zsolt alakítja a vízdíjat ugye? Ennyire nem lehet senki primitív, hogy ezt elhiszi kedves Marcsi!
Mindenhol azt látom és olvasom, hogy támogató HERCZEG ZSOLT és a Vízmű. De miből? Talán a fizetéséből támogatja a mezőtúri rendezvényeket? Vagy más pénzből?
Fideszes lett Zuschlag embere
Zuschlag János volt könyvelőjét és a sokat vitatott sukorói ingatlan értékbecslését végző cég társtulajdonosának fiát is indítja képviselőjelöltként a Fidesz kiskunhalasi szervezete. Az ügy hátterében a helyi Fideszen belüli személyi ellentétek húzódnak – írja a Nol.hu
Zuschlag János, nem jogerősen elítélt volt MSZP-s politikus egykori könyvelőjét, Ván Barnát indítja egyéni képviselőjelöltjeként a Fidesz kiskunhalasi szervezete – számol be a Nol.hu. Ván Barnát Zuschlag perében tanúként hallgatta ki a bíróság. Ott azt is mondta, Zuschlag barátja volt – ez a részlet szerepelt a Hír Tv augusztus 18-án sugárzott riportjában.
A jobboldali hírtelevízió hozta nyilvánosságra, hogy a Zuschlag egyesületeinek iratanyagát könyvelő fiatalembert fideszes képviselőjelöltként indítják Kiskunhalason. Ván Barna azt mondta: nem vizsgálták a Zuschlag-féle civil szervezetek számláinak valóságtartalmát, ez nem is volt feladatuk.
Számos cégnek és egyesületnek könyvelnek, van köztük jobboldali és baloldali egyaránt. A Népszabadság azon kérdésére, miért mondta a tárgyaláson, hogy Zuschlag a barátja, Ván Barna azt felelte: valóban több kötötte hozzá egyszerű munkakapcsolatnál, egyik barátjának a barátjaként többször voltak együtt társaságban.
Sukorói ügyek
Kifogásolta a Hír Tv riportja azt is, hogy az elhíresült sukorói telekcsere során az államnak a gyanú szerint 1,3 milliárd forintos kárt okozó értékbecslő cég, a Perfekting Mérnök Iroda Kft. egyik tulajdonosának, Fülöp János Róbertnek a fia, Fülöp Róbert is fideszes képviselőjelölt Kiskunhalason.
Fülöp János Róbert tavaly novemberben eladta kisebbségi tulajdonrészét a cégben, jelenleg a Kiskunhalason működő Homokhátsági Hulladékgazdálkodási Kft. egyik tulajdonosa. Neve elhallgatását kérő kiskunhalasi informátoruk szerint a Fidesz helyi politikusai korábban többször támadták a Hulladékgazdálkodási Kft.-t, hogy túl magas tarifát kér a lakossági szemétszállításért. Informátoruk szerint a cég vagy a tulajdonosa támogatást ígért halasi Fidesz kampányához. Cserébe egyéni körzetben indították a fiát, Fülöp Róbertet, és vejét, Zuschlag könyvelőjét, Ván Róbertet.
A Hír Tv riportjában Skribanek Zoltán, a Fidesz kiskunhalasi elnöke úgy nyilatkozott, hogy ő nem támogatta Ván Barna jelölését, hanem Lukács László országgyűlési képviselő, a Fidesz kiskunhalasi polgármesterjelöltjének akarata érvényesült.
Nocsak, nocsak? Szép kis bagázs…
Nézzünk egy másik dolgot is: Szegedi Csanád a Jobbik EP képviselője, és emblematikus alakja munkatáborokba ( arbaiter lager) zárná a cigány bűnözőket. És átvehetik a helyüket a hasonszőrű nyilas hordák?
Lakatos!
Megy ám a csúsztatás!!!! Ezzel az arbeiter lagerrel meg még kell nyomni a hülyeségedet, jó hogy nem haláltáborokat írsz, meg gázkamrákat, krematóriumokat, sőt fogadjunk te már azt is tudod, hogy német mintára felállítja a Jobbik az SS-t is…mi?
:D:D
Gratulálok Lakatos! Szégyen mire nem képesek egyesek 1-2 szavazatért…
“A Jobbik javaslatot dolgozott ki a hazai és az európai cigánykérdés megoldására
A Jobbik a cigánykérdés rövid távú megoldása érdekében a helyi csendőrségek létrehozását, a közrendvédelmi telepek megteremtését és a szociális segélyrendszer átalakítását, valamint önfenntartó börtönöket létrehozását javasolja. Vona Gábor pártelnök kijelentette, a mostanra Európában is tapasztalható cigánykérdés megoldásának élére állna a radikális párt.
Szegedi Csanád, a párt EP-képviselője sajtótájékoztatóján elmondta a miskolci Lyukó völgyben és az Avas lakótelepen tapasztalt jelenségeket – amelyek országosan is tapasztalhatóak – kifejtette: a Jobbik a cigánykérdés rövidtávú megoldásként a helyi csendőrség felállítását, közrendvédelmi telepek létrehozását, a szociális segélyrendszer átalakítását, valamint önfenntartó börtönök létrehozását javasolja.
“Miskolcon az embereket terrorizáló csoportok egyre nagyobb számú megjelenése élhetetlenné teszi a várost. A bűnöző elemeket, amelyekkel a rendőrség sem tud sok esetben mit kezdeni közrendvédelmi telepeken élhetnének” – jelentette ki a Jobbik Ep-képviselője. A politikus hozzátette, az európai normákhoz hasonlóan kettős kordonnal körbevett területen rendőri, illetve csendőri felügyelet mellett élhetnének az emberek, akik regisztrálva hagyhatják el napközben, az, este 10 óra után kijárási tilalom alatt álló területet. A telepről van kiút, ugyanis akik rendszeresen iskolába járatják gyermekeiket, munkát vállalnak, jogkövetőek, azokat a helyi önkormányzatok létrehozta bizottságok visszaengedhetik a társadalomba.
Vona Gábor a sajtótájékoztatón elmondta, az elmúlt húsz évben csődöt mondott a cigányság integrációja. “Mindannyian tapasztalhatjuk, hogy egész Európában kulcskérdéssé vált a cigányság ügyének megoldása. Korábban a Jobbik az Országgyűlésnek is javasolta, egy eseti bizottság felállítását amely a cigánybűnözés és a cigányság problémáit térképezte volna fel. 2011-ben Magyarország az Európai Unió soros elnöki teendőit látja majd el, éppen ezért javasoljuk majd egy európai bizottság felállítását is, amely a cigánykérdés megoldását dolgozná ki. – nyilatkozta Vona Gábor. A cigányság hazai felzárkóztatásának hosszú távú tervei között említette a pártelnök a cigány gyerekek bentlakások iskolákban történő taníttatására van szükség. A radikális párt a hazai egyházakat is bevonná ebbe a rendszerbe. Példaként az Erdélyben sikeresen működő Böjte atya-féle felzárkóztató oktatást hozta fel Vona Gábor.
A Jobbik elnöke, a barikad.hu kérdésére kifejtette véleményét a Nézőpont Intézet legújabb, a Jobbik szakadását prognosztizáló felmérésérő. “Érdekes, hogy a Nézőpont Intézet mindig a választások előtt jósol hasonlót a radikális párttal összefüggésben. Figyelmükbe ajánlom Török Gábor politológus legutóbbi elemzését a Jobbikkal összefüggésben. A Nézőpont felmérése meglehetősen megrendelésszagú” – nyilatkozta Vona Gábor.”
(MTI)
csak a tisztánlátás végett..
Kedves light!
A kertvárosban pont a sok induló segít győzni a legerősebb párt leggyengébb emberének. Szét fogják szedni a szavazatokat és így akár 15-20 %-nyi is elég lesz a győzelemhez. Ennyien viszont vannak olyanok akik úgy gondolják hogy mindegy ki, csak kormánypárti legyen a képviselő. Azon sem lepődnék meg, ha mind a nyolc körzetbe nyernének a kormánypárti jelöltek.
pesszimista! Ebben igazad van, de azért reméljük nem jön be a jóslatod!
Antikommunista! Te magad tetted be a konkrét szöveget, nem én idézgettem. Kettős kerítéssel körülvett munkatáborok, ellenőrzött kijárással. Csak a kutyák hiányoznak a kerítések közül, meg némi áram…. Illetve egy szó nem esik a bűnözők másik 50-60 %-áról, akik nem a cigányság soraiba tartoznak. Őket, már ha lehet a személyes névmást használni rájuk, miért felejtette ki a nyilatkozatból Szegedi úr? 1. Nem bűnözők ? 2. Nem társadalom ellenesek? 3. Látványosan integrálódtak a társadalomba? 4. Tanultak, olvasottak, és inteligensek ?
Nem találom a csúsztatást, de igen a párhuzamokat………
Amikor valahol ezen a honlapon arról írtam, hogy a Jobbik legnagyobb problémája fajgyűlölet megjelenése, erről szóltam. Van-e cigány bűnözés? IGEN! A cigányság népességen belüli arányához képest elképesztően magas számban veszi ki a részét a bűnözésben. Okok? Iskolázatlanság, ami az utóbbi időben jelentősen fokozódik, antiszociális elemek vezető szerephez jutása, kilátástalanság. Ki kell zárni ezért a cigányságot a társadalomból? Szögesdrót mögé kell kényszeríteni a jelentős részét? Még azokat is ellenállásra kényszerítené, akik igyekeznek megfelelni, és értelmes életet élni.
Megoldás volt-e az apartheid a néger kérdésre? Nem. Megoldás volt-e a náci eljárás a bűnözőkre? Nem. Segítene-e az ország előre lépésében a cigányság kirekesztése? Nem.
Csak egyetlen nem tőlem (Napoleon Hill)származő gondolatsor: Az emberek mintegy 20%-a nem képes megbékélni a napi életével, másra, többre vágyik. Közülük kb fele-fele arányban vannak azok akik az elégedetlenségükből eredő energiát pozitív cselekvéssé, vagy negatív erővé alakítják. A pozitív energiából lesznek a siker történetek (Ford, Truman), míg a hasonló adottságú, de negatív beállítódásból a bűnözők királyai ( Capone). A beállítódás alapvetően környezeti hatásoktól függ.
Az antikommunizmus nem jelentheti a cigányság elnyomását. Én sem vagyok kimondottan kommunista barát, ettől még ismerek jóravaló cigányokat, és söpredéket fehér bőrrel. Gondold végig, neved szerint (ha őszinte volt a név választás) hány cigánnyal kell hadakoznod, és hány sáppadtarcúval.
Na még a végén szegény cigányok lesznek megint az üldözöttek…
A bűntények 80-90%-át(!!!) cigányok követik el és nem fehér emberek, ezt azért nem árt leszögezni, elég csak megnézni ezt Mezőtúron. Vagy pusztán csak betekinteni bármelyik magyarországi börtönbe… ezek tények, nem ártana ezzel szembenézni kedves Lakatos! Tehát ez a “mi lesz a bűnözők másik 50-60%-ával” felvetés alapból téves….
Ha hallgatja a televíziót (pl. Staudt Gábor – Magyar televízió műsorában) akkor azt is tudhatná, hogy a tisztességes cigány családokat ez a dolog egyáltalán nem érinti…csakis a bűnözői életformát folytatók kerülnének be a közrendvédelmi telepekre.. de kár is ezt túlmagyarázni, szerintem semmi rossz nincs ebben..véleményem szerint drasztikus mértékben javulna a közbiztonság és talán a cigányság is jobb belátásra szenderülne egy kis fegyelem láttán.
Az elmúlt 50 évben milliárdokat költöttünk a cigányok felzárkóztatására.. változott valami? Sikerült beilleszkedniük a társadalomba? NEM! Mégis mi gátolta őket ebben???
Kedves Lakatos ajánlom magának, hogy költözzön le az aló részre vagy ki az Újváros végére a Pacsirta út, Daru út valamelyikébe…ha néhány hetes ott tartózkodás után is ugyanezen a véleményen lesz akkor azt mondom, hogy maga a megtestesült TOLERANCIA! De kétlem, hogy ez lenne a történet vége..
Köszönöm az ajánlatot, nehezen tudnék jobban kiköltözni az alsó részre, ott élek, 2 olyan cigány család szomszédságában, akik dolgoznak, tisztességesen élnek, és olyan a rend náluk, hogy a légy is csak csúszkál landolás közben.
Még egy apró adalék, a velem dolgozók 50%-a cigány, a másik fele nem. Jelenleg 3 fő vár bevonulásra,érdekes módon egyik sem etnikum. Ezek a valós adatok, és nem a fajgyűlölő propaganda számai…..
Nem kell megsajnálni a cigány bűnözőket, de számolni kell a nem cigányokkal is. Az mondja, be kell nézni a börtönökbe? IGAZ!! És meg kell nézni azokat a fehérgallérosokat, akik a cigány bűnözők összességénél tizessével nagyobb károkat okoznak, és nem a börtönben vezekelnek. Kap 2 évet egy-egy mnilliárdért, mert van jól megfizetett ügyvédje, a cigány meg a kirendelt védő mellett 50 ezerért kap ugyanennyit. Van erre is magyarázat? Vagy származásuk miatt nem olyan károsak ezek a férgek?
Süt a gyűlölet abból amit ír, és mellette az, hogy csak frázisokat puffogtat, valódi okok helyett. A valódi okok az Ön által is emlegetett milliárdokban kell keresni. Szép számok, hatalmas összegek, amik nem jutottak el a cigányokhoz. Írtam már néhány pályázatot, sőt olyat is, ami felzárkóztatásról szólt. A teljes összeg 5-8 %-át lenyúlja az MVH, mint a pályázat kiírója, vagy az a minisztérium, amely kezelei a pályázati alapot. 10 % körül jár a pályázati menedzsment költsége, amit előbb vesznek el, mint ahogy egyetlen fillér kifizetésre kerülne. Utó finanszírozásos a pályázat, tehát alapól hitelekből kerül finanszírozásra, aminek kamata nagyon jó esetben 15%, a finanszírozó bank engedményezést köt ki, tehát el sem jut a pályázókhoz a pénz ezen része, és akkor arról nem beszéltünk, hogy a lebonyolításban résztvevők döntő része (kurátorok, szociális munkások, kapcsolat tartók, pártfogók) nem cigány származású, munkabérük ismét nem jutott el a cigányságig. Akárhogy nézegetem, illetve konkrét számok alapján az erre szánt források 25-30 %-a került oda, ahova szánták. Még mindíg sok a pénz? És hova jutott? És az alsórészi cigánynak volt tudomása a megszerezhetőségéről, vagy az uzsorásoknak?
Több a kérdés mint az eredmény. Pedig ezek körül a pályázatok körül sem elsősorban a cigány bűnözők szedték a sápot.
Továbbra is állítom, nagyon egyoldalú, és ezért káros a Jobbik környezetében megjelent cigány ellenesség. A Jobbik (alapelvei szerint ) a radikális jobboldaliság megtestesítője, és nem a fajgyűlölet hordozója. A radikalizmus az általános emberi követelések keményvonalas hordozója, amely túl lép a politika “jaj csak senkit ne bántsak” szokásain, és valódi fordulatokat javasol. A radikalizmus hagyományos magyar képviselői a múltban feltárták a konkrét feladatokat, kitűzték az elérendő célokat, és utat mutattak az eléréséhez. A politika pedig a maga cikk-cakkos útján elindulhatott a legkisebb érdeksérelem útján a célok felé. Viszont soha nem szólt a radikalizmus a fajgyűlöletről, az a buta emberek megoldása. Aki képtelen megérteni, hogy az egyén, a közösség, a társadalom céljainak elérése nem mások meggyalázásán át vezet, mert annak rövidtávon a megalázottak lázadása a következménye, az buta (hogy ne írjak sértőbb kifejezéseket)! A cél csak akkor lehet valós érték, ha az nem okoz másoknak kezelhetetlen érdek sérelmet.
Gondoljon csak arra az egyszerű tényre, hogy az amit társadalmi normának nevezünk, az minden esetben korlátozza az egyén szabad cselekvését, de az érdeksérelem, és a vele együttjáró haszon alapján elfogadó módon viselkedik a többség. Nem gondolom, hogy a kerítéssel körülvett kényszermunka táborok elfogadható szintű ár a cigányság számára, és nem gondolom, hogy bárkinek joga lenne származás alapján mérlegelni, hogy ki kerül belül, és ki kívül. Ha van benn, és van kinn, akkor azt nem a származás, hanem a társadalmi normákhoz való viszony alapján kell mérlegelni. Arra meg ott vannak a börtönök, legfeljebb a társadalom elvárásainak jobban megfelelő módon kellene használni őket.
Kedves Lakatos, látom sokat olvasgatta a szombati népszabadságban megjelent cikket, vagyis néhány sora igencsak az ott írtakra emlékeztet… :S részemről befejezettnek tekintem ezt a kis diskurzust. Akik olvassák a fórumot majd eldöntik, hogy kinek is adnak igazat.
Az írásom nem süt a fajgyűlölettől, ezt nem is értem honnan vette. Van cigány barátom nekem is, és érdekes módon ők is elítélik saját fajtájuknak azon részét akik bűnözésre és megélhetési gyermekgyártásra rendezkedtek be.
Az ön írása megint csak frázis puffogtatás..semmi más…megint az jön le a dolog végére, hogy mi dolgozó magyarok vagyunk a rosszak, akik eltartjuk őket…szóval már az is bűn ha cserébe csak annyit várnánk el, hogy tartsák be az alapvető társadalmi normákat? Erről is mi tehetünk, hogy ez nem megy nekik.
Nekem egy forint segélyt nem ad senki mégsem lopok, csalok hazudok, rabolok ki embereket az utcán. DOLGOZOK, hogy másnap is legyen mit ennem! Nekem nem ad senki egy fillért új lakásra sem! Mégsem ajvékolok…hanem dolgozok, spórolok, hogy mindenem amire szükségem van meglegyen! És akkor én még fizetem az adót, tb-t és egyebeket…
A cigány nem dolgozik, százezreket kap segély címszó alatt, ingyen lakás is jár neki….. és mindezek ellenére mégsem sikerül neki beilleszkedni… :@
Kedves Lakatos, árulja már el mit adjunk még nekik? És árulja már el mi lesz majd velünk (köztünk magával is) 20 év múlva, amikor már mi leszünk kisebbségben??? Akkor már nem lesz annyi dolgozó ember, nem lesz annyi befizetett adó, nem lesz segíly sem…. mi lesz ekkor??? Csak azt nem mondja, hogy a cigányok is elkezdenek dolgozni majd, mert belátják, hogy ez így tarthatatlan állapot… évtizedekig nem sikerült megváltozniuk…! tehát mi is várható! Rablás, fosztogatás, gyilkolás… elég szomorú jövőkép, de sajnos elég valószínű is… mit tanácsol kedves Lakatos mit tegyünk, hogy ez ne történjen meg…?! Üljünk továbbra is ölbe tett kézzel és csak tűrjünk..???!
Nem Uram, nem kell ölbetett kézzel ülni! Dolgozni kell, és munkát teremteni. Élni, és élni hagyni. Nem a táborban fog megváltozni a cigányság még nem rendesen szocializálódott része, mint ahogy nem a támogatások miatt fog jó útra térni a bűnöző magyar sem.
Népszabadság? Nyugdíjból, és minimál bérből? Egyetemista gyerek mellett? Nos ilyen luxusra nem telik, mert én is fizetem a segélyhez a hozzájárulást. Meg próbálok hatni a környezetemre, gyereket, magyart-cigányt menteni, útra tenni, emberré segíteni. Nem kis feladat, de kitartó művelése mellett eredményre vezethet, szemben a kiírtásukkal, szeparálásukkal. BE KELL TARTANI A TÁRSADALMI NORMÁKAT! És megsértésükért megfelelő szintű büntetést, a jelenleginél akár sokkal súlyosabbat is kell kiszabni. MINDENKIRE!!!!!!!!! Arra is, aki embertársai alapvető szabadságjogait kétségbe vonja, és származása alapján más-más retorziókra tesz javaslatot. Mert alapvető emberi joga a cigánynak, hogy cigány lehessen, ott élhessen ahol született, és ebből hátránya ne származhasson. Nagyon magyarok vagyunk, verjük a mellünket magyarságunk miatt, miközben még az alternatív történet irás szerint is minimum 10-15 különböző népcsoport olvadt össze, amit ma magyarnak hívunk, és simán felvettük (beolvasztottuk) az itt élő szláv, avar, frank törzseket. Mintegy 200 ezer magyarból így lett 2 millió. Bejöttünk egy világba, ahol nem láttak túl szívesen bennünket, nem igazán sikerült túl gyorsan átvennünk a normáikat. Lehet, hogy karanténba kellett volna zárni a magyarságot?
Persze, hogy elzárkóznak a normálisabbak a bűnöző cigányoktól, nem jobban mint ahogy én elzárkózok a bűnöző mgyaroktól. Az emberek többsége (mindegy milyen származású) elzárkózik a masírozó gárdistáktól. Akkor kerítés mögé velük? Ökörség…..
A gárdának van szerepe Magyarországon, amennyiben nem egyoldalú fajgyűlölet a cél, hanem az amiért megalakult. Én azért jártam több olyan helyen, ahol azzal a gárdával találkoztam, amit magyar és cigány együtt üdvözölt.
Persze tudom, mindezt a Népszabadságból ollóztam……….. Ez olyan szép….. Amint nincs érv, jöhet a komcsizás.
Nagyon elbeszélünk egymás mellett, részemről tényleg vége… meddő vita…
Kedves Lakatos!
Attól tartok, hogy Ön egy elméleti ember és csak a vita kedvéért vitázik.
Szerintem is érdemes lenne egy kicsit informálódni. Nem kell messzire menni. Kezdje rendőr ismerősökkel, azután jöhet mondjuk a vendéglátás, utánna legyen az építőipar, esetleg mezőgazdaság. Érdemes elbeszélgetni a pénzes postásával is, vagy a városházán körbenézni. Érdekes véleményekkel fog gazdagodni.
A fajgyűlölettel kapcsolatos téziseit saját magának cáfolta meg. Érdekes, hogy az Ön által említett 15 népcsoportból egyetlen más népcsoporttal sincs probléma?
Szintén igaz, hogy a beilleszkedett cigányság is elítéli azt, amit a söpredék csinál. Sajnálatos, de a beilleszkedett, jóra való cigányságot éri azért inzultus, mert az emberek tele vannak már a söpredékkel.
Egyetértek azzal, hogy a magyar bűnözőket is a helyükön kell kezelni, de nem hinném, hogy ez válasz lenne a fenti problémákra.
És akkor még nem is említettem, hogy minden háttér nélkül, “bizalmi alapon” szándékoznak cigány vállalkozóknak hitelt adni. Minden tolerancia mellett is finoman szólva bicskanyitogató…
Nem kell a gettó…..ez a módszer emlékesztet valakire!
Kell, vagy nem kell, mondom azt: sajnos lesz gettó. Bárki lesz is hatalmon, meg fogja csinálni, előbb, vagy utóbb, mert nem lehet másként élni. Ez nem jelenti azt, hogy megoldja a problémákat, és igazságos. Nem, nem az, de az életben sokminden nem igazságos, hanem kényszer a túlélésért. Nem hiszem, hogy ez a cigányság ellen irányulna. Nem. Viszont nagy számban ők fognak oda kerülni. Ja, persze nem kötelező ott élni. Bárki bármikor elmehet, és vehet magának egy házat egy kis faluban, és dolgozhat. Csak egy nagyváros közepén könnyebb megélni a semmiből.
Örömmel nyugtáztam, hogy a Jegyző Úr is indul a választáson, a kisebbségi színekben!!!!!
“a szerint:
2010. szeptember 7. kedd – 19:28 ”
Ez a legjobb beírás itt…:))
Realista! Ha olvas akkor ott élek… Nem tudtam, amikor Mezőtúrra kerültem, hogy milyen közel kerültem az egyik gettóhoz, de már így maradt. Okoznak bosszúságot, nem keveset. De nem egyszer előfordult már hogy részegen okádó és üvöltöző magyartól nem tudott a gyerekem bejönni a kapun. Mi a különbség?
Elméleti lenne amit írok, elmélet lenne a cigány gyerek az iskolában, a közmunkán, az alsórészen. Szó nincs róla. Egyszerűen nem látom megoldásnaka a gettót, mert nem lecsendesít, hanem felbőszít. Nem megold, hanem tovább rombol. “Elméletileg” nézzen utánna, hány a megérdemelt büntetését letöltő bűnöző változik meg odabenn. Minimális. Miért lenne más várható a lágerben? Csak fokozódik, koncentrálódika nyomás bennlévő, és még esetleg integrálódni képesen, hiszen az a minimális pozitív példa ami volt is eltűnik a közeléből. A táborban a leginkább erőszakosak, szervezettek lesznek a hangadók, ők szabják a játékszabályokat, és eltapossák akik nem alkalmazkodnak hozzájuk. Ilyen az emberi természet. Az elméletben és a gyakorlatban egyaránt.
Nem lesz ez ilyen formában különb mint bő 60 éve, ugyanúgy a halál a kiút, legfeljebb kezdetben nem agázkamrák kéményein át.
És akkor “elméletileg” tisztázzuk, egyáltalán nem vagyok cigánybarát, de emberbarát igen, és tetszik az itt vitázóknak vagy nem, emberek. Emberi életmódot kell számukra biztosítani, munkával, oktatással, megélhetéssel.
lágerek, gázkamrák…
:D:D:D
lassan megjelenik az SS is, sőt valahol már trappol a FÜHRER is
:D
kezd egész más irányba menni ez a dolog…
Lakatos tipikus, liberális fajvédő frázisokkal jössz elő… ha én annyi mindent kapnék mint a kátrányos helyzetűek, nem lenne egy szavam sem…
Nehéz időket élünk, tombol a populizmus és a népbutítás.
Szerencsére vannak még Lakatosok.
Én félek tőle, pedig igen fehér a hasam. Liberalizmus? Melyikre gondolsz? Kóka vagy Deák? Kossuth vagy Gyurcsány?
Nem emlékszem, hogy a “gettókkal” kapcsolatosan bármilyen véleményt írtam volna. Nem is írhattam, hiszen nem ismerem az elképzelést, így nem is mernék véleményt mondani.
Továbbra is zavar azonban az a rengeteg ballaszt, amit az érvelésében felfedezni vélek. Zavar, hogy összemos nem összeillő dolgokat és ezzel komoly problémákat sikerül elbagatellizálni.
- “Az mondja, be kell nézni a börtönökbe? IGAZ!! És meg kell nézni azokat a fehérgallérosokat, akik a cigány bűnözők összességénél tizessével nagyobb károkat okoznak, és nem a börtönben vezekelnek…” – Való igaz, de ez egy probléma, amiről beszélgetünk meg egy másik.
- “egy szó nem esik a bűnözők másik 50-60 %-áról, akik nem a cigányság soraiba tartoznak…” – ismételten másik probléma, ami szintén megoldásra vár
- A támogatási összegekkel kapcsolatos fejtegetése megint csak ballaszt. Nem az összeg a lényeg, hanem a stratégia. És a stratégia hibás…
- “alternatív történet irás szerint is minimum 10-15 különböző népcsoport olvadt össze, amit ma magyarnak hívunk…” –blablabla, ismételten sehova sem vezető fejtegetés, ami pont azt igazolja, hogy alapvetően nem jellemző a fajgyűlölet más népcsoportokkal szemben.
Bunkó, műveletlen, primitív tagja minden társadalomnak van volt és lesz, akiben nem lesz tolerancia a másik faj/ember/vallás/stb. iránt. Azonban szerintem egy átlag magyar ember fejében alapból nulla fontossággal bírna bármilyen faji kérdés. A probléma az, hogy a helyett, hogy integrálnánk egy gyengébb háttérrel rendelkező népcsoportot, e helyett tenyésztjük őket, primitíven tartjuk és rászabadítjuk őket a társadalomra. Ezzel párhuzamosan az átlag dolgozó ember egyre rosszabbul él és közben naponta az arcába vágják, hogy mennyi pénzt vesznek ki a zsebükből a fenti célokra. Az említett népcsoport “jeles” tagjai pedig éjszaka elviszik azt, amit állam bácsi nem adott oda. Nyilvánvaló, hogy a birkákból is farkasok lesznek ennek következtében.
Amiért hozzászóltam a témához az az, hogy az átlagember egyre elkeseredettebb és ez egyenes út akár a fasizmus akár egyéb szélsőségek akár egy polgárháborús helyzet kialakulásához. Ebben pedig kulcsszerepe van annak az értelmiségnek, aki intelligensen, 60% igazság odaadásával létjogosultságot teremt 40% hazugságnak, még ha jó szándékkal is.
Meggyőződésem, hogy a legszerencsésebb megoldás az lenne, ha a cigányságot érintő drasztikus rendelkezések sorát vezetnék be (nem a táborokra gondolok itt) igen rövidesen. Biztosan nem lenne kellemes és biztosan hihetetlenül negatív nemzetközi visszhangja lenne, de mégis, olyan ez, mint amikor a gyerek kap egy pofont a szülőtől vagy tanártól. Se adni, se kapni nem jó, de a felnőtt tudja, hogy a jó cél érdekében adta, a gyerek pedig később nagyon hálás lesz érte.
És talán így nem kerülnek elő azok a nehéz fegyverek, amik már régen ott vannak a sötétített autók csomagtartójában és az első nagyobb feszültség alkalmával kíméletlenül elő fognak kerülni és valószínűleg nem a Rózsadombon élőkkel szemben.
http://www.mezotur.hu/hirek/?newswf2_id=45023&newswf2_action=
A lokálosok listája egy kicsit érdekes!
Listáról néhány gondolat.
Mezőtúri Lokálpatrióta Egyesület:
1. Gonda Károly…………
Semmi meglepetés nincsen ebben.Adja a média felületeket újság, rádió stb….tudja, hogy listáról van csak esélye.Akik végig gondolták az elmúlt hónapokat,eseményeket azoknak ez nem lehet meglepetés.Átlátható és várható volt, hogy a testületbe akar kerülni.Felépített,megtervezett folyamat.Nem tiltja ezt semmi.Az pedig, hogy másról beszéltek nem egyedül álló.
Rossz hír, hogy Rózsát meg Kovács Mihályt mindeképp el kell viselni! Megújuló MSZP mi? Haha!
Pintér belügyminiszter úr, már elkezdte a gettók felállítását, kicsit érdekes módon, a hajléktalanok felszámolása címmel. Igaz, nem mondta meg hová fogja telepíteni őket.(fölszámolja) Egy biztos, kemény szabálysértési bírságra számíthat, egy munkát megvető hajléktalan, amit ha nem fizet be, végrehajtják. Érdekes, a puszta létre sem kínál alternatívát.
Ehhez képest Szegedi Csanád elképzelése mondhatnám liberális.
Egyébként az beszéljen Magyarországon rasszizmusról, aki már dolgozott Olaszországban, Angliában, Skóciában. Akit már megvertek, vagy megszúrtak, mert volt munkája, és aki kitöltötte az első kérdőívet, és az egyetlen kérdés a bőr színe volt. Turistaként persze jó ott lenni. Amíg fizet az ember addig mindent megkap.
Itt senkit nem vetnek meg cigány származása, inkább életmódja, de főként agresszivitása miatt igen.
Nem nagyon követtem a törvénymódosításokat, már ami az önk. választást illeti. Ha jól rémlik, akkor összesen 3 listás mandátum van-lesz a túri önk. testületben. Szívesen venném, ha valaki részletezné ennek a szabályait emberi nyelven, mert sokakat érdekelhet rajtam kívül is. Ha igazam van és csak 3 mandátum sorsa múlik a kompenzációs listán, akkor alig hiszem, hogy Rózsa elvtársékkal számolni kellene.
Aki van még akkora sült egér, hogy a szocikra szavaz, nagyon fontolja meg, mert listáról Rózsa odakerülhet! Új csapat? Persze. Majd folytatja eddigi tevékenységét. (nem részletezném) Ugyan ez vonatkozik a “Civil” Mozgalomra! Listavezető Lévai Sándor. Átmentette magát egy másik szervbe… Elgondolkodtató.
http://www.jogiforum.hu/hirek/23679#axzz0z1VzP7Ss
Köszi a segítséget Realista fórumtársnak!
Ezek szerint mindösszesen 3, azaz három listás hely van.
Ki hány kávét ivott meg a fidesz fórum előtt? Látom van olyan aki semmit, mert bealudt.
Ívóvíz fejlesztése folyamatban. Inkább ne csináljanak semmit, mert egyre rosszabb a vízünk. Már lassan a WC lehúzására is alkalmatlan lesz.
Mindent támogatnak, mindent fejlesztenek, mindent megcsinálnak. Szép álom. Ébredés október 4.-én. Legalább olyat mondanának, ami megvalósítható.
Ja az a nagy munkahelyteremtés fidesz módra, hogy a mezőtúrit elküldöm és felveszem helyette a vidékit. Könnyebb a segélyeket kifizetni? Ezért mennek el a fiatalok.
MOst néztem a Fidesz fórumot az index tévén. Elég ramaty egy felvétel. Nagyon szép és jó dolgokat ígérnek. Nem is lenne vele semmi bajom, de megkérdezném:
Miért nem lehetett eddig ezeket megcsinálni???
Egy szó sem hangzott el arról mit tettek eddig. Mondjuk a strand mínusz 100 milla se kutya.
Talán lehet O. V. mondta (de valami Fideszes az biztos), hogy a mostani szavazással értékeljük az eddigi kormány munkáját. Ne azt nézzük mit ígértek, hanem mit tettek az elmúlt 4 évben.
Nézzük meg mit tett a Fideszes vezetésű önkormányzat. Ha meg vagyunk elégedve bátran tegyük oda az ikszet, ha nem gondolkodjunk….
Még egy kérdés. Ha egy képviselőjelölt megnyeri a körzetét és egyben polgármester is lesz, akkor a második jut be a körzetből.
Tisztelt Lista!
Irígyled Gonda Karcsit? Nosza, mutass Te is hasonlót!
Szerinted I.S. (Kertváros) a követendő példakép? Vezess vállalkozást, fizesd be az adót és felelj családok megélhetéséért! Képviselőnek lenni nem egyenlő a tevékenységért kapott tisztelet díjjal! A nap 24 órából áll! Te miért nem szervezel városi programokat?
A mostani listás képviselőket ne hasonlítsd Karcsihoz! Soroljam: Sz. B., H. Z és a többiek, vicc az egész!
Új irány, új lendület… régi vezetőkkel, Szűcs elvtárs a fityisz listán mégiscsak rajta van…
öregtúri!
Ha ennyire véded Gonda Karcsit ugyan kérlek válaszolj már egy kérdésemre! Vajon miért nem mérettette meg magát egyéniben? Listavezetőként szeretne bekúszni a képviselő testületbe!? Mások megmérettetik magukat, és ha nem nyernek a töredékszavazatok alapján majd Gonda aratja le a babérokat! Miért nem Sánta úr? Vagy Lipták tanár úr a listavezető? Ez ám az egyenes ember! pff
öregtúri!
Ha ennyire véded Karcsit ugyan kérlek válaszolj már egy kérdésemre! Vajon miért nem mérettette meg magát egyéniben? Listavezetőként szeretne bekúszni a képviselő testületbe!? Mások megmérettetik magukat, és ha nem nyernek a töredékszavazatok alapján majd Ő aratja le a babérokat! Miért nem Sánta úr? Vagy Lipták tanár úr a listavezető? Ez ám az egyenes ember!
Sajtószabság!! Az illető Karcsi vezetéknevét ha beírom, máris moderációra várakozik a hsz.
És az illető a főszerkesztő. De nem akarok hülyeséget írni, ez biztos véletlen egybeesés…
szabadság, sorry
Gonda Karcsi
Néző!
Tájékozodj kicsit jobban. Nézd meg a képviselő testület összetételét: 9 fideszes képviselő, 9 másik mellett, így jön össze a 18. Javíts ki ha tévednék, de a polgármester úr (DDD) nem igazán jobbos beállítottságú, így nem látom a többséget!
Köszönöm! Főszerkesztő Úr!
Milyen sajtószabadságról regélsz? Ez egy magán oldal ahol mi járatjuk a szánkat, a tuladonos vagy szerkesztő olyan szabályokat állt fel amilyet akar. Bár megjegyzem ha várakozik is 1-2 hozzászólás egy kicsit, rövid időn belül azért megjelenik.
A többség pedig adott ha azt nézzük, hogy kinek volt a legtöbb képviselője a testületben, ez pedig a Fityesz. Övék volt az összes bizottsági elnökség és még egy áruló alpolgármestert is adtak. ha ez nem fölény akkor mi az? Tehát köszönjük a mezőtúri fidesznek az elmúlt 4 évet.
Értem. Tehát akkor mindenkit lehet itt bírálni, mindenki szemét, és aljas ember. Erre jó ez az oldal. grat.
De Nagypircsi! Mit szólsz az általam leírtakhoz? Szerinted miért nem indult egyéniben? Azt mondogatják hogy náluk nincs hierarchia… Viszont az a listavezető, aki el sem indul, meg sem méretteti magát!
Erik lépj túl rajta hívd Karcsinak. Egy kicsit légy rugalmas.
Válaszolok én neked egyszerű logikával. Ha ez a Karcsi annyira be akarna kerülni mint te azt sejted, miért nem indult egyéniben? Akik nagyon be akarnak kerülni azok indulnak egyéniben is. Ha esetleg olyat mond, hogy visszalép listán bocsánatot kérsz tőle? Másik apropó amit kilogikáztam. Szerintem náluk nincs sorrend emberek között. Nincsenek “feljebbvalók”, mint ugyebár a polgármesterjelöltnek beállított személyek. Vajon rájössz miből gondolok erre?
Ui.: he-he, megint gondolkodtam. Még jó, hogy beteszi a nevét moderációba. Te írtad meg miért. Mert ő a főszerkesztő. Gondolom nem szeretné, ha valaki a nevében esetleg az ő aláírásával küldözgetne üzenetet.
Gondolkozz, kérdezz és csak utána ítélj…..
hohó!
Milyen 18-ról beszélsz? Nézd meg a másik fórumnál ők adtak ki közlemény amit a képviselő testület 17-0 arányban elfogadott. Beleszámolod a polgármestert is? Legyen, akkor is a fele csak Fideszes volt.
Nagypircsi úgy látom lemaradt a matek órákról, vagy csak nincs tisztában a dolgokkal. Tehát 9 szavazat, a 9 szavazat ellen az döntetlen. (mivel a másik oldalon Hanzel úr velük szavazott)
Illetve országosan levezetve: a “kormányzattól” kapott nagy büdös semmiből igen nehéz várost igazgatni! A hibák aláírandók, jogos. De nem mondd már, hogy Te el tudnád úgy tartani a családodat a semmiből! Mert hogy az önkormányzatoknak szánt lóvét megvonták a szocik!!! És még valakinek van pofája itt mosolyogni a plakátokon??? Na ez a durva!!! Mezőtúrért dolgozott mi? Pofátlakn!
Egyszerű ember!
Nézd meg a mezotur.hu-n a képviselő testület összetételét, és máris látod miről beszélek! Az hogy 17-0, valaki nem volt jelen, például. De mint írtam, a hibákat el kell ismerni, természetesen! ÉS valahogy ki kell mászni a sz@rból.
Egyszerű ember!
Ez egy egyszerű logika volt, de nem helyes. Ellenőrizd az egyenletedet: megteszem én! Tehát tegyük fel a Lokálosok kapnak egy helyet listán! Na már most ha Karcsi visszalépne valaki miatt, akkor miért tették oda egyáltalán? Hm? Mert jól néz ki ott a neve? A szavazófülkébe nem jelenik meg a kompenzációs lista emberek! Visszavezetem Neked! A többi jelöltjük megküzd a körzetében, és ha kapnak egy helyet listán, akkor Karcsi besétál sunyi módon. Ezen nincs mit magyarázni!! Az egyenlet nem több ismeretlenes! Inkább ne légy elvakult, bár gondolom nehéz…
hohó!
Utolsó mondatod teljesen igaz. Érts meg nekem nem az a fontos, hogy ki volt egyel több. 9-en voltak. Az zavar, hogy bár a fele banda a Fidesz volt nem történt semmi. Igen csalódtam, mert érzésem szerint nem foglalkoztak a várossal. S mindegy milyen színű jelenlegi képviselőről beszélsz. Zavar, hogy a Fidesz megpróbál elzárkózni a 100 millás botránytól is. Pedig még emlékszem, hogy Szűcs Laca mennyire mellette volt. Még cikk is volt róla Mezőtúr és vidékébe.
I. A demokrácia egy olyan találmány aminél a görögök óta jobbat nem találtak ki, ugyanakkor akár a saját szakterületén is leszavazhat három Nobel-díjast 4 analfabéta!
II. Választunk, országgyűlési képviselőt, de nem Istent, tesz amennyit képességei, szándékai, meg a lehetőségek megengednek. Úgy általában bármelyik település, bármelyik képviselőjéről is legyen szó. Ahol gyorsabban tapasztalhatjuk meg a (közösségként, együttes) választásunk hatásait, az az önkormányzati választás. Csak zárójelesen jegyzem meg, hogy az önkormányzat bevételeinek csak egy részét képezik az állami források, azaz kellene, hogy képezzék, mert elméletileg gazdálkodik, amit éppen tehetne hatékonyan, meg a város érdekében, hozzáértéssel is! Nem célszerű az eddigi ogy.képviselőkön számon kérni olyan balfogásokat ami a helyi brancs sara, s nem jó, ha vannak hangok, akik megint az “úgyis el van ez már döntve” kiindulópontot választják, s el sem mennek szavazni. Az “erősebb oldalra állni” kényelmes lehet, de ha már vesszük a fáradtságot, hogy megtippeljük, melyik az erősebb oldal itt, helyi szinten, akkor tegyünk még bele annyit, hogy kitesszük azt az X-et! Szerintem lényeges, hogy legalább annyit mindenki tegyen meg magáért, meg a gyerekeiért, hogy felvállalja a döntést! Igaz, ha mégsem úgy alakulnak a dolgok, ahogyan elvártuk, könnyebb azt mondani, hogy “én nem rájuk szavaztam”, ha el sem mentem….
Tudod mit Erik, kérdezd meg.
Szerintem egy listaállítás nem úgy történik, hogy fogja valaki és felírja a neveket. Szerintem ezt együtt megbeszélik és együtt döntenek. Éppen ezért sunyi nem lehet. Ugye? Az egyesület úgy állította össze a listát ahogy neki jó, semmi sunyiságot nem látok benne. Rájöttél már miért nincs hierarchia?
Nem mondtam, hogy nem beszélték meg, biztosan így történt, ez természetes. Csak hogy az én egyenletem a jó, mivel mások megmérettetik magukat, és egy másik embert tesznek meg listavezetőnek! Számomra ez érdekes, ennyi. Részükről így nincs hierarchia. Ok.
Akárhogy is nézzük, a lokálosoknak van egyedül olyan listavezetőjük, aki nem méretteti meg magát. Ennél sunyibb, alatomosabb politikai húzást még nem láttam, halottam, olvastam. A lényeg a következő: 8 jelölt egyéniben összekapar összvissz 500 szavazatot s ezzel G.K. elvtársat besegíti a testületbe. Legalább mostanra mindeki számára nyilvánvalóvá vált, hogy az MLE alapításának egyedüli funkciója az összes rendezvénnyel együtt G.K. testületbe vitele.
Orbán elvtárs Kötcsén kiköpte amit mindeki tud: október 4-től tökszorítás, de előtte még szavazzátok be őket a helyhatóságokba narancsosok!
“A polgári pikniken Orbán Viktor nem titkolta: „át kell építeni az egész gazdasági rendszert. A következő két-három évben – idézzük – „ezerszám, ezermilliárdszám kell forrásokat kivonnunk a magyar gazdaságból, hogy a korábban felvett adósságot törleszteni tudjuk, s valahogy megpróbáljunk kimenekülni az adósságcsapdából.” – MTI
Ha jól emlékszem a fityisz 8 évig azt hazudta, hogy pénzt kell pumpálni a gazdaságba, s nem kivonni gyurcsány módra!
Meg talán olyat is mondtak 8 évig, hogy hatalomra kerülésük esetén azonnali, nagyarányú adócsökkentés lesz…
Alakul már a fideszöszöd, akarom mondani Kötcse…
Kedves tájékozatlanok! A törvény szava ezt mondja:
“Az önkormányzati képviselő nem lehet:
….
j) helyi és körzeti műsorszolgáltató, lapkiadó, lapterjesztő vezetője, vezető testületének tagja, ügyvezetője, ezek vezető állású alkalmazottja.”
Tehát nincs sunyiság, csak a név jól mutat a listán és ezért odatették. Valószínűleg pont az volt a cél, hogy Ti beszéljetek róla. Így nem a lokálatriótáknak kellett nyilvánosságra hozni.
Ez egy ügyes társaság. A nagy házba való a legtöbb. És persze, hogy bosszantja a jobbikot és a fideszt, hiszen egy erősebb kerületi névsort állítottak fel mint bárki Mezőtúron. Bár a diploma nem minden, de nekik egyedül több van, mint az összes többinek összesen. Tehát vigyázni urak és hölgyek nem lesz ez egyszerű játszma.
Az összeférhetetlenséget 30 napon belül meg lehet szüntetni.
ellenforradalom szerint:
“Legalább mostanra mindeki számára nyilvánvalóvá vált, hogy az MLE alapításának egyedüli funkciója az összes rendezvénnyel együtt G.K. testületbe vitele.”
Dupla kávé megadta a válasz. Vélemény? Miért mindig csak uszítani kell a másikat alaptalanul? Így nem haladunk előre. Nagyon emlékeztet az egyik párt stílusára. Kimondom: Jobbik. Ezért is nem tudnék rájuk szavazni.
Azért nem tesznek nevet előre, mert jól mutat ki! Senki nem látja a szavazófülkében!!! Azért tették előre, mert ők akarják benyomni, ez egyértelmű! Nem fog visszalépni senki javára, az összeférhetetlenséget meg tudja oldani! Október 3. után le fog esni Mindenkinek miért is van elől!
Erik nem értelek!
Nem esik le nekem miért is van elől. Áruld már el. Írta dupla kávé, hogy elvileg nem is lehet bent. Szerinted lemondana eddig felépített munkájáról, csak azért, hogy egy gombot nyomogasson? Vagy mi van ott bent ami minden áldozatot megér? Kánaán?
Te és ellenforradalom bocsánatot fogsz kérni tőle és mindenkitől, ha nincs igazad? Tudod mit. Van rá egy-egy söröm, hogy nincs igazatok. A választás után igyuk meg és beszélgessünk, mert csak így jut ez a város előbbre.
Egyszerű ember! Az eddig felépített munkáját annyiban érintené, hogy más lesz papíron a rádió főszerkesztője, és kész.
Természetesen a sört én is állom, megbeszéltük.
Tisztelt Realista! Elnézést a kihagyásért, néhány napig nem tudtam gép közelébe kerülni, így válaszolni sem.
Azt mondja, sok bla-bla abban, amit írok és több problémát összemosok. Én úgy gondolom kiindulási alapként a Szegedi Csanád kijelentése okozta a vitát, miszerint ” a cigány bűnözőket ” táborba kell zárni. Méltatlankodni azon mertem, hogy elkülönülten kezeli a Jobbik hivatalosnak tűnő vélemény formálója a cigány bűnözőket, különleges fenyítéssel sújtva öket, a létező, és a társadalom számára azonos nagyságú károkat okozó egyéb bűnözéstől. Mindezt kimondottan faji alapon végzett szelektálás mentén. Én ezt megengedhetetlennek tartom…….
A népcsoportok beolvadása sehova nem vezet? Talán ad némi támpontot arra nézve, hogy mennyire vagyunk “tiszta fajú” magyarok. Tudom az a magyar aki annak vallja magát, mint ahogy cigány is az aki annak mondja magát. Kérdés: a cigány származás megtagadása egyben szabadulást is jelent majd a táborból? Erre még nem is gondoltam, hiszen ezzel megoldható az integráció: bezárni mindent cigányt, amíg ki nem jelenti, hogy ő mostmár magyar. Rögtön nem lesz cigánybűnözés…:):)
Miért merek erről írni? Apám vacer ( tóth-rácz keverék, ami annyit jelent ma, hogy szlovák, német, szerb vér csorog apai ágon, de nagyanyám csángó magyar.)Anyám rácz-kun keverék, de mint redemptus család leszármazottja, elvileg tiszta magyar vér is van benne. Akkor én ki vagyok??????????? Nevem szerint cigány. Tudna némi magyarázatot adni rá, hogy ha gyorshajtáson kaptak, akkor a táborba, a börtönbe, vagy az akasztófa felé kell-e indulnom, és miért?
Nem gondolom, hogy összekavarom a dolgokat: Egyszerűen a jobbik szokásává vált, hogy egy-egy problémakört megragad, kiveszi belőle a felét, és arra megoldásokat sorol. Amikor egy rendszer egy részét megváltoztatjuk, az egész változik, és ennek felmérését sehol nem látom.
Valahol szó esek egy jókor, és jól elhelyezett pofonról is. Sosem voltam ellensége a fenyítésnek, de sohasem fenyítettem származás miatt. Tanárként soha többet nem tudtam volna a tükörbenézni köpködés nélkül, ha nem a tett váltotta volna ki a retorziót.
Mit is gondolok? Igazuk van azoknak, akik azt mondják, hogy minden területen, de külön is a gennyes gócokban, sokkal keményebb kerhetelmi fellépésre van szükség. Ez akár csendőrség is lehet részemről, de hívhatják gárdának is. Nekem mindegy. De minden intézkedés, ami különbséget tesz azonos súlyú bűnök retorziója között asszerint, hogy származása szerint ki követte el, megengedhetetlen.
Bocsi nem olvastam át, és tele van gépelési hibával.
Akkor egy sört már biztos megiszunk, ha eldőltek a dolgok.:)
Akár igazad is lehet beismerem, de az én véleményem:
Ha megnézzük a listát a következőképpen van összerakva:
1 körzet jelöltje
2 körzet jelöltje
3 körzet jelöltje
4 körzet jelöltje
5 körzet jelöltje
6 körzet jelöltje
7 körzet jelöltje
8 körzet jelöltje
Mondják magukról, hogy nincs hierarchia köztük, de egy sorrendi listát mindenképpen össze kell állítani. Ezért semmi kivetnivalót nem látok benne, hogy jelzésértékkel még egy embert előre tesznek.
Ha meg valaki mindenképpen be szeretne kerülni miért hagyná ki az egyéni jelölést? Nézd csak meg a pártok első sorokban szereplő embereit.
Lakatos!
Ajánlom figyelmedbe a Jobbik “Radikális változás” című programját! Ha azt elolvasod talán egyértelművé válik számodra is, hogy nincs faji alapú megkülönböztetés…minden “bűnözőnek” ugyan az jár…
Bár igazából még csak ezután kezdődik az ígérgetés, kíváncsi vagyok, kik azok a jelöltek és jelölő szervezetek, akik deklarálják, hogy a testületbe bejutva az elkövetkező 4 évben nem tartanak igényt semmilyen jogcímen sem anyagi ellenszolgáltatásra a közösségért végzendő munkájukért cserébe. Aki ezt vállalja, az biztos, hogy nem önös anyagi jóléte miatt akar képviselni bennünket, és megérdemli a szavazatunkat.
(Természetesen mindezt csak a város költségvetésének siralmas állapota miatt.)
Cigány uszítás narancsos stílusban: hazug kiadványokat terjeszt a Fidesz a Jobbikról (dokumentumokkal és videóval)
http://barikad.hu/node/61691
Ismét így akar a fidesz választást nyerni???!
Erről a “cigány” problémáról nem érdemes vitatkozni itt, mert szerintem mindenki érti miről van szó, csak vannak akik úgy tesznek, mint akik most jöttek le a falvédőről.( Pedig nem!!!) Ez egy l’art pour l’art vitává vált. Tudjuk, hogy baj van Miskolcon, és a szituáció pont fordított, mint az itt vitatkozók egy része állítja. Ugyanis a bűnözők nagy része cigány. Tehát nem a cigányok bűnözők! Ha a disco balesetek nagy részét fiatalok okozzák, nem jelenti azt, hogy a fiatalok, mint abszolút populáció, potenciálisan disco – baleset okozók. Talán a többség nem is jár discoba. Nagy baj lenne, ha a rendőr minden fiatal jogosítványát elvenné emiatt. Viszont, ha nem rögzítjük le a tényt, nem tudjuk kezelni a problémát. Ugyanis tudnunk kell, hogy a fiatalok mire fogékonyak, milyen temperamentumúak, hol érhetők el. Ha a nyugdíjas klubban tartunk előadást a disco – balesetekről, nem hiszem, hogy hatékonyak leszünk.
Vissza az első mondathoz. -> A vita nem arról szól, mint amiről látszik.
A vita arról szól, hogy ezzel manipulálni tuják az embereket. Milyen gonosz gondolatai is vannak a másik oldalnak, mennyire kirekesztő és trappista. Ezt még egy 6 éves gyerek is látja.
Valójában a cigányság nyomora épp ezen politikai erők manipulációjának köszönhető. Épp ők gerjesztenek nyomort és gyűlöletet, hogy megosszák az embereket, a régi jól ismert technika az”oszd meg és uralkodj” elv miatt. Viszont elfelejtették, hogy csak a külső ellenfelet lehet megosztani. Aki így akar uralkodni saját birodalmában, ízzé-porrá fogja törni az országát.
“…kíváncsi vagyok, kik azok a jelöltek és jelölő szervezetek, akik deklarálják, hogy a testületbe bejutva az elkövetkező 4 évben nem tartanak igényt semmilyen jogcímen sem anyagi ellenszolgáltatásra a közösségért végzendő munkájukért cserébe.”
Kedves Figyelő!
Sajnos a lokálpatrióták lakossági fórumán igen kevesen vettek részt, pedig az megfelelő hely és alkalom lett volna, hogy megismerjék a jelölteket és kérdezzenek az elképzeléseikről és terveikről ami a város jövőjét illeti.
Szerencsére a városi TV-k ott voltak, így majd te is hallhatod, hogy az egyik jelölt (ha nem is pont azt amit te írtál) hasonló gondolatot fogalmazott meg.
Csak azért említettem ezt, mert jól tükrözi, hogy első kézből lenne lehetőség informálódni, de amikor alkalom nyílik rá akkor valamiért már nem fontos…
Ezen a honlapon is naponta több kérdés és feltételezés merül fel, de senki nem volt a helyszínen, hogy személyesen is feltegye őket, pedig hát mindenkit szeretettel vártunk!
No de nem baj, mert lesznek még lakossági fórumok, ahová reméljük minél több érdeklődő el fog jönni, mert itt is úgy tapasztalom, hogy mindenkinek fontos a városunk jövője (és ez így természetes), ezért szeretné tudni, hogy kik azok az emberek akik esetleg majd dönthetnek a sorsunkról az elkövetkező 4 évben. A személyes találkozóknál pedig nincs megfelelőbb alkalom erre!
Üdv: Gawelda Laci
Látod Jobbik Fan most egyetértek veled! Nem cigány bűnözés van, hanem bűnöző cigányok….. Óriási a különbség, és súlyos kezelendő a probléma. Mint ahogy gratulálni tudok (antikommunista) a Jobbik programjához, sokak véleményét tükrözi, szerintem többekét, mint ahány szavazótok van, vagy lesz.
Tudom, megint mellé beszélek, de akkor is leírom: Miután még abban a világban nőttem fel, behatóan ismerem a szocialista világrendszer alapjai nevű programot. Ha elolvasod, sem igazságosságában, sem humanitásában, sem erkölcsiségében nem igazán lehet jobbat kitalálni. Csak!!!! Voltak emberek a végrehajtásban, akik picit másként csinálták. Picit másként kezelték, és nagyon más lett. Mint ahogy a Jobbik közelében is rendre ott vannak azok az elemek, akik nem bűnöző cigányról, hanem cigány bűnözésről beszélnek, és táborokat állítanának, megbélyegeznének, annélkül, hogy a másik oldalt is hozzá tennék. Csak egy picit más, csak egy picit cseréljük fel a szavakat de nagyon mást fog jelenteni, mint azt bő 4 évtized bizonyította.
Köszönöm Gawelda úrnak a tájékoztatást. Megnézem majd a tvben.
Ezekről a “lakossági fórum”-okról egyebek iránt az a véleményem, hogy idejétmúlt szokás. A 21. században, ahol az információ ezer meg egy csatornán jut el az emberekhez, nem igen lehet rábírni őket a személyes jelenlétre. Akik elmennek az ilyenekre, azokat meg már úgy sem kell meggyőzni semmiről sem. A tv közvetítés már sokkal jobb, de én személy szerint internet párti vagyok. Rendelkezésre áll példának okáért ez a fórum is, hogy kapcsolat kezdődjön jelöltek és választók között. Bárki indíthat egy blogot, ahol elmondhatja mit akar, és a műfaj sajátossága miatt az interaktivitás is adott.
Kedves Figyelő!
Egyet értek az internet adta lehetőségekkel, de a két dolog nem zárja ki egymást.
No meg különbözünk is, hiszen én nem hogy a világhálónál, de még a telefonnál is jobban szeretem a személyes kontaktust.
A kommunikációra viszont minden eszközt használok, mert fontosnak tartom a párbeszédet.
Nem meggyőzni kell az embereket, hanem egyszerűen csak informálni, hogy megfelelő és tiszta képet tudjanak alkotni bizonyos őket érintő dolgokról.
Abban viszont gondolom azonos a véleményünk, hogy annál nincs hatékonyabb eszköz, mint amikor oda álok valaki elé, felteszek egy kérdést és nem kell napokig várni, hogy megkapjam a választ.
Bár jól tudom azt is, hogy vannak akiket zavar a nyilvános megjelenés, mert nem szeret emberek előtt “szerepelni” és inkább a háttérben marad.
Gyerekként én is zavarban voltam amikor verset kellet mondanom iskolai rendezvényeken…:)
Üdv: Gawelda Laci
u.i.: Köszönöm a megtisztelő urazást, de én csak egy egyszerű fórumozó vagyok, aki szeret kulturáltan “társalogni” civilizált emberekkel!
tudják,az a tény,h most mindenki tesz vesz az emberek szimpátiájáért az aztán nem semmi.főleg,azok,akik szemmel láthatoan eddig meg sem mozdultak,most meg,mint a kis szorgos hangyák…hát mi ez kérem,mint szimpla átverés az emberek felé,,, van aki most a várost szépítgeti,van aki kölcsönökkel bombázza a rászorultakat,h szimpátiát “vegyen ” magának.én csak annyit kérdek,h azok,akik a háttérben vannak és nem hangoztatják magukat,nem istenítik a pártukat,akik nem igérgetnek feleslegesen,hanem inkább a tettek emberei,azokat miért nem veszi észre senki.pl: a Dózsa Gy.uti játszótérnél is csak egy ember(párt)volt,aki tett azért,h a játszótér megmaradjon és az ottlakok is pihenhessenek…csak egy példa volt….szerintem mindenki,aki ennyire a szem előtt akar lenni és csak akkor,amikor a választások vannak,azok csak hazudgálnak..Herczeg Zsoltot meg hagyjuk….ő csak egy bábu,akit majd mások fognak rángatni..ennyit erről…
jah és nem beszélve arról,h pl a tanyavédelem sem szimpla emberek fejéből pattant ki,…és érdekes,a szabadidejüket rászánva tesznek az emberek tulajdonaiért és éppségeiért..hát nem tom,h ezt akár Herczeg Zsolt vagy Szabó András vagy akárki megtenné-e az emberekért……
http://kuruc.info/r/1/65909/
Erről ennyit!
Kedves Lakatos!
Valóban nem az eredeti témára reagáltam, mert ahhoz nincs hozzáfűzni valóm. Értem, amit ír és nagyrészt egyet is értek.
Ennek ellenére tartom a véleményem, amit az érveléséről írtam, de ennél jobban nem tudom kifejteni. Ha esetleg még előkerül hasonló téma, majd igyekszem kidomborítani azokat a pontokat, amikre utaltam.
ok
Az Mszp-s KOVÁCS MIHÁLYNAK milyen eü., orvosi végzettsége van ?
Mit keresett abban a bizottságban ?
pipa! Nem jó a kérdés! Mit keresett a Városházán? Így helyes!
Sajnos van rá esély, hogy bekerül újra, pedig építő javaslatot nem láttam tenni! Lehet ezért ellenezte ő a leghangosabban a Túri TV távoltartását anno?
jobbik politika:Cigány és Zsido mentes Magyarország.A többi csak kamu.
Nem vagyok Lokálpatrióta tag,de indulásuk óta szimpatizálok vele mert,hasonló gondolatok jártak a fejemben,mint amerre ők indultak el.-Elegem van a szemétből,amit a városban látok.Tóparti takarítás.-Nem történik semmi ebben a városban.CivilTóparti.-Választásra szerintem,csak úgy adhatták fejüket,hogy nem tudják tovább nézni,miként teszik tönkre városunkat jelenlegi vezetői,képviselői.Nem a mi érdekeinket képviselik,és egyre nagyobb adósságba taszítják városunkat.lásd ALDI,Strandfürdő,Egészségház.Ezen az úton indult el,és bárki csatlakozhatott a patriótákhoz.Igaz választáson induló tagjai között látok kakukktojást,akire az üres kamrakucsot sem bíznám,de Karcsiba bízom,akármihez nem adja a fejét.
Érdekes volt a fórumuk egyébként. Sárvári Attila jól hallottam a körzeti megbízottakról beszélt?
Mezőtúron? Ezt meg honnan vette? Illetve több jelöltjük elmondta, hogy nem tudja hova is készül, hogy mit is kell ott csinálni. Azért egy képviselő jelölt tudja már, hogy Mezőtúron nincs körzeti megbízott, és tudja már hogy mire vállalkozik, ha már felelősségről beszélünk. Szerintem.
Csak megjegyezném, hogy Mezőtúron van körzeti megbízott rendszer, az, hogy nem működik egy másik kérdés. Jó a gondolat,hogyműködtetni kellene.
Kedves Petra!
“Érdekes volt a fórumuk egyébként. Sárvári Attila jól hallottam a körzeti megbízottakról beszélt? Mezőtúron? Ezt meg honnan vette?”
Ha figyeltél Én nem azt mondtam, hogy külön körzeti megbízottak vannak, hanem azt, hogy Mezőtúr körzeti megbízotti részekre van felosztva. Ezekben a körzetekben a kapitányság állományában lévő rendőrök látják el ezt a feladatot. Ne a klasszikus falusi körzeti megbízottal keverd össze.
Oh, akkor biztosan nem figyeltem rendesen, vagy a különös mondatokba kavarodtam bele. Elnézést! A hozzászólásokból ítélve másik felvetésem úgy látom helyénvaló.
Illetve hozzátenném, a tv-s felvétel elég sok helyen recseg, sokszor nem is szól rendesen. Én is ezen keresztól próbáltam volna nézni..
Katt rá!
http://kapcsolat.hu/blog/100_nap_100_hazugsag_fidesz
Két mondatot nem tettél Szanyi úr felsorolása elé:
1. Gyurcsány-Bajnai 8 éve, és mutogatása hátra…………..
2. Azt az állapotot, megkötött, és megkerülhetetlen szerződéseket, amelyek meghatározzák a mai létünket………….
Talán erről kellett volna írnod. Medgyesi 100 nap alatt tönkretette az országot, Gyurcsány 100 nap alatt kifosztotta az államot, Orbán a 100 napjában nem túl sokat haladt előre. Számomra úgy tűnik mintha lenne a szavak és tettek között különbség………
Katt rá!
http://www.nepszava.hu
“Tíz százalékot kell leadni a Fidesznek az elnyert munkák után Szombathelyen!”
A cikk után következnek a kommentek, azok még érdekesebbek.
Siessetek, mert az index.hu-ról pár perccel ezelőtt már törölték.
Kapcsolat!
Reméljük nem áll le a hasonló ügyek felderítése a választás után!
Más: ott a kommentek között ilyen is van “Moderálta: moderator, 2010.szept.16. 15:52
Utolsó figyelmeztetés nemszadistának, ne nevezze, pejoratív fölényességgel, folyamatosan ún “posztkomcsinak” a fórumtársait! ”
A társalgási kultúra majd mindenütt messze menekül, ha politikáról van szó!:(
Csak egy kérdés?
Minden párt szimpatizánsaihoz.
Szavaznának e olyan jelöltre, aki részegen autóba ül , és mikor száguldozása miatt már a rendőrök is üldözik, akkor elmenekül előlük, végül, egy amerikai akciófilmbe illő jelenet után a rendőrök vadásszák le városunkban.
Szóval önök szerint támogatható jelölt???
Nem is én voltam!
kapcsolat!
Én inkább ilyesmiket olvasgatok, nem népszarát!
http://www.magyarhirlap.hu/velemeny/tiz_szazalek.html
Helyi!
A képviselő jelölt is ember és megilleti az ártalanság vélelme (he-he-he). Mezőtúrról -sajnos- több ismerősöm az USA-ba költözött, meséltek egy-két dolgot az igazi demokráciáról. A rendszer változás keretében a jogokat átvettük a kötelezettséget nem. Véleményem szerint egy képviselő jelölt legyen fedhetetlen, köztiszteletben álló, példamutatóan éljen, viselkedjen. A különböző BTK-ba ütköző cselekményeket elkövető jelöltek milyen alapon (erkölcsi?) papolnak a jog betartásáról? Azt akarják betartatni amit Ők maguk lábbal tipornak? Bölcs kollégám szavajárása: ahhoz is tudás szükséges, hogy az ember a saját képességeit felmérje.
Sok párt és szervezet választási műsorát végig néztem a helyi TV adókon, egy embert hallottam jelölthöz méltó módon beszélni -persze papírok nélkül- aki értelmes dolgokat mondott: Pongrácz Zoltán. Felüdülés volt hallgatni a képviselőtestületi üléseken megszokott beszédhibás, motyorgó suk-sük-ölő képviselők után. Kiállt, beszélt érthetően és értemesen a kamerába nézve.
Na akkor ezt nézzék meg! Ez a nem semmi!
http://kuruc.info/r/22/66258/
T. “Kíváncsi vagyok!”
Nem vagyok jósnő, de ezek után “sötét jövőt” látok.
Nem semmi fazon volt. Jó lenne véglegesen mondani: “volt”.
Kedves Lakatos miért nem indulsz a Lungo Drom választáson? A testvéreiddet tudnád támogatni.
Mennyi jelölt!!Őrület.
Az őrület az ,hogy itt is egymásnak esnek az emberek
Ha valaki leteszi a véleményét vagy az ellenvéleményét valahová.
A politikai pályára lépők és környezetük azonnal lealjasul és a marakodás napi szintűvé válik.
Akik itt beírnak
Talán csak nem érintettek közelről?
Alanyai a kérdésnek?
Mi itt ne szálljunk be egymást szidni.
Igaz ez nem könnyű
Korteskedést tesz itt egy két hozzászóló
Üdvözletem mindekinek! Olvasgattam a fórumbejegyzéseket, meglepődök, hogy nem vagyok egyedül néhány dolog tekintetében, mégpedig hogy egyrészt ténylegesen rengeteg ember akar úgymond szerencsét próbálni a helyi politika adta lehetőségben, lehet hogy ez a rengeteg emberke a havi képviselőknek járó anyagi juttatás miatt száll ringbe, hiszen jegyezzük meg, hogy az itt felsorolt emberek között jócskán van olyan, akit tényleg nem szeretne senki látni városi képviselőként. És ezt ténylegesen el lehet mondani bármely párt, vagy szerveződés, ha úgy tetszik egyesület által indított jelöltek között. Öregtúri írta, hogy Pongrác urat én is láttam a televízióban, tényleg értelmes az eddigiekhez képest, és tényleg öröm lenne látni ilyen embereket, ugyailyen habitussal! Segítsetek legyetek szívesek. Itt a fórumban is felmerült Gonda Károly neve, közben nincs is a listában. Tudatlan vagyok vagy nem vettem észre? Valaki legyen szíves engem felvilágosítani ebben a témakörben.
Köszönöm! Tóthné – 5. vk
Politika kérdezte Gonda Károlyról:
Én is halottam hogy első helyen áll a kompenzációs listán. Igazság szerint éppen ezért tévedtem erre a Karcsika által “fémjelzett” oldalra. Egy régebbi hozzászólás megadja a választ: idézem:
kompenzációs lista szerint:
2010. szeptember 9. csütörtök – 06:59
http://www.mezotur.hu/hirek/?n…..f2_action=
A lokálosok listája egy kicsit érdekes!
Politika kérdezte:
Én is halottam hogy első helyen áll a kompenzációs listán. Igazság szerint éppen ezért tévedtem ide, az általa “fémjelzett” oldalra. Egy régebbi hozzászólás megadja a választ: idézem:
kompenzációs lista szerint:
2010. szeptember 9. csütörtök – 06:59
http://www.mezotur.hu/hirek/?n…..f2_action=
A lokálosok listája egy kicsit érdekes!
Bocs, hogy kétszer írtam az előbb. Nagyon kíváncsi vagyok az elős hozzászólásom megjelenik-e. A két hozzászólásban szinte csak annyi a különbség, hogy az elsőben arra a más által már említett, életfogytig tartó börtönnel büntetendő dologra vetemedtem, hogy le mertem írni a kérdező által kérdezett személy nevét.
Szóval elég “érdekes”, hogy egy spam szűrőt arra használ az oldal tulajdonosa, hogy a “szemét” vagyis pl. trágár szavak mellett azokat a hozzászólásokat is moderálás alá veszi amikben le merészelték írni a nevét. Csak gratulálni tudok. Sajnos az ilyenek miatt csak erősödik bennem az elő pillanattól tartó ellenszenv. Tudom, ezeket a hozzászólásokat is ki lehet utólag mod erálni. Csak rajta. Személyes üzenetként: ha gondolod megírom valódi nevem, egy Becherovka mellett -úgy tudom szereted-elbeszélgethetünk pár dologról. Bár nem sok értelme lenne, nagyon különbözően látjuk a világot.
Tisztelt Zsolesz! Nem lehet, hogy a te rendszeredben volt a hiba, mert az előtted szóló is leírta azt a bizonyos Gonda Károly nevet és neki megjelent.
Politika hozzászólónak:
Ahogy sikerült megismernem a tiltott nevű listavezető/oldaltulajdonost/média és internet “szolgáltatót”, nem lepett meg különösképpen a más által is sunyinak gondolt nemiduloksajátkörzetemben másokhátánmasírozokbeképviselőnek stílus. Szerintem -és ezt elismerni tőlem talán szokatlan- eme fiatalember rendkívül jó képességekkel megáldott. Eme képességek birtokában “kegyetlen” jó a taktikája. Úgy gondolom nem arra ment ki a játék, hogy -mint más írta- egy “jó név” szerepeljen a lista élén, hanem arra, hogy nem kell “besároznia” a nevét. Mire is gondolok, kérdezheted joggal. Arra, hogy -ami a kilóg a lóláb tipikus esete- nem kell egyéniben megmérettetnie magát. A csavar szerintem abban van, hogy így 1. nem sározódik be, nem használódik el a neve -ha nem nyerné meg az egyini körzetét- 2. logikailag -szerintem- jól látható, hogy a “pártjának” sok maradékszavazata lesz, míg más pártoknak sokkal kevesebb. Ha nem is minden pártnak lesz kevesebb, de a 3 kompenzációs listán bejutó ember egyike az fenti fiatalember “lesz”. Ez -szintén szerintem- annyira biztos mint, hogy ki nyeri a polgármesteri “állást”. Szóval minden esetlegesen jelentkező negatív dolgot szépen kivéd ezzel. Bejut és kész. A logikáján, ügyességén, pénzén kívül ehhez nem használ fel semmit. Nem vádolhatják semmivel. Csak a stílus, na az nem az én gyomromnak való. Bár -sajnos- a mai világ erre a stílusra nagyon nyitott, sokan szeretik ezt -szerintem azért is mert csak a felszínt látják. Amikor először tudomásomra jutott -kb. egy éve- hogy politikai pályára is ácsingózik az első gondolatom az volt, hogy 2 max 3 ciklus múlva polgármester lesz. Na, egyelőre ennyi.
Kérdés “Zsolesz”-hez (teljesen semleges kivülállóként!):
Honnan ered ez a gyűlölet G. Károly iránt?
Írásából úgy érzik ki: érdek-gyűlölet. Értelmes ember hogy’ mehet le ilyen szintre?!
Zsolesz!
Túl sok a spekuláció mondanivalód között. Ha egy kicsit olvasgatnál is talán nem pocskondiáznál mást.
1. Még jó, hogy beteszi a nevét spam szűrőbe. Különben más is tudna nyilatkozni a nevében. Pl.:
Zsolesz tudatlan.
G.K.
2. Már beszéltünk róla, hogy nem is lehet önkormányzati képviselő. Más részről ez nem egy sunyi dolog, hisz a lista nyilvános. Vehetnél magadon annyi erőt, hogy ha nem tudod megkérdezed mondjuk egy fórumon. Ja és ha tévedsz ebben a dologban akkor bocsánatot kérsz tőle?
Ui. azt meg egyenesen aljas dolognak látom, hogy alkoholistának próbálsz beállítani egy olyan embert akit én még csak vezetni láttam.
alex69: A gyűlölet enyhén szólva is túlzás. Hidd el nem érdekből van -elvileg lehetne abból is, de túl tudok az ilyenen lépni. Én ezt a stílust nem szeretem, nem magát az embert. (Nekem pl. sosem ártott) Ezért is tudom elismerni amit tényleg jól csinál. Sosem rágalmaztam, nem terjesztettem róla sem valótlant sem valós dolgokat. Azt, hogy valós, bizonyítható dolgokat megbeszéltem egy-két emberrel messze nem nevezném annak, ezek a mindennapos emberi kommunikáció részei. Tudom mindenkiben van hiba, így bennem is.
Látom mégis átment a név a moderáláson, amit elég értelmetlen és nevetséges dolognak tartok. Legfőképp a támadhatósága miatt)
Egyszerű ember:
)
1. Fórum motorban biztosan levédhetné a nevét mint hozzászóló. Az általad említett esethez nem kell felesleges moderálás.
2.Igen, olvastam, hogy volt szó az összeférhetetlenségről. De arról is volt szó, hogy az összeférhetetlenség feloldására van lehetőség. Többek közt az is amit az egyik fórumozó írt, egyszerűen átadja valakinek a jogosultságokat és/vagy tulajdonjogot. A jelenlegi képviselő testületben is van példa erre.
(illetve volt mivel már régen feloldotta
A lista valóban nyilvános, csak éppen ezt a listát elég kevesen olvassák. A szavazófülke magányában SEM látod/láthatod.
Elnézésed a nem túl jó példáért -és ezzel SEM a vitatott személyt bántom- ez hasonló ahhoz amikor egy közbeszerzés országos napilapban való meghirdetésének úgy tesznek eleget, hogy olyan lapban hirdetik meg ami az érintett területen nem jelenik meg.
Én bocsánatot kérek, ha nem így van és bár bejuthatna lemond más javára.
Te megteszed ezt, ha mégis ott lesz a képviselők közt?
HUH, iszonyat csúsztatás. Ki a búbánat mondta, hogy alkoholista. Megemlítettem egy italt amit szeret. Én a bort szeretem ellentétben a sörrel. Akkor most beismertem, hogy alkesz vagyok?
Én meg olyan embert ismerek -most direkt nem mezőtúrira gondolok- aki vezet mégis iszik, sőt alkoholista.
Szóval ezennel kijelentem, hogy nem mondtam -nem is gondoltam- hogy G.K. alkoholista. Sőt tudom, hogy nem az.
Szépen megkérlek, ne adj olyan dolgot a számba amit nem mondtam.
Látó szerint: Kérlek figyelj oda jobban. Ha beírod a teljes nevét akkor a hozzászólásodat CSAK Te látod. Fejlécében valami hasonlóval: a hozzászólás moderálásra vár. A “várt” első hozzászólásom már látható, Mivel Te is leírtad a teljes nevét a Te hozzászólásodat is csak most láttam meg 5 perce. Lehetséges, hogy előbb is látható volt, de szinte biztos, hogy fél órával ezelőtt CSAK Te láthattad. Ha kezdőbetűket írsz mint pl. az előttem szóló akkor az azonnal megjelenik.
Zsolesz én sajna így éreztem. Meghívlak egy felesre és közben megjegyzed tudom, hogy szereted. Ezért.
Fordítva???
Ha az említett úr képviselő lesz meghívlak egy pohár borra. Én sört fogok inni.
Az 1. pontban igazad van, de én aláírásra gondoltam.
G.K.
Egyszerű ember:
)
Nem vagyok nagy kocsmázó, de ha ezen múlik: rendben. Kié a kocsmaválasztás joga?
(jaj, most könyvjelzőzhetem a fórumot
Az 1. pontra: értem a logikádat, viszont az enyém nem így működik, bocs.
A 2. pontról még mindig úgy gondolod, hogy – függetlenül a személytől- nem oldható fel az összeférhetetlenség 1nap-2hét alatt, 0-100.000 Ft költséggel?
Egyszerű ember :
valami rosszat írhattam megint.
“A hozzászólás rendszer-moderációra várakozik”
Így várnod kell rám.
Aki abban bízik, hogy egy kompenzációs lista vezetőjeként mandátumot kap, abban bízik, hogy jelölő szervezetének egyéni képviselő jelöltjei jól szerepelnek a választáson, de nem nyernek mandátumot (nem győznek). Azok a szavazatok ugyanis, amelyekkel egy képviselő jelölt mandátumot szerzett, a kompenzációs listán nem számítanak.
Ha a lokálpatrióták (vagy bármely jelölő szervezet) minden jelöltje nyer, a listavezetőre jutó szavazatok száma nulla.
Ha egyik jelöltjük sem nyer, az egyéni jelöltekre adott összes szavazat a listáé (listavezető, továbbiak).
Mielőtt a helyzetet képtelenségnek gondolnád, volt már ilyen Mezőtúron, 2002-ben. Akkor tíz választókerület volt, tíz MSZP-SZDSZ-es jelölt nyert, (Bankó Béláné, Herbály Kálmán, Iván Sándor, Kádár József, Kovács Mihály, Kunné Dr. csurgó Ilona, Mlinárcsek János, Szabó Zsigmond, Takács Imre, Zsibó Imre). Az MSZP_SZDSZ kompenzációs lista értelmét veszítette, kimagasló fontosságúvá vált viszont a FIDESZ-PolgáriKörök listája, amely jelölő szervezet egyetlen egyéni jelöltje sem nyert, de jól szerepelt. A kompenzációs listáról hét Fidesz-Polgári Körös (Gyarmati István, Juhász Béla, Kozák Zsolt, Lévai Sándor, Patkós Éva, Szabó Gábor, Szűcs Lajos) kapott képviselői helyet. (Aki nem hiszi, járjon utána: http://valasztas.hu/onkval2002/so02/ered_ind.htm)
Ismerek két embert, akik úgy jutottak képviselői mandátumhoz (egy megyei, egy városi) – lehet, több is van, aki egyéniben nem nyert, de minden választókerületben indított a jelölő szervezete jelöltet, akik „összeszedték” neki a képviselői helyet (egyik sem nyert, de így-úgy szerepelt).
Miért fontos ez?
Lehet bárkiről bármit gondolni.
Nem tudom, ki mire spekulál, de lássátok be: csúszós a pálya!
Aki a lokálpatrióták listavezetőjét sunyinak véli, gondolja meg! Személyesen ismerem őt, meglehet, nem szimpatikus, de a listás helyezése miatt nem tartom sunyinak.
Más oldalról.
Ha a listavezető sunyi, aki arra játszik, hogy a választókerületi jelültek nem nyernek, de ölébe hozzák a képviselői mandátumot, mit gondolsz azokról, akik képviselő jelöltként teszik, amit tesznek, és viselik, amit viselnek. Mindent abban a tudatban, hogy nyerési esélyük nincs, de hozzájárulnak a „főnök” sikeréhez. Ne hidd, hogy nem ismerik a nyerési esélyeiket! Ők miért tartják majd a markukat? Ők mind tisztességes emberek, a listavezető pedig sunyi!
Még valamit! A befolyásos emberek nem szoktak képviselői mandátumért kapkodni!
Sok itt a politikai álmodozó meg haszonleső, egy csomókomcsi probálkozik csak más színekben!! Itt van mindját az MLP vagy LMP fura hasonloság ráadásul csupa volt SZDSZ es van benne, szóval libsik! Civil mozgalom nevű párt mert ugye az hiszen indult a parlamenti választáson is, Lévai úr volt MSZP s képviselő ,munkásőr ,Fideszes most épp civil mert igy tudott listavezető lenni tudja egyéniben nincs esélye ,polgármesternek meg még ugyse!Itt is van még néhány volt komcsi! De a jobbikban Berényi Béla is elég kakukk tojás hi hi! Kár!Az Mszp meg bár kit elinditott csak legyen jelölt ,aztán meg hazudoznak hogy függetlenek ,nem semmi szegfűvel meg MSZP felirattal! Ennyit a sok jo jelöltről! Változás kell !! Nagy változás és komoly kormánytámogatás! Akkor van esély a város elmozditására a helyben topogásból!
Rózsa Eduárdó Florest!
Láttam ezt az idétlenséget, de nem tudom, mit akarsz mondani!
gogyis
8 évig nem volt kormánytámogatás? És mire ment a város vele? Elég volt már ebből a támogatásból. Nem kérünk belőle. Főleg nem az ilyen Thermál Hotelhez hasonló projectekből. Hova jutna a város? És még alpolgármester akar lenni ezek után.
hihihi!
Nézd meg a feljebb lévő (Rózsás) linket!
Cibere: ezekkel tisztában vagyok. Az utolsó mondatoddal is egyet tudok érteni nagy általánosságban. Fura de -jelenleg- mégis az ellenkezőjét látom megvalósulni. A tévedés jogát -és a sörfizetését- fenntartom.
Apropó alpolgármester. Közületek számolta már valaki, hogy mennyibe “került” a városnak a négy évvel ezelőtti háttéralku? A nagy FIDESZ vs. MSZ(M)P összeborulás? A 2006-os alakuló önkormányzat első napi határozata? A KETTŐ DARAB alpolgármester?
A számot milliós nagyságredben várom.
Nem kell messzire menni ezt g.k. -akinek a nevét nem lehet leírni:)- már megírta:
http://www.mezotur.com/2009/07/gazdalkodj-okosan-240-000-000-a-kovetkezo-dobasbol-kimaradsz/
Megjegyezném, hogy a saját nevemet én is moderálnám ha egy ilyen oldalt tartanék fenn.
Nem kezdők ezek a szombathelyi fideszes csávók.
Fiatal koruk ellenére jól benne vannak a buliban.
Érdekes módon csak a baloldali sajtóban lehet róluk olvasni.
“Rózsa Endre a városért akar dolgozni…”
http://www.youtube.com/watch?v=M3VOQCZjBZM
Köszönjük, ennyi bőven elég volt! Sok is! Felháborító
Az előzőből kimaradt Lévai úr! Neki is “köszönjük”! Az Oncsán kiépítendő kábelhálózattal kampányol, miközben ha jól tudom bőven benne volt, hogy a mi részünk kimaradt! Hogy mást ne is soroljak mérgemben. Köszönöm, de én nem kérek a plakátjaiból. Kérem még a héten szerelje le őket!
Az előzőből kimaradt Lévai úr! Neki is “köszönjük”! Az Oncsán kiépítendő kábelhálózattal kampányol? És miért nem sikerült megcsinálni anno!? Hogy mást ne is soroljak mérgemben.
Köszönöm uram, de én nem kérek a plakátjaiból.
És mielőtt félreértenének. Én nem vádaskodok, de hogy van az, hogy kiépült az egész városban, de az Oncsa kimaradt ebből? Valaki tudna erről engem tájékoztatni? Ugyanis csak pletyka szinten hallottam dolgokat.
Kovácsné kedves, úgy látom nagyon felült a pletykáknak, a vezír sunyi hazugságoknak. Kérdezze meg az illetékest /ne a pletykáknak higgyen/ és utána mérlegeljen.
Az utolsó mondatában van az igazság: “pletyka szinten hallotta a dolgokat”. Ez a lényeg, a suttogó propaganda, a választók megtévesztése.
Hát én nem tudom kedves, de nekem akkor sem szimpatikus a fiatalember. Már ha nem haragszik meg.
Mindütt vannak komcsik, nem is beszélve a Fidesz-listavezető H.Zs-ről, akit Bagdán Piroska (MSZP) nevezett ki, és Draskovits (MSZP) tartott meg, néhány hónapja fideszesnek játsza magát… Felmenői vérvörös komcsik.
Tisztelt Honlapszerkesztő!
Öntől is azt kérem, hogy a Civil Mozgalom Egyesület rövidített nevét helyesen közölje a honlapján, mégpedig úgy, hogy CM.
Kérem a javítást!
Köszönöm!
Drága, aranyos Kovács néni!
A 2005-ben, a Kistérséggel kötött beruházási szerződés nem is tartalmazta az oncsai szélessávú internet kiépítését. A hálózati lefedettség pályázati feltétele csak 95 %-ot írt elő (vajon miért) és ebbe a 95 %-ba az oncsai városrész már nem volt betervezve. Kérdésével, panaszával forduljon az országgyűlési képviselőhöz, aki 2005-ben a Kistérség első embere és a szerződés aláírója volt.
Akkor még az alpolgármester úr hivatalban sem volt, ugyanis csak 2006 őszétől látja el alpolgármesteri feladatát.
Vagyis akkor Boldog Istvánnak köszönhetjük, hogy az Oncsán mai napig nincs szélessávú internet? Köszönjük a tájékoztatást.
Pici csúsztatás kedves Kovács néni és 5mega. A 95 % igaz, talán az Oncsa kimaradása is az első részből…. Meg az is, hogy Túrkeve is kimaradt a kistérségből, és az Oncsával együtt már az lett volna a második ütem. Csak egy picit többe került az első ütem mint kellett volna, meg egy picit nem az valósult meg ami a pályázatban volt, meg egy picit akkor már nem volt boldog a kistérség elnöke. A beruházás részéhez 0 köze volt. A vizsgálatok pedig folynak a magyar hatóságok tempólyában…..
Az ucsó szó szándékos….
http://www.nepszava.hu
1/Lukra fut Orbánék elszámoltatása?
2/Fidesz nyomásra állított valótlanságot a Savaria Rehab-
Team?
3/Bíróság elé áll a volt Budapesti Közlekedési Vállalat vezére!
Tisztelt Herceg Zsoltról csak annyit, hogyha bármikor bementem a vízműhöz, hogy nekem valamiféle talajmunkára lenne szükségem a markolóval, akkor aztmondták, hogy óránként egy tizes, de ha megkeresi a főnököt, akkor vele fusiban óránként 4-5 ezerért meg lehet csináltatni. Egy városi intézméy élén mindenki által köztudott hogy fusizott.
Ilyen embert állít a fidesz polgármesternek?
Nem volt elég neki a havi 1,2- millió amibe a városnak-nekünk kerül?
Nemelég a harmincmillás luxusház amit a mi pénzünkből épített?
Hiába az mszp-s mult, nagyon komolytalan jelölt.
Mit jelent a tapasztalata? Miben tapasztalt? A közpénzek és a mi pézünk lenyúlásában?
Nem kell ilyen jelölt.
Hogy is volt ez a gázolaj fusi a vízműnél?
Megszünteték a nyomozást is, de a lenyúlt gázolajnak nyoma sincs!
Ház lett belőle?
Csak nyugi info, még eljuthatnak a Botkáné -Rózsa projektekhez, és a környék néhány ügyéhez.
szegfű! Hallottad azt is, hogy mindez a zsebében landolt, vagy csak hazudsz mint gyurcsány? Esetleg láttad is amint átveszi a pénzt, netán Te magad adtad? Valahogy nem látom tisztán a dolot: Nem akartad megfizetni az árat, ezért elkezdtél nyalizni, majd most vádaskodsz. Kaptál kedvezményt vagy nem? Ha igen az érdekes, mert részese voltál a korrupciónak, ha nem akkor szép szegfű szokás szerint (és sorolhatnék még virágokat) nem mondassz igazat.
Egyébként én is így jártam mint szegfű. Ma azt hallottam a városba, hogy Csellár Zsuzsanna akar lenni az alpolgármester, Szűcs Lajos pedig a Vízmű vezetője. Igaz ez?
én csak azt nem érte,, hogy ez a nyikhaj szecsei miért veri magát ennyire, mikor az összes felmenője vérkomcsi volt. Vajon otthon őket is szidja? Csányi tomikának pedig csak egyetlen nevet mondjatok: Gyalog Ricsi!
gabesz te “nagyszerű” vagy.:-( Eddig még neked mindenkivel csak bajod volt itt. Talán te akarsz polgármester lenni? Ez az utóbbi hozzászólásod is csak egy mocskolódás. Az, hogy valaki, hogy dolgozik, asszem fontos, viszont hogy ki volt a nagyapja, már messze személyeskedés.
Szerintem győzzön a Jobbik!
Helyi, ha ez igaz, akkor megeszem a kalapom. Hát az a nő nem szégyelli magát, még hány állást akar? Sok embernek egy sincs. A szóbeszédekből kiszűrve legalább öt helyről kap fizut. Igazából hogyan tud helytállni ennyi beosztásban? SEHOGY!
Ahányszor csak viszem a gyermekem az újvárosi rendelőbe, mindig más orvos kezeli. Normális dolog ez? NEM!
Na szegfű, gratulálok! Mennek már a hülye pletykák megint. De ha már itt tartunk… Én meg azt hallom pár hete a városban, hogy Rózsából köszönik, de elég volt, Lévaira szavazzon a családja más nem szeretne, Csányi tanár úr pedig maradjon tanár úr. Persze én is csak hallottam, ma (is) a városba…
El lehet gondolkodni!
Ha a Jobbik nem lépteti vissza a polgármesterjelöltjét, a szétforgácsolt jobboldalnak köszönhetően Rózsa Endre az oldalvizeken szépen beevezhet egyenesen a polgármesteri székbe.
Erről a Rózsa Endréről beszélünk?
Százszor Rózsa Bandi, mint egyszer is Herczeg!!!!!!!!!!!!!!!!
Mit tett rózsa bandita a városért?
Nem lehet mezőtúrt megközelíteni, annyira rosszak az utak!
Semmi nem történt a körzetünkben, csak leépült, romlott, csúnyult, lepusztult.
A telekiben dolgozott sok évig, és mit tett a telekiért, hasonlítsuk már össze a szegedivel!
Ezt a karjátok ? Róózsa banditát? és a város pusztulását?
Hogy is volt azzal a cipőgyárral? Külföldi céggel? Csúszópénzel?
Térjetek már észhez, rózsa már többszörösen leszerepelt!
Hallotok tőle építő jellegű ötleteket a város felélesztésére?
Tulipán!
Szerintem inkább Hercegnek kellene visszalépni!
Rózsa? Komolyan gondolja bárki, hogy Rózsa Boldoggal úgy tud dolgozni úgy, hogy az a városnak jó legyen? Mert ha tetszik ha nem, Boldoggal együtt kell dolgozni a városért a lehendő polgármesternek! Így két ember marad aki erre alkalmas lehet! Mondjuk akinek Rózsa megfelel annak elég az is ami mostanra lett a város! A SEMMI!
Ugye mindenki emlékszik a Gyurcsány beszédre… Ehhez Rózsa hapták Endre csak annyit tudott reagálni: “A kormány- illetve a szocialista frakció véleményével egyezek…”
EMBEREK!! KELL ENNÉL TÖBB???
Rózsa újra Haptákban:-)))
“Adós maradt az elszámoltatási kormánybiztos, Papcsák Ferenc”
http://www.nepszava.hu
Rózsa úr, kérem vegye le plakátjait felénk is! Köszönöm.
http://www.nepszava.hu
Orbánnak a választók előtt kellene bocsánatot kérnie
Az MSZP feljelentést tett a szombathelyi 10 % ügyében
Szocialisták beszélnek a hazugságról? Örkény is megirigyelné!
Ma reggel az m1 csatornán, az Össztűzben Szanyi jól megadta a Fidesznek, azon belül is a két “elszámoltatási kormányügyeiről” beszélt.
Annyi van nekik, hogy felsorolni nem lehet.
Javítok: Ma reggel az m1 csatornán, az Össztűzben Szanyi keményen beszólt a Fidesznek, azon belül is a két “elszámoltatási kormánybiztos ügyeiről” beszélt.
Meg arról beszélt, hogy a Népszavát támogatnia kell az újonnan belépő párttagoknak! Ennyit a Népszaváról!
Mégegyszer kozsór! Ha egy tolvaj azt mondja, hogy ne lopj, az kb. egyenlő a semmivel! (Egyébként érdekesen láttad a beszélgetést, mert legfőképp nem arról szólt amit ide beírtál!)
100 * Csányi Tamás , mint RE vagy HZS!
Ehhez hasonlót már más is írt, és valahogy az is irtózott hzs-tól.
Ki az az ember???
Kedves Helyi!
Csellár Zsuzsának hogy lehetnének alpolgármesteri ambíciói, amikor már nem is politizál(a kórház vezetése miatti összeférhetetlenség miatt)?
Nos kérem, hogy mit tett a baloldal Mezőtúrért? Példának okáért, az egyik legfontosabbat, kiharcolta Mezőtúr térségi szerepét!!!!!!!!! Amikor Magyarországon a területfejlesztés kapcsán létrehozták a statisztikai kistérségeket, bizony abban Mezőtúr nem szerepelt. Az akkori balos polgármester és szintén balos országgyűlési képviselőnk kőkemény harcot vívott azért hogy Mezőtúr igen is ne más településhez kerüljön hozzácsatolásra, hanem önálló térségi szerepet kapjon. Ennek ellenkezőjéről kérem ne próbálkozzanak meggyőzni, mert akkor anno én is kormányhivatalban dolgoztam, és tudom, láttam mi történt, sőt szakmailag véleményeztük is Mezőtúr térségi szerepének létjogosultságát.
Most viszont komolyan aggódom! A kormány nyilatkozatai alapján járásokat kívánnak kialakítani, melyeknek 60 ezer fő a limitje. A Mezőtúri térség cca 31 ezer fő, ergo nincs létjogosultsága a járási rendszerben. Bár ne legyen igazam. Boldog úrnak fel lesz adva a lecke, tudomásom szerint Mezőtúrt megint nem jegyzik a területfejlesztés eme új rendszerében.
Sajnos Mezőtúr már nem vezető város a térségben, ha tetszik ha nem! Ebben viszont az előbb istenített Urak nagy mértékben felelősek!
Azért arra kiváncsi volnék hány,a városnak 30.000.ft-ot/csapadékvíz elvezető árok/ befizető háztartás fog “örömmel” a fidesz jelöltjére szavazni mondjuk az 5-ösben?És a jövőbeli önk.képviselők esetleg megnézik-e hogy,smint volt lehetséges ez?Vagy folytatják elődeik dolgait néma kussban?Ilyen “felhozatal” melett kösse fel mindenki a gatyáját bármi megtörténhet!
Azt tudják, tudjátok, hogy Csellár 3.5 milliót keres havonta?????
A mi pénzünkböl, hisz ez közintézmény!!!!!!
Ezen nem kellene változtatni kedves fidesz??????????????
Ohhh,hát úgy látom itt mindenki olyan okos. Elég szánalmas,hogy egyes embereknek az a szórakozása,hogy másokat mocskol,rágalmaz.Na de már meg sem lepődök az emberek primitívségén…
Az biztos,én Herczeg Zsoltra szavazok.
Csatlakoznék sy-hez.
Csányi Tamás úr a legalkalmasabb a polgármesteri címre.
Igaza van J.F. kollégának! Csányi Tamás a legradikálisabb jelölt! Ha egy radikális városban akarsz élni, egy radikális jövőt szeretnél a gyermekednek szavazz rá meg a többi jobbikos jelöltre!
Legyen mindenki radikális! Világ radikálisai egyesüljetek!
Előre egy radikálisabb jövőért!
Lesz egy csomó új munkahely, mert a táboroknak nem csak lakói lesznek, őrség is kell ám szép számmal. Építsünk Mezőtúron is egy tábort! Kívül leszünk, mi, radikálisok, belül meg akik nem annyira radikálisok.
Aki nem velünk, ellenünk! Táborba minden antiradikálissal!
http://www.nepszava.hu:
-Egyelőre nem tudni, mikor csökkennek a bérek járulékai!
-Szombathelyi “tized”: az ügyvéd szerint szó sincs kényszerről.
-Fideszes szocpol-visszaélés Maglódon?
-Mszp: ne két hiteltelen “briganti” vizsgálódjon!
-Milliókhoz jutnak Várhegyi és Rákay tanácsadó cégei.
Nightmare!
szánalmas vagy…uszító/ferdítő propaganda megy ezerrel.. ehhez értetek..
Antikommunista nem elég radikális!!! Erősen nyitogatod a táborkaput öreg! Jobb lesz neked odabenn a többi antiradikálissal!
táborkapu…
akkor miért nem lager? Sőt jobbat mondok legyen rögtön “haláltábor”
ez már tényleg szánalmas…
Érdekes a vitatkozásotok, csak egy gond van nem láttok a háttérbe. Minden párt felsorakoztatta a legjobb pártkatonáit akik parancsra nyomják a gombokat.
Sok értelmes ember nincs köztök, aki önálló akarattal rendelkezne.
Még egy hét van a szavazásig és a mai napig nem tudom ki tudná elvezetni ezt a várost a jelöltek és a képviselők közül.
A Szúcs-Búsi-Boldog trió Gonda Karcsival fűszerezve
vagy Lévai és a civilek? Na itt oszlottak ketté a FIDESZESEK
Még van nekünk a nélkülözhetetlen Rózsánk és a pompániája
és nem utolsó sorban az egyház támogatását élvező radikális Csányi Tamás és a Jobbik.
Ja igen Zsolnai bácsiról el is felejtkeztem na ő az akit nem is tudok hova sorolni talán egy fidesz szimpatizáns komcsi
Kire is szavazzunk?
Eddig a fideszeseké volt a lehetőség hogy bizonyíthassanak de most egymást ölik és dobálgatják a szocialista segítséggel a csontvázakat egymásnak a polgármesteri hivatal szekrényéből. Nem is ez a baj hogy dobálgatják hanem az hogy hogy kerültek oda a csontvázak.
Radikális változások törvények nélkül nem lehetségesek csak minimális rendeleteket lehet módosítani, de ezt a jobbik is tudja.
Akkor kire szavazzunk.
A lakosokat mindenki próbálja befolyásolni több kevesebb sikerrel.
És még mindig ott van ez a közmondás nagyot akar a szarka de nem bírja a farka.
Az utolsó héten mindenki erősít.
- jobbik lehozza Vona Gábort
-Fideszhez érkezik Orbán Viktor, Fideszes családi nap
-Lokálpatrióták I Turi Muri
-Mszp lakossági fórum a javában
-a CM ????
MI LESZ MÉG ITT.
Lassan narancssárga minden:TÚRI TV, PONT RÁDIÓ, vízmű, közösségi ház,apropó, túri kilátó
de a győzelem még mindig kétes.
Az az érdekes hogy minden párt fiatalít és új jelölteket állított csak a bábok maradtak.
Na de kik állnak a háttérben? ugyan azok akik eddig
És itt a kérdés mi lesz veled MEZŐTÚR a következő négy évben
Egy vegyes képviselő testület, gombot nyomogató katonák és egy lemaradt város az adósságok tetején.
Hajrá gyözön a jobbik, na de kik azok?
A mostani állás szerint
A jobbik hozza a 37%-ot a mit tavasszal is tartott vagy még többet
Rózsának megvan a fix 18% hű pártkatona
Ez már ez már eddig 55%
Ami maradt azon osztozik Herceg és Lévai nagyon szoros a helyzet.
Ha nem lett volna ez a vita a fideszen belül akkor nem lenne kérdés a fideszes győzelem na de így?
Fogós kérdés ugye. Főhet Boldognak a feje!
Na most mi lesz
Érdekes a vitatkozásotok, csak egy gond van nem láttok a háttérbe. Minden párt felsorakoztatta a legjobb pártkatonáit akik parancsra nyomják a gombokat.
Sok értelmes ember nincs köztök, aki önálló akarattal rendelkezne.
Még egy hét van a szavazásig és a mai napig nem tudom ki tudná elvezetni ezt a várost a jelöltek és a képviselők közül.
A Szúcs-Búsi-Boldog trió Gonda Karcsival fűszerezve
vagy Lévai és a civilek? Na itt oszlottak ketté a FIDESZESEK
Még van nekünk a nélkülözhetetlen Rózsánk és a pompániája
és nem utolsó sorban az egyház támogatását élvező radikális Csányi Tamás és a Jobbik.
Ja igen Zsolnai bácsiról el is felejtkeztem na ő az akit nem is tudok hova sorolni talán egy fidesz szimpatizáns komcsi
Kire is szavazzunk?
Eddig a fideszeseké volt a lehetőség hogy bizonyíthassanak de most egymást ölik és dobálgatják a szocialista segítséggel a csontvázakat egymásnak a polgármesteri hivatal szekrényéből. Nem is ez a baj hogy dobálgatják hanem az hogy hogy kerültek oda a csontvázak.
Radikális változások törvények nélkül nem lehetségesek csak minimális rendeleteket lehet módosítani, de ezt a jobbik is tudja.
Akkor kire szavazzunk.
A lakosokat mindenki próbálja befolyásolni több kevesebb sikerrel.
És még mindig ott van ez a közmondás nagyot akar a szarka de nem bírja a farka.
Az utolsó héten mindenki erősít.
- jobbik lehozza Vona Gábort
-Fideszhez érkezik Orbán Viktor, Fideszes családi nap
-Lokálpatrióták I Turi Muri
-Mszp lakossági fórum a javában
-a CM ????
MI LESZ MÉG ITT.
Lassan narancssárga minden:TÚRI TV, PONT RÁDIÓ, vízmű, közösségi ház,apropó, túri kilátó
de a győzelem még mindig kétes.
Az az érdekes hogy minden párt fiatalít és új jelölteket állított csak a bábok maradtak.
Na de kik állnak a háttérben? ugyan azok akik eddig
És itt a kérdés mi lesz veled MEZŐTÚR a következő négy évben
Egy vegyes képviselő testület, gombot nyomogató katonák és egy lemaradt város az adósságok tetején.
Hajrá gyözön a jobbik, na de kik azok?
Leírtam kétszer mivel az elsőt csodák csodájára valaki kitörülte de érdekes módon mire felraktam másodjára is előkerült nem tán valaki cenzúrázza az oldalt???
hehehehehehehehehe:D:D:D:D:D:D:D: nagy vicc,amit itt minden ember,mindenféle modon leír!!!!!!azért remélem,h nem csak itt van mindenkinek bátorsága mocskolodni,kritizálni,stb,hanem mindenki okt.3-án legyen ám nagyon kritikus!!!!!!!!!!!!! azzal,h hova is teszi az x-et…ha hiszitek,ha nem,ezzel aztán oda tud mindenki vágni azoknak,akiket éppen szid,mocskol,kritizál..nagyon nagyon kíváncsi leszek,h azok az emberek,akik szidják RE.t,GK-t,HZS-t, amit persze jogos,azok remélhetőleg nagyon jo helyre x-elnek.!!!!!!!!!!elgondolkodtato,h akikről nem mocskolodnak,azok miért is vannak és kiért is vannak.talán ők tényleg Mezőtúrért vannak,tényleg a magyarok érdekeit nézik….ha megfigyeljük,akár merre járunk,mindenhol fidesz és mszp-s plakátok….ez tök jo,de ez mind a mi pénzünkön…akiknek meg csak egy plakátjuk van…..ők legalább nem pazarolják a pénzünket…mindenki gondolkozzon el,és remélhetőleg tényleg jo helyre tegye az x-et….
Antikommunista! Úgy látom, Te viccet űzöl az ügyünkből. Az ügy szent, a vezér megkérdőjelezhetetlen! Vona úr világosan megmondta! Közrendvédelmi táborba kell zárni mindenkit, aki nem lép egyszerre.
Ez nem képezi vita tárgyát és nem lehet tréfa tárgya sem. Vétettél az alapszabály ellen! Te vagy a leggyengébb láncszem! Mars a táborba!
Vége lehetne már a választásnak, mert már hányingerem van, hogy bár merre megyek, mindenhol Herczeg Zsolt pofáját kell néznem!
Még mindig jobb,mintha a tiédet kéne nézni!!!!
Egyébként meg csak irigyek Herczeg Zsoltra azok az emberek,akik ilyeneket írnak. De nem baj,ez azt jelenti,hogy már elért valamit az életben..
MSZP: Aki a Fideszre szavaz, az a megszorításokra szavaz!!!
nepszava.hu
MSZP: Aki a Fideszre szavaz, az a megszorításokra szavaz.
nepszava.hu
Kedves cenzúrázó!
Mi nem tetszett, hogy nem engeded megjelenni a Népszavában közölt cikket?
nepszava.hu: Aki a Fideszre szavaz, az a megszorításokra szavaz!!!
Sikerült! Valószínű egy pillanatra elbambult a moderátor.
tények! (nevetséges a név is)
Megtenné(d), hogy ezután a Magyar Nemzetből és a Magyar Hírlapból is idéz(el)? Köszönöm!
Nightmare!
közrendvédelmi TELEP! Nem tábor!
sy!
Érdekes gondolat a tiéd!
nem hinném, szóval elég “idióta” megállapítás volt a tiéd…
Azt mondod aki bírálja Herczeget az biztos csak irigy rá, mert elért valamit az életben…
Csak egy kérdés..te csíped rózsa bandit vagy gyurcsányt vagy bajnait??? ( a sor egyébként hosszan folytatható lenne)
Gondolom a válaszod nem, sőt biztos hogy számodra sem szimpatikus emberek, valószínűleg már jelzővel is illetted valamelyiket.. tehát akkor ez azt jelenti, hogy te is csak irigy vagy rájuk, és mindenki más is csak azért szidja őket? Na meg azért mert ők már elértek valamit az életben?
Elég volt csak a polgármesteri vitát meghallgatni, Herczeg egy épkézláb mondatot nem tudott elmondani, szinte megaludt a tej a szájában… szerintem is ő a legrátermettebb polgármesternek
antikommunista, nagyon jókat írtál, főleg az utolsó bekezdéseddel (Elég volt) teljesen egyet értek, kivéve a vita kifejezéssel. Ugyanis ez minden volt, csak “vita” nem. Itt egy előre kitervelt, ligh-tos (lájtos) kérdéssor volt…, csak egy színjáték!!!
Kíváncsi vagyok, hogy a “narancstévében” nyomni fogják-e éjjel nappal?
Tisztelem Hercegh Zsoltot.de egy bábu lesz,nem hiszem ,hogy OV. VAGY A VASUTAS NÉLKÜL BÁRMIT IS TEHET Ő többre érdemes ,olyanokkal ,mint pATkós Lajós és Éva fog boldogulni,mert ezek arra fordulnak ammerre a szél jár.Mentész Rt-től sok minden ismerős,valamikor együtt dolgoztunk.
Végig hallgattam a Boldog Istvánt az adóról szóló egyvelegét,vitába szállnék vele,mint egyszerü ember,(28 éve vagyok bérszámfejtő,szerintem ez mindent elmond)elmagyaráznám neki nem igy van ahogy öt betanitották,de majd szembesülnek az emberek a valós helyzettel,nem is soká.
a FIDESZ ködösit ,lapjait az önkormányzati választások után teriti ki.Amig a magyar dolgozik “nekünk nem kell dolgozni” ez az ujvároson hangzott el. Amig állampolgári jogon,és állandó lakhelyhelyhez kötik a családi pótlékot és a GYest addig bárki megkaphatja.Ezt csak az tudja aki ügyintéző.Kérdésem ki termeli ki,ezt kérdezzétek meg fiatalok magatoktól?42 éve vagyok a szakmába,férlevezetni csak azt lehet aki nem tudja és nem is tudhatja mert mindenki a maga mestere.Csak gondolkozni vagy kérdezni.Amit nem tudok,én is kérdezek (60)mert mindenki nincs otthon csak a saját szakmájában.Csak a saját logikánkkal kell gondolkozni.személyijövedelemadó csak a 230 000 Ft-on felül kedvez,amit most terveznek.A családi adózás melyik minimálbéresnek kedvez(a nagyobb keresetüeknek,van mit elosztani)a minimálbéres mit oszt el, ki vehette igénybe a gyermekadókedvezményt,ugyanaz csak pepitában.Engem már nem érintenek dolgok ,de szeretném ha fiatalok logika szerint döntenétek.Szeretnék fiatalokkal szakmai kérdésről konzultálni,mert nem mindenki közalkalmazott,vannak még akiknek ki kell termelni a köztisztviselők és a közalkalmazottak bérét,akik ugyan adóznak de állam az egyik zsebéből kiveszi,a másikba beteszi,Akik igazán adóznak a vállalkozók és akik nála dolgoznak és a külföldi cégnél dolgozók.
Ja és fizetek 30 000 ft -ot 6 méter viz elvezetőért,mert csak ennyit raktak le,a bejárónk alá már nem tettek ,a disznóváju nagyobb,lehet ki kell fizetni a fürdőt,ami a képviselők”jó” döntése volt.A pénz amit kifizetek kifutotta az egészet.Hol van az Unios támogatás.Remélem jó kezekbe.Szabad vélemény nyilvánitás van,remélem.ÉN EGYIKRE SEM TETTÉM LE A VOKSOM.,TÚL GYAKORLATI EMBER VAGYOK.MINDIG DOLGOZTAM.
vALÓBAN sZÜCS lAJOS lesz a Vizmü vezetője.”alkalmas rá,kapott diplomát”
NA NE!!!!!!!!!! Hogy fér össze a vasút a vizzel????????????????
Ez a politika, Bárki lehet párt alapon bármi,nem számit,hogy nem ért hozzá!!!!!!!!!
Végignéztem a pm-jelöltek “vitáját”.
Azaz dehogy. Nem bírtam teljesen végig.
Megdöbbentem és nem értem, hogy hogyan juthattak ezek az emberek ilyen elhatározásra, hogy jelöltetik magukat erre a posztra.
Értelmetlenül hadaró volt vezető, mondatot befejezni nem tudó szófosó (tanár?), motyogó kft.-vezetó, ingerlő beszédhibás pedagógus, beszűkült tudatú jogász. Ez a választék.
Önálló gondolat nélkül.
Jaj, Istenem! Mit vétettünk, mezőtúriak.
Én is rajtad megdöbbentem. Miért nem indultál te is polgármesterjelöltnek? Mert te biztos nagyon okos és tökéletes vagy.
Kedves marcipan! Én igazán megpróáltam.Nekifutottam vagy ötször, de még mindíg alig értem amit írsz Pedig van, volt, és talán lesz is némi közöm a számnvitelhez, bérekhez, és hasonló dolgokhoz. Lehet csak nem túl világosan fogalmazol, de szép gondolatok vannak a pongyola beszéd mögött. Meg az is hogy nem egészen igaz amit írsz, és ezért ködösítessz…..
Csak a magas jövedelműeknek jó a családi adózás? Adott az 1 főre jutó jövedelem, és ez alapján egy közel lineáris adózás. Az alacsony jövedelemből kevesebb fizetni való , a magasabból több. Mit nem értessz rajta? Hogy eddig nem kellett a minimálbérből fizetni? Nos ez igaz. Éppen ezért a szép jövedelemmel rendelkező vállalkozók döntő többsége minimálbéren jelentette be magát, és költségként számolta el a további kivéteit. Erről még nem hallottál? Nem adóztak a magasabb jövedelműek edig sem igazán, csak azok akiknek az állam adta a bérét, tehát az APEH tudta mennyit kell elvennie.
Mely minimálbéresnek kedvez a családi adózás? Nos annak, akinek van hova elosztani a bérét, mert vannak eltartottai. Nézz körül egy picit a népesség nyilvántartóban is, hol születnek ma gyerekek, hol élnek egy háztartásban a generációk sorai.
Persze lehet azt kellene először eldöntened hogy 42, vagy 28 éve vagy a szakmában….
Megdöbbentem és nem értem, hogy hogyan juthattak ezek az emberek ilyen elhatározásra, hogy jelöltetik magukat erre a posztra.
Értelmetlenül hadaró volt vezető, mondatot befejezni nem tudó szófosó (tanár?), motyogó kft.-vezetó, ingerlő beszédhibás pedagógus, beszűkült tudatú jogász. Ez a választék.
Mese mondatok….. Szerintem viszont az igazának tudatában levő, minél több információt közölni akaró, gyakorlott képviselő, kissé izguló, de jó szándékú és programhű tanár, meggondolt, az üzleti életből a megfontoltságot hozó kft vezető, a politikusi szófordulatokat remekül alkalmazó volt szenátor, valamint egy nagy tudású, de a esélyekhez a többiek között hézagot kereső jogász. Mintha tisztességesebb kép lenne, és esélyt teremtene Mezőtúr számára, hogy ne egy szennyel megdobált, a saját értékeiben is meggyalázott polgármesterrel induljon harcba a lemaradás behozásáért.
Igaz akkor itt jó sok embernek nem maradna meg a szórakozása, picit kevesebb sárdobálás mehetne.
Sok-sok településen dolgozom, és sok-sok település meghatározó emberével kerülök kapcsolatba szinte naponta. Nem tapasztalom azt a szennyet, széthúzást, gyalázkodást, ami itt folyik. Olyanok vagyunk, mint a tanmesében a két szamár a hídon. Együtt lehetne menni valamerre, egymás ellen marad a szakadék. Persze majd akkor elmondhatjátok, mi megmondtuk.
Kíváncsian várom ki miben talál olyan gondolatot az elhangzottak között, aminek érdemes mögé állni. (párt függetlenül)
nepszava.hu:
–MEGSZORÍTÁSOK PEDIG LESZNEK
–A szemétbizniszre is rátelepszik az állam
–Mámorban az ország
–Pintér is kihátrál a Fidesz ígéretei mögül
–Gémesi nyugodt, sikeres várost akar
De sok neved van! Most is csak a Népszava! Kértelek, hogy idézz a Magyar Hírlapból is! (Népszava=MSZP, róluk meg tudjuk mennyire mondanak igazat!)
emberek!!!!!!!!!!!!!!!! itt likvidálják,vagy válogatják a hozzászolásokat és érdekes,már hármat írtam és nem jelenik meg!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!fasza vagy Gonda K……………………………………………………………………………………………………………………..!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
érdekes,ez megjelent…. na menyj tudod hova!!!!!!!!!!!!!!!
Light, nagyon lájtosra sikeredett hsz-ed. A Népszava nem egyenlő az MSZP-vel, de még nem is az MSZMP-vel egyenlő, hanem sokkal inkább elődjeikkel, a KMP-vel, tudjátok azzal, amelyik hazánkat kiszolgáltatta az ázsiai orosz medvének, a mostaniak meg kiszolgáltatják a szintén ázsiai Shylock utódainak.
Ezek olyanok, mint a kátrányos helyzetűek, amikor túlerőben vannak, várhatod, hogy hátulról kapod a támadást, de amikor erőt tapasztalnak, akkor összefossák magukat és egymásra vallanak, sőt, mint a történelem is megtaníttatta velünk, Marxot sutba dobják, a tőkét azonban megtartják – és nem sül le pofájukról a bőr: szociális igazságosságról, baloldaliságról vartyognak a vörös varangyok.
György Attila!
2010. szeptember 27. hétfő – 19:06
A varangy az varangy, bármilyen színűre festené is magát, de nem sértegetném a békákat a hasonlat továbbvitelével!
Más:
S van a nagyon bátor, aki simán nem is titkolja, hogy csak egyéni érdekeket óhajt keresztülnyomni a város pénzén!
A jelöltek programját, időnként “programját” olvasva, néha a hsz.-ek egyik-másikát is olyan érzésem támad, mintha fáziskéséssel még mindig az országgyűlési választásokra gyúrnának. Tulajdonképpen a helyi ügyek jó része (lehetne) politikamentes. A másik számomra érdekes jelenség, hogy megint vannak jelöltek akik vagy program nélkül “nyerni” meg “győzni” akarnak! Senki sem szólt nekik, hogy ez nem verseny és nem is kaparós sorsjegy??? Remélem 3-án rájönnek!
Tudtok olyan képviselőjelöltet aki már több cikluson keresztül képviselő az adott körzetben? Mert ha lenne ilyen mondjuk, akkor ebből az látszodna, hogy ő esetleg tett valamit a körzetéért. Nem furcsa az hogy 4 évente más a képviselő.
Kedveseim nem is “tuggyátok”, hogy Orbán Viktor maga személyesen tette tiszteletét ma városunkban?! A Közösségi Ház előtt olyan lózungokkal fizette ki az elbódult fanokat, mint:
“Mezőtúron csak az összefogással lehet megnyerni a vasárnapi önkormányzati választást”, vagy:
“Ennyi idő alatt nyilvánvalóan nem lehetett az ország minden gondját megoldani, “ilyen butaságot épeszű ember nem is mond”, vagy:
“mindenki éljen szavazati jogával, hogy a változás ne csak az országban, hanem Mezőtúron is bekövetkezzen.” (Szarvasról jött, ott legalább elhangzott egy konkrétum, az M44-es út ügye:
http://www.beol.hu/bekes/kozelet/orban-viktor-az-m44-bekerul-az-uj-fejlesztesi-jegyzekbe-330229)
No hiszen, a mezőtúri Fidesz meg a változás?!
Herczeg Zsolt is egy teknősbéka bátorságával lett nagy hirtelen “jobboldali”, még az utolsó pillanatban, hogy le ne késse a jó vonathoz a csatlakozást!
H. ZS. meg a túri Fidesz és a jobboldaliság? Ne nevettessetek! Majd ha nem kokettálnaK Varga Gyulával a színfalak mögött, majd ha a túri Fidesz is méltóztatik támogatni és nem köpködni a túri egyházakat, majd ha kitiltják innen, a mindenféle jöttmenteket, de legalábbis megropogtatják a kínai “kereskedők” mogyoróit, majd ha bevágják a bűnözőket, ha cigány, ha nem cigány a kóterbe, és állandóan zaklattatják a zsarukkal őket, hogy ők is megtudják, merre lakik az Úristen, majd ha a feketén dolgoztató közvetítőket lefülelik (de hamar elfelejtettük azt a 7 halottat kedves túriak…). Erre bizony elég lett volna a 4 hónap, mégsem csináltak semmit, de semmit! Csak annyi kellene, hogy a zsaruk reggelente ne szolgálati kocsival fuvarozzák a kiflit a röndérségre az albán pékségből, hanem kiálljanak arra a pár kivezető útra és a nagybuszokat, kisbuszokat meg-meállítsák egy alapos (létszám)ellenőrzésre, stb, stb, Tovább is van, mondjam még?
Tisztelt György úr! Akár gratulálhatnék is a hsz végén felsorolt, és tényleg megoldható dolgokhoz, ha nem lenne eleje az írásnak. De van, és az elég visszataszító. Kell-e Viktornak néhány hónap alatt rendbetenni az országot, változott-e valami? Nos azt gondolom az elmúlt 8 év kártételeit nem lehet 4 hónap alatt anulálni. Egy picit tovább fog tartani. Mint ahogy 4 hónap alatt sem a jobbik, sem a balik nem tett túl sok értelmes javaslatot….. Pedig állítólag az ész ellenzéki állapotban is működik. Nem csodát kell várni, hanem munkát. Éppen ezért gratulálok a hsz végéhez, értelmes javaslatok
györgy attilának teljesen igaza van. Az okostojás Lakatostól várható volt, hogy a fityiszes kritikát nem hagyja szó nélkül. Öt nappal a választás előtt mindent megtesznek, hogy rózsaszínben lássák őket, de okt. 4-én már lehullhat és le is hull a lepel.
Tavasszal a Fidesz és főleg Viktoruk hirdette cinikus vigyorral, hogy két hét alatt rendet tesznek. Nemhogy két hét alatt, de két év alatt sem fognak. Itt van Pintér elszólása vagyis az “igazság”: http://www.nepszabadsag.hu, címe: Pintér Sándor nyilatkozata meglepte a kormányt is!
Szerintem a nagy havernak nemsoká távoznia kell a bársonyszékből, OV ugyanis nem tűri az ellenszegülést.
A nepszabadsag.hu oldalon olvastam én is:
Pesti-Papcsák Partnershipp = PPP
Majd a hosszú szöveg alján sok Kapcsolódó cikk!
Helyesbítek, a nepszava.hu oldalon olvasható a sokatmondó cikk!
Értsétek már meg, hogy a Népszava (amely lapot az újonnan belépő MSZP tagoknak anyagilag támogatni kell) választási kampányra van felhasználva, ezért ami benne van annak nagy része lehet nem igaz! Vannak ilyen célra jobb oldali újságok is, egyiket sem kell komolyan venni!
.. és aki nem hiszi a kapcsolatot: http://index.hu/kultur/media/2010/09/22/kotelezo_lenne_a_nepszava_az_mszp-tagoknak/
light egy Fityisz fan, persze hogy érdekelt az eltussolásban. A jobb oldali újságokban minden nagyon jó, minden nagyon szép, tele van ömlengéssel. Abból aztán semmit sem lehet megtudni a Fidesz ügyeiről, pedig már lassan több van, mint az Mszp-nek.
Ha a Fidesz ellenzékben is ilyen eredményesen építhette a holdudvarát (klientúráját), akkor az “uralkodása” alatt meg főleg ezt teszi.
… mintha előbb írtam volna, hogy a jobb oldali lapok is komolytalanok! De nem kell bizonygatnom a baloldal szavahihetőségét, bizonyítottak az elmúlt években ők saját maguk!
Abban meg nagyot tévedsz, hogy Fityesz van vagyok, de nincs más lehetőség jelenleg, ha tetszik ha nem!
Nem tudom fidesz fan vagyok-e, mert szerintem a kritikát is megkapják ha kell, de az biztos, hogy a tojás rendben van. Hogy okos-e azt nem tudom, de tényleg van tojásom….
Igaza van (mint jeleztem is ) György Attilának a felvetéseiben, nem látom az igazát a kritika jelentős részében. Nem látom, mert nem 4 hónap az az idő, ami alatt egy országot rendbe lehet tenni. Azt látom, hogy elindult a frank lefele, azt látom, hogy viszakozik az MNB, azt látom, hogy néhány új vállalkozás indult el, azt látom, hogy elkezdték újra átnézni a 2006-os dolgokat. Hogy buknak ki fideszes dolgok is? Bukjanak is!! Ha nem tisztességesek takarodjanak. Mint ahogy épp ideje hogy számot adjanak Sukoróról, és Budaházi úr dolgairól is.
Cini! Elárulok egy titkot! A patrióták jelöltjére fogok szavazni!
Magyarul a fideszre, ugyanaz. Mivel a polgármester is közös.
Én biztos, hogy a Jobbikra fogok szavazni.Úgy látom az egyetlen hiteles párt.A többieket már megfertőzte a pénz és a hatalom szaga.
Sziasztok!
Nem akarok senkit győzködni, és aki olvasta az eddigi hozászolásaimat, az tudhatja, hogy eddig sem tettem.
Egyszerűen leírom a gondolataimat, tapasztalataimat és megpróbálok válaszokat adni leginkább a Mezőtúri Lokálpatrióta Egyesülettel kapcsolatos kérdésekre, mert így talán tisztább képet lehet alkotni a dolgokról.
Magában aztán mindenki úgy értékeli ezeket ahogy jónak látja.
Egyet azért nagyon szeretnék kérni azoktól a hozzászólóktól, mint mondjuk “világos”, hogy egyszer, mondjuk a következő írásukban vezessék le legyenek szívesek, hogy miért is vagyok mondjuk én mint MLE tag fideszes?
Én elhiszem, hogy ez így jól hangzik, nincs is vele semmi bajom, csak érveket szeretnék hallani meg gondolom a többi fórumozó is…
Mondjuk miért jó a Fidesznek, hogy esetleg szavazatoktól esnek el a jelöltjeik?
Amiket az elmúlt időben megvalósítottunk, ott miért nem voltak jelen, miért nem profitáltak belőle?
Herczeg Zsolt miért nem vett részt az MLE jelöltbemutató fórumán?
És még sorolhatnám…
(És ezek a dolgok igazak a többi pártra is)
A Túri Muri-ra kaptunk kölcsön fajátékokat egy jobbikos illetőtől vagy magától a jobbiktól, nem tudom pontosan ezért ne haragudjatok, de megemlítjük őket és nyilvánosan meg is fogjuk köszönni mint ahogy a többi segítőnek és támogatónak is akik hozzájárultak a szombati nap sikeréhez!
(Akkor most jobbikosok is vagyunk?)
Mindig mondtuk ha valaki segíteni akar (nem nekünk, hanem a városnak) és vannak építő ötletei, akkor mi odaállunk mellé!
Azt lenne már jó elérni, hogy ne különböző zászlók alatt “harcoljunk” egymás ellen, hanem egymás MELLET vívjuk a csatákat Mezőtúrért!
Csak ennyit szerettem volna mondani…
Üdv: Gawelda Laci
Akkor miért simultatok be a fidesz pg.jelöltje mögé?
Miért nincs saját pg.jelöltetek?
Hogy hzs miért nem vett részt az mle jelöltbemutató fórumán? Mert az már visszataszító lett volna, és kétszer nehéz lett volna ugyanazt elmakogni.
Lakatos azt írta, hogy beindulnak a vállakozások! Hol? Mikor? Megyek én is oda. De tudom, hogy csak akkor lenne esélyem, ha felszámoló biztos lennék. Egyébként a kormány magára hagyta a vállalkozásokat. Igaz azt mondják, ne aggódjunk,jövőre majd lesz kalács! A probléma az, hogy ma nincs kenyér se! A vállakozások 90%-a nem éri meg a tavaszt! Tudni kell, hogy a GDP 79 %-át a KKV szektor adja, míg a támogatások alig 10 %-át kapja.
Azt is a csókosok! Ha megszűnnek a vállakozások, kik fogják végrehajtani a Szécshenyi-tervben leírt nagyszerű elgondolásokat?
Ezen gondolkodjatok el!?
Mezőtúriak ne hibázzatok mégegyszer,csak ujakat a képviselő testületbe,és de ne párt katonákat,az előzőek mindenképpen maradjanak ki,ők eddig sem tettek semmit a város érdekéért,ébredjünk.
Kedves ” varjú”!
Gondolom rendszeresen olvasod ezt a fórumot és csak “véletlenül” tetted fel az első két kérdésedet, mert ezt már megválaszoltam augusztus 23-án percre pontosan 19:41-kor!
Nem szeretném magamat ismételni és “untatni” azokat a fórumtársainkat akik már “hallották” a válaszomat, ezért ha netán elkerülte volna a figyelmedet az írásom, akkor a “Jelöltek listája 2010, önkormányzati választások” témánál az első oldalon megtalálod a 90. hozzáoszlásnál.
Azt meg, hogy hzs miért nem jött el a fórumunkra nem tudom mert olyat nem ismerek, és feltételezem te sem Herczeg Zsoltra gondoltál mert akkor valószínűleg nagybetűvel írtad volna a monogramját ahogy azt az iskolában tanultuk és mert egyszerűen csak úgy illik, legyen az bármelyik párt jelöltje vagy akár ki közülünk.
Üdv: Gawelda Laci
Kérdezném a jobbikos Berényi B-tól mi újság a beigért mozival, at Erkel úton a bevásárlóközpontal? Sire.
Szegény patrióták! Eddig ezek voltak: SZDSZ, MSZP, LMP, FIDESZ!
Ekkora xarban van a Fidesz, hogy a nagy Órbán kellett már ide?
I. rész:
Kedves Lakatos, nem arról lenne itt szó, hogy az országot négy hónap alatt tegye rendbe Orbán, avagy a Fidesz, hanem azokról, amiket nem tett meg.
Po. nem tette meg, – Pintér belügyér pökhendi kijelentésével ellentétben (két hét alatt rend lesz az országban) – a cigánybűnözők megregulázását, hiszen menj fel, ajánlom, az althir.org honlapra és naponta olvashatsz elborzasztóbbnál elborzasztóbb bűnesetekről, ráadásul olyanokról, amelyek határozott (!) rendőri fellépés esetén visszaszorulnának, esetleg meg is szűnnének. Sajnos a bűnözői logika azt mondja ezeknek az embereknek Pintér pökhendi kijelentésére, hogy “láttunk mi mán karón varnyút”, és megy tovább a kábellopás, a rendőrverés, tehetetlen időseink erőszakos fosztogatása, sztem az újabb iskolai erőszakra sem kell már sajnos sokáig várnunk. No, hát például ezeket kellett volnak VASMAROKKAL kiirtani, de nem tették. KELL A FIDESZNEK A CIGÁNYOK SZAVAZATA…
Másik jelentős dolog, amit 4 hónap alatt fel kellett volna göngyölíteni: ez a korrupció és a komcsi haveri körök felszámolása, a vörös polip karjainak leamputálása, a főkolomposok előzetesbe vétele.
Harmadik dolog amiben haladást kellett volna elérni: a multik és a monopóliumok megregulázása, a kínai zugkereskedők visszaküldése oda, ahonnan jöttek. (Persze azért lehetne még konkrét és elhalasztott dolgokat felhánytorgatni, de minek? Akit ezek sem gondolkodtatnak el, az már úgysem fog máshová szavazni.)
Sajnos mindezekben nemigen történt semmi, de nem is fog semmi, most a választások előtt bedobnak a köztudatba néhány gumicsontot, könnyítést, de aztán vége lesz mindennek. Ha a Jobbik nem lenne, még ennyit sem tettek volna! Éppen ezért kell a Jobbikra szavazni, hogy érezzék a maguknak kisírt 2/3 mellett is, hogy azért a víz az úr, és van olyan erő a jobboldalon, amelyik nem tökölne ennyit a kétharmad birtokában. Mi úgysem tudunk olyan tenni, ami a Shylock fiainak kedvére való volna, akkor meg minek itt a nagy gazsulálás a nemzetközi baloldalnak?
II. rész:
Amiben sztem némi eredményt ért el: a szemérmetlen bankárok orrára koppintott – de itt is visszakozni látszik.
Sajnos utoljára kell egy Beduin által már többször előhozott gondolatot is felidéznem: MINEK TESSZÜK RENDBE A GAZDASÁGOT? MINEK? MINEK?
EGYRÉSZT AZÉRT, HOGY KIFIZESSÜK AZT AZ IRDATLAN ÖSSZEGET (húszezermilliárd forint…) amit nem mi vettünk fel, ahhoz nekünk semmi, de semmi közünk, és mégis mint a katonatiszt, Orbán kifizetteti velünk Shylock fiainak, nehogy mán felkopjon az álluk! (Csöndben megkérdem: Miért nem azok fizetik ki, akik aláírták a szerződéseket? MEG AZOK, AKIK EZT A RABLÓBANDÁT KÉTSZER IS A NYAKUNKBA ÜLTETTÉK! FIZESSENEK ŐK!)
MÁSIK OKA amiért értelmetlen visszafizetni a milliárdokat, és rendbe tenni a gazdaságot: 8-12 év múlva újra el fogják szédíteni a balga magyart,akik vissza fogják szavazni a saját kirablóikat! Ezért szakadjunk mi meg? Meg azért, hogy legyen egy kis segílyke a félkarú rabló etetésére? Ezért? HÁt mindezekért nem a Fideszre, főleg nem a mezőtúrira fogok szavazni, hanem csakis a Jobbikra.
Arról meg már nem is beszélek, hogy Orbán és körének irányvonala köszönő viszonyban sincs a mezőtúri Fidesz vonalával. Nem is tiszta patrióta gondolkodású jobboldali az, aki a mostani túriakra adja a voksát.
Egyébként kedves Gawelda ne légy oly szigorú a netes helyesírással szemben, hiszen sokszor örülünk, hogy úgy le tudjuk kopogni a mondanivalót, hogy nem száll el közben egyszer-kétszer.
Úgy látom ébredeznek a radikális erők. Az kellene ide, valami jó kis radikális városháza. Csodájára járna ország-világ. Talán még a térképre is felkerülnénk. Én azt mondom, hogy a tábor uram bocsá, telep meg legyen a reptéren. Aránylag közel van a leendő telepesekhez, meg jól lehetne pásztorolni is őket a pusztába. De szép is lenne! Az aztán frankón radikális lenne. Kár, hogy nem nekem jutott eszembe. Sajnos én ideológiailag nem vagyok elég képzett.
A Jobbik a hiteles párt?
Vonának majdnem sikerült megszavaznia a kettős állampolgárságról szóló törvényt! A Parlament “lelkiismerete” mi??? És hogy szolgál az elnök úr lelkiismerete? A nagy magyarság… Magyarázni lehet a bizonyítványt, de mivel frakcióvezető, pontosan tudta, a szavazás időpontját! Demagóg jelszavak, ennyi.
györgy attila
Ha a Fidesz annyira egyház ellenes /szerinted/, akkor hogy lehet az, hogy a Miniszterelnök személyesen tárgyalt a város református egyházi vezetőjével komoly segítséget felajánlva??!!
Amúgy a Jobbik meg jobban tenné, ha pm. jelöltjét visszaléptetné, mert így csak Rózsa Endre malmára hajtják a vizet.
A Jobbik fanok MEGINT ELŐVETTÉK A GYŰLÖLETKÁRTYÁJUKAT, amitől már minden normális embert kiráz a hideg. Úgy utálják Orbánt, hogy az minden Mszp-s becsületére válna.
Az országos meg a helyi kormánypárt azért nagyon különbözik egymástól. Az én kedvencem csatornaPatkós nagy ötlete, az újvárosi orvosi rendelő meg magángyógyszertár parkolója! Mennyit kóstálhat ez vajon 20, 50 milliót??? Többet, kevesebbet? Mindegy, mert ugyebár úgy kaphatott a rendelő működési engedélyt, ha van parkolója. Van is! Ki van írva: “Parkoló az udvarban”. Igen ám csak soha nem nyitják ki az a qrva kaput! Hány forintba is kerülne kinyitni azt a kaput? Nulla forint!
Ennyire jól áll a város? Nem! Most akkor erre és hasonlókra szavazzanak emberek, csak mert narancsszínű? Arról ne beszéljünk, hogy a vízműves ügyekben is ideje lett volna megtenni a lépéseket a nyomozás megindítására, nem leplombázni őket. :S
Ki és mit vétett a kedves kormánypárt ellen a városlakók közül, hogy ennyire nem vette a fáradtságot, hogy támogatható jelölteket állítsanak a városban (mondjuk már az ogy.választásokkor is)?
Úgy látszik, más zsoltárból éneklünk: én azt hiszem elég világossá tettem, hogy más az Orbán-féle vonal és teljesen más a mezőtúri Fidesz! Herczeg Zsolt, Kozák Zsolt, vagy Harmat Mihályné mint keresztény, jobboldali, nemzeti? Ez még viccnek is rossz. A mostani gárdából jobboldali és nemzeti a két Patkós és Szabó András, de ők sem keresztények.
Nincs is ezzel semmi baj egyébként, csak valahogy nem harmonizálnak így egymással. Azt pedig mindenki tudja, hogy bár Orbán tárgyalhatott itt a helyi egyházvezetőkkel, ettől még a túriaknak annyi közük van a kereszténységhez, mint porcelánkutyának a házőrzéshez. Ezt az egészet nem most kellett volna felfedezniök magukban a túri fideszeseknek, hanem mondjuk akkor, mikor beléptek a Fideszbe. Ja, vagy akkor ott még Kövér Lacának az a szállóigéje járta köztük, mikor megláttak egy keresztényt, hogy: “Csuhások imára!”?
Az meg egyenesen antidemokratikus vonás, hogy egy Túron 30 %-os párt pm-jelöltjétől várjátok el, hogy lépjen vissza egy MSZP-s hátterű jelölt (HZS) miatt… Nevetségesek vagytok. Minél inkább le akarjátok tiporni az ellenfelet, annál inkább szánalmasabbá válik a produkciótok. Persze, mit lehet várni tőletek, amikor Orbán is a túriak egyöntetűen a Fideszre való szavazásától teszi függővé a város felemelkedését?!
“…ha nem tudnak olyan embereket választani, akik megszervezik ezt a munkát, akkor városuk ott marad ahol most van, és nem tudják bekapcsolni a fejlődésbe” – nyilatkozta tegnap Mezőtúron Orbán.
Mostmár csak az a költői kérdés maradt, hogy Orbán valóban azt gondolja, hogy itt Túron a helyi Fidesz az, aki majd a várost be tudja kapcsolni a “fejlődésbe”? Mit mondjak, ez azért ügyes, jól megvezettétek a vezéreteket. Hiszen Ti itt 8 éve mást sem csináltok, mint bekapcsoltok minket a “fejlődésbe”… (egészségház, fürdő-project, stb, stb, stb.) Méghogy a Jobbik hajtja Rózsa malmára a vizet? Ugyan bizony ki feküdt le az első füttyentésre a komonistáknak, amikor azok az alpolgármesteri konccal kifizettek benneteket, és ezzel Mezőtúrnak annyi is lett évekre, és még sokáig.
artúr! 2010. szeptember 28. kedd – 20:41
Fannak lenni jó! Választ a tini egy “sztár”-t, ettől rögtön részévé válik egy társaságnak, nincs egyedül, követheti annak külsőségeit, próbálja utánozni a személyiségét, mondatait, ő is “olyan”, mint a rajongottja! Nem kell a saját személyiségén, véleményén dolgoznia, gondolkodnia sem, ő ezt mind letudja a rajongással! Tinédzser korban ezzel nincs is gond, majd mindenki átesik ezen, hosszabb-rövidebb idő alatt. Aztán vannak későn érő típusok
is, akik felnőttként is maradnak ennél, a populáris kampányok (legyen ez reklám, vagy párt) ezt szépen ki is használják! De sajna ez nem csak az általad említett pártra igaz!:(
Azt viszont tegyük hozzá, hogy itt Mezőtúron talán az övék a legkidolgozottabb program, amit értelmezhetünk úgy is, hogy komolyan vették. Más az, hogy a kötelező hittanoktatásuktól heves hidegrázásom van, nem azért, mert bármely vallással, vagy Istennel problémáim lennének (sőt, kifejezetten üdvösnek tartanám ha történelem keretében átfogó vallástörténet is lenne), hanem, mert az elmúlt húsz év kevés vívmányai közül az eddig létező vallásszabadságot vette célba, viszont azt nekik is tudni kell, hogy ez nem városi ügy, mármint az eldöntése.
Én is azt mondom, hogy a Jobbiknak kell visszaléptetni a pm. jelöltjét, természetesen az esélyes jelölt javára. Azt ugye ti sem vennétek a lelketekre, hogy a hataloméhségetek miatt nevető harmadikként RE-t besegítitek a pm.-i pozícióba.
Vidám!
Te most kivel vagy? Késő van már, vagy én vagyok álmos, vagy te, de nemigen értettem az okfejtésedet.
Szerintem meg lépjen vissza HZS Csányi javára, nehogy Rózsa legyen a polgármester, nagy esélye van. Sokat számít a tapasztalat az emberek szemében.
artúr!
2010. szeptember 28. kedd – 21:20
“Én a vízilovakkal vagyok”!
Nem látok olyan tömörülést, akikről egyöntetűen azt tudnám mondani, hogy igen ők azok! A kormánypárt közös előzetes városi programját olvasva, azt mondtam tetszik, hát mióta elkezdték kifejteni, részletezni, már nagyon nem tetszik, de volt elég idejük bizonyítani, R. E. vezette “megújult” csapatnak a megújhodás előtt százegy alkalma lett volna a bizonyításra, a Csigabiba Mozgalom szót sem érdemel, bátrak és vakmerőek, mint az egyszeri ló, sima magáncélok gyűjteménye, az egyesület indul, de egy épkézláb program megírására nem vette a fáradtságot, meg nem látom, hogy ennyi tanárral miért nem iskolát alapítanak?
No de ne vicceljem el! Kár volt most indulniuk még, ha valóban őszinték a szándékaik, s miért ne lennének, akkor 4 év múlva már lehet, hogy beért volna a tevékenységük, meg a felkészültségük is. Meg ugye nyilván mind szupermenek, de az “egy s.ggel két lovat” nem szokott működni, a Horgászegyesület irányítása akkora (és fontos is) feladat lenne ami egész embert kíván, s még ahhoz is segítséget neki (amellett, hogy pl. ez a jelöltjük, dirrekt szimpatikus), két vasútállomás állomásfőnöksége mellett még beleférne, a felelősségteljes városatyáskodás? Nem! (mondjuk ő meg dirrekt nem volt szimpi, amikor a vasútfelújításkor a város érdekeit a legkisebb mértékben sem látta!) S vannak olyan jelöltjeik, két-három jelöltjük, aki remélem bekerül. (Őket talán kicsit hosszabban említem, de csak azért, mert ők az “új fiúk”). A radikálisabb jobboldali pártról előző hsz.-emben szerintem már eleget írtam.
De elmegyek, az biztos, mert a legeslegrosszabb az lenne, ha hagyom, hogy mások válasszanak helyettem! 
Nem akarok senkit meggyőzni, se le, se rábeszélni. Eldönteni, meg van 4 napom még. Nálam nem az lesz a döntő, hogy melyik szervezet indulója, hanem, a jelölt szakmai előélete, a programja, tudom is én, nyilván a szimpátiám is, meg, hogy, ha legjobbat nem tudok, akkor a remélhetően legkisebb rosszat válasszam!
S úgy gondolom válassza mindenki azt, aki neki tetszik, majd látjuk milyen testület áll össze, onnantól viszont elvárhatjuk tőlük, hogy ha beleszakadnak, is de működjenek, s működjenek együtt!!! Egymással is, meg a kormánnyal is “találjanak hangot”.
György Attila!
Akkor írj tényeket, ha arról meg is bizonyosodtál, hogy igazak! Patkós Lajossal rendszeresen találkozom vasárnap a templomban… De ezek szerint Te nem szoktál ott lenni! Megint csak a szurka piszka.
Ha lehet, akkor első felvonás:
Tisztelettel olvastam a sorait György úr, mert abban a jogos aggódást látom felszínre kerülni. Kérdezem, ha a jobbik vinné most 2/3-al az ország dolgait, akkor milyen módon segítené az a bűnözés eltűnését. Ma meg-meg támadnak egy-egy rendőrt, akkor mindet ütnék. Van olyan erő az országban amelyik szembe tudna szállni több százezer származása miatt megbélyegezett emberrel? Nem hallott még a jobbik a cigány nép különösen erőss összetartozás érzéséről, nem tapasztalta még, hogy a legkisebb sérelemre rokoni szálaktól függetlenül egy tömegben vannak az utcán? Esetleg aki ott van mindet le kellene mészárolni? Ez nem radikalizmus, ez aljasság. Persze nem volt hihető a Pintér nyilatkozat a választások előtt, mint ahogy ma sem lenne hihető a 2 hetes határidővel. Nem hiba, ökörség ilyet mondani, de valahogy ennyire képesek a politikusaink (tudnék bármely pártból néhány hasonlóan értlmes nyilatkozót állítani). De elfelejtett György úr néhány dolgot sorolni: szigorú büntetések az iskolai erőszakért, szigorított büntetések hatósági személyek elleni támadásokért, jelenlegi tárgyalások a rendőri korrupció megfékezésére, meddig kell még sorolni?
Vannak hiányosságok, és vannak jó dolgok, sőt vannak a jobbik javaslatára megvalósuló dolgok is. Én ezt nem látom bűnnek. Ami bizonyos, hogy nem lehet évtizedes lemaradásokat percek alatt rendezni. Kell a segély munkáért program, kell a bűn szigorú büntetése, kell az elszámoltatás minden szinten, és minden pártban, de nem kell az anarchia, az önkényeskedés. Az nem a normális világba vezet.
Vidám!
“két vasútállomás állomásfőnöksége mellett még beleférne, a felelősségteljes városatyáskodás? Nem! (mondjuk ő meg dirrekt nem volt szimpi, amikor a vasútfelújításkor a város érdekeit a legkisebb mértékben sem látta!)”
Ha úgy gondolod, hogy tisztán szeretnél látni a vasútfelújítással kapcsolatban, bármikor szívesen látlak a munkahelyemen, és minden kérdésedre válaszolni fogok. Csak annyit szeretnék még hozzáfűzni, hogy két év alatt az önkormányzat részéről, heti rendsterességgel(csütörtök) megtartott koordináción kb. 4-szer jelentek meg. Ami rajtam múlt, úgy érzem mindent megtettem, az engedélyes tervekbe beleszólásom nem volt. Ha átutazol Gyomára, akkor összetudod hasonlítani a két állomást és környékét.
Bírjátok már ki vasárnap estig. Akkor végérvényesen eldől és megint lehet kulturált ember módjára építő jellegű vitákat folytatni a hogyan tovább-ról. Remélem, hogy a többségi döntést mindenki tiszteletben fogja tartani és magára nézve is kötelező érvénnyel elfogadja. Ettől kezdve pedig lehet azon dolgozni, hogy közösen tegyünk is valamit a település fejlődéséért, ne csak másokon kérjük azt számon. Kíváncsian várom, vajon az oly nagy hangon számonkérők a jövő héttől kezdve képesek lesznek-e félre tenni az ideológiai meggyőződésbeli ellentéteiket és összefogni a városlakók, a város érdekében?
vasárnap!
2010. szeptember 29. szerda – 16:59
Ááámennn! Avagy: úgy legyen!
Sárvári Attila!
2010. szeptember 29. szerda – 14:29

Életem egyik legnagyobb csalódása, amit most, a Te hozzászólásod okozott! S azon még ritkább csalódások egyike, aminek pozitív előjele van! Most billent meg a mérleg nagyon erősen bennem, hogy az LPE jelöltjére szavazzak, mindenek ellenére, s velük együtt!
1. Válaszoltál, az egyesület irányából eddig megszokott (“kötözködő”, “miért nem jöttél el?”, “aljas példa”, “nem figyelhetem a fórumot”, “nem is hallgatunk a kritikára”…. felhangok nélkül!).
2. Ismerem a Gyomai állomást, élnek barátaim Endrődön, ingáztam éveken át abban az irányban, volt alkalmam találkozni olyan utasokkal, akik Mezőberénynél megrettenve érdeklődtek, hogy Gyomaendrőd mikor következik, mert Gyoma már volt… Volt alkalmam kora reggel meghallgatni a túri állomáson három késő és egy benn álló vonat mellett (amikor azt várná az ember, hogy tudjon már telefonálni, hogy mennyit késik a hetekkel előre egyeztetett tárgyalásról), háromszor bemondja a hangos, hogy “kívánunk nagyon jó utat ……..-nek, a legszebb pécsi lánynak!” Azóta kedvencem a kanos vasutas!
3. Nem ígérem a hétre, de ha az alfoldkozepe.hu-n lévő telefonszámod él a választások után, akkor megígérem (arra való tekintet nélkül, hogy bekerülsz-e, vagy sem, de megkereslek időpontegyeztetés végett).
4. Az “Elkészült a Mezőtúri Lokálpatrióta Egyesület programja” cikknél rákérdeztem, “Valaki tud segíteni … a XIV. és a VIII. utcákra kivetett útalap aszfaltozás hozzájárulás felülvizsgálatának kezdeményezése” rész megértésében?…. de mi újság azzal az útalappal???” Megtisztelnél a válasszal, mert jogosan, nem jogosan, de érthetően vet fel kérdést a képviselőjelölt (személyed) és a polgármesterjelölt lakóhelyének útalapja! (Előre is köszönöm!)
Lakatos!
2010. szeptember 29. szerda – 11:35
“Jogos aggódás” nálam a CM-nél, ha jól emlékszem a Lokálosoknál és a kormánypárt valamelyik jelöltjénél is megjelenő térfigyelés (ami egyébként már 2009 nyarán napirend volt a T. testületben “magánvállalkozó ingyen telepíti” a későbbi üzemeltetési költségekről nem szólott a jkv., arról sem, hogy az adatvédelem megnyugtatóan hogyan valósulna meg? :S ) s az ötvenes évekből ismerős rosszemlékű “utcabizalmi rendszer” (akkor besúgóhálózat) az, ami aggodalmas, de bővebb elképzeléseket nem hallottam róla.
276 radikális változást!
Lapátra velük, így értendő?
Nem túl sikeres, valljuk be.
A Magyarok Szövetségéről nem olvasok véleményt, pedig nagyon korrekt társaság, szimpatikusak a céljaik és az eszközeik is. Igaz, nem vesznek részt az össznépi b*szogatásban, de ettől még figyelemre méltóak és tisztességesek a szándékaik. Minden mezőtúri ember megszívlelhet valamit a programjukból. /Túri tv is közvetítette a kampányműsorukat/
seri!:) 2010. szeptember 29. szerda – 21:44
A program tetszik, viszont nem látom át, hogy egyszem jelöltjük miért nem abban a körzetben indul, mint ahol lanik. Illetve necces bemutatkozójában, hogy “2006 óta vagyok mezőtúri lakos”. Örülök mindenkinek, aki városunkat választja lakóhelyül, de 4 év kevés…. (szerintem)
lanik=lakik
http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=352149
Kedves Vidám! Kovács László vagyok a Magyarok Szövetsége jelöltje, és a 8. sz körzetben indulok, ahol lakom (Ebben azért vagyok biztos, mert én megkaptam saját szelvényemet ebben a körzetben)Érthető az aggodalmad, hiszen csak 4 éve telepedtem le Mezőtúron. Én pont ezért látok rá esélyt, hogy teljesen más szemszögből nézve a dolgokat lehet változást hozni ebbe a városba. Akikkel sikerült személyes ismeretséget kötnöm és ismer az tudhatja miről beszélek. Aki meg még nem azzal szívesen megosztom a véleményemet.
Kedves Kovi, éppen ezért semmit sem tudhatsz sem a város, sem a 8-as körzet problémáiról.
Vagy azt gondolod, hogy egy rövid ideje betelepült külhoni hipp-hopp megoldja a régóta húzódó probémákat. Na, ne már!
Olvasnivalók:
Csalódás követi a fásultságot
Vészcsengő
Budai ismét valótlan dolgokat állított
Ki fogjuk bírni röhögés nélkül
Séta
Meddig bírják
A kormány alá rendelhetik az Ügyészséget
A véleményem az, hogy függetlenül attól, hogy ki hol született Mezőtúr problémái adottak, ez abból is látszik, hogy minden helyben induló szervezet aki listát állított 6-8 sarkallatos problémát jelölt meg feladatául. A különbséget én abban látom – amit most természetesen csak korlátozottan tudunk megítélni – ki mennyit fog konkrétan tenni a városa felemelkedéséért. Valamint, hogy a tettek abban fognak megnyilvánulni, hogy folyamatos politikai függőségünket fenntartva kizárólag pénzzel próbálja megoldani, vagy lesz-e olyanvalaki, egy csapat aki a tett színhelyén odaáll és megcsinálja. Lesz-e a jelöltek közül olyan aki estéket éjszakákat fog tölteni munkával ha kell fáradságot nem kímélve, vagy csak “munkaidőben” lesz képviselő. Természetesen egyet igérhetek, a Magyarok Szövetsége és személyem továbbra is a tettek mezején szeretne jelen lenni. Mivel – önkritikát gyakorolva – a beszéd amúgy sem megy, mint az látható a Túri Tv-n. Ezt meghagyom azoknak, akik iskolában tanulták, vagy egyszerűen beletanultak.
Nekem nem kell báb polgármester.
Legyen önálló gondolata, olyan ember legyen, aki nem ijjed meg a saját árnyékától. És nem szeretném ha városunkat Nagypestről írányítanák vagy vidékről, hanem végre tényleg a lakosság számítana és nem a párt.
A véleményem az, hogy függetlenül attól, hogy ki hol született Mezőtúr problémái adottak, ez abból is látszik, hogy minden helyben induló szervezet aki listát állított 6-8 sarkallatos problémát jelölt meg feladatául. A különbséget én abban látom – amit most természetesen csak korlátozottan tudunk megítélni – ki mennyit fog konkrétan tenni a városa felemelkedéséért. Valamint, hogy a tettek abban fognak megnyilvánulni, hogy folyamatos politikai függőségünket fenntartva kizárólag pénzzel próbálja megoldani, vagy lesz-e olyanvalaki, egy csapat aki a tett színhelyén odaáll és megcsinálja. Lesz-e a jelöltek közül olyan aki estéket éjszakákat fog tölteni munkával ha kell fáradságot nem kímélve, vagy csak “munkaidőben” lesz képviselő. Természetesen egyet igérhetek, a Magyarok Szövetsége és személyem továbbra is a tettek mezején szeretne jelen lenni. Mivel – önkritikát gyakorolva – a beszéd amúgy sem megy. Ezt meghagyom azoknak, akik iskolában tanulták, vagy egyszerűen beletanultak.
lajcsi! Ébredj fel!
Tudod light, lajcsi nagyon is felébredt. Pontosan azért írta azt, hogy nem olyan városvezető kell, akit egy bizonyos sz.helyről vagy helységből irányítanak.
Budapesti vagy helyi írányítást akar a lakosság? Gondolkozzon el ezen mindenki!
Lajcsinak írom:
Ezt az országot Budapestről irányítottak eddig is, és ez ezután is így lesz, a választás eredményétől függetlenül.
Csak egy gondolat még: az elmúlt kb. fél éve hirtelen majd’ mindenütt létrejöttek a “városunkért” típusú “civil” szerveződések, amelyekben ott vannak a liberális pártok volt, vagy jelenlegi tagjai. Tényleg csak a tenni akarás motiválja őket, vagy van ebben is központi irányítás?
http://kuruc.info/r/6/66971/
Vidám! 2010. szeptember 29. szerda – 19:20
Telefonszámom él,várom megkeresésed.
Az útalap asztfaltozással kapcsolatban röviden nagyon nehéz kifejteni, hogy miről is van szó, de találkozásunk alkalmával ezt bővebben fogom megtenni. Addig is megpróbálom.
A XIV. utca 2002-ben az útalap készítésére 56000 Ft-ot fizetett be lakásonként, többször pályázott de 2006. március 31.-én az Északalföldi Regionális Tanács pályázatán 15 millió forintot nyert asztfaltozásra. Ebben az évben még nem szabályozta egy önkormányzati rendelet sem az útalap asztfaltozás hozzájárulás kivetését, csak 2007.áprilisától. 2006.július 02.-án az önkormányzat részéről D.D.D. és a STRABAG Zrt. képviselője aláírták a megállapodást, hogy a munkálatokat 2007. július 31.-ére befejezik. Ez megtörtént, de az út forgalomba helyezése az NKH részéről, 2008.decemberében. Ezután vetették ki az 55000 Ft asztfaltozási ktsg.-t.
A lényeg, mivel áthúzódó beruházás volt, szerintem nem jogos a kivetett hozzájárulás, ráadásul a lakosokat nem nyilatkoztatták meg, hogy így is akarják-e.
Ezek után is a fityiszre szavaztok?
A kurucinfóban megjelent Kubatov cikkre értettem.
Az a baj ezekkel a cikkekkel, hogy ahány újság annyi féle cikk! Öt percen belül belinkelhetnék minden pártot lejárató cikket majd kérdezhetném, hogy erre akartok szavazni?
Aki meg helyi szinten akar irányítani az el van varázsolva! Mivel a pénz irányít mindent, az azonban helyi szinten nincs ezért erről csak álmodni lehet! Ezért kell felébredni …
Ha álmodunk akkor legyen szocializmus! Úgy ahogy megálmodták annak idején! Mindenki egyenlő részben veszi ki a részét, mert minden közös! Az lenne a legjobb! Csak amikor megálmodták elfelejtették, hogy emberek vagyunk!
Tutyimutyi polgármesterre nincs szükség, pedig az egyik jelölt ilyen. Arra sincs szükségünk, hogy más városból vagy faluból legyen írányítva a város. Az igaz, hogy valamennyire kell Budapest nekünk, de ne ott mondják meg, hogy a lakosságnak mire van szüksége meg mire nem. Ők látják azt vagy mi? Itt döljön el, hiszen ezért van polgármesterünk. Vagy már diktatúrában élünk és nem számít a lakos csak a szavazata?
Kire gondolsz, hogy önálló a polgármester jelöltek közül?